Szegedi Híradó, 1866. július-december (8. évfolyam, 52-104. szám)

1866-11-22 / 93. szám

1866. Nyolcadik évfolyam. Mogy­oron: Életenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerk­eszté­si Iroda, Tanoda-utca, Vadász-ház I. emeletében. K­iadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordassa is vidékre postán. Egész évre.......................................................8 frt. Félévre.............................................................4 „ ......................................2 „ Egyed szám­ára Helyben Egész évre . . . Félévre . . . , Évnegyedre . . . H kr osztr. ért. a kiadóhivatalba, elültetve: .........................................6 frt —­kr. 60 93-ik/itahi. Csütörtök, nov 22-én. iirdotónok­.: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási díja 15 mikrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Berger Zsig­mond könyvkereskedéséhez cimezendők. I mun­ka és jólét. v. Midőn a vasútnak Pestről Szegedig le­endő elkészítését rebesgették, fejet csóváltak rá öregeink, semmi jót nem jövendöltek ki belőle. Nem kellett hozzá tanulmány által szer­zett nemzetgazdászati ismeret, hogy beláthas­sák, miszerint a vasút ártani fog nagy kiter­jedésű fuvarozásunknak s hogy drágaságot okoz. Jól emlékszem rá, az úgynevezett fölvi­­lágosultak közül sokan mosolyogtak egyszerű, de józan észjárású polgártársaink gyermeteg aggodalmán. A vasút elkészült, Szeged néhány órányi közelségre vitetett Magyarország fővárosához . Szegedtől észak felé a fuvarozás csaknem tel­jesen megszűnt, de a könnyű közlekedési esz­köz értékesebbé tette terményeinket. A­mennyit vesztett Szeged az előbbi, sok­kal többet nyert az utóbbi körülmény által, terményeink árának emelkedése életkérdéssé lett, mert a nagy adó mellett a megszaporo­dott szükségletek csakis így valónak fedez­­hetők. Szeged népe csakhamar megbarátkozott a vasúttal, sőt kezdte belátni elvitázhatlan hasznosságát, szükségességét; e szempotból igazat adunk a mosolygó uraknak , de ha előre látják, mi alig egypár év múlva bekö­­vetkezett Szeged legtöbb iparágának alább­­szállását, némelyiknek teljes megsemmisülé­sét, mely a szabadiparnak a vasút segítsége nélkül aligha sikerülene, nem fognak azok a jó urak mosolyogni. ügy van, Szeged belgazdászatának a vasút is ártott. A fuvarozás legfő útját elfoglaló, a hajó­­terhek szállítása által a hajókázást csökkenté, e tény a hajókészítést gyéríté­s így mind a hajósok, mind a hajóácsok között munka­­hiányt okozott; a szappangyártást egy ideig" csaknem a helyi fogyasztásra szorító, mert a hízott sertések és zsiradékok kivitele követ­keztében a szegedi szappan legfőbb anyaga, a szalonna háromszoros árra emelkedett, mely természetesen azt eredményezi, hogy a sze­gediek keresett árért nem voltak képesek szappant előállítani , ámbár a vidéki keres­kedők is lassanként kezdtek hozzá szokni a magas árhoz, mert a vizen és szárazon való közlekedési eszközök nem engedők a tengerit hosszabb ideig áresésben szenvedni s ennél­fogva a szalonna olcsó előállítása lehetlenné vált: a szegediek később is az előbbi mennyi­séghez képest igen kevés szappant gyártottak. Minthogy a szegedi szappan ellen az 50-es években egyéb kifogás nem volt, mert nem is lehetett, csakhogy drága, a gyárosoknak olcsóbb kiállításáról kelle gondoskodni, mi meg is történt az utóbbi időben, de biz ab­ban nincs köszönet; rámondhatjuk , hogy : olcsó húsnak híg a leve, íme a többször emlegetett szappan­ha­misítás alapoka. Nem mulaszthatjuk el megjegyezni, hogy azért Szegeden minden időben lehetett és le­het illő árért tiszta szappant kapni; a szap­pan ára a nyers szalonna ára szerint változik. Ha figyelembe veszszük, hogy a szap­pangyártáshoz megkívántató nyerstermények, — a tüzelő anyagot kivéve — mind Szegeden és közel környékén állíttattak elő, egy gon­dolattal beláthatjuk, hogy a szappangyártás csökkenése által is sok ember esett munka­hiányba. E két független iparágunkon kívül a többiekre a szabadipar a behozatali vám meg­szüntetésével együtt szintén káros hatást gyakorolt. A szabadipar a takácsokat sújtó legérzékenyebben, bátran elmondhatjuk, hogy nálunk a takácsmesterség űzése teljesen meg­szűnt, csak még alsóvároson lehet itt-ott egy-egy szövőszéket, inkább tekintély­ köl­­csönzés , mint használhatás végett, fölállítva látni.