Szegedi Híradó, 1862 (4. évfolyam, 1-104. szám)
1862-10-18 / 84. szám
Megjelenik: Életenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. az orkosztói iroda: Széchenyi tér, Pfannház, első emelet, Kiadóhivatal, Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési feltételek: Szegeden házhoz hordással és vidékre postán. Egész évre 8 írt, — félévre 4 írt, — évnegyedre 2 frt osztr. ért. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre 6 frt, — félévre 3 frt, — évnegyedre 1 frt 60 kr. osztr. ért. Egyes szám ára Sujler. Hirdetéseid: Az öthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr. kétszerinél 6 kr., többszörinél 5 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttér“ben a háromhasábos petitsor igtatási dija 20 kr. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez címezendők. Őrleményeink szállítási díjáról a vasutakon. (Vége.) Azon szükség által indítva, miszerint uj malmok folytonos keletkezése és a fönnállók nagyobbítása által mindinkább fölhalmozódó termesztményeknek utat nyissunk, többen közölünk Trieszttel állandó összeköttetésbe bocsájtkoztak. Lisztbeli gyártmányunk ott a legnagyobb tetszésben részesülvén, csakhamar azon hírre kapott, hogy legjobbika a Triesztbe jövő lisztnemeknek. Egy körülmény azonban mindig ellene állott és — mi eléggé sajnos — még most is ellene áll annak, hogy üzletünket a nevezett piacra kellőleg kiterjeszthessük s egészséges fejlődésnek indíthassuk , ugyanis gyártmányaink árai a Triesztben s annak környékén fekvő malmokéival egybevetve, magasabbak lévén, képtelenekké tesznek bennünket a versenyre, noha úgyszólván főforrása körül vagyunk azon nyersterménynek, melyből a trieszti malmok, még pedig majdnem kizárólag, szintén dolgoznak. Az 1862-ik év kezdete óta a gabona- és lisztüzletben bekövetkezett pangás arra kényszerített, hogy árainkat folytonosan és nem áldozatok nélkül fejebb szállítsuk, mely áldozatokhoz a déli vaspályának árszabása következtében még egy újat kelle hoznunk, a Triesztbe küldendő minden vámmázsa liszt után 42 krt fölfizetni kénytelenítettén. És csak ezen áldozatok mellett valánk képesek gyártmányainkat oly áron eladni, mint a trieszti malomtulajdonosok , tehát jelenleg is csak akkor számolhatunk ottani kelendőségre, ha azon hátrány mellett, mely az üzlet pangása folytán reánk nehezedett, még a déli vaspályának a magyar malomipar irányában követett méltánytalan és szűkkeblű eljárása által okozott szállítási ártöbbletet is saját kárunkra viseljük. Üzletünk e szomorító állása az önvédelem első tettére indított. F. é. március 15-én ugyanis új és erélyes beadványban fordultunk a déli pálya igazgatóságához, egyúttal a 1. budapesti kereskedelmi és iparkamrát is megkerestük, miszerint ezen, a honi ipar egyik legfontosabb és legvirágzóbb ágának javára célzó kérvényünket a pálya igazgatótanácsánál lehetőleg pártolni szíveskedjék. A t. kamránál kérelmünk szívélyes fogadtatásra találván, úgy hittük, hogy lépéseinket ez egyszer jobb siker jutalmazandja. Csalódtunk. Ápril 10- és 17-én a közigazgatóság a kettős folyamodványra hozott végzésében valódi cinikus nyíltsággal jelenti ki, miszerint nincs, amiért tekintettel legyen azon okokra, melyek a többi vaspályákat irántunk jogos és méltányos eljárásra indíták; egyet azonban nagylelkűig engedélyezni akar, t. i. hogy azon magyar lisztnemeknek Budáról Triesztig való szállítatásáért, melyeknek bebizonyított rendeltetési helye a gibraltári szoroson túl esik, csak 1 frt 3 ki fizettessék, tehát azon árfokozat, mely egyszer már megígérve, de megtartva nem volt. Elnézve attól, hogy ezen ár és a gabonára nézve fönnálló vitelbér közti különbség még mindig 20 krra rúg, és ennélfogva az első árszabás méltánytalan voltából ki nem vetkőztetett: a vélt engedmény ránk nézve addig semmi becsesel sem bír, ameddig gyártmányainkat Trieszt irányában a Gibraltáron túl eső vidékekre szállítani kénytelenítetünk, és maga Trieszt városa, Istria, Dalmáton, Olaszország és a magyar lisztkereskedésre nézve oly sokat ígérő Franciaország, mégpedig, minthogy mást föl nem tételezhetünk, csupán a trieszti