Szeged és Vidéke, 1908. augusztus (7. évfolyam, 176-199. szám)

1908-08-23 / 193. szám

1908 VIII/23 tendejéből tehát legalább három és egy fél esztendő lesz. A fúziós kombinációk pedig egyelőre kivehetők a politika napi aktualitá­sai közül, melyeknek terét az őszi szezonban mindenekelőtt a választójog reformja fogja a maga számára lefoglalni. Szeptember napjai nagy politikai szen­zációval kecsegtetnek. Apponyi Albert gróf közoktatásügyi miniszter beszámolót készül mondani jászberényi választói előtt. A be­számoló tulajdonképpen nagy védőbeszéd lesz, melyben Apponyi saját szempontjából fogja a függetlenségi párt mai politikáját megindo­kolni. Várjon a pártvezérnek ez a megnyilat­kozása programot is fog-e adni a párt to­vábbi magatartása számára, azt nem tudjuk, de a mai konstellációban ez még nem látszik valószínűnek. Csak természetes do­log, hogy a beszámoló elé ugyan ellentétes érzelmekkel, de osztatlan érdeklődéssel tekint a közvélemény. Bánffy missziója. — Beszélgetés egy politikussal. — (Saját tudósítónktól.) Egy miniszterviselt államférfiu, aki ma sem veszítette el befolyását az udvari körökre s akinek szava lefelé is még mindig nagyon súlyos, igy nyilatkozott az ak­tuális politikáról: — Az osztrák császár bebizonyította, hogy a magyar király liberálisabb, mint az a magát szabadelvűnek valló minisztere, akit a nemzet egy gyönge pillanatában, a helyzet nagyszerű­ségének fényes látszata által elvakítva, vezéréül választott. Az apostoli király mindeddig nem adta beleegyezését ennek az államférfinak a választó­jogra vonatkozó reakciós szó, szinte feudális törvénytervezetéhez. Tehát a politikai válság bizonyos, noha titkolják. Andrássy Gyula egész feketeségében megbukott és vele együtt a „nemzeti kormány“. Kossuth és Apponyi már nem a plurális választójog, hanem egy új kabinet létrehozásának érdekében mennek majd a királyhoz.­­ Kétségtelen, hogy őfelsége ajándékul meg fogja kínálni őket azokkal a szent negy­vennyolcas hagyományokból származó választó­­jogi elvekkel, amiket a koalíciónak a nemzeti jogok ellen rendezett árveréséből ő vett meg ereklyeképpen. Szép cselekedet kétségtelenül, de az előzmények után egyikük kezébe se te­heti le sorsát megnyugvással a nemzet. Soha nem volt oly nagy szükség, mint éppen most, tapasztalt, tetterős, államférfiúi erényekben gaz­dag, kipróbált vezetőre. És ilyen után bármerre tekintünk, figyelembe véve a helyzet sajátossá­gait, csak Bánffy Dezső bárón akad meg a szemünk. — Ki lenne annak a mérhetetlen fontos­ságú kérdésnek, ami a választójogban rejlik, hivatottabb kezelője, mint Bánffy, akinek kész terve van: az általános, titkos, községenkénti, a magyarul írni-olvasni tudáshoz kötött vá­lasztójog. Politikai jogokkal élhet minden állam­polgár, aki magyarul tud. Minden államnak jogában van a legfőbb emberi közjót, a kultú­rát polgáraira ráoktrojálni, de mert a mai kor viszonyai között az állam csak nemzeti lehet, igazságos, sőt szükséges, hogy polgárait csak akkor részesítse az ország ügyeinek intézésé­ben, ha az állam nyelvét szóban és írásban bírják. Ezenkívül ne feledjük, hogy a parla­mentáris Magyarország soha azelőtt, sem azóta olyan rohamosan nem haladt a nemzeti állam felé, mint éppen Bánffy miniszterelnöksége alatt. Gondoljunk csak arra, hogy a német császár a