­­ A szabadipar nálunk is megtörné a különféle raktárakat, a szegényebb iparosok elnyomattak és vagy folytonos munkahiányban kelle szenvedniök, vagy a gazdagabb raktár­tulajdonosoknak oly munkadíjért dolgozniok, melylyel legégetőbb szükségleteik sem va­lának fedözhetők. A gyári készítményeknek sem vége, sem hossza nem lett; eleintén idegenkedtek tőle a lakosok, de a sokkal jutányosabb ár nem sokára kapósokká tette azokat. Magától értetik, hogy iparosaink a gyári készítményekkel olcsóságra nézve nem verse­nyezhettek s mindenütt vagy teljes munka­hiány állott be, vagy a munkadij igen alább­­szállott. A szabadipar életbeléptetése és a be­hozatali vám megszüntetésének káros követ­kezményeit nem azért említik föl a vasúttal, mintha gazdászatunknak magában véve ez is ártott volna, hanem, mert a szabadiparnak elnyomásában a behozatali vám megszünteté­sével együtt segédkezet nyújtott, annak ha­tását a gyorsítás által fokozó. Valóban, talán egyedül Szeged városa részesült azon szerencsétlen szerencsében, hogy a szabadsági mozgalom, vasút, szabadipar hir­telen egymásutánban lepjék meg. És e jelen­tékeny változásoknak összeesése sietteté Sze­ged elszegényedését. A vasút úgyszólván, tőszomszédokká tett az ipar terén különösen előhaladt külföldiek­kel ; a behozatali vám megszüntetése fölnyitá a kaput; a szabadipar megengedi a versenyt; a küzdés megkezdetett; a vesztesek mi let­tünk, mert pénzünk az ő zsebükbe vándorolt. Szabó Gergely: Tiszaszabályozási gyűlés Cson­grádon. Már korábban folyamodványt intézett Cson­­grád város hatósága fölsőbb helyre az iránt, hogy úgynevezett tuláti rétje a Tisza árjától gáttöltés által mentesítessék. Ez ügyben tiszaszabályozási kir. biztos Ürményi József ur, inségügyi kir. biztos gróf Szapáry ur kíséretében ideérkezvén, s nov. 17-én Csongrád város kuralmi képviselő testülete és az értelmiségből meghivott érdekeltséggel gyűlést tartván, egy a tárgyat kimerítő be­szédben fejtegető a hasznot, mely e védgát emelése s­­mintegy 6000 hold rérföldnek viz­­mentesítése által a városra háramlanék s azon kérdést intézé az érdekelt gyűléshez, ha vál­jon a korábban már e tárgyban fölsőbb helyre intézett folyamodvány mellett marad-e, vagyis akarja-e ama töltést létrehozni, vagy nem? Melyre legelébb is megyei főszámvevő­­. Kádár Henrik úr, mint Csongrád egyik lakosa és birtokosa emelt szót, megemlítvén, hogy miután ama védgát egyesek birtokain húzódnék keresztül, sem a városi hatóság, sem ezen érdekelt gyűlés itt jogosan nem végezhet, mire nézve ajánlja, hogy egy nép­­gyűlés hivassák egybe, mert csak a nép megszavaztatása után lehet e kérdésben ér­demlegesen végezni. Ezen nézetet, úgy lát­­szék, osztá a gyűlés is. Mely után ismét kir. biztos v­éltsága emelt szót, fejtegetvén­, hogy a jelenlevő csépai, szelevényi és sasi küldöttek és kép­viselők a védgátnak közel az ő határaikhoz való emelését kívánják és igy Csongrád város rétjének nagy része mentetlenül maradna. — Ámde a terv háromféle, ugyanis a töltés vagy a 83-ik úgynevezett márnás átmetszéstől venné kezdetét és igy közvetlen a Tisza szé­lén Csongrád mellett húzódnék el, vagy kö­zel a szelevényi és csépai határokhoz, vagy végre egy nagy kanyarulata a Tiszának szin­tén befoglaltatnék a védgát menetébe. És könnyebb áttekintés végett egy mérnökileg készült helyes térképet terített ki kir. biztos úr, hol a védgátak menete vonallal jelölte­tett meg. Ezután csongrádmegyei alispán t. Stam­mer Sándor ur figyelmeztető kir. biztos ő­éltságát, hogy ezen védgát által Szentes vá­rosa is érdekelve lévén, szintén küldöttségi­­leg van itt képviselve, mely a nevezett város nevében kijelenté, hogy szándéka e magán­egyesületbe belépni. Majd Csongrád város birája Bagi József