Szegedi Híradó, 1862 (4. évfolyam, 1-104. szám)

1862-10-18 / 84. szám

Megj­elenik­: Életenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. az ork­osztói iroda: Széchenyi tér, Pfannház, első emelet,­­ K­iad­óh­ivatal, Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési feltételek: Szegeden házhoz hordással és vidékre postán. Egész évre 8 írt, — félévre 4 írt, — év­negyedre 2 frt osztr. ért. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre 6 frt, — félévre 3 frt, — évnegyedre 1 frt 60 kr. osztr. ért. Egyes szám ára S­ujler. Hirdetéseid: Az öthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr. kétszerinél 6 kr., többszörinél 5 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttér“ben a háromhasábos petitsor igta­­tási dija 20 kr. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez címezendők. Őrleményeink szállítási díjáról a vasutakon. (Vége.) Azon szükség által indítva, miszerint uj mal­mok folytonos keletkezése és a fönnállók nagyob­­bítása által mindinkább fölhalmozódó termesztmé­­nyeknek utat nyissunk, többen közölünk Trieszttel állandó összeköttetésbe bocsájtkoztak. Lisztbeli gyártmányunk ott a legnagyobb tetszésben része­sülvén, csakhamar azon hírre kapott, hogy leg­jobbika a Triesztbe jövő lisztnemeknek. Egy kö­rülmény azonban mindig ellene állott és — mi eléggé sajnos — még most is ellene áll annak, hogy üzletünket a nevezett piacra kellőleg kiterjeszthes­sük s egészséges fejlődésnek indíthassuk , ugyanis gyártmányaink árai a Triesztben s annak környé­kén fekvő malmokéival egybevetve, magasabbak lévén, képtelenekké tesznek bennünket a versenyre, noha úgyszólván főforrása körül vagyunk azon nyersterménynek, melyből a trieszti malmok, még pedig majdnem kizárólag, szintén dolgoznak. Az 1862-ik év kezdete óta a gabona- és lisztüzletben bekövetkezett pangás arra kényszerített, hogy ára­inkat folytonosan és nem áldozatok nélkül fejebb szállítsuk, mely áldozatokhoz a déli vaspályának árszabása következtében még egy újat kelle hoz­nunk, a Triesztbe küldendő minden vámmázsa liszt után 42 krt fölfizetni kénytelenítettén. És csak ezen áldozatok mellett valánk képesek gyártmá­nyainkat oly áron eladni, mint a trieszti malom­tulajdonosok , tehát jelenleg is csak akkor számol­hatunk ottani kelendőségre, ha azon hátrány mel­lett, mely az üzlet pangása folytán reánk neheze­dett, még a déli vaspályának a magyar malomipar irányában követett méltánytalan és szűkkeblű eljá­rása által okozott szállítási ártöbbletet is saját ká­runkra viseljük. Üzletünk e szomorító állása az önvédelem első tettére indított. F. é. március 15-én ugyanis új és erélyes beadványban fordultunk a déli pálya igazgatóságához, egyúttal a 1. budapesti kereske­delmi és iparkamrát is megkerestük, miszerint ezen, a honi ipar egyik legfontosabb és legvirág­zóbb ágának javára célzó kérvényünket a pálya igazgató­tanácsánál lehetőleg pártolni szíveskedjék. A t. kamránál kérelmünk szívélyes fogadtatásra találván, úgy hittük, hogy lépéseinket ez egyszer jobb siker jutalmazandja. Csalódtunk. Ápril 10- és 17-én a közigazga­tóság a kettős folyamodványra hozott végzésében valódi cinikus nyíltsággal jelenti ki, miszerint nincs, amiért tekintettel legyen azon okokra, me­lyek a többi vaspályákat irántunk­ jogos és mél­tányos eljárásra indíták; egyet azonban nagylel­kűig engedélyezni akar, t. i. hogy azon magyar lisztnemeknek Budáról Triesztig való szállítatásáért, melyeknek bebizonyított rendeltetési helye a gib­­raltári szoroson túl esik, csak 1 frt 3 ki fizettes­sék, tehát azon árfokozat, mely egyszer már meg­ígérve, de megtartva nem volt. Elnézve attól, hogy ezen ár és a gabonára nézve fönnálló vitel­bér közti különbség még mindig 20 krra rúg, és ennélfogva az első árszabás méltánytalan voltából ki nem vetkőztetett: a vélt engedmény ránk nézve addig semmi becsesel sem bír, ameddig gyártmá­nyainkat Trieszt irányában a Gibraltáron túl eső vidékekre szállítani kénytelenítetünk, és maga Tri­eszt városa, Istria, Dalmát­on, Olaszország és a magyar lisztkereskedésre nézve oly sokat ígérő Franciaország, még­pedig, minthogy mást föl nem tételezhetünk, csupán