németek, a román király az oláhok nemzetiségi mozgalmát itt fújták le Budapes­ten, fényes elégtételéül a nemzeti politikának. — Egyébként is Bánffy sokkal kedvesebb nekünk, semhogy gyanús nacionalisták és re­akciós nagyurak kedvéért a feledés lomtárában eltemessük. A nemzetnek most igen nagy szük­sége lenne rá. Kétségtelen, hogy a mostani helyzet ura Kossuth Ferenc, de — a függet­lenségi párt egyre hanyatló népszerűségét te­kintve — nincs messze az az idő, mikor az ország is visszakivánja a Bánffy Dezső liberá­lis magyar demokráciáját. a­ titkos tanácsos. A király Radu Demeter nagyváradi görög katolikus püspö­köt valóságos belső titkos tanácsossá ne­vezte ki. Igaz, fürgén ennyit se kellett volna adnom , , Komáromi­? Komáromi ur nyájas alázattal, tolja közelebb kanalasgém fejét. — Igaz. Rozeneveig ur nagyobb jóltevője a népnek, mint bizonyos csillagkeresztes hölgyek. Egy szép antikszerü aranyóra került a mérlegre. — Régiséggyűjtő előtt beccsel bírhat, mi azonban csak a tiszta aranysull’mát nézzük. Ha még a nagy Altdorf készítette volna, hagyján . . . Mi ? . . . Szó sincs róla . . . Vizsgálja csak meg Komáromi! Komáromi ur lábhegyen közeledett s meghajolt, mint a prédát leső puma. Vékony arcán méltatlankodás jutott keresztül, a sors ellen, hogy újra hazudni kényszerül. Hazudni, hazudni, újra hazu­dni: ebből áll ,az élet. De hiába: nagy hatalom a kenyér. És elővevén a nagyitó üveget, egy-két pillanatig vizsgáló­dott (Oh, hogy köhög az a szegény öreg a sarokban!) s aztán egy műértő biztosságával szórta hátra a szavakat. Úgy hazudott, mintha olvasta volna. — Hazai gyártmány. Joannes Krem­bach mester munkája a tizenkilencedik századból. Értéke negyvenöt forint. — Tizenöt forintot adunk rá, egyhar­ma­dát az értéknek. Ámbár tudom, hogy túltak­­sálta Komáromi úr. Mert Komáromi ur szocialista, magukhoz húz, nem hozzám . . . Tizenöt forint! Kell ? — Hohó tesvír, nem oda Buda! (A kö­­högés szürke ember elé támolygott, kalapját alázatosan a kezében tartotta s a rácson át könyörögve nézett Rozeneweig urra. De ez nem vette észre.) Hohó tesvir, mit gondol ? Én is értek valamit a dologhoz. Hatvan fo­rintot kínálgattak érte örök áron. Csakhogy nem akarok megválni tőle . . . Harminc pengő kell rá! — Az irgalom nevében, ha másképpen nem lehet, jó uram. Napokon át hányom a vért, nem bírom ki itt tovább, nincs leve­gőm ! — szólt be a szürke, beteg ember. Rozeneveig úr, az ünnepies szigorú férfiú, az italos emberhez beszélt, mintha mégse hallotta volna az esdeklő szavakat. — Tizenöt. Más annyit se adna reá. Én azonban jó szivü ember vagyok. — úgy nézzen rá, tesvk­, hogy nagy emléke van ennek a jószágnak. Tudja, hogy kié volt? a Kiss Ernőé. — Nagy jó uram, nem bírom ki már tovább ezt a fojtott levegőt. Legyen izga­lommal. Az a zálog, jól tudja, tízszer any­­nyit is megért. Legalább annyit adjon kár­pótlásul, hogy egy kis enyhítő orvosságot vehessek s újra köhögött a vén ember. Rozeneveig urat, ilyen konok imperti­­nencia láttára, elfutotta a méreg. — Hiszen nem koldus. Jó családból való embernek nagyobb intelligenciával kell bírnia, hogy ne vádoljon senkit ok nélkül ... Ha még záráskor jön, hagyján. De minközben ne háborgassa az embert. — Záráskor kikergetnek. Hiszen próbál­tam már. Aztán nem is tudok annyit járni... Láthatja, hogy vagyok . . . —­­ No, adja vagy nem, tesvir ? Ne prezimitáljon annyit . . . Aki beteg, men­jen kórházba. Az élet csak az egészségeseké... Harminc forint, tesvir! harsogott az italos, kemény szó. Komáromi úr haragosan törtetett előre és integetett kézzel-lábbal, hogy miféle be­széd ez ? nem testvér Rozeneveig ur, hanem legalább is tekintetes ur ...