Szegedi Híradó, 1867. január-június (9. évfolyam, 1-52. szám)
1867-02-21 / 15. szám
1867. Kilencedik évfolyam. Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda: Tanoda-utca, Vadász-ház I. emeletében. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozbordállal és vidékre postán: Egész évre....................................................8 frt. Félévre ........................................... . . 4 » Évnegyedre ....................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész éve............................ 6 frt — kr. Félévre....................................................8 „ — „ Évnegyedre . . . ..............................1 „ 60 „ 15-ik szám. Csütörtök, február 21-én. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt, vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 80 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 újkrajcár. Előfizetési föltételek: Egyet számára fi krottft. ért. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadó hivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben Oppelik A. hirdetési irodájában; Maria/m. Frankfurtban Hausenstein és Voglernél, valamint a Jaeger-féle könyvkereskedésben; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafitte, Bullier és társánál. Szeged, febr. IV. 1S66. Oly hosszú szenvedés után, végre leszállt az Úr gondja édes hazánk sanyargó földjére, s habár még nem ragyog Mátyás kora vissza, s „nem boldog a magyar“ — a pálya újra kitárul előttünk, és ha Isten úgy akarja, e hazának lakói újra boldogulnak! A sugár, mely a nép szemében ragyog, a diadalmosoly, mely a tömeg arcán elvonul s az örömzaj , mely a levegőt betölti, azt hirdetik, hogy hazánk egy új időszak küszöbére lépett. Rég óhajtott, rég várt, sokszor elveszettnek hitt, sokszor megsiratott szabadságunk szép napjai visszatértek. A nemzet halhatatlan őrszelleme lerázta láncait s kitört sírjából, hová az erőszak által záratott, miként a Megváltó, kivel szemközt az emberi hatalom eltörpült, úgy érezzük magunkat, mint egy nehéz álomból ébredő, ki azt álmodta, hogy keblére egy óriási hegy nehézkedett, mely mármár megfojtással fenyegető. A hosszú évek szenvedései valóban nyomasztó álomként tűnnek föl előttünk; keblünk megkönnyebbült, az ébredés örömperceiben nem érezzük a hegy súlyát. Tehát újra szabadok vagyunk ! E szónál meg kell állapodnunk egy rövid gondolkodásra. Tehát újra szabadok vagyunk!... Mi hát az a szabadság ? Mi egy nép szabadsága? Nem egyéb, minthogy a nemzet önmaga rendelkezzék önsorsa fölött, hogy saját törvényei , az önalkotta törvények szerint kormányoztassék, hogy úgyszólván ura legyen sorsának, mert súlyát úgyis neki kell viselni. A nemzet visszaadatott önmagának, ki van nevezve felelős kormánya, mely a nemzet választottainak minden tettével számolni tartozik. Ő Felsége Ferenc József, az osztrák császár, ki régi szövetségek szerint Magyarország királyságára született joggal bír, elismerte a magyar nemzet jogfolytonosságát most már nemcsak elvben, hanem tettleg is. Ő Felsége, a törvényeink szerint megállapított örökösödési rendnél fogva jogosult magyar király, elbocsájtotta régi tanácsosait, azokat, kik a magyar nemzet jogfolytonosságát nem akarták elismerni és olyanokat vett oldala mellé, kik elismerik és vallják, hogy minden baj onnan származott — úgy a magyar királyság, valamint az osztrák császárság népeire is — mivel a magyar királyság népei nem valának elégedettek. — Az uj miniszterek magyarok, kipróbált becsületes hazafiak, kiknél a jóakarat nem fog hiányozni, kik bennünk alapos reményt keltenek, hogy törvényes, jogos kívánságainkat ki fogják elégíteni, ha tőlök olyasmit kívánunk, mi a méltányossággal megfér, amit emberi erő megtehet. Ebből önként következik, hogy a midőn Ő Fölsége elismerte a mi elévülhetlen jogainkat, nekünk is el kell ismernünk az ő elévülhetlen jogát a mi szent koronánkhoz. Különös, de éppen ebben van az Isten kezének