Szegedi Híradó, 1865. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-26 / 8. szám

1865. Hetedik évfolyam. Megj­elen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda : Egyháztér, 367. sz. kiad­ótaival Id­. Burger Zsigmond könyvkereskedése. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre.........................................................8 frt. Félévre...............................................................4 „ Évnegyedre.........................................................2 „­­ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre....................................................6 frt — kr. Félévre.........................................................3 „ — „ Évnegyedre....................................................1 „ 60 „ 8­'k Csütörtök, január 26-en. I hirdetások­: A hathasábon petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig­mond könyvkereskedéséhez cimezendők. Egyes szám ára :0 kr oszt­­, ért. Gazdasági egyleti közlöny. J Meghivás. A f. évi január 22-kére H.-M.-Vásár­­helyre határozott egyleti közgyűlésen a vidéki tagok az utak járhatlansága miatt meg nem jelenhetvén, s ugyanazért a közgyűlés is elmaradván, annak meg­tartására újabb határidőül f. é. február 12-ik napja, d. e. 9 óra, H.-M.-Vásárhely városházához kitüzetik s arra az egyleti tagok ezennel meghivatnak. Szeged, január 24. 1865. Az elnökség által. Nyílt levél a „Szegedi Híradó“ t. szerkesztőségéhez­ A budai népszínház ügyében irt szózat Szegedről, mely becses lapjának folyó évi 7-ik számában jelent meg, még inkább csal­hatatlanná téve, hogy a budai népszínház nemzeti tulajdon, melyet az átalános nemzeti adakozás szentesített Buda főváros községé­től indíttatva, ennek hatóságára bízván fölötte őrködni. A „Szegedi Híradó“ban megjelent szózat e nyílt levél írására kötelez engem, mert eme viszhang életet lehel a már tetszhalottnak képzelt intézetbe, s nekem, ki az ügyhöz oly közel állok, szabad, sőt kötelességem a t. szerkesztőség ügyszeretetét, honfiúi buzgó eré­­lyét, független jellemű nyíltságát megköszön­nöm; midőn lapjával egy nem csekély fontos­ságú ügyet figyelembe vesz, ennek érdekében az igazság szavát bátran hangoztatja, Szeged és népének jogát, vagyonát védelmezvén ama házban, melynek falai közt adakozásának rész­­tulajdonai vannak. Igazat mond a „Szegedi Híradó“ szózata. Midőn a gyűjtő-ivek 1861-ben a hazában szétküldettek, minden ívhez a Buda főváros községétől kiadott szerződési oklevél máso­latban lenyomva mellékeltetett; a gyűjtő-ive­ket Buda főváros községének egyik első hiva­talnoka a főkapitány irta alá; ezen oklevél és gyűjtő­ iven világosan ki volt fejezve, hogy a hazai színészet jogosult megtelepítését akarja Buda főváros községe létesíteni, alapítani a Molnár-féle színtársulattal, 9 egymásutáni évig tartó külön joggal adván ennek kezdetét. Minthogy Buda fővárosnak nem volt elég pénze a népszínházát a magtárban fölépíteni, igénybe len véve a nemzet adakozása, egye­sek, testületek, céhek, társulatok önkéntes adományával. Minden adakozó város, testület és egyes polgár azon biztonságra küldé be ezreit, szá­zait, filléreit, melyet neki a gyűjtő­ivel aláírt hivatalos személy és a mellékelt okirat értelme nyújtott, t. i. a népszínház megalapítására, a hazai színészet megtelepítésére az ős fővárosban. Ez volt az eszme, ez a cél, melynek megörökítésére a nemzet örömmel áldozott, és ismert lelkesedésével adakozását Budára küldé, jól mondja a „Szegedi Híradó“ szózata, mi­szerint az, hogy mily nevű igazgató és szín­társulat működik, mellékes dolog, a nemzet óhajta, hogy Budáról — a történet ezen meg­szentelt helyének és falai alól szólhasson a magyar, beszéljen hazai nyelven a színművé­szet ajkával, melynek — mint sok nagy és dicső dolgoknak — úgy eme szerény művészet életének is bölcsője vola. Mennyire fontos ügy volt ez a nemzet előtt, nagyszerűen bizonyítja az, hogy alig két hó alatt mintegy 45 ezer frt küldetett be az építkezést vezető fáradhatlan buzgalmú bizott­mányhoz oly időben, a midőn a nemzet re­ményt vesztve, újra csöndes tűzhelyéhez vonult, a bizonytalan jövőnek nyomasztó