a trieszti malmok javára b­előlünk zárva marad. És a déli vaspálya irántunk követett ezen eljárását „az ipar előmozdításának nevezi. Fölöslegesnek tartjuk a t. egyesületet bölcs belátása irányában követelésünk jogosultságát és méltányos voltát bővebben fejtegetni, sőt meg va­gyunk győződve, hogy a t. egylet­­beli nézetün­ket tökéletesen osztja, miszerint a déli vaspálya csak a maga érdekében cselekszik, ha panaszain­kon segítvén, a malomipar védőjévé lesz. Legyen szabad még csak a mezőgazdaság és műmalomipar közti kölcsönös viszony fölött néze­tünket röviden előadnunk. A malomipar a földműveléssel szemközt mint fogyasztó mutatkozik,­­ még­pedig mint oly fo­gyasztó, melynek szükséglete bizonyos határig nüttön nő, anélkül, hogy arra azon tényezők, me­lyek a gabonakivitelt majd emelik, majd csökken­tik ; szóval anélkül, hogy arra a változó körülmé­nyek, melyeknek a gabonakereskedés alá van vetve, befolyást gyakorolnának, mert ameddig az őrlés jutalmazó ipar marad, folytonosan fognak új malmok keletkezni, a régiek pedig nagyobbítatai, mint azt a mindennapi tapasztalás mutatja. Ezúton egyrészt tökék gyűlnek össze és köt­tetnek le, másrészt munkaerők egyesítetnek és gyümölcsözőkké tétetnek. A tőke és munka pedig változatlanul haszon- és jutalomra irányzódik. A malmok eszerint folyton termelendnek, s amennyiben a gyártmány a fogyasztást meghalad­ja, arra leendnek utalva, hogy a fölösleget még akkor is kifelé szállítják­, amidőn mostoha viszo­nyok a nyerstermék kivitelét meg nem engedik. Ily időben a malomipar az egyetlen tényező, mely üzérként a forgalom élesztő és tápláló keringését a termelés és kelendőség távol vidékei között fön­­tartja. De ez nem elég. A malmok által a nyers termékek vásárlásában előidézett verseny mellett, ezeknek ára mindig, még a legnyomasztóbb viszo­nyok idejében is, magasabban áll, mintha az em­lített verseny vagy épen nem, vagy legalább nem azon mértékben léteznék, ilyformán egy része azon haszonnak, melyet a malomipar hajt, mindig a termesztő kezébe visszafolyik, és a forgalompan­gás nyomasztó napjaiban áldozatok, melyeket a malmok, működésöket meg nem szüntethetvén, hozni kénytelenek, a földművelő veszteségét eny­híteni fogják. Ha, amint azt tagadni nem lehet, a földművelés és malomipar érdekei közt ily köl­csönösség létezik, akkor az, ami az egyiken csor­bát ejt, a másiknak is kárára van. S­emmi más téren pedig és semmi más irányban nem sérülhet meg érzékenyebben a magyar malomipar, mint a déli vaspálya ama méltánytalan árszabása által, mely őrlem­énybeli külforgalmunknak természet je­lölte főerét leköti, és oly versenyzők javára, kiket a nyerstermék vásárlására nézve nálunknál sokkal kedvezőbb helyzetbe juttatott, sőt távol országok fogyasztói javára is azon nyereségtől foszt meg bennünket, mely ama szép iparág fejlődésének és virágzásának alapföltételét képezi. És fájdalom, elég okunk van komolyan attól tartani, hogy a déli vaspálya egyedáruságának az ország egyik legfontosabb iparát sértő kizsákmá­nyolásával csak felső és legfelsőbb helyreli erélyes ellentállás folytán fogna felhagyni. Még fris emlékezetében tartja mindenki, mily szomorú állásba helyezte ugyanazon társaság a magyar vasipart, midőn a kormánytól nyert előjo­gát fölhasználván, vonalait vámmentesen bevitt angol sínekkel rakta ki, és ezáltal a honi vas­gyárakat, melyek milliomokat tevő költségekkel vasúti anyagok gyártására szereltettek föl, tétlen­ségre kárhoztató. Ugyanazt a magyar malomipar­ral a többi közlekedési intézetek jobb belátásánál fogva nem teheti ugyan, de bizonyos határig to­vábbra is folytatott olynemű eljárás ránk nézve hasonló eredményt idézne elő. Bizalomteljesen fordultunk tehát a t. gazda­sági egylethez azon alázatos kérelemmel, miszerint hazafias buzgalmánál és azon magas értelmiségénél fogva, mely a szellemi és anyagi haladás minden terén helyesen fölismeri azt, mi édes hazánknak előnyére vagy hátrányára szolgál, a mi ügyünket, azaz a magyar malomipar ügyét sajátjává tenni, s azon uton és eszközökkel, melyeket bölcsesége arra alkalmasoknak találand, messzeható befolyá­sának súlya által védeni méltóztassék. Eddig a beadvány. A magyar földhitel-intézet alapszabályai. (Folyt.) Vill. Fejezet. Tartalékalap. 