Szeged és Vidéke, 1904. április (3. évfolyam, 126-153. szám)

1904-04-17 / 139. szám

kozó szakmabeli kereskedő vagy ily czikkek kizá­rólagos elárusításával foglalkozó iparos nincsen. Ehez képest tehát, amennyiben kész czipő-, kalap- és kész férfiöltöny-kereskedők nincsenek, a szatócsok és vegyeskereskedők az említett ipar­­czikkeket külön iparigazolvány nélkül is elárusít­­hatják. A kész czipők és csizmák elárusítása a képesí­­téshez kötött mesterségek közé nem tartozván, arra igazolványt akárki, tehát szatócs és vegyeskeres­kedő is szerezhet és ennélfogva a czim által föl­vetett azon kérdés, hogy egyes szatócsok, illetve vegyeskereskedők mi czimen kaptak kész czipők és csizmák elárusitására iparigazolványt, tárgytalan. Budapest, 1904 márczius 29. Serényi Béla gróf, államtitkár. A miniszter rendelete abból a szempont­ból is fontos, hogy tisztázza az eszméket és a meglevő állapotot véglegesen rendezi s a mellett még­sem élesíti ki az iparosok és kereskedők közti konkurrencziát. — Fizetik az adót. Megszűnvén az ex lex, mindenki siet adót fizetni (már aki­nek van mivel), nehogy ráhúzzák a késedelmi kamatot és a végrehajtó esetleges látogatá­sának tegye ki magát. Április elsején jelent meg a pénzügyminiszter rendelete, mely hírül adta, hogy a hátralékos adót április 15-ig lehet késedelmi kamat nélkül befizetni, aki ezután jön, az már megfizeti a kamatot. Volt is erős forgalom április első felében Szeged város adópénztárában. Az elsejétől 15-ikéig befizetett adót tegnap már át is szállították a m. kir. adóhivatalba. — Bajza-ünnep. A szegedvárosi fő­gimnázium önképző köre április 17-én nagy költő-kritikusunk születésének­­(X)-es év­fordulója alkalmából Bajza-ünnepélyt rendez. Az ünnepély műsora a következő: 1. Emlékbeszéd Bajza J. fölött. Tartja Dettre János, az önképzőkör elnöke. Vili. o. t. 2. Bajza: Jóslat. Szavalja Berényi János Vili. o. t. 3. Bajza lírája. Irta és fölolvassa Schütz János­ VIII. o. t. 4. Bajza : Apotheozis. Szavalja Popov Simon VIII. o. t. 5. Bajza és a magyar kritika. Irta és föl­olvassa Kerner Géza VIII. o. t. 6. Bajza: A vezér búcsúja. Szavalja Járosi Jenő VII. o. t. 7. Bajza mint esztétikus. Irta és fölolvassa Szécsi István VIII. o. t. 8. Bajza: Ébresztő. Szavalja Ocskay Kornél VIII. o. t. — Vegyvizsgáló állomások. A kereskedelemügyi miniszter a szegedi keres­kedelmi és iparkamarához intézett leiratában azon sajnos tapasztalását közli, hogy a hazai iparvállalatok és a közönség részéről azok, akiknek vegyelemzésre van szükségük, a nagy költséggel föntartott, teljesen megbízható magyar vegyvizsgáló állomásokat nem veszik igénybe, hanem külföldre fordulnak. E körülményt jórészt annak tulajdonítja, hogy az érdekeltek nem ismerik a magyar vegy­vizsgáló állomásokat, ezért közli a miniszter azok jegyzékét, amelyben benfoglaltatik, hogy Szeged városában is van törvényhatóság által létesített, törvényhatósági vegyvizsgáló laboratórium, amelynek vezetője Csonka Ferencz. — Megszűnt és új cségek. Az elmúlt héten Hoffmann Hugó gőzmosó- és vasaló-üzlet Barna Dezső hentes, Kiri Ferencz 69. számú bérkocsi, Totzer Ferencz 11. számú egyfogatú bérkocsi, Matern Jakab férfiszabó iparukat beszüntették.­­ Farkas György kisebb kő­műves-munkák teljesítése, Murka Antalné mosó és vasaló, Vigh János férfiszabó, Her­mann Vilmos rövid- és vegyesáruk eladása, Pe­tényi László varrógép-kereskedő és javító, Vasas József szatócs iparigazolványt nyertek. — Nagy ékszerlopás. A szegedi rendőrségnek ma nagy ékszertolvajlásról tet­tek jelentést. E szerint Schiffer Alajos 46. gyalogezredben százados lakásából Szabó Etel zentai illetőségű cselédleány 260 korona készpénzt, továbbá 1000 korona értékű ék­szereket ellopott, aztán megszökött. A rend­őrség távirati uton fordult a zentai rendőr­séghez, amelytől ma azt az értesítést nyerte, hogy a cselédleányt ott elfogták. Az ellopott pénz és ékszer nagy részét megtalálták nála. A leány azt mondja, hogy bűntársa is