Szegedi Gyorsíró, 1921. szeptember - 1922. június (17. évfolyam, 1-10. szám)
1921-09-20 / 1-2. szám
Mi bízunk vezetőink belátásában, akik tekintetbe fognak venni minden indokolt javaslatot. Ezért fölterjesztésünkben nyíltan adjuk elő összes kifogásainkat. Több szem többet lát. Segítsük tehát tőlünk telhetőleg a Szakosztályt nagy és nehéz munkájában, aminek befejezése égető szükség. Kerüljük az áldatlan személyeskedést, tiszteljük egymás nézeteit és senki se tartsa magát csalhatatlannak. A tudományban ugyanis csak egy tekintély van — az érv. A megkezdődő vitában vezessen bennünket Mesterünk jelszava: „Győzzön a jobb !“ Ily felfogás mellett remélhetjük, hogy a reform véglegesítése átlag közmegelégedést fog kelteni és rendszerünket egyszerűbbé, könnyebbé teszi. Kontraszty Dezső Kritika a reformgyorsírás kritikájáról. Régi igazság, hogy a legtöbb új eszmét először elvetik, később már foglalkoznak vele és végül egészben vagy részleteiben elfogadják. A reformgyorsírással kapcsolatban is így vagyunk. A tanárok egy tekintélyes száma nem tartja helyesnek a már tankönyvben is feldolgozott reformot és ennek következtében elítéli azt. Itt merül fel a kérdés, hogy miért történik így ? A felelet egyszerű ! Sajnos, a tanárság javarésze el van foglalva most a maga életének nyomorúságával és az életfenntartás során feltornyosuló nehézségeket igyekszik ereje megfeszítésével leküzdeni. A tanárság új ismeretek megszerzésére, a megszerzett ismeretanyag bővítésére nem igen törekedhetik, az élet mostohasága erre kevés módot ad. Szükséges ezért, hogy akiben még van idealizmus, aki a tudományt magáért a tudományért műveli, élessze a tüzet, a lelkesedésnek sok helyen szunnyadozó lángját és a feléledt fény erejével világítsa meg az új eszményeket, az új irányokat. A gyorsírás terén talán még silányabbak, rosszabbak a viszonyok, mint a tudomány egyéb terrénumán. Hiszen bevallhatjuk, hogy az ezirányú szakképzés sohasem volt intenzív, eddig sohasem volt meg az, hogy az, aki a gyorsírástanításra szánta magát, foglalkozott volna a vonatkozó irodalommal alaposan, emellett a gyakorlati teljesítmény tekintetében is le kellett szállítani a követelményeket. E megjegyzés nem lebecsülés akar lenni a múlt iránt, de nem az egyének voltak a hibásak, hanem az intézkedések voltak fogyatékosak és nem tartották meg a párhuzamot a gyorsírás fejlődésével. Ha már most a múlt eme vázolt követelményei alapján felnevelt tanárgeneráció kevésbé rokonszenvez az új irányzatokkal, pl. a reformgyorsírással, nem szabad nagyon rossz néven venni. Az alábbi sorokban bemutatni kívánom a múltban képesített szaktanárnak a reformgyorsírásra vonatkozó véleményét úgy ahogy hallottam. Ennek ellenében ugyancsak szükségesnek tartom egyéni megjegyzéseimet is ideiktatni. Nézzük a bíráló munkáját, hallgassuk megjegyzéseit! A kritikus megjegyzése elsősorban az, hogy a reformgyorsírással csak addig foglalkozott behatóan, ameddig tanításában eljutott, tehát az o hangzóig bezárólag. Eme expozíció után azt kérdezem, hogy bírálhat-e így valaki egy reformmunkát, amidőn az egészből egy részt kiszakít s vonatkozhatik megjegyzése ezek után az egész munka értékére? Másrészt a helyesen eljárni akaró kritikus nem tartozhatik se az egyik, se a másik árnyalathoz, neki a kettő fölé kell emelkednie és csak oda szorítkozhatik véleménynyilvánításával, hogy mit hozott az új szántás a régi vetésekkel szemben, van-e technikai, logikai rövidség és így előny a múlttal szemben. Amidőn pedig ezek a szempontok kell, hogy az objektíven bíráló szeme előtt lebegjenek, akkor az egész munkát ismerni kell elejétől végig, mégpedig nem csak a levelező-, hanem a vitaírást is. Mert a reformmunkát végző nem végzett volna megfelelő munkát, ha csak a levelezőgyorsírást dolgozta volna át, sőt még azt sem lehet mondani, hogy félmunkát végzett volna, mert csak a vitagyorsírás révén érjük el az igazi célt, az elhangzott élőszó hű megörökítését. Ezek után kritikusunk bemutatja a reformgyorsírás előnyeit: 1. Van egy új betűalak, úgymond, a visszafelé írandó sz betű. Hát új betűanyag ez tényleg ? Az sz betűnek visszafelé való írása is csak némileg új, de formájában a régi. Visszafelé irns pedig már az ó, G hangzóval kapcsolatban eddig is kellett. Itt inkább az írásmódra kimondott szabály egységesítése történt meg. 2. A kis t betű alkalmazása előnyös bírálónk szerint. Nem hallottam, amit szerettem volna pedig hallani, hogy a kis t szélesebb körben való alkalmazása mekkora előnyt jelent az írás folytonossága ésa tanítás eredményességének biztosítása tekintetében, : nem kell gondolkodni a tanulónak a felett, hogy alulról felfelé, avagy felülről lefelé kell írni e betűt, továbbá, hogy a betűalak kisebb volta mellett nem kell azon tanakodni az írás folyamán, hogy első szótagban van-e az at, et szótag, avagy túl vagyunk-e az első szótag demarkácionális vonalán. Minden tanuló ezek után könnyen megjegyezheti e szabályt, hogy kis t betűt használunk a szó kezdetén és az at, et szótag jelölése (a tárgyeset kivételével). Ezzel az a sok akadály, amely épen a t betűvel kapcsolatosan a múltban előállott, mégis redukálva lett. 3. A kettőzés mellőzése. Bírálónk azonban bizonyos fokú következetlenséget lát és felveti azt a kérdést, hogy a helyesen alkotott kétszeres t , kettőst, miért szerepel a gyorsírásban.