Szegedi Híradó, 1862 (4. évfolyam, 1-104. szám)

1862-12-03 / 97. szám

Megjelenilx.: Életenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre 8 frt — félévre 4 frt, — év­negyedre 2 frt osztr. ért. Szerkesztői iroda: Széchenyi tér, Pfannház, első emelet. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre 6 frt, — félévre 3 frt, J ______ , 1 frt 60 kr. osztr. ért. UJLációh­ív^o,t/vl: , , 0 __ Burger Zsigmond könyvkereskedése. ^gyes szám ara & Ujkr. évnegyedre Ilird­otósok­: Az öthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr kétszerinél 6 kr., többszörinél 5 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a háromhasábos petitsor igta­­tási dija 20 kr. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Berger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. Névmagyarítás és még valami. A név annyira tulajdona az embernek, hogy még holta után is fönmarad számára; az életnek oly nélkülözhetlen kelléke, mely nélkül a társada­­lom fön sem állhatna.­­ Már a teremtés hajnalán az Alkotó lehelletéből életre hozott emberi test „Adam“ nevet nyert, és a mellé társul alkotott asszony „Veva“ ismertető hangon szólhatott. Utá­­nuk is minden férfi és nőmagzat születésénél azon­nal, vagy fejlett életkörülményeiből nyerte saját megkülönböztető névtulajdonát, noha ezenkívül igen számosak lettek a már megkárosultak életviszo­nyaiból utólagosan fölvett ismertető nevek is; sőt épen mondhatni, hogy valamint maga az első em­berpár, úgy az utánuk következő idők folyamában az emberek sorsával fűződött körülményekről lettek elnevezve mindaddig, míg a megállapodás korsza­ka a már megszokott neveket átruházta ősökről az utódokra. Így „Adam“ értelem szerint ezt te­szi : földi, azaz földből való, mert hogy a föld agyagából alkottatott. Stephanos szó értelmileg: koszorúzott; Cicero borsó nagyságú szemölcséről, Naso pedig nagy orráról neveztetett igy; valamint Philippus pul­ch­er, Henricus superbus, Ludo­­vicus pius; nemkülönben: Modestus, Constans, Victor, Felix, Rosa, Pia, Modesta stb., s kétség­kívül, hogy saját magunk körül is tekintsünk, ha­­sonlag a magyar elnevezések: Szabó, Lakatos, Kovács, Kis, Nagy, Német, Magyar stb. első vi­selőikre az illető sajátságokról tapadtak. Ezen utóbbiak nem csak nálunk magyaroknál alkottak külön családneveket, hanem az ösművelt­­ségű­ németeknél is gyakoriak a Schmid, Schlos­ser, Schneider, Wagner, Ackerman, Gutman stb. tös családnevek; míg a latin faj népei, olaszok, franciák, spanyolok többnyire a helyekről veszik nevezeteiket, mint: Alexius a Celano, Seraphi­­nus a monte magno stb.; más nemzeteknél atyákról a fiakra megy át a nevezet, mint az oro­szoknál és szerbeknél: P­a­l­­­o v i t­s = Pál fia, Martinovits = Márton fia, Ivano­vits = Iván fia stb. A családok és személyek külön saját nevei e módon alakultak és állapodtak ugyan meg, hanem mivel a gyarapodás folytán a családok és szemé­lyek szétágazása következtében még bővebb ismer­tető jelekre is lett szükség, hogy ugyanazon csa­lád tagjai egymás között is megkülönböztethetők legyenek, még másod­neveket is vettek föl az em­berek, különösen a keresztény időszakban úgyne­vezett keresztnevekkel jön az egyház avatottja je­lölve; azután pedig, mivel a családnevek is a nagy elszaporodás következtében ugyanegy kifeje­zéssel többek sajátjává lettek, további megkülön­böztetésül előnevek — praedicatumok — jöttek használatba, mint Voxit Horváth, Petricsevits Hor­váth, visontai Kovács, bugaci Kovács, szöregi Kovács stb. Mindezen elnevezések ősidőktől fogva korun­kig, habár történetesen is, de szükség szerint elég szabatosan s helyesen alakultak meg; magyar nemzeti küzdelmeink között azonban, tán mert a szervezkedési mozgalmak többfelé osztották a fel­ügyelet figyelmét, némely kinövések nem megve­tendő óhajtani valót hagynak fen s intenek figye­lembe veendőknek. És­pedig a) A családnevek mai, már megállapított s törvényileg szabályozott rendében igen sajnosan tapasztaljuk a sok célszerűtlen, sőt veszedelmes kitéréseket különösen a köznép tömegében, aminek meggátlására valóban szükség volna szigorú felsőbb intézkedésre, miután a létező legfelsőbb helyben­hagyás a nevek átváltoztatásában