emelt szót, körülbelől oly értelemben, hogy ő nem barátja e védgát-emelésnek, mire a tiszaszabályozási főfelügyelő úr csodálkozását és meglepetését fejezé ki, hogy e munkálat megpendítése e gyűlésben nem karoltatik föl kellőképen, holott máshol, a­mennyire lehet, mindent megment a nép a víz árjától ! Könnyű lett volna ugyan ekadatolni e hidegség és hallgatagságot azzal, hogy a fő­tervben nem az egész rét mentesítéséről van szó , hanem annak csupán egy részéről. S hogy éppen oly szüksége van a népnek e rétre a mostani minőségében, részint réti szénater­melés, részint pedig tüzelő­anyag nyerése vé­gett, mintha az mentesítetnék. De továbbá, mentesített rétje már van és ott várakozik a Bokros is, mintegy 4000 holdnyi területtel a mentesítésre. Hanem ezek helyett a nehézsé­get az elöljáróság abban helyezi, hogy a Tisza árjakor e helyre egyenes irányban nem lehet menni. De ez aggodalmat a főfelügyelő és kir. biztos urak csakhamar eloszlaták az által, hogy egy rövid töltés­utat kell oda készíteni. Szólották még a tárgyhoz csépai közbir­tokos Demján Lajos és az osztály­mérnök, míg végre abban állapodtak meg, hogy a mérnöki munkálatok a kellő térképekkel mind a három irányban, úgy a költség-kiszámítások is készítessenek el, mire királyi biztos v­éltsága azon ígéretet téve , hogy e munkála­tokra pénzt előlegezend. Inségügyi kir. biztos gróf Szapáry ő­éltsága pedig megígérte, hogy tekintve az ínséget, ha e gát emelése határozattá válik s a munka kezdetét veszi, azonnal az inségi alapból a kellő mennyiségű pénzt utalványozni fogja, különben van gondja rá, hogy máshol is foglalkoztassa a népet fizetéses munkával. Végre Kádár Henrik úr megemlíti még, hogy az úgynevezett böldi rétnél van egy, a Tisza lefolyását akadályozó kucori-töltésnek nevezett sarkantyú alakú gát, melynek elh­á­­nyatásáért már többször folyamodott Cson­grád városa és többször szólítá föl Szentes városát, de mindeddig sikertelenül. Kéri tehát kir. biztos ur ő­éltságát ezen ügyben intéz­kedni. Mire kir. biztos ur kijelenté, hogy ez ügy már folyamatban van s elintézése a leg­rövidebb idő alatt várható. Ezzel az ülés eloszlott. Soklya Antal Nyilvános titkok a vasúton. Közelebbi hetekben többször volt vasúti áruküldeményem s mindannyiszor kellett ta­pasztalnom, hogy valami államnyomoruság az oka, hogy a közlekedés oly annyira boszantó, miszerint, hogy egyebet ne mondjak: a szál­lítónak a fuvarlevélre 6—7 rendbeli megjegy­zést kell írni, a­melyekben lemond a kése­delemből eredhető minden kártérítési követe­lésről s előre is beleegyezését adja, hogy kül­deménye addig heverjen a raktárban, a­mig azt onnan a társulat el nem viteti. Hozzá kell képzelnünk egy túltömött raktárt, hol árucikkek halmaza nyög egymás alatt, zúzva, törve a legnagyobb vigyázat mellett is, és egy kocsiktól üres pályaudvart. Hozzá kell még azt is képzelnünk, hogy a különböző állomásra szánt árucikkek úgy hevernek egymás hátán, mintha a h­aos itt kezdődnék. Méltán félelem lepi meg a kül­dőt, váljon elég-e a raktárnak bölcsesége ezen tömkelegben eligazodni? nem keveri-e el­­ az árukat ? nem fogja-e a Debrecenbe szántat Aradra vagy Váradra, vagy valamely közbe eső állomásra küldeni ? midőn eme nevezett helyeknek s a közbe eső 25—30 ál­lomásnak egyetemes halmaz helye van a rak­tárban kijelölve?! Tőle a raktár és az állomási udvar oly kietlen üres, hogy a varjak és verebek por­­tyázó serege egész kényelemmel tanyázik benne. Jönnek tapasztalatlan polgárok, valamit föl akarnak adni, fuvarlevelük nincs jól kiállít­va, hiányzik a „Bemerkung“ értsd: amaz írásos beleegyezés a veszteglésbe, az árut így nem veszik föl. Haragszik a jámbor polgár a raktár­­nokra, azután a vasúti tiszviselők zsarnokságát szidja, majd a legtapasztaltabb is azt hiszi, hogy mindennek, ha már nem a raktárnok s nem is a tisztviselők, de legalább is a társulat igazgatósága vagy éppen maga a társulat rendszere az oka. Pedig ez nem áll! Szegény osztrák állam! nem elég, hogy az a fránya burkus megmer verni Sodom­a — vagy