bánatával. Buda főváros községe az általa kiadott oklevél értelmének eleget téve, azon telkeket, melyeken a népszínház a nemzet pénzéből felépíttetett, megvette, ezzel viszonozván a nemzetnek nagymérvű áldozatát. Buda főváros községe a hazai színészet kezdetleges nehézségeit gyámolítani óhajtván, évenkint ezer irtót biztosított segélyül az első 6 évre, elhatározta egyszersmind, hogy a nép­színház körüli üres telkeket fölépíti, melyek évenkénti bére az összes telkek tőkéjének ka­matát biztosítandotta, így Buda főváros köz­ségének az átvétel terhet nem, csakis hasznot hajtott volna. Azonban a municipium­ után jött köz­­igazgatás sem az ezer­ért évi segélyt ki nem adta, sem föl nem építette az üres és kama­tokat biztosító telkeket. A népszínház Buda városától elhagyatva, mégis megküzdött a kezdet nagy nehézségei­vel, vállára vette a nagy mérvben hiányzott kellékek, díszítmények, raktári épület és hom­lokzat beruházásainak, fölszerelései és kiépíté­sének roppant költségű terhét, s már-már összeroskadott a súly alatt, midőn végre egye­sek némi segélyezése és fölismert helyzetének megváltoztatott élénk tevékenységével munkát munkára tetőzve fáradt, hogy magát az el­­merülés örvényéből fölemelje. A harmadik év a siker kezdetleges, de határozott eredményével kecsegtetett, s ha a népszínház 3 év alatt mintegy 60 ezer forint beruházást és a hosszan elnyúló rész napok deficiteinek kifizetését nem veszi való igénybe, bizton el lehet mondani, hogy két színdarabbal — subventio nélkül — is biztosíthatta volna magát, így le kelle előbb küzdeni a sűrű deficiteket, be kelle szerezni a majdnem telje­sen hiányzó szükségeseket, melyek nélkül alig pár hónapig lehetett volna csak előadásokat adni és pedig már a kezdetnél, ha csak nem ugyanazon színdarabokat, melyek úgyis eléggé gyakorta járták, mert a nemzeti adakozások­ból a színpadon vajmi kevés szereztethetett be, miután az építkezés többi részéről kelle vala a bizottmánynak gondoskodnia. Azonban a negyedik év jó előre úgy rendeztetett be, hogy jelen téli idény alatt egyszerre és váltakozva 3 olyan rendkívüli színdarab foglalja el a valódi színi idény ösz­­véit, melyet a fővárosi közönség tömeges számmal látogatott volna, melynek érdekessége, szépsége fokozatos emelkedéssel bír az „Ördög pilulái“ és „Genoveva“ látványosságok fölött. Már csak a munkálatokhoz kelle vala fogni, hogy októberre mind a három nagyszerű színdarab készen a színpadra vitessék; ezek­nek kiállítása, fölszerelése távol sem került volna annyiba, mint az előbbiek, miután egy­szer mindenkorra a színpad már az „Ördög pilulái “ra teljesen és célszerűen átidomíttatott, kiépíttetett s most már csak bele lett volna állítandó bármely látványos jövedelmező szín­darab. A siker biztonságáért a következő és jelen téli idényhez előkészületi költségek létettek, hogy aztán a jó színi idényben dúsan jövedel­mezve, a népszínház anyagi állapotában oda emelkedhessél, a­honnan biztos helyzetéből mindinkább és nyugodtan megfelelhessen er­kölcsi kötelessége, hivatása és cími­atának. A­mit ember végez, Istennek kezében van az! így történt a népszínházzal is, mert egyszerre és két jövedelmező színdarabbal minden­ki nem egyenlítethetett, tehát dőljön össze inkább az intézet is, gondolok némelyek, és így történt, hogy egy jogtalan föllépés következtében az érdekelt fél által igazság­talanul kiűzettem ama házból, melynek szüle­tése, élete, fenállása és jövője, mint egy szent ügy csüggött lelkemen, melynek vakolatára az édes munka verejtéke tapadt homlokomról, s a melyért sokat, mindent áldozok, legkeveseb­bül művészetemet is. A népszínház ajtai után nam két hó múlva bezáródtak a hazai színészet elől, hogy a tör­vénykezési téren folyó csőd-ügyem bevégezté­­vel újra megnyíljanak, ha az részemre dől el — nekem, s ha ellenemre — tehát másnak, de mindenesetre a hazai színészet számára, mint a melynek megtelepítésére Buda főváros községétől alapíttatott és a nemzet által építtetett. Azonban Buda elfeledte, hogy mily okirat­milyen gyűjtő­ivekkel vette igénybe a nemzet adakozását, s hogy azon ház nem az ő tulaj­dona, a telek, melyen ama zaklatott