malmok javára belőlünk zárva marad. És a déli vaspálya irántunk követett ezen eljárását „az ipar előmozdításának nevezi. Fölöslegesnek tartjuk a t. egyesületet bölcs belátása irányában követelésünk jogosultságát és méltányos voltát bővebben fejtegetni, sőt meg vagyunk győződve, hogy a t. egyletbeli nézetünket tökéletesen osztja, miszerint a déli vaspálya csak a maga érdekében cselekszik, ha panaszainkon segítvén, a malomipar védőjévé lesz. Legyen szabad még csak a mezőgazdaság és műmalomipar közti kölcsönös viszony fölött nézetünket röviden előadnunk. A malomipar a földműveléssel szemközt mint fogyasztó mutatkozik, mégpedig mint oly fogyasztó, melynek szükséglete bizonyos határig nüttön nő, anélkül, hogy arra azon tényezők, melyek a gabonakivitelt majd emelik, majd csökkentik ; szóval anélkül, hogy arra a változó körülmények, melyeknek a gabonakereskedés alá van vetve, befolyást gyakorolnának, mert ameddig az őrlés jutalmazó ipar marad, folytonosan fognak új malmok keletkezni, a régiek pedig nagyobbítatai, mint azt a mindennapi tapasztalás mutatja. Ezúton egyrészt tökék gyűlnek össze és köttetnek le, másrészt munkaerők egyesítetnek és gyümölcsözőkké tétetnek. A tőke és munka pedig változatlanul haszon- és jutalomra irányzódik. A malmok eszerint folyton termelendnek, s amennyiben a gyártmány a fogyasztást meghaladja, arra leendnek utalva, hogy a fölösleget még akkor is kifelé szállítják, amidőn mostoha viszonyok a nyerstermék kivitelét meg nem engedik. Ily időben a malomipar az egyetlen tényező, mely üzérként a forgalom élesztő és tápláló keringését a termelés és kelendőség távol vidékei között föntartja. De ez nem elég. A malmok által a nyers termékek vásárlásában előidézett verseny mellett, ezeknek ára mindig, még a legnyomasztóbb viszonyok idejében is, magasabban áll, mintha az említett verseny vagy épen nem, vagy legalább nem azon mértékben léteznék, ilyformán egy része azon haszonnak, melyet a malomipar hajt, mindig a termesztő kezébe visszafolyik, és a forgalompangás nyomasztó napjaiban áldozatok, melyeket a malmok, működésöket meg nem szüntethetvén, hozni kénytelenek, a földművelő veszteségét enyhíteni fogják. Ha, amint azt tagadni nem lehet, a földművelés és malomipar érdekei közt ily kölcsönösség létezik, akkor az, ami az egyiken csorbát ejt, a másiknak is kárára van. Semmi más téren pedig és semmi más irányban nem sérülhet meg érzékenyebben a magyar malomipar, mint a déli vaspálya ama méltánytalan árszabása által, mely őrleménybeli külforgalmunknak természet jelölte főerét leköti, és oly versenyzők javára, kiket a nyerstermék vásárlására nézve nálunknál sokkal kedvezőbb helyzetbe juttatott, sőt távol országok fogyasztói javára is azon nyereségtől foszt meg bennünket, mely ama szép iparág fejlődésének és virágzásának alapföltételét képezi. És fájdalom, elég okunk van komolyan attól tartani, hogy a déli vaspálya egyedáruságának az ország egyik legfontosabb iparát sértő kizsákmányolásával csak felső és legfelsőbb helyreli erélyes ellentállás folytán fogna felhagyni. Még fris emlékezetében tartja mindenki, mily szomorú állásba helyezte ugyanazon társaság a magyar vasipart, midőn a kormánytól nyert előjogát fölhasználván, vonalait vámmentesen bevitt angol sínekkel rakta ki, és ezáltal a honi vasgyárakat, melyek milliomokat tevő költségekkel vasúti anyagok gyártására szereltettek föl, tétlenségre kárhoztató. Ugyanazt a magyar malomiparral a többi közlekedési intézetek jobb belátásánál fogva nem teheti ugyan, de bizonyos határig továbbra is folytatott olynemű eljárás ránk nézve hasonló eredményt idézne elő. Bizalomteljesen fordultunk tehát a t. gazdasági egylethez azon alázatos kérelemmel, miszerint hazafias buzgalmánál és azon magas értelmiségénél fogva, mely a szellemi és anyagi haladás minden terén helyesen fölismeri azt, mi édes hazánknak előnyére vagy hátrányára szolgál, a mi ügyünket, azaz a magyar malomipar ügyét sajátjává tenni, s azon uton és eszközökkel, melyeket bölcsesége arra alkalmasoknak találand, messzeható befolyásának súlya által védeni méltóztassék. Eddig a beadvány. A magyar földhitel-intézet alapszabályai. (Folyt.) Vill. Fejezet. Tartalékalap. 