Szegedi Híradó, 1865. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)
1865-01-26 / 8. szám
1865. Hetedik évfolyam. Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda : Egyháztér, 367. sz. kiadótaival Id. Burger Zsigmond könyvkereskedése. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre.........................................................8 frt. Félévre...............................................................4 „ Évnegyedre.........................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre....................................................6 frt — kr. Félévre.........................................................3 „ — „ Évnegyedre....................................................1 „ 60 „ 8'k Csütörtök, január 26-en. I hirdetások: A hathasábon petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. Egyes szám ára :0 kr oszt, ért. Gazdasági egyleti közlöny. J Meghivás. A f. évi január 22-kére H.-M.-Vásárhelyre határozott egyleti közgyűlésen a vidéki tagok az utak járhatlansága miatt meg nem jelenhetvén, s ugyanazért a közgyűlés is elmaradván, annak megtartására újabb határidőül f. é. február 12-ik napja, d. e. 9 óra, H.-M.-Vásárhely városházához kitüzetik s arra az egyleti tagok ezennel meghivatnak. Szeged, január 24. 1865. Az elnökség által. Nyílt levél a „Szegedi Híradó“ t. szerkesztőségéhez A budai népszínház ügyében irt szózat Szegedről, mely becses lapjának folyó évi 7-ik számában jelent meg, még inkább csalhatatlanná téve, hogy a budai népszínház nemzeti tulajdon, melyet az átalános nemzeti adakozás szentesített Buda főváros községétől indíttatva, ennek hatóságára bízván fölötte őrködni. A „Szegedi Híradó“ban megjelent szózat e nyílt levél írására kötelez engem, mert eme viszhang életet lehel a már tetszhalottnak képzelt intézetbe, s nekem, ki az ügyhöz oly közel állok, szabad, sőt kötelességem a t. szerkesztőség ügyszeretetét, honfiúi buzgó erélyét, független jellemű nyíltságát megköszönnöm; midőn lapjával egy nem csekély fontosságú ügyet figyelembe vesz, ennek érdekében az igazság szavát bátran hangoztatja, Szeged és népének jogát, vagyonát védelmezvén ama házban, melynek falai közt adakozásának résztulajdonai vannak. Igazat mond a „Szegedi Híradó“ szózata. Midőn a gyűjtő-ivek 1861-ben a hazában szétküldettek, minden ívhez a Buda főváros községétől kiadott szerződési oklevél másolatban lenyomva mellékeltetett; a gyűjtő-iveket Buda főváros községének egyik első hivatalnoka a főkapitány irta alá; ezen oklevél és gyűjtő iven világosan ki volt fejezve, hogy a hazai színészet jogosult megtelepítését akarja Buda főváros községe létesíteni, alapítani a Molnár-féle színtársulattal, 9 egymásutáni évig tartó külön joggal adván ennek kezdetét. Minthogy Buda fővárosnak nem volt elég pénze a népszínházát a magtárban fölépíteni, igénybe len véve a nemzet adakozása, egyesek, testületek, céhek, társulatok önkéntes adományával. Minden adakozó város, testület és egyes polgár azon biztonságra küldé be ezreit, százait, filléreit, melyet neki a gyűjtőivel aláírt hivatalos személy és a mellékelt okirat értelme nyújtott, t. i. a népszínház megalapítására, a hazai színészet megtelepítésére az ős fővárosban. Ez volt az eszme, ez a cél, melynek megörökítésére a nemzet örömmel áldozott, és ismert lelkesedésével adakozását Budára küldé, jól mondja a „Szegedi Híradó“ szózata, miszerint az, hogy mily nevű igazgató és színtársulat működik, mellékes dolog, a nemzet óhajta, hogy Budáról — a történet ezen megszentelt helyének és falai alól szólhasson a magyar, beszéljen hazai nyelven a színművészet ajkával, melynek — mint sok nagy és dicső dolgoknak — úgy eme szerény művészet életének is bölcsője vola. Mennyire fontos ügy volt ez a nemzet előtt, nagyszerűen bizonyítja az, hogy alig két hó alatt mintegy 45 ezer frt küldetett be az építkezést vezető fáradhatlan buzgalmú bizottmányhoz oly időben, a midőn a nemzet reményt vesztve, újra csöndes tűzhelyéhez vonult, a bizonytalan jövőnek nyomasztó bánatával. Buda főváros községe az általa kiadott