szegény nemzeti intézet áll, ő általa önkéntesen ado­­mányoztatott a nemzetnek a hazai színészet számára, és így azzal másként nem, csupán csak az eszme, a cél, az adakozásnak megfelelő módon, t. i. a hazai színészet működtetésével rendelkezhet. Van Budapesten annyi színész, színésznő a nemzeti színházon kívül is, hogy a magyar szini­előadások azonnal kezdetüket vehetik, pár hét alatt pedig lehet szervezni egy nagyobb testületet. Ámde Buda a nemzeti tulajdonú nép­színházát bérbe adta ki, tőle pár ezer forint hasznot húzva, megszólaltatta a falak közt az idegen nyelvet, továbbá táncvigalmakat enge­dett meg benne — és pedig milyen tánc­vigalmakat ?! Nem kevésbé bámulatra ragadó lenne a második tény, ha nem volna mélyen sújtó és fájdalmas minden hazafira, t. i. a népszínházi teleknek elárvereztetése, a népszínház ledöntése. Mellőzve azt, hogy ezáltal az adakozó nemzet megkárosíttatik, mellőzve a hazai színművészet megalapított jogának lerontását, mellőzve a Buda főváros községétől 1861-ben fennen hirdetett, a nyilvánosság előtt is szente­sített akarat, elhatározás megsemmisítését, mellőzve azon erkölcsi veszteségeket, melye­ket a népszínház lerombolása, úgy a hazai színirodalom és színművészet, valamint Buda fővárosának társadalmi fejlődésére, polgáro­sodása és magyarosodására nézve szü­­lend, végre mellőzve a népszínház alapítá­sát tárgyaló közgyűlés alkalmával egy buda­­városi német ajkú képviselő ama feledhetlen szavait, melylyel a honpolgári nemes érzelem­nek adott erélyes kifejezést, midőn mondá: „igen akarjuk, de sőt honfiúi kötelességünk városunkban a száműzött hazai színészet meg­telepítése egy magyar színház alapításával, hogy benne gyermekeink, felnőtt ifjúink a ma­gyar szót hallgathassák, a hazai nyelvet keb­lükbe véssék, és megtanulva el ne feledjék, gyakorolják, s ne szégyeljék egykor magukat, mint most mi, hogy a haza nyelvét nem be­szélik.“ Mondom mindezeket mellőzve, csupán az anyagi kár és veszteséget kívánom följegyezni, melyet Buda fővárosa a népszínház megsem­misítésével mélyen fog érezni. Először: ha most a népszínház meg­­szünend, Buda fővárosának soha nem lesz módjában egy magyar színházat létesíteni, ehez nagy összeg pénz kell, a­mi nincs, a nemzet pedig ezen csalódás után nem fog többé segíteni; alkalmas helyiséget sem lehet találni, mert egy magyar színház kezdetleges fenállásához, nagyobb subventió nél­kül, a mostanihoz hasonló előnyös hely nem létezik Budán, Pest Lipótvárosának oly köz­vetlen közelében, ez pedig legalább két év­tizedig életfeltétele a budai magyar színháznak. Másodszor: az építkezés 45 ezer írtjából legtöbb összeget Budának úgy is kevés kere­setben részesülő kézművesei, iparosai, építészei, munkásai, üzletei nyertek, épen úgy az általam beruházott tetemes összegeket is budaiak él­vezték nagyobbára; továbbá ezen népszínház­nál Buda szegényebb sorsú lakosságának osz­tályából mintegy 40—45 személy kapott alkal­mazást, élelmet, kenyeret. A népszínházi személyzetnek Budán tör­tént megtelepítése által Buda főváros lakossága között hónaponkénti számítással 5, 6 ezer frt előbb és utóbb, kisebb vagy nagyobb őszietek­ben, gyakran több havi kiadásnak egyszerre történt kifizetése által lett forgalomba téve, melyet a személyzet Budán költött el. A népszínház előadásaira tömeges szám­mal Budára jött közönség által pedig ezen intézet körüli, sőt még távolabbi nyilvános helyek, üzletek s­ő­t. nem kis mértékű élénk­ség és nem kevés pénzhez jutottak, végre ezen népszínház által Buda fővárosának adó­képessége, habár nem is óriásilag, de minden­esetre megbecsülhető értékben emelkedett. Állítsuk most szemben ezekkel azon anyagi hasznot, melyet Buda főváros ezen tel­kek elárvereztetése által képzel elérni. A telkeket 85 ezer frton vette meg Buda főváros, ennek ötös kamatja a népszínház mel­letti elegendő üres telkeken építendő nyilvános helyiség, boltok, lakások évi bére által bizto­sítható, mint azt a municipiumtól vissza­hagyott tervezet bizonyítja, így a telek mégis a város tulajdona marad, és a népszínház is állni fog. Ha most az egészet eladja Buda, alig kaphat évette 45—50 ezer