Szegedi Gyorsíró, 1925. szeptember - 1926. június (21. évfolyam, 1-10. szám)
1925-09-20 / 1. szám
mában már nem is mint gyorsutazó, hanem inkább mint aviátikus tűnt fel, felkatolni az Írás .terveivel, ha kell akár a csillagos esekig is, mert ő már itt úgy érzett és gondolkozott, hogy az a percenkénti 220 szótagos sebesség is, melyet 40 évvel ezelőtt elért. 40 év múltán már percenkénti 300 szótagra is fokozható. De sokat foglalkozott tsgjal mint a külföldi kongresszusok ügyeivel is. Legyen elég itt csak arra a memorandumra utalnom, melyet még 1913. évi augusztus 6— 14-én Budapesten a nemzetközi és hazai gyorsírói ünnepségek keretében tartott III. kongresszus alkalmából hozzám intézett s melyben kifejtette annak szükségét, hogy bárha az egyes kongresszusok vastag kötetekben be is számolnak a kongresszusok eredményéről s így értékes anyagot hordanak is össze; nézete szerint a versengő rendszerek egymás között való féltékenysége miatt ő még hiányozni látta azt az egységes fonalat, mely az egyes kongreszszusok törekvését összefűzné és egyöntetűvé tenné. Ezért véleménye szerint a budapesti kongresszus előkészítő bizottságának három tárgy körül kellene csoportosítania a kongresszuson résztvenni szándékozók érdeklődését. E három tárgy elsejéül a gyorsírás egységesítésére vonatkozó törekvést jelölte meg olykép, hogy a rendszeri és gyakorlati előnyök teljes kiaknázhatási szempontjainak az egységes gyorsírás felel meg legjobban, miből az következik, hogy egységes rendszerben állapodjunk meg. Hogy melyikben, arra nézve nem majorizálási diszketeg és gyorsítási hatalomvágy kicsinyes tekintetei, hanem maga a lélektani alap természete azt szabják meg, hogy a gyakorlati életben bevált rendszerek közül a legáltalánosabban elterjedtet válaszszuk, mert így bánunk legtakarékosabban az e téren kifejtett kultúrmunkának eddig elért eredményeivel, így nyújtjuk a fejlődés csíráját magában rejtő képzettársulás számára a legszélesebb, a legtágasabb alapot. Második tárgyul a kongresszusnak a gyakorló gyorsírói vizsga szabályzatának tárgyalását, harmadik tárgyául pedig a gyorsírói hibák és tévedések kutatását jelölte meg. Íme, milyen gyorsírói fegyverzetben áll előttünk Fabro nemes alakja! Mindig a gyorsírás küzdőterén látjuk őt élete egész folyamán lelkesedéssel és szeretettel csüngeni a gyorsírás ügyének fejlesztő és terjesztő szolgálatában. És ha már most ezek után azt kérdezzük, hogy honnan vette a gyorsírás érdekében azt a határt nem ismerő nagy ügyszeretetet és lelkesedést, azt az önfeláldozó munkásságot? úgy erre — ebben a kegyeletes órában — megfelel nekünk, mindnyájunknak, Markovits Ivánnak Szegeden díszlő szobra. Ez a szobor most megszólal és így szól hozzánk: „Még életemben a magyar gyorsírás apostolának neveztetek. Az is voltam. Élő tanúság vagyok, hogy nem éltem hiába, mert Czigány János. Bódogh János mellett Fabro is az én követőm. Mindig nagyrabecsültem őket, mert ők is olyanok voltak, mint én. .Apostolai voltak a gyorsírás terjesztésének és fejlesztésének." És amint a szobor elhallgat, így szólal meg Fabro: Igazad van Mester. Igazadat bizonyítom azzal a beszédemmel, amit még életemben sírodnál, két évvel ezelőtt, halálod éppen harmincadik évfordulóján hálám jeléül így mondottam el hattyúdalomként: „Harminc éve, hogy hűségesen eljártunk ide évről-évre Mester, hogy halálodra emlékezve, erőt merítsünk az életre. Az életre, melyben művedet tovább ápoljuk. Sokan kidőltek azóta sorainkból, akik e kötelességet halálukig híven teljesítették. Sok-sok minden változott időközben. S ha lelki szemeiddel látod, hogy most, harminc év múltán, verőfényes ősz egyesít kilencünket sírod körül, talán a remény halvány sugarát kelti Benned is az az ellentét, mely e szép verőfényes eget szembehelyezi azzal az örökösnek látszó égszakadással és földindulással, amely immár hosszú évek óta mintha vigasztalan sötétség felé hajtana. Minden recseg-ropog körülöttünk s kultúránknak azt a szerény zúgát is, amelynek mi vagyunk munkásai — úgy látszik, évrőlévre mind nagyobb részéiv’fenyegeti. Mi itt állunk mégis lelkileg sokakkal együtt, úgy hisszük, akiket csak a napi nyomorúság ezernyi változata tart távol — itt állunk művedhez és a benne levő fejlődési erőhöz híven és tehetségünk szerint a harmóniát ápolva sírod körül ma is, nehéz viszonyok között, keserves küzdelmek között és fennen lobogtatva kedvelt augusztinusi idézetednek igaz gyöngyszavát: In omnibus Charitas!“ Dr. Fabro Henrik szegedi munkássága. — Dr. Boross Dezső kir. főügyész beszéde. — Tisztelt ünnepi közgyűlés! Kedves műtársak! Mai ünnepi közgyűlésünkön, amikor a közelmúltban elhunyt jeleseink és nagyjaink emlékének kegyelettel áldozunk — nem azért, hogy az emberi halandóságon keseregjünk, hanem inkább, hogy a szellem halhatatlanságát hirdessük — nekem az a megtisztelő feladat jutott, hogy a most felolvasott emlékbeszéd kiegészítéséül kiemeljem azokat a speciális vonatkozásokat, amelyek dr. Fabro Henriket Szeged városa-