hatalma, hogy Ő Fölsége fölvilágosodván, az uj miniszterek, az uj tanácsadók közé olyanokat is vett föl, kik 1849-ben halálra voltak ítélve amiatt, hogy ugyanazon elveket vallották, ugyanazon jogot védték, amelyeket most ő Felsége elismert. Ez oly diadal, melyet csak egy törvényeihez minden körülmények közt hű nemzet választottjai vívhatnak ki. Ez a jog és igazság diadala! S midőn hálát rebegnénk Istennek, hogy a hosszú küzdelmek diadalát megadta érnünk, hálával kell emlékeznünk azokra is, kik a nagy eszmét tettre érlelték, kik a jog fegyverével bátran, kitartóan az első sorban küzdenek. Legyenek neveik áldottak! Mi pedig, kik e nagy dolgokat higgadtságunk, rendszeretetünk, az ősi törvényekhez való ragaszkodásunk által megtestesülni láthatjuk , tartsuk meg ezen erényeket továbbra is, így joggal várhatjuk sanyargatott hazánk fölvirulását. Komoly az időszak, melybe lépünk, erős hitet, munkát, szorgalmat, mindenekfölött pedig egyetértést követel ez tőlünk. Az újjászületés első percei legyenek az örömnek szentelve, az első napok legyenek ünnepnapok, de azután gondoljunk a jövőre, melynek méhében még nehéz, küzdelmes napok várnak reánk s tettre hivnak föl minden hazafit. Nem az ujongó örömek, hanem a férfias munkásság ideje kezdődik most, mert ne feledjük, hogy mig ideértünk, a sors és elemek csapásai erősen megviselték közállapotainkat , nehéz sebeket ütenek a nemzet testén. E sebeket behegeszteni s nemzeti létünk megingatott alapját megszilárdítani fogjunk kezet, hogy a haza nagy és teljesen boldog legyen. Szorgalom, összetartás, rend és bizalom, ezek legyenek most jelszavaink, és velünk lesz az Isten, rajtunk marad segítő jobb kezes áldás leend munkáinkon. A fonóanyagok termesztése és fogyasztása az alfáidon. Különös tekintettel egy idevágó porosz szakmunkára. IV. Minthogy a fonóanyag termesztésénél a legfőbb akadályt az áztatás képezi, nézzük tovább az ajánlható és célszerű módokat. Egy közönséges kocsi terhét befogadható nagy kádban, egy hold termését, 21 nap alatt, három szakaszban, egy-egy szakaszra 7 napi áztatást számítva, minden túlságos fáradozás nélkül igen célszerűleg lehet elvégezni. Ilyenkor igen hasznos a kádat oly helyen állítani föl, hol az áztató levét a termőföldre lehet bocsátani. Kinek annyi módja van, hogy egy kővagy deszka medencét készíttethet, ne mulaszsza el, mert egyetlen évi jó termésnél bőségesen ki van fizetve az ára. A vegytani tudományokban kevésbé jártas gazdáknak a meleg vízben való áztatás azért nem ajánlatos, mivel gyakran megtörténhetnek , hogy a fonóanyagok túlságosan eláznának , de tovább a melegvízben áztatásnál különféle szerek , mint halyagmész és szóda is használtatnak, mik a vatlanok kezében valóságos mérgek a fonóanyag számára. Itt azután kitűnik, mennyire szükséges, hogy a mezőgazda a vegytan és természettudománynak legalább elemeit ismerje. E tekintetben bácskai német ajkú polgártársaink is hátra vannak, noha ők igen gyakorlatias képzettségű gazdák s a fonóanyagokkal igen jól bánnak; de korántsem oly ügyesen, mint a Rajna tájon vagy a porosz-olasz-angol és alföldi termesztők. Az áztatás annyira kezdetleges nálunk, hogy az ebből származó színtelenség okozza kitűnő erejű fonóanyagainknak külföldi rész keletét. Tiszta vízben kell áztatni, jól kimosni és szárítani lenünket és kenderünket. Az idézett porosz munka szerint egy 12' széles, 18' hosszú, 3—4' mély áztató-medence úgy alkalmaztatok, hogy a víznek be- és kivezetése szabad legyen, s a midőn a fonóanyag pozdorjás, vagyis fásrészeitől könnyen elválik, a mi meleg őszön vagy tavaszon már 6—7 nap alatt bekövetkezik, ilyenkor a viz lecsapoltatván, a fonóanyag egészen tiszta, friss vizet kap és pedig azért, mivel a fonóanyagok az ázásnál erjedésbe menvén, igen sok föld és egyéb ásványrészeket bocsájtanak el, amelyek a fonóanyag egy oldalára rakodván, erőben és színben rontják. A jól befejezett áztatás után a víz — ha vele bőségesen