oklevél értelmének eleget téve, azon telkeket, melyeken a népszínház a nemzet pénzéből felépíttetett, megvette, ezzel viszonozván a nemzetnek nagymérvű áldozatát. Buda főváros községe a hazai színészet kezdetleges nehézségeit gyámolítani óhajtván, évenkint ezer irtót biztosított segélyül az első 6 évre, elhatározta egyszersmind, hogy a népszínház körüli üres telkeket fölépíti, melyek évenkénti bére az összes telkek tőkéjének kamatát biztosítandotta, így Buda főváros községének az átvétel terhet nem, csakis hasznot hajtott volna. Azonban a municipium után jött közigazgatás sem az ezerért évi segélyt ki nem adta, sem föl nem építette az üres és kamatokat biztosító telkeket. A népszínház Buda városától elhagyatva, mégis megküzdött a kezdet nagy nehézségeivel, vállára vette a nagy mérvben hiányzott kellékek, díszítmények, raktári épület és homlokzat beruházásainak, fölszerelései és kiépítésének roppant költségű terhét, s már-már összeroskadott a súly alatt, midőn végre egyesek némi segélyezése és fölismert helyzetének megváltoztatott élénk tevékenységével munkát munkára tetőzve fáradt, hogy magát az elmerülés örvényéből fölemelje. A harmadik év a siker kezdetleges, de határozott eredményével kecsegtetett, s ha a népszínház 3 év alatt mintegy 60 ezer forint beruházást és a hosszan elnyúló rész napok deficiteinek kifizetését nem veszi való igénybe, bizton el lehet mondani, hogy két színdarabbal — subventio nélkül — is biztosíthatta volna magát, így le kelle előbb küzdeni a sűrű deficiteket, be kelle szerezni a majdnem teljesen hiányzó szükségeseket, melyek nélkül alig pár hónapig lehetett volna csak előadásokat adni és pedig már a kezdetnél, ha csak nem ugyanazon színdarabokat, melyek úgyis eléggé gyakorta járták, mert a nemzeti adakozásokból a színpadon vajmi kevés szereztethetett be, miután az építkezés többi részéről kelle vala a bizottmánynak gondoskodnia. Azonban a negyedik év jó előre úgy rendeztetett be, hogy jelen téli idény alatt egyszerre és váltakozva 3 olyan rendkívüli színdarab foglalja el a valódi színi idény öszvéit, melyet a fővárosi közönség tömeges számmal látogatott volna, melynek érdekessége, szépsége fokozatos emelkedéssel bír az „Ördög pilulái“ és „Genoveva“ látványosságok fölött. Már csak a munkálatokhoz kelle vala fogni, hogy októberre mind a három nagyszerű színdarab készen a színpadra vitessék; ezeknek kiállítása, fölszerelése távol sem került volna annyiba, mint az előbbiek, miután egyszer mindenkorra a színpad már az „Ördög pilulái “ra teljesen és célszerűen átidomíttatott, kiépíttetett s most már csak bele lett volna állítandó bármely látványos jövedelmező színdarab. A siker biztonságáért a következő és jelen téli idényhez előkészületi költségek létettek, hogy aztán a jó színi idényben dúsan jövedelmezve, a népszínház anyagi állapotában oda emelkedhessél, ahonnan biztos helyzetéből mindinkább és nyugodtan megfelelhessen erkölcsi kötelessége, hivatása és címiatának. Amit ember végez, Istennek kezében van az! így történt a népszínházzal is, mert egyszerre és két jövedelmező színdarabbal mindenki nem egyenlítethetett, tehát dőljön össze inkább az intézet is, gondolok némelyek, és így történt, hogy egy jogtalan föllépés következtében az érdekelt fél által igazságtalanul kiűzettem ama házból, melynek születése, élete, fenállása és jövője, mint egy szent ügy csüggött lelkemen, melynek vakolatára az édes munka verejtéke tapadt homlokomról, s a melyért sokat, mindent áldozok, legkevesebbül művészetemet is. A népszínház ajtai után nam két hó múlva bezáródtak a hazai színészet elől, hogy a törvénykezési téren folyó csőd-ügyem bevégeztével újra megnyíljanak, ha az részemre dől el — nekem, s ha ellenemre — tehát másnak, de mindenesetre a hazai színészet számára, mint a melynek megtelepítésére Buda főváros községétől alapíttatott és a nemzet által építtetett. Azonban Buda elfeledte, hogy mily okiratmilyen gyűjtőivekkel vette igénybe a nemzet adakozását, s hogy azon ház nem az ő tulajdona, a telek, melyen ama zaklatott szegény nemzeti intézet áll, ő