97. §. Mind az intézeti ügyvitel rendszeresítése, mind a kölcsönös jótállásból folyó kötelezettség nagyobb biztossága tekintetéből egy különös tartalékalap alapítatik. 98. §. A tartalékalap első megalapítására a intézet alapító tagjai legalább 1 millió forintnyi értéket tesznek le. Minden egyes alapítványi részlet 5000 írtról szól. Egy alapító több alapítványi részletet írhat alá. 99. §. Az alapítók az általuk aláírt ősziét első 10^-ját az engedmény megnyerése után 2 hónap alatt, az aláírásban megnevezett személyek fölszólítására készpénzben befizetik, s ezen összeg a pesti kereskedelmi bankba, vagy a budapesti takarékpénztárba tétetik be időközileg kamatozás végett. Betesznek továbbá az alapítók minden alapítvány után 9 darab, az alapított összeg egy-egy tizedét tevő összegről szóló s bemutatás után 14 nap alatt fizetendő kötvényt, melyben nyilván ki lesz fejezve azon föltétel, hogy mihelyt a felügyelő bizottmány szükségesnek látandja a további lefizetést , az aláíró egyszerű fölszólításra tartozik azt teljesítni. 100. §. Nagyobb biztosság tekintetéből az előbbi §-ban érintett kötvények az alapító választása szerint, vagy: a) egy másik, a felügyelő bizottmány által elfogadott jótálló kezességi aláírását foglalandják magukban; vagy pedig b) az alapítónak valamelyik birtokára telekkönyvileg bekebeleztetnek; vagy végre c) a 90^-nak megfelelő jó hitelű értékpapírok letétele által biztosítatnak, ez értékpapírok kamatai természetesen a betevőt illetvén. 101. §. Az alapítványok másra át nem ruházhatók, az azokkal járó köteleztetések és jogok az alapító azon magán örökösére szállanak, aki azon jószág birtokába jött, amelyre a biztosítéki jelzálogi bejegyzés történt, vagy aki a befizetett összeg utáni kamatok élvezésére jogosítva van. Ha az elhunyt alapítónak több örököse van , ezek hitelesen igazolni tartoznak azt, hogy az alapítvány betáblázásával terhelt birtok s ezzel együtt az alapítványnyal kapcsolatos jogok és kötelezettségek melyik örökös osztályrészébe estek? Addig, amíg ez meg nem történt, az alapítványi tőke járadékai az örökösök közös gondnokának vagy meghatalmazottjának fizettetnek. Azon esetben, ha a birtok, melyre az alapítvány betáblázva van, több örökös közt föloszolnék, ezek az alapítói jogokat csak egy közös meghatalmazott által gyakorolhatják. 102. §. Az alapítók haszonosztalékban nem részesülnek, hanem a valósággal befizetett készpénz összeg után bb kamatot húznak. 103. §. A tartalékalap növekedik : a) az előre fizetett (77. §.) kamatok és tőketörlesztési járulékok kamatai, b) az 1/4^ igazgatósági költségül évenként fizetett összegek netalánt fölöslege, c) az 50. §. szerint elévült záloglevelek értéke és más jövedelmek, d) a 104. §-ban elősorolt üzletek jövedelmei és e) a 109., 118. és a 120. §§-ban érintett járulékok által. 104. §. Jövedelmezővé tétetik a tartalékalap: a) a záloglevelek börzei értékének 3/4 részére adott kölcsönzés által, mely azonban félévnél hosszabb időre nem terjedhet; b) a kihúzott és kifizetés végett kihirdetett záloglevelek s félév alatt bejárandó kamatszelvények leszámítolása által; c) az igazgatóságnak értékesítés végett átadott záloglevelek és jövedékjegyekre leendő előlegezés által; végre d) legfölebb félévi lejáratú s legalább három aláírással ellátott biztos váltók leszámítolása által. 105. §. A tartalékalapból a járulékok befizetésénél előfordulható hátralevő őszietek előlegeztetnek s véletlen veszteségek eseteiben a kárpótoltatik. Az igazgatóság által a 120. §. értelme szerint egyes előre nem látható, vagy nem az érdekelt által okozott nagyobb károsodások eseteiben az egyes egyleti tagoknak engedményezett kamat és törlesztési járulékok előlegezése szinte a tartalékalapból teljesítetik. Ha a tartalékalap készpénz öszlete másfél millió forintot meghalad, a közgyűlés határozza el : annak jövedelméből kelljen-e azontúl és mennyiben az igazgatási költségeket födezni, s e cím alatt az érdekeltek által fizetett járulékot lehet-e és mennyiben megszüntetni?