e részről figye­lembe nem vétetik. Semlegesen, vagy néha mo­solyogva is hallgatjuk ugyan olykor, midőn a köznép egymást Süveges Nagy Jánosnak, Pá­linkás Tóth Istvánnak, Vörös Horváth Imrének stb. nevezgeti, mert hogy az illető személyek egyike nagy süveget szokott viselni, másik pálin­kafőző, harmadik vörös ember volt. És hagyján, ha még a több ugyanazon ne­­vűektőli megkülönböztetés­­ végett mindig együtt mondatnának ki ezek az egyedül azon személy sajátságát kifejező elnevezések, hanem az már csakugyan helytelenül történik, midőn az így el­nevezett atyák gyermekei, akikre már ama saját­ságok sehogy sem illenek, iskolatársaik által is csak egyszerűen Süveges Pistának, Pálinkás Jóskának, Vörös Matyinak stb. neveztetnek, s e módon az ősatyák eredeti nevei úgy elvesznek, hogy az unoka már nem is ért egyébre, mint nagyatyja járulék-, vagy épen gúnynevére. Hogy pedig az ily népszeszélyes szükségtelen névmásításokból aztán mennyi baj, zavar, rövid­ség származhat, elég csak arra gondolnunk, péld. ha Nagy János, kit kortársai pajkosságból, vagy ha ártatlanul is Süveges mellékeimmel illettek, de ő maga azzal soha sem élt, javai átszállván utódaira, kiknek egyik ága megtartván az eredeti Nagy nevet, másika már egyszerűen csak Sü­veges névvel él; — ezen utódok egymás között pörre kelvén, a harmadik nemzedéken Nagy Pé­ter Süveges Pállal élethalálra birtokjogi cimért pörölnek : a törvény miként szolgáltassa ki az iga­zat? Mert hiszen, ha egy esetben talán élő tanuk szóhagyomány segélyével földeríthetik a valót, de több esetben az idők emésztő­­jébe tűnnek le az élő tanuk. E sorok írója több esetnél volt jelen, midőn a megkeresztelt kisdedet atyja gúnynevével íratta be a keresztanya, és ha a keresztelő útba­­igazítólag e körülményre figyelmeztette az illető­ket, azt válaszolók, hogy az egész helységben csak azon bemondott néven ismertetnek a kisded szülei. Hol vesz majd még később ez a kisded élő hiteles tanukat ősei valódi nevének bizonyítá­sára, hogy a követelt birtokigényben részére a per folyamában kedvező ítéletet eszközölhessen? Akárhányszor történt, hogy a közhatóság keres­tette Szabó Ferencet, s alig volt föltalálható, mert az érdeklett személyt a szomszédok szerte csak Kocsonyás Ferenc néven ismerték stb. Van egy másik, elég kellemetlenséget okozó ragaszkodás a nép között bizonyos megszokott ne­vek iránt, melyeken kivül másra nem is akarnak keresztelkedni; annyi a sok János, Rózsa egy gyülekezetben, hogy alig lehet egymástól megvá­lasztani; még mind jó, ha e tekintetben a család­nevek eléggé kisegítenék az összetévesztést, hanem ha egy utcában péld. öt Kovács István lakik, valamennyi ugyanazon család tagjai, hogy választ­juk ki azt, akit keresünk? Vagy nem árt-e saját érdekének az ily névazonság tulajdonosa, midőn péld. egy Nagy János gyalázattal elmarasztalta­­tatik, unokatestvére szinte Nagy János a nyilvá­nossá tétetett szégyenfoltot mivel mossa le magá­ról a közvélemény kényes rátapadásában ? Vagy ha ilyen nyomasztó kereset néhány évvel később merül fel, midőn a tettes tán már el is halt, az ő vér-, kor- és névrokona nem jöhet-e a legveszé­lyesebb helyzetbe? Hasonlón megrovandó csökönös ragaszkodás valamely megszokott névhez az, midőn a szülök péld. János, nevű fiúban akarnak gyönyörködni, s ha meghal egyik, a következőt azonnal ismét Jánosnak kereszteltetik; sőt harmadszor, negyed­szer is. Alig látszik nyomatékosnak e körülmény, hiszen a meghalt kisded mire jöhetne számításba az élet napjaiban? úgy kellene, hogy ne jöjön, mire is való életszerepet játszatni egy még tán öntudatlanul a pólyában elhunyt kisdeddel, ami pedig mindannyiszor megtörténik, valahányszor egy utóbb született kisdednek az előbb elhalt test­vére nevét adják föl. Ám lássuk példában, íme, katona sorozás van: Szűcs János 20 évesnek, következőleg katonakötelesnek találtatik és mint olyan kijegyeztetik, a szülök reclamálnak, hogy még csak 18 éves; kiiratik a keresztelő levél, mely őt valóban 20 évesnek tanúsítja. Mondhatom, igen sokan vannak oly egy ügyüek, kik nem is emlékeznek már, vagy nem képesek számba venni, miként nekik előbb már egy János fiók alig pár napos korában meghalt s a