­­ Még ennyi tisztességet se tud ? ... De hiába . . . Vala­melyik asszony megrántotta a szittya kabát­ját s szánakozva mondotta halkan. — Miért bántja ? Nem látja, hogy csak hálni jár belé a lélek. Hátha senkije sincs ? — De az, ha rongyban jár is! dobta az ember a haragos szót. Aztán a rács felé for­dult újra. SZEGED ÉS VIDÉKE. “ 3 A szegedi szövetkezetek. — nagyon virágoznak. — (Saját tudósitónktól.) Az ipari szövet­kezetek dolgával keveset foglalkoznak. Pedig érdemes volna. A szegedi kereskedelmi és iparkamara most jelentésben számol be a szegedi szövetkezetek működéséről. Azon nehézségek, melyek az uj szövet­kezetek létesítése körül az Országos Központi Hitelszövetkezet sajátságos magatartása miatt fönnállottak, teljes mértékben éreztették hatá­sukat az 1907. év folyamán is olyannyira, hogy dacára az állami iparfejlesztési akció messzemenő biztatásainak és az iparosság megfelelő készségének, a kerületben egyetlen egy uj szövetkezet sem alakult olyan, mely az 1898. XXIII. t.-e. kedvezményeit élvez­hette volna. Csupán egy szegedi bőripari termelő szövetkezet létesüléséről számol­hatunk be, mely az Országos Központi Hitel­­szövetkezet kötelékén kívül alakult. Nem kívánjuk a múlt évben elmondot­tak után ismételni e visszás helyzetből eredő aggodalmunkat főkép azért, mert arról érte­sülünk, hogy kereskedelemügyi kormány­zatunk és az OKH között kedvező ered­ménnyel fejeződtek be azon a tárgyalások, melyek a mostani visszás­ állapotok meg­szüntetésével egy, remélhetőleg kedvezőbb fejlődési korszak alapjait teremtik meg. Ez­úttal tehát csak beszámolást adunk arról az alábbiakban, hogy a meglévő ipari szövet­kezeteink mily eredménnyel működtek a múlt év folyamán. Ez időszerint van a kerületben 13 ipari önálló szövetkezet és 3 szakcsoport valamely szövetkezet kötelékében. Legnagyobb forgalmú és legrégibb e szövetkezetek közt a szegedi bőripari szö­vetkezet, melynek 1907. évi áruforgalma 274,190 kor. 14 fillért tett ki, ennyi értékű bőranyagot árusított el ugyanis a tagjainak. A szövetkezet nyersanyag eladással és hitel­nyújtással foglalkozott és mintegy­­54,000 korona értékű vállalatot bonyolított le láb­beliek készítésével a katonaság és közható­ságok számára. Tiszta haszna a múlt évben 0,573 korona 23 fillér volt. E szövetkezet teljes virágzásnak indult, üzleti viszonyai évről-évre javulnak. A szegedi iparosok szövetkezete, mely a szegedi bútoripari szövetkezet és a szegedi iparosok áruc­sarnokának egyesülése útján létesült, a múilt évben is szép sikerrel dol­ Rllrifll1C7Dnfán­áfllDll1D7DC Sándor-sugárut, nagykörúton túl levő gyógyszer­ligUyyufiUl­lUI­llllluigottUill­táramat a Petőfi Sándor-sugárút és nagykörút belső sarkára, saját házamba helyeztem át. A gyógyszertár teljesen újjáalakítva, dúsan felszerelve minden gyógy- és kosmetikai szerekkel. Gyógyszertáram a gyógyszert igénylő közönség szíves figyelmébe ajánlom.­­ Tisztelettel TEMESVÁRT JÓZSEF, gyógyszerész.

Next