van, de az megszökött. A rendőrség köröző­ leve­­let ad ki ellene. — Sok a katonaszökevény. Most, hogy elvinni készülnek ismét a legények elejét a magastetejű kaszárnyákba, tűnik csak ki, hogy a gyöngyéletre esztendőről­­esztendőre kevesebb legény vállalkozik. Sok a katonaszökevény. A körözésekkel foglal­kozó Rendőri Közlöny minden nap közöl köröző-levelet tizenöt­ busz hadkötelesről. Szó­val, a legények eleje nem nagyon töri magát a gyöngyélet után. — Tolvaj szerb szolga. Horgosról jelenti tudósítónk, hogy egy ott lakó szerb szolgalegény lopott, aztán megszökött. Dobri Joanov a tolvaj szolgának neve, aki Demeter József horgosi gazdánál volt mint cseléd. A gazda nem volt otthon tegnap, ezt a legény arra használta föl, hogy feltörte a szekrényt és 540 koronát magához vett, aztán megugrott. A csendőrség keresi a fiút. — Ellopott imakönyvek. Kiss Mi­hály mindszenti lakos, imakönyvárus panaszt emelt ma a szegedi rendőrségen, hogy tegnap este a rókusi pályaudvaron ismeretlen tette­sek 16 darab imakönyvet elloptak tőle. — Lopás a Szeged állomáson. Még a múlt hó 19 én éjjel történt, hogy a temes megyei Urma községben lakó Daubner József gyógyszerésznek a Szeged pályaudva­ron ellopták az utazó­ bőrtáskáját. A rendőr­ség a napokban az iránt kereste meg a köz­ség elöljáróságát, hogy mi volt a táskában. Most azt jelentik a főkapitányságnak, hogy a gyógyszerész másnap Szegeden a Széchenyi­­térek­ egy csavargónál fölismerte a táskáját és elvette tőle. A csavargó megszökött.­­ A szegedi nagy ártézi vizmű létesítése a mérnökség buzgó működésével folyamatban van. Pálfy Testvérek vasöntöde és gépgyára vízvezetéki osztálya a szegedi háztulajdonosok vízvezeték be­rendezését részletfizetésre is elvállalja s hogy a közönségnek útmutatással szolgáljon. Bástya­­utcza 17. sz. Politzer-házban (a Stefánia­­sétánynyal szemben) vízvezetéki mintaraktárt rendezett be, ahol a legújabb modern fel­­szerelési tárgyak megtekinthetők és vízvezeték felszerelések megrendelhetők. A c­ég költsége vetéseket és terveket díjtalanul készít. Gyár és főiroda Kálvária-utcza 11. sz. Mintaraktár Bástya-utcza 17. sz. — Telefon 203. — A vagyongyűjtésnek legkönnyebb és legbiztosabb módja az, ha valaki a Bank­­egyesület mint Szövetkezetnél Szegeden egy üzletrészt vált és magát heti 1 kor­ befizeté­sére kötelezi. E csekély heti befizetéssel egy év társulati tartamon át 312 koronát gyűjt össze a szövetkezeti tag és a szövetkezet üzleteredményében részes. Az intézet értékes sorsjegyeiben is részesek a tagok, melyek kétmillió koronáig terjedhető nyereményeket hozhatnak. Tagoknak engedélyez olcsó s előnyös kölcsönöket személyhitel czímen, valamint jelzálogkölcsönöket heti egy korona törlesztésre. Az osztálysorsjáték sorsjegyei­nek eladásával is foglalkozik a szövetkezet. Bővebb felvilágosítással készséggel szolgál a Bankegyesület mint szövetkezet saját irodá­jában Szegeden, a Deutsch-Erdélyi-féle palo­tában, a Kass-kávéházzal szemben délelőtt órától 9­­ óráig. — Idősnek látszó arczok fiatal, üde kinézést nyernek, ha a világhírű teljesen ár­talmatlan valódi angol Balassa-féle Ugorka­­tejjel ápolják. E páratlan szépítőszer pár napi használat után eltávolít ránczokat, redőket, pattanást, szeplőt, májfoltot az arczról. Üvegje 2 korona, hozzá valódi angol Ugorka-szap­­pan 1 kor, és púder 1­ 20 korona. Kapható minden gyógyszertárban. Postán küldi Be­lassa Kornél gyógyszertára, Budapest, Er­­zsébetfalva. Óvakodjunk az értéktelen után­zatoktól. Főraktár Szegeden, Vajda Imre és Társa drogeuriájában. — Haladónk a korral. Alig néhány éve, hogy megindult az egész országban a mozgalom, minden ház végeihez, elejéhez és kertjébe lugas­szőlőket ültetni, már­is oly óriási tért hódított ma­gának ezen eszme, hogy nincs oly rész hazánkban, hol tömegesen föl nem karolnák. Hát ez nem is csoda, mert nézzük meg például Fehértemplom városát, ahol alig van ház, melyet óriási törzsű lugas­szőlő ne ékesítene, mely bőven