legközelebbi szülöttet ismét János névre kereszteltették, és a keresztségi okmány a szóban forgó évben kerestetvén, ott föltaláltatott s kiadatott, mi által elenyésztetik a tévedés, amely pedig sajnosan létezik. Vagy jobb esetben a szülök emlékeznek s figyelemben tartják ama körülményt, hány ok­mánynyal kell azt — mely pedig mind egyenkint pénzbe kerül — az illető hatóság előtt bebizonyí­tani, hogy ezen fiú csakugyan nem 20, hanem csak 17 éves? stb. b) Az idegen hangzatu névmagyarítások is gondosabban s a magyar geniushoz szabottabban történhetnének. Pár évtized előtt a keresztnevek magyarítása volt lelkesülten fölkarolva, szerintem nem helyeselhető tapintattal; most az idegen hang­zatu családnevek magyarítatnak tömegesen, s előbb pár szóval ehez akarok szólani, másik pár szót azután amannak szánva. A családnevek magyarításában átalános sza­bályul fölállítani — úgy hiszem — elegendő eny­­nyit, hogy az magyaros hangzatu és kerekded le­gyen, s legalább az általa jelölendő személy kö­rülményeivel kiáltó ellentétben ne álljon; például közhelyeslésben részesül az ily magyarítás: Acker­mann = Szántósi, Burger = Vári, Steiner = Sziklai stb. Hanem­ az eféle magyarítás : Anker­­schmidt = Vasmacskakovácsi, Gottlieb = Isten­­szerető stb. bizony hanyatbukott áttétel volna. E részben, noha imitt-amott elég helytelen névválto­zásokkal találkozunk, jobbadán mégis megnyug­­ható tapintat nyilvánul. Hanem a keresztnevek korábbi magyarosítá­sa, melynek kulcsa még most sincs megállapítva, az én véleményembe ütközik, s nem emlékezem, hogy akár az akadémia részéről, akár egyes ava­tott tekintély által kimerítő, vagy csak útbaigazító elemzéssel találkoztunk volna. Úgy látszik a ma­gyar fül és kedély nem igen tud kibékülni az ilyes névmagyarítással, mint : Victor­is Győző, Modest , Szerény, Constans Szilárd stb. És ez bizony helytelen is, legtöbbször ellentétes is. Az a főszabály, hogy az idegen hangzatú nevek változtatásánál a magyaros hangzat, kerek­­dedség s mindenekfölött, hogy az uj név jelentő­sége a jelölendő személy sajátságaival ne ellen­kezzék, inkább megtartandó a kereszt­, mintsem a családnevek magyarításánál. De hisz a Victor­­ Győzőre, Modest . Szerényre változtatása nem is magyarosítás, hanem iskolai fordítás. Midőn az élőkor e részben még szervezetlen szakában vala­kit Felixnek, Piusnak, Simpliciusnak, Firmus stb. elneveztek, ezen nevezeteket a jelölt személyek valóságos oly sajátságai idézték elő, miknek esz­méje azon kifejezéssel jelöltetik, miként Victor nevet csak oly bajnok nyerhetett, kinek moral vagy phisicai erős küzdelmekkel kellvén viaskodni, azokban tettleg győzedelmeskedett. Az első Modest bizonyosan szerény ember volt, valamint az első Simplicius együgyű. De miután ezen nevezetek most már oly egyéneknek jutnak ismertető, meg­különböztető nevezet gyanánt, kik ama sajátsá­gokkal épen nem bírnak, mert lehet valakinek Victor a neve, ha neki sem alkalma, sem te­hetsége, de tán hajlama sincs küzdeni: hogy mondhatjuk ötöt Győzőnek? ha a Modest törté­netesen épen csúfondáros viseletű : lehet-e öt Sze­rénynek nevezni, vagy a Constans ingadozó jellemű : nem gúny-e őt Szilárdnak csúfolni? stb. Ezen ellentétes magyarítás helytelenségét az fejti meg, hogy más módja volt hajdan az elne­vezéseknek s más napjainkban. Akkor, mint elő­­adóm, az életkörülményekből tapadtak a tevékeny­ség mezején már működő személyekre s nevöknek tényleg megfeleltek; most a keresztségben adjuk kisdedeinkre, kik föladott nevök jelentőségét ki­vívni még semmi tehetséggel nem bírnak, s legfö­­lebb azon célzattal, hogy azon dicső egyén nyom­dokit követni majd iparkodjanak, ki azon nevet először élete föladatának dicséretes követésre méltó megoldásával tette sajátjává. Polgári szempontból pedig alig lehet más célja az elnevezéseknek, mint egymástóli megkülönböztető jelvény. Minden te­kintetben pedig más a Benedictus, mint tulajdon­név, s más benedictus, mint melléknév. A keresztnevek magyarításának tehát — igénytelen véleményem szerint — helyesebb, szo­­kottabb s ildomosabb módja a hangzat utáni alakítás, mint az értelem szerinti fordítás. Már őseink is éltek idegen hangzatú nevekből ma.

Next