rendelkezünk — megszakítás nélkül folyhat az áztatón keresztül, csupán arra kell ügyelnünk, hogy a fonóanyag a teljes kiázás előtt egészen vízzel födött legyen, mert különben az áztatás igen egyenetlen lesz és az erjedésben levő anyagnál, ha rögtön szárazra kerül, a pozdorják a szálakhoz sülnek úgy, hogy onnan csak nagy bajjal lesznek eltávolíthatók. Ezért szükséges, hogy az ázóanyag a vizben valamely nehéz tárgygyal lenyomassák. Hol vizszükség van, elég, ha a kiázott fonóanyagra friss viz bocsáttatván, abban 4—6 órát hagyatik, aztán tisztán kimosva megszáríttatik. Azonban a szárítás előtt 24 órával a kévék alól kioldva talpra állíttatnak, hogy a tisztátalan vizróluk lefolyhassék. A fönt mondottakból világos, hogy igen ferde a mi eljárásunk, midőn szennyes vizben, földnehezékkel lenyomva áztatjuk lenünket és kenderünket s nem ügyelünk, ha itt-ott ki is áll a vízből, azután meg ki sem mossuk tisztán. Ha a szárításnál a földrész a tisztátalanul mosott kenderre és lenne szárad, erejét, színét veszi el. Ami a szárítást illeti, a nálunk is szokásos gyepen vagy szalmaágyáson gondos forgatás melletti szárítás célszerűnek bizonyult. Ügyelni kell azonban, hogy a fonóanyag jól kiszáradjon, mert a nedvesen öszszerakott len és kender újabb erjedését rögtön rothadás követi. A jól kiszárított kender és len a tiló alá kerül. A tilolás vagyis törés nálunk és a bácskai kisgazdáknál egyszerű kézi fatilóval történik és pedig markonként: először a maréknyi anyagnak földfelé álló vége kitöretvén, kézre csavartatik, s igy történik a további törés, gyakran ki-kicsapatván, hogy szintén pattog a törő-munkás kezében a kender vagy len vége, amint a tilóból gyorsan hátrarántja ; az igaz, hogy így tejbb hulladékszál esik a pozdorjába, de a nyert fonóanyag gyorsan és kitűnőleg tisztul és kétszeres m értéket nyer. A tilolás külföldön szintén gépek segélyével történik, ha valahol, úgy itt kiváló sikerrel alkalmaztatnak a gépek. Alföldön kicsiny, egy kézre való hajtó gép van használatban, melynek ára a mi pénzünk szerint 20-25 frt. Azonban ezt már túlszárnyalták az egy lóerőre alkalmazott és 100 frtért kapható ulógépek. Ezek, miként a cséplőgépek, gőzre is alkalmazhatók és szerte hordoztatnak, s méltányos díjért az egész vidék lenét, vagy kenderét eltitolják. Vannak nagyobbszerüek is, a melyek 2—300 írtba kerülnek s 10—20 mázsát eltilolnak naponta; vannak tlógépek, a melyek csupán lenne s ismét olyanok, a melyek len- és kenderre alkalmazottak és a kellő kövekkel ellátva, a puhító morzsolást is elvégzik. Az érintett porosz könyv értekezik a gőz- és meleg viz-áztatókról is, de ezeknek fölállítása túlszárnyalná a mi kezdetleges gazdálkodásunkat. Idevonatkozólag azonban annyit még meg kell említenem, hogy Ilföldön és Belgiumban számos lenkészítő intézet van már fölállítva, ahol a gazdák nyers terménye bevásároltatván , tökéletesen elkészíttetik. Ez intézeteknek saját utazóik vannak, kik a legbővebb szakismerettel birván, már a földön osztályozzák a lent és kendert s a szerint vásárolják össze a termesztőktől. Első ilynemű intézet az említett belfasti, mely 1847-ben alapíttatott. Ezután átmegy a porosz könyv a len értékesítésének nagy hasznára, melylyel az a műveit nyugoti tartományokban bir; a fonás és szövés által a 48 millió forint tiszta nyeremény , mit Ilföld csupán lentermése után évenkint fölmutathat, megháromszorosodik, ugyannyira, hogy a fonóanyagtermesztés és földolgozás több mint 100 millió forintnyi tiszta hasznot hoz a szegényföldű országnak. Megbocsájt a tisztelt gazda és olvasó közönség, ha még egy utolsó cikkben némi számszerinti kimutatások közlésével fárasztom becses figyelmét. Mentségemre annyit kell fölhoznom, hogy e tárgy, mig tettleg föl nem karoltatott, soha nem leend fölöslegesen kimerítve. Bakay S Sándor. (Folyt. köv.) Országgyűlési tudósítások. A képviselőház e napon valóságos ünnepet ült, melynek a legszebb tavaszias nap kedvezett. Már