97. §. Mind az intézeti ügyvitel rendszeresí­tése, mind a kölcsönös jótállásból folyó kötelezett­ség nagyobb biztossága tekintetéből egy különös tartalékalap alapítatik. 98. §. A tartalékalap első megalapítására a intézet alapító tagjai legalább 1 millió forintnyi értéket tesznek le. Minden egyes alapítványi rész­let 5000 írtról szól. Egy alapító több alapítványi részletet írhat alá. 99. §. Az alapítók az általuk aláírt ősziét első 10^-ját az engedmény megnyerése után 2 hó­nap alatt, az aláírásban megnevezett személyek fölszólítására készpénzben befizetik, s ezen összeg a pesti kereskedelmi bankba, vagy a budapesti takarékpénztárba tétetik be időközileg kamatozás végett. Betesznek továbbá az alapítók minden ala­pítvány után 9 darab, az alapított összeg egy-egy tizedét tevő összegről szóló s bemutatás után 14 nap alatt fizetendő kötvényt, melyben nyilván ki lesz fejezve azon föltétel, hogy mihelyt a felügyelő bizottmány szükségesnek látandja a további lefize­tést , az aláíró egyszerű fölszólításra tartozik azt teljesítni. 100. §. Nagyobb biztosság tekintetéből az előbbi §-ban érintett kötvények az alapító válasz­tása szerint, vagy: a) egy másik, a felügyelő bi­zottmány által elfogadott jótálló kezességi aláírását foglalandják magukban; vagy pedig b) az alapító­nak valamelyik birtokára telekkönyvileg bekebe­­leztetnek; vagy végre c) a 90^-nak megfelelő jó hitelű értékpapírok letétele által biztosítatnak, ez értékpapírok kamatai természetesen a betevőt il­letvén. 101. §. Az alapítványok másra át nem ruház­hatók,­­ az azokkal járó köteleztetések és jogok az alapító azon magán örökösére szállanak, aki azon jószág birtokába jött, amelyre a biztosítéki jelzálogi bejegyzés történt, vagy aki a befizetett összeg utáni kamatok élvezésére jogosítva van. Ha az elhunyt alapítónak több örököse van , ezek hi­telesen igazolni tartoznak azt, hogy az alapítvány betáblázásával terhelt birtok s ezzel együtt az ala­­pítványnyal kapcsolatos jogok és kötelezettségek melyik örökös osztályrészébe estek? Addig, amíg ez meg nem történt, az alapítványi tőke járadékai az örökösök közös gondnokának vagy meghatal­mazottjának fizettetnek. Azon esetben, ha a bir­tok, melyre az alapítvány betáblázva van, több örökös közt föloszolnék, ezek az alapítói jogokat csak egy közös meghatalmazott által gyakorolhatják. 102. §. Az alapítók haszonosztalékban nem részesülnek, hanem a valósággal befizetett kész­pénz összeg után bb kamatot húznak. 103. §. A tartalékalap növekedik : a) az előre fizetett (77. §.) kamatok és tőketörlesztési járulékok kamatai, b) az 1/4^ igazgatósági költsé­gül évenként fizetett összegek netalánt fölöslege, c) az 50. §. szerint elévült záloglevelek értéke és más jövedelmek, d) a 104. §-ban elősorolt üzletek jövedelmei és e) a 109., 118. és a 120. §§-ban érintett járulékok által. 104. §. Jövedelmezővé tétetik a tartalékalap: a) a záloglevelek börzei értékének 3/4 részére adott kölcsönzés által, mely azonban félévnél hosszabb időre nem terjedhet; b) a kihúzott és kifizetés vé­gett kihirdetett záloglevelek s félév alatt bejárandó kamatszelvények leszámítolása által; c) az igazga­tóságnak értékesítés végett átadott záloglevelek­ és jövedékjegyekre leendő előlegezés által; végre d) legfölebb félévi lejáratú s legalább három aláírás­sal ellátott biztos váltók leszámítolása által. 105. §. A tartalékalapból a járulékok befize­tésénél előfordulható hátralevő őszietek előlegeztet­­nek s véletlen veszteségek eseteiben a kár­pótol­­tatik. Az igazgatóság által a 120. §. értelme sze­rint egyes előre nem látható, vagy nem az érde­kelt által okozott nagyobb károsodások eseteiben az egyes egyleti tagoknak engedményezett kamat és törlesztési járulékok előlegezése szinte a tarta­lékalapból teljesítetik. Ha a tartalékalap készpénz öszlete másfél millió forintot meghalad, a közgyű­lés határozza el : annak jövedelméből kelljen-e azontúl és mennyiben az igazgatási költségeket födezni, s e cím alatt az érdekeltek által fizetett járulékot lehet-e és mennyiben megszüntetni?

Next