általa önkéntesen adományoztatott a nemzetnek a hazai színészet számára, és így azzal másként nem, csupán csak az eszme, a cél, az adakozásnak megfelelő módon, t. i. a hazai színészet működtetésével rendelkezhet. Van Budapesten annyi színész, színésznő a nemzeti színházon kívül is, hogy a magyar szinielőadások azonnal kezdetüket vehetik, pár hét alatt pedig lehet szervezni egy nagyobb testületet. Ámde Buda a nemzeti tulajdonú népszínházát bérbe adta ki, tőle pár ezer forint hasznot húzva, megszólaltatta a falak közt az idegen nyelvet, továbbá táncvigalmakat engedett meg benne — és pedig milyen táncvigalmakat ?! Nem kevésbé bámulatra ragadó lenne a második tény, ha nem volna mélyen sújtó és fájdalmas minden hazafira, t. i. a népszínházi teleknek elárvereztetése, a népszínház ledöntése. Mellőzve azt, hogy ezáltal az adakozó nemzet megkárosíttatik, mellőzve a hazai színművészet megalapított jogának lerontását, mellőzve a Buda főváros községétől 1861-ben fennen hirdetett, a nyilvánosság előtt is szentesített akarat, elhatározás megsemmisítését, mellőzve azon erkölcsi veszteségeket, melyeket a népszínház lerombolása, úgy a hazai színirodalom és színművészet, valamint Buda fővárosának társadalmi fejlődésére, polgárosodása és magyarosodására nézve szülend, végre mellőzve a népszínház alapítását tárgyaló közgyűlés alkalmával egy budavárosi német ajkú képviselő ama feledhetlen szavait, melylyel a honpolgári nemes érzelemnek adott erélyes kifejezést, midőn mondá: „igen akarjuk, de sőt honfiúi kötelességünk városunkban a száműzött hazai színészet megtelepítése egy magyar színház alapításával, hogy benne gyermekeink, felnőtt ifjúink a magyar szót hallgathassák, a hazai nyelvet keblükbe véssék, és megtanulva el ne feledjék, gyakorolják, s ne szégyeljék egykor magukat, mint most mi, hogy a haza nyelvét nem beszélik.“ Mondom mindezeket mellőzve, csupán az anyagi kár és veszteséget kívánom följegyezni, melyet Buda fővárosa a népszínház megsemmisítésével mélyen fog érezni. Először: ha most a népszínház megszünend, Buda fővárosának soha nem lesz módjában egy magyar színházat létesíteni, ehez nagy összeg pénz kell, ami nincs, a nemzet pedig ezen csalódás után nem fog többé segíteni; alkalmas helyiséget sem lehet találni, mert egy magyar színház kezdetleges fenállásához, nagyobb subventió nélkül, a mostanihoz hasonló előnyös hely nem létezik Budán, Pest Lipótvárosának oly közvetlen közelében, ez pedig legalább két évtizedig életfeltétele a budai magyar színháznak. Másodszor: az építkezés 45 ezer írtjából legtöbb összeget Budának úgy is kevés keresetben részesülő kézművesei, iparosai, építészei, munkásai, üzletei nyertek, épen úgy az általam beruházott tetemes összegeket is budaiak élvezték nagyobbára; továbbá ezen népszínháznál Buda szegényebb sorsú lakosságának osztályából mintegy 40—45 személy kapott alkalmazást, élelmet, kenyeret. A népszínházi személyzetnek Budán történt megtelepítése által Buda főváros lakossága között hónaponkénti számítással 5, 6 ezer frt előbb és utóbb, kisebb vagy nagyobb őszietekben, gyakran több havi kiadásnak egyszerre történt kifizetése által lett forgalomba téve, melyet a személyzet Budán költött el. A népszínház előadásaira tömeges számmal Budára jött közönség által pedig ezen intézet körüli, sőt még távolabbi nyilvános helyek, üzletek sőt. nem kis mértékű élénkség és nem kevés pénzhez jutottak, végre ezen népszínház által Buda fővárosának adóképessége, habár nem is óriásilag, de mindenesetre megbecsülhető értékben emelkedett. Állítsuk most szemben ezekkel azon anyagi hasznot, melyet Buda főváros ezen telkek elárvereztetése által képzel elérni. A telkeket 85 ezer frton vette meg Buda főváros, ennek ötös kamatja a népszínház melletti elegendő üres telkeken építendő nyilvános helyiség, boltok, lakások évi bére által biztosítható, mint azt a municipiumtól visszahagyott tervezet bizonyítja, így a telek mégis a város tulajdona marad, és a népszínház is állni fog. Ha most az egészet eladja Buda, alig kaphat évette 45—50 ezer frtot, mert ki vállalkozik