a reggel óráiban roppant néptömeg lepte el az országház és a nemzeti múzeum környékét; ennek kertjében s az előbbinek utcáján egymást érték a robogó hintók, melyek csak nagy ügygyel-bajjal tudtak a csaknem kizárólag az értelmiséghez tartozó jövőmenők és belépti jegy nélkül maradt bámészkodók tömegén keresztülhatolni. A nemzeti lobogókkal díszített épületek belsejében csaknem hasonló volt a tolongás, annyira hogy még a nyitott ajtók küszöbén kívül is álltak vendégek, hacsak egyes hangokat is ellesendők a korszakot alkotó előadásokból.. A képviselőház ülése febr. 18-án. Az elnöklő Szentiványi Károly a jegyzőkönyv fölolvasása után bemutató a leköszönt és újra megválasztott gróf Ráday Gedeon és Percel Béla megbizó leveleiket. Mindkettőt pártkülönbség nélkül megéljenzék. Azután a háznagy (Kovács László) a fölsőház egyik jegyzőjét, b. Majthényi László főispánt vezeté be, ki a fölsőház ,elnökéhez , b. Sennyeyhez küldött királyi leiratot hozta át fölbontás és fölolvasás végett. Csend jön, midőn Tóth Vilmos a szószékre ment, hogy a leiratot fölolvassa, mely mai számunk mellékletét képezi. E leirat az, a mit nemzet régóta vár. Elején az van hangsúlyozva benne, hogy örölsége a szükségessé vált védrendszer behozatalát a magyar országgyűlés közreműködésével kívánja eszközölni. ..Helyeselték mindenfelé , de a zajos éljenek akkor törtek ki csak, midőn az Uralkodó azt fejezé ki, hogy aggodalmai az országgyűlés magatartásával szemközt megszűntek s örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy az alkotmányt helyreállítsa s a magyar minisztériumot kinevezze, minélfogva gróf Andrássy Gyulát, mint elnököt, bízta meg a minisztérium alakításával. Örömzaj, éljen és taps hangzott. A többség fölállt, csak a baloldal maradt ülve, noha az alkotmány helyreállítását szintén hazafias szívvel éljenezte meg. A leirat záradéka nagy hatású volt. Ö Fölsége — úgymond — szilárdan elhatározta az alkotmányt minden megtámadás ellenében megtartani, azon hitben, hogy netaláni veszélyek idején a magyar nemzet is meg fogja védeni az ő koronáját és birodalma területét. Újra éljeneztek, fölálltak, sokan a baloldalon is. Az elnök erre egy küldöttséget hozott javaslatba, mely Bécsbe menvén, fejezze ki a nemzet háláját és köszönetét az alkotmány helyreállításáért. Közhelyesléssel fogadák el e javaslatát. Aztán kijejezi, hogy e „történelmi fontosságú leirat“ számtalan példányban fog kinyomatni. S majd átküldte azt a fölsőházhoz fölolvasás végett. Utána gróf Andrássy Gyula állt föl élyenek közt. Rövid beszédét azzal kezdé, hogy Ő Fölsége a miniszterelnökség tisztjét ama férfiúra kívánta volna ugyan legelőször ruházni, kinek a kiegyezése nagy műve főkép köszönhető, de ő fölmentését kérvén, indokaiba bele kellett nyugodni. Roppant éljenzés, taps és lelkesedés tört e szavakra ki Deák nevénél. Azután áttért magára, szerényen és hazafias kötelességérzettel mondá, hogy Fölsége parancsát elfogadván, a minisztériumot megalkotja s legközelebb a ház elé terjeszti. Újra éljenezték s csak akkor jön csend, midőn Tisza Kálmán emelkedett föl a baloldalon s azt az észrevételt tette, hogy mondja ki a ház egyszersmind, hogy a leiratban levő több fontos pontot akkor fogja tanácskozás alá venni, midőn a minisztérium elő fogja terjeszteni. Deák Ferenc azt mondta, hogy ez magától értetődik, azonban, ha ez a kimondás valakinek megnyugtatására szükséges, ám mondja ki a ház. Fél órai szünet után az elnök fölolvasá a Bécsbe menő nagy küldöttség névsorát. A vezetésre őt magát kérték föl. Azután kijelenté, hogy másnap d. e. 10 órakor megint ülés lesz s ezzel a mai ünnepélyes színezetű ülést bezárta. A főrendi ház ülése febr. 18-án. A főrendűek házában fél tizenegy órakor kezdődött az ülés, de a képviselőházénál sokkal később ért véget, két óra hosszánál tovább föl lévén függesztve. A vörös padok közt nagy számmal jelentek meg e nevezetes ülésre, melyen b. Sennyey tárnokmester elnökölt.