ellátja az egész családot az érés kezdetétől egész tél folya­mán finom csemegeszőlőkkel, minden évben terem a legcsekélyebb gondozás nélkül. Ezért igen melegen ajánljuk mai számunk hirdetési rovatában ábrán is bemutatott „Szőlőlugast ültessünk“ czimü hirdetésünket olvasóink becses figyelmébe. — Szí­nes fénynyomatú árjegyzékek mindenkinek, ki czimét tudatja, ingyen és bérmentve küldetnek. Elegáns czipőre manapság mindenki sokat tart, különösen ha alkalmas tisztítószerrel állandóan jó karban tartható. Okvetlen szükséges tehát erre az eddiginél nagyobb figyelmet fordítani. Fontos haladás ezen a téren a Fritz Schulz imn. Actiengesellschaft Eger i. B. és Leipzig világhírű gyára által forgalomba hozott készítmény, mely kiváló előnyeinél fogva egyet­len a maga a nemében. Ezen szer a­­ „Globin“ bőr­­tisztítószer, mely kitűnő tulajdonságainál fogva a bőrt szép fényessé, tartóssá és vízhatlanná teszi. Miután a fénymáz rendesen nagyon ártalmas a bőrre, mert sav­tartalmával a bőrt tönkreteszi és miután tudnivaló, hogy a zsír, illetve elkészített viasz a bőrnek rend­kívül puhaságot, ruganyosságot és tartósságot kölcsönöz, szükséges volt egy fényesítő viaszkészítlmény előállí­tása. Kitűnően sikerült ezt megoldani a „Globin“ készítménynyel. Globin által a bőr puha, tartós lesz és szép, tartós fényt kap minden vesződség nélkül, a bőrnek szép fekete színt ad, a vöröses és színtelenné vált bőrt újjá teszi. Globin­nal rendesen kezelt bőrön a víz nem hatol át és egy ilyen czipőben a láb min­dig szárazon marad. Használatban nagyon takarékos, mert ha egyszer Globint jól a bőrre kentünk és eldör­zsöltünk, mindig csak a legcsekélyebb adag szükséges, hogy fényes eredményt érjünk el. Ha tekintetbe vesz­­szük a csekély elhasználást és a czipőmegtakarítást, úgy a Globin rendkívül olcsó és czélszerű tisztítószer minden jobb czipő részére. A Fritz Schulz imn. Actien­­gesellschaft Eger i. B. és Leipzig gyára, mely a tisztítószerek gyártásában mérvadó és Európának leg­nagyobb gyára ezen szakmában, többször első díjjal tüntették ki, az 1900-iki párisi kiállításon bőrkrémért az aranyérmet kapta. Bevásárlás alkalmával mindig ügyelni kell, hogy a fedélen mindig ott legyen a „Globin“ szó, mely szabadalmilag védve van. Marilla meg­nyitása. Marilla, a délvidék bájos üdülőhelye május elsején nyílik meg. A marillai szanatóriumban a pensio, mely kényelmes szobából, kitűnő ellátásból (reggeli, ebéd, vacsora table d’hote szerint) kiszolgálásból és világításból áll, naponta a szoba minősége szerint 8 koronától 9 korona 50 fillérig. SZEGED ÉS VIDÉKE, Szeged, 1904. vasárnap, április 17. Megszökött szegedi kereskedő. A rendőri nyomozat. (Saját tudósítónktól) A szegedi keres­kedők körében általános föltünést keltett Fischhof Mór szegedi kereskedő és családja szökése. Mindenki intelligens embernek is­merte és nem hitték volna róla, hogy ilyen dolog elkövetésével teszi ismertté a nevét. A rendőrség megindította a vizsgálatot, amely roppant széles mederben folyik. Az ügy rendkívül bonyolult, mert az ilyen bi­zományi ügyletek mindig komplikáltak szok­tak lenni. Budapestről ma reggel érkezett meg a feljelentés a rendőrséghez. Leutaztak a meg­­károsított c­égek jogi képviselői is, akikkel egyetemben a rendőrség nagy buzgalmat fejt ki a vizsgálat minél gyorsabb lebonyolí­tása végett. A rendőrség eddig a következő pozitív dolgot derítette ki: Fischhof márczius 25-én elutazott csa­ládjával együtt Bécsben lakó nagynénjéhez. 29-én visszajött Szegedre, ahol bevásárláso­kat tett, majd útra készült és megbízta Czinner nevű tisztviselőjét, hogy a távollété­ben érkező összes leveleket égesse el. Klein nevű tisztviselőjének gondozására bízta a Wertheim-szekrényt, amelyben — mint a feltörés után konstatálta a rendőrség — csak 2 korona volt. E hó 3-án ismét elutazott Bécsbe, ahonnét 5-én Berlinbe ment. Innét minden valószínűség szerint Amerika felé vette útját, mert ettől fogva semmit se tudni róla.

Next