Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1857
PAEDAGOGIAI JEGYZETEK. A tanulók előmenetele. s bár említik, hogy a tanítás sikerét nem egyedül a tanár eszközölheti, föltételezi az, mégpedig teljes mértékben, a tanonc igyekezetét is mind az előadás alatt, mind azon kívül. Sokat elmondunk már az elsőről, de még nem mindent, azonban, minthogy az ember napjai számítvák, tanoncoknak is, kell, hogy némelyeket följegyezzünk; mert hiszen azokért vannak a tanítók és vezetők, kik föláldozánk éltünk minden mozzanatát, hogy azok számára is hagyjunk fel olyakat, melyek nyomán talán okulva többen boldogulhatnak. De mig célunk felé törekedünk, bevezetjük olvasóinkat a szülei tisztes körökbe, mint kiknek első előkészítőknek kellene lenni — a tanoncokat illetőleg — az iskolára és igy magzataik első tanítóiknak. Nehéz e föladat, a mesterségek legnehezbike — ars artium, et scientia scientiarum; de mennél nehezebb valami, annál szebb, annál becsesebb annak végrehajtása. Nehéz az idomtalan márványból csinos szobrot, a puha agyagból szebbnél szebb edényeket készíteni, de annál fönségesebb. Mennyivel szebb a csecsemőből, kit a Mindenható saját lelkével ihletett meg, de ki anyai ápolás s apai vezetgetés nélkül csak mint haszonvehetlen gyom nő fel, gondos felügyelet mellett lelki s testileg ép embert előképezni annyira, hogy a szülők által reá fordítandó elegond ügyes nevelők s tanitók által jó sikert igérőleg folytattathassék s kedvező eredménynyel bevégeztethessék. Az iskolai képzés nem tenyészhetik e nélkül. Csak vállvetve a szülőkkel történhetik igazán; a házi képzésnek öszhangzani kell az iskolai képzéssel. Ezt pedig eleve kell hogy megelőzze már a házi előképezés. Mert hogy a tanár a gyermek szellemi erejét fokozatos tanitás által fejleszthesse, a gyermeknek a tanulás iránti szeretetet már a szülei házból kell magával az iskolába hoznia s azt ismét azon öntudattal hagynia el, hogy haza mentekor az iskolában hallottak vagy tanultakról szüleiknek számot kell adnia. Csak is igy lehetséges a jó alapot letenni a tanoncok előmenetelére, igy lehetséges kibontakozni a hajlékony szivü gyermeknek a tudatlanságból s lassan kint fejlődő lélekkel mindig munkásabbá lenni, a mint korukhoz képest felebb és fölebb osztályoztatnak. Akkor az ügyes tanító, ki hivatását szereti, jelentékenynyé teheti magát hivatalában a tanonc, szülők és minden előtt.