frtot, mert ki vállalkozik ilyen terhekkel borított telket venni, mely­hez a nemzeti adakozás egyesei és összeseinek, ezután pedig nekem vagy hitelezőimnek, ha végre nem tovább is, de még 6 évig elvitáz­­hatlanul jogunk van?! íme Szeged népe nevében már fen áll eme jognak óvástétele, meglehet holnap és tovább több vidékről ugyanez fog méltán hangzani. Az igazság, a méltányosság, a jogfolyto­nosság ugyan melyik részen áll? könnyű ki­találni. Hát Buda főváros lakosságának erkölcsi és anyagi java, szüksége, igénye, a hasznosság nem azt kivánja-e hangosan, hogy még segé­lyezve is, de álljon fen a népszínház! és ez ország, áldozatfillérei és ezrein szerzett va­gyon kidobassék s ama falak lerombol­tassanak , melyek között habár gyakran kényszerülve vala a hazai színészet hamis hangokat is adni, csakhogy élhessen, csakhogy kenyere legyen, de igen sokszor hallata a nemzet imáját, fényben tükrözteté elő a nemzeti erények dicsőségeit, s nemsokára visszatérve az igazi útra, csakis magyarul tanított volna — tanítana. Az nem lehet, hogy oly sok jóakarat, mely e népszínház alapításánál tündökölt, oly mély elhatározás mind hiába lett volna, hogy mind­ez csak egy csalóka káprázat lenne, melynek gázköréből eddig csupán a budaiaknak való erkölcsi úgy, mint tetemes anyagi hasznuk, az építkezés és a beruházások ezreiből, valamint a 140 egyénnek Budán 8 év alatt elköltött számos tízezreiből. Jövend idő, a melyben Buda fog legfájób­ban följajdulni, hogy kettős fontosságú érdeké­ben vajha élne, vajha állna a népszínház?! — Ezt Buda főváros jelen atyáinak nem szabadna, nem kellene feledni, mert hátunkon a jövő kor, mely követelő és ítélő leend. A hazai színművészet nemzője megfogja védeni eme kis házat, mely 3 évi vajúdás alatt is oly nagy érdeket birt maga iránt ébreszteni, s önmagára hagyatva megtudott élni a maga emberségéből senki kárára, csak is hasznára Budának. Szeged népe első szólott a vidékről az intézet mellett, így már nem vagyok egyedül a népszínház ügyének vívásában, s ha a ki­mentő harcban erőm lankadna, nem fog meg­rettenteni többé, mert ime a gyönge zsellér mellett erős gazda áll. Bár viszhangja elhalna azon ezrek tűzhelyei és gunyhóihoz, honnan a népszínház alapítását eszközlő honfiúi adako­zások ezrei, százai és drága fillérei Budára küldettek, hogy szólhasson a magyar Budáról. Legyen bármily cég és vezérlet alatt a budai népszínház — legyek én onnan száműzve bár — mindegy, csak hangozzék benne a ma­gyar nyelv a hazai színészet ajkán! Velem marad a költő eme fohásza: „Küzdőknek első réve muzsalak! Légy üdvözölt, te első kő a műből, Mely háromszázad óta romba fekszik. Következzék utánnad nemzetünknek Jobb létéből mindaz, mi még csak álom; De olyan álom, melyért meghalunk.“ Buda, január 23. 1865. Molnár György, a budai népszínház alapitó igazgatója. Szeged, január 24. 1865. Inségügy. A helybeli ínség enyhítésére befolyt könyöradományok hova fordításáról szerkesztett számadások múlt vasárnap dél­előtt Taschler József polgármester úr elnöklete alatt egybegyűlt inségi bizottmánynak bemutat­talak. És pedig: 1) Az új­szegedi tiszaparti védtöltések kijavítására az állami inségalapból fölvett összegekről Tóth Mihály városi fő­pénztárak és Priváry Pál ellenőr által készí­tett számadás, mely szerint Szeged város által az említett inségi alapból öt részletben össze­sen 23,000 o. é. frt vétetett kölcsön, ebből a töltésezési munkálatra fordíttatott 18,257 frt 29 kr, maradt tehát még 4742 frt 71 kr. 2) Az inségi magán kölcsönökről Tóth Mihály főpénztárnok és Priváry Pál ellenőr által készített számadás, mely szerint az állami inségi alapból kölcsön vétetett 15,000 forint, ebből erdő­ ültetésre fordíttatott 1000 forint, egyeseknek biztosíték mellett kölcsön adatott 11,000 forint, napi­díjak, fuvar költségek s egyebekre kiadott 602 frt 43'/a kr, felmaradt 2,397 frt 56 kr. 3) Az országosan, úgy helyben gyűjtött készpénzbeli könyöradományokból befolyt össze­gekről Hódy Antal letéttári pénztárnok és Linnert József ellenőr által készített számadás, mely szerint magában Szeged városban gyűj­­tetett 1751 frt 9 kr, más vidékiektől érkezett

Next