akarjuk mondani — Sadovánál, de ime ugyan­az a burkus mer téged még most is boszantani. Nem elég ugyanis, hogy még a múltkori nagy sietségben ott feledett vasúti kocsikból néhány száz mai napig is valahol a burkusoknál van, de azontúl oly gorombaság is történik, hogy valamennyi kocsit, mely a szászországi határon a poroszok kezébe ke­rül , néhány hétig ők használják. Van az európai vasúti rendszerben egy jó szokás, t. i.. ha egy idegen vasútról került kocsi egy más állam vagy is társulat vonalán újra rakatik s rendeltetési irányától másfelé tereltetik, naponta 5 frt büntetést fizet a bi­torló, de ezen 5 frt büntetés melletti jogbi­torlás csakis rövid idejű és esetleges lehet, s hogy ez a végtelenbe ne menjen , a társulat­nak joga van a szomszéd ellen azonnal föl­lépni és kocsiját követelni. A furfangos burkusok élvén ezen, 5 frt mellett szabadalmazott jogbitorlással, rendre fogdossák el az Ausztriából érkező kocsikat s küldik Európa nyugati és északi részeibe szerteszét, újra meg újra megrakodva. Ez­ pe­dig azon okból történik, mivel Poroszország­ban jelenleg oly óriási a forgalom, a­milyent Európa még nem látott; oly élénk a közle­kedés, a­milyenről nekünk fogalmunk sincs. Ezért szívesen fizetik a poroszok az 5 frtot naponként, midőn nekik az alatt 50-et hoz egy kocsi. Hja, hisz szegény fejünknek is volna imilyen­ amolyan forgalmunk, nekünk is kelle­nének a kocsik, de ha a poroszoknak még jobban kellenek! Bismarknál kellene panaszt tenni, de hát mikor az is bajos. Nem volna ez a baj, ha a vasutakon szokás nem lenne a tele kocsikat minden át­rakodás nélkül egyenest rendeltetések helyére küldeni, ha tudniillik a határnál átrakodás történnék, de ez a mi kocsiainknál nem tör­ténik. Történt régebben, de mostanában már más a szokás. Rendezett körülmények között nem is örvendetes az út megátrakodás, de most már ki kellene valamit gondolni a bölcs osztrák államférfiaknak. Követelni kell a burkustól, hogy ne merje annyi ideig az osztrák társulat kocsi­jait magánál tartani, újakat ne fogjon el, a nála levőket azonnal adja ki, mert nekünk is kell! nagyon kell! S meg kellene neki mon­dani, hogy ha úgy nem cselekszik, a­mint illik, majd így meg úgy lesz ! Azaz, hogy majd megmutatjuk, hogy mi tűrni, várni jól tudunk! Ez az, a­mi a vasutaknál a főakadályt képezi, mert az osztrák rendszer fővonása, hogy bent, saját népei iránt hajthatatlan a kormány, kifelé pedig néha játsza a tetterést és hatalmast, de tényleg, engedékeny. *) A Országgyűlési tudósítás. A képviselők az ülése november 19-én. Öt hónapos némaság után , az országház nagy terme ismét hangzatossá jön. A képvise­lők elfoglalták benne helyeiket, nem oly han­gulattal , nem oly reményekkel, mint egy év előtt, hanem ugyanazon elhatározással, hogy az ország jogaiból elengedni semmit nem fognak. A haza bölcsét, Deák Ferencet, midőn a terembe lépett, tiszteletteljes éljennel üd­vözlök. Kezet szorítottak egymással az isme­rősök. Egy-egy kör élénk beszélgetésbe kez­dett, míg az elnök csengetyűje mindenkit a maga helyére szólított. Az elnök, ki helyét szintén a ház éljenei közt foglalta el, az ülést következő beszéddel nyitotta meg: Tisztelt ház! Az elnapolt országgyűlés nagy horderejű működésének folytatása végett a mai napra van összehíva. A feladat jelenleg is az, a­mi kezdetben is volt, sikert szerezni az országgyűlés két feliratában foglalt törvé­nyes kívánalmaknak, eszközölni a valódi al­kotmányosság életbeléptetését, (helyeslés) meg­nyitni a törvényhozhatá­s útját s ezáltal a hazának egy jobb jövőt eszközölni. (ügy van! Helyeslés.) *) A „P. LI.“ szintén felszólal e tárgyban s egye­nesen a társulatot vádolja, állítván, hogy a csehországi vonalak sokkal kisebb közlekedést fentartó állomásairól a forgalom fenakadása iránt semmi panasz sem­­ érkezik, míg a pesti pályafőn az áru­felvétel tökéletesen meg van szüntetve A „Jád“ tanácsára több pesti kiviteli cég — főleg m­alomtulajdonosok — elhatározta a kereskedelmi miniszter elé terjeszteni a dolog állását. Szerk.

Next