ilyen terhekkel borított telket venni, melyhez a nemzeti adakozás egyesei és összeseinek, ezután pedig nekem vagy hitelezőimnek, ha végre nem tovább is, de még 6 évig elvitázhatlanul jogunk van?! íme Szeged népe nevében már fen áll eme jognak óvástétele, meglehet holnap és tovább több vidékről ugyanez fog méltán hangzani. Az igazság, a méltányosság, a jogfolytonosság ugyan melyik részen áll? könnyű kitalálni. Hát Buda főváros lakosságának erkölcsi és anyagi java, szüksége, igénye, a hasznosság nem azt kivánja-e hangosan, hogy még segélyezve is, de álljon fen a népszínház! és ez ország, áldozatfillérei és ezrein szerzett vagyon kidobassék s ama falak leromboltassanak , melyek között habár gyakran kényszerülve vala a hazai színészet hamis hangokat is adni, csakhogy élhessen, csakhogy kenyere legyen, de igen sokszor hallata a nemzet imáját, fényben tükrözteté elő a nemzeti erények dicsőségeit, s nemsokára visszatérve az igazi útra, csakis magyarul tanított volna — tanítana. Az nem lehet, hogy oly sok jóakarat, mely e népszínház alapításánál tündökölt, oly mély elhatározás mind hiába lett volna, hogy mindez csak egy csalóka káprázat lenne, melynek gázköréből eddig csupán a budaiaknak való erkölcsi úgy, mint tetemes anyagi hasznuk, az építkezés és a beruházások ezreiből, valamint a 140 egyénnek Budán 8 év alatt elköltött számos tízezreiből. Jövend idő, a melyben Buda fog legfájóbban följajdulni, hogy kettős fontosságú érdekében vajha élne, vajha állna a népszínház?! — Ezt Buda főváros jelen atyáinak nem szabadna, nem kellene feledni, mert hátunkon a jövő kor, mely követelő és ítélő leend. A hazai színművészet nemzője megfogja védeni eme kis házat, mely 3 évi vajúdás alatt is oly nagy érdeket birt maga iránt ébreszteni, s önmagára hagyatva megtudott élni a maga emberségéből senki kárára, csak is hasznára Budának. Szeged népe első szólott a vidékről az intézet mellett, így már nem vagyok egyedül a népszínház ügyének vívásában, s ha a kimentő harcban erőm lankadna, nem fog megrettenteni többé, mert ime a gyönge zsellér mellett erős gazda áll. Bár viszhangja elhalna azon ezrek tűzhelyei és gunyhóihoz, honnan a népszínház alapítását eszközlő honfiúi adakozások ezrei, százai és drága fillérei Budára küldettek, hogy szólhasson a magyar Budáról. Legyen bármily cég és vezérlet alatt a budai népszínház — legyek én onnan száműzve bár — mindegy, csak hangozzék benne a magyar nyelv a hazai színészet ajkán! Velem marad a költő eme fohásza: „Küzdőknek első réve muzsalak! Légy üdvözölt, te első kő a műből, Mely háromszázad óta romba fekszik. Következzék utánnad nemzetünknek Jobb létéből mindaz, mi még csak álom; De olyan álom, melyért meghalunk.“ Buda, január 23. 1865. Molnár György, a budai népszínház alapitó igazgatója. Szeged, január 24. 1865. Inségügy. A helybeli ínség enyhítésére befolyt könyöradományok hova fordításáról szerkesztett számadások múlt vasárnap délelőtt Taschler József polgármester úr elnöklete alatt egybegyűlt inségi bizottmánynak bemutattalak. És pedig: 1) Az újszegedi tiszaparti védtöltések kijavítására az állami inségalapból fölvett összegekről Tóth Mihály városi főpénztárak és Priváry Pál ellenőr által készített számadás, mely szerint Szeged város által az említett inségi alapból öt részletben összesen 23,000 o. é. frt vétetett kölcsön, ebből a töltésezési munkálatra fordíttatott 18,257 frt 29 kr, maradt tehát még 4742 frt 71 kr. 2) Az inségi magán kölcsönökről Tóth Mihály főpénztárnok és Priváry Pál ellenőr által készített számadás, mely szerint az állami inségi alapból kölcsön vétetett 15,000 forint, ebből erdő ültetésre fordíttatott 1000 forint, egyeseknek biztosíték mellett kölcsön adatott 11,000 forint, napidíjak, fuvar költségek s egyebekre kiadott 602 frt 43'/a kr, felmaradt 2,397 frt 56 kr. 3) Az országosan, úgy helyben gyűjtött készpénzbeli könyöradományokból befolyt összegekről Hódy Antal letéttári pénztárnok és Linnert József ellenőr által készített számadás, mely szerint magában Szeged városban gyűjtetett 1751 frt 9 kr, más vidékiektől érkezett