Szegedi Híradó, 1867. január-június (9. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-21 / 15. szám

1867. Kilencedik évfolyam. Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda: Tanoda-utca, Vadász-ház I. emeletében. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az elő­fizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozbordállal és vidékre postán: Egész évre....................................................8 frt. Félévre ........................................... . . 4 » Évnegyedre ....................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból el­vitet­ve: Egész éve............................ 6 frt — kr. Félévre....................................................8 „ — „ Évnegyedre . . . ..............................1 „ 60 „ 15-ik szám. Csütörtök, február 21-én. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt, vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 80 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 újkrajcár. Előfizetési föltételek: Egyet szám­ára fi kr­ottft. ért. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadó­ hivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben Oppelik A. hirdetési irodájában; Maria/m. Frankfurtban Hausenstein és Voglernél, valamint a Jaeger-féle könyvkereskedésben; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafitte, Bullier és társánál. Szeged, febr. IV. 1S66. Oly hosszú szenvedés után, végre leszállt az Úr gondja édes hazánk sanyargó földjére, s habár még nem ragyog Mátyás kora vissza, s „nem boldog a magyar“ — a pálya újra kitárul előttünk, é­s ha Isten úgy akarja, e hazának lakói újra boldogulnak! A sugár, mely a nép szemében ragyog, a diadalmosoly, mely a tömeg arcán elvonul s az örömzaj , mely a levegőt betölti, azt hirdetik, hogy hazánk egy új időszak küszö­bére lépett. Rég óhajtott, rég várt, sokszor elveszett­nek hitt, sokszor megsiratott szabadságunk szép napjai visszatértek. A nemzet halhatatlan őrszelleme lerázta láncait s kitört sírjából, hová az erőszak által záratott, miként a Megváltó, kivel szemközt az emberi hatalom eltörpült, úgy érezzük magunkat, mint egy nehéz álomból ébredő, ki azt álmodta, hogy keb­lére egy óriási hegy nehézkedett, mely már­­már megfojtással fenyegető. A hosszú évek szenvedései valóban nyomasztó álomként tűn­nek föl előttünk; keblünk megkönnyebbült,­­ az ébredés örömperceiben nem érezzük a hegy súlyát. Tehát újra szabadok vagyunk ! E szónál meg kell állapodnunk egy rövid gondolkodásra. Tehát újra szabadok vagyunk!... Mi hát az a szabadság ? Mi egy nép szabadsága? Nem egyéb, minthogy a nemzet önmaga rendelkezzék önsorsa fölött, hogy saját tör­vényei , az önalkotta törvények szerint kor­­mányoztassék, hogy úgyszólván ura le­gyen sorsának, mert súlyát úgyis neki kell viselni. A nemzet visszaadatott önmagának, ki van nevezve felelős kormánya, mely a nem­zet választottainak minden tettével számolni tartozik. Ő Felsége Ferenc József, az osztrák császár, ki régi szövetségek szerint Magyar­­ország királyságára született joggal bír, elis­merte a magyar nemzet jogfolytonosságát most már nemcsak elvben, hanem tettleg is. Ő Felsége, a törvényeink szerint megál­lapított örökösödési rendnél fogva jogosult magyar király, elbocsájtotta régi tanácsosait, azokat, kik a magyar nemzet jogfolytonosságát nem akarták elismerni és olyanokat vett ol­dala mellé, kik elismerik és vallják, hogy minden baj onnan származott — úgy a ma­gyar királyság, valamint az osztrák császár­ság népeire is — mivel a magyar királyság népei nem valának elégedettek. — Az uj miniszterek magyarok, kipróbált becsületes hazafiak, kiknél a jóakarat nem fog hiányozni, kik bennünk alapos reményt keltenek, hogy törvényes, jogos kívánságainkat ki fogják elégíteni, ha tőlök olyasmit kívánunk, mi a méltányossággal megfér, a­mit emberi erő megtehet. Ebből önként következik, hogy a midőn Ő Fölsége elismerte a mi elévülhetlen jogain­kat, nekünk is el kell ismernünk az ő el­évülhetlen jogát a mi szent koronánkhoz. Különös, de éppen ebben van az Isten kezének hatalma, hogy Ő Fölsége fölvilágo­­sodván, az uj miniszterek, az uj tanácsadók közé olyanokat is vett föl, kik 1849-ben halálra voltak ítélve amiatt, hogy ugyanazon elveket vallották, ugyanazon jogot védték, a­melyeket most ő Felsége elismert. Ez oly diadal, melyet csak egy törvé­nyeihez minden körülmények közt hű nem­zet választottjai vívhatnak ki. Ez a jog és igazság diadala! S midőn hálát rebegnénk Istennek, hogy a hosszú küzdelmek diadalát megadta érnünk, hálával kell emlékeznünk azokra is, kik a nagy eszmét tettre érlelték, kik a jog fegy­verével bátran, kitartóan az első sorban küz­­denek. Legyenek neveik áldottak! Mi pedig, kik e nagy dolgokat higgadt­ságunk, rendszeretetünk, az ősi törvényekhez való ragaszkodásunk által megtestesülni lát­hatjuk , tartsuk meg ezen erényeket továbbra is, így joggal várhatjuk sanyargatott hazánk fölvirulását. Komoly az időszak, melybe lépünk, erős hitet, munkát, szorgalmat, mindenekfölött pedig egyetértést követel ez tőlünk. Az újjászületés első percei legyenek az örömnek szentelve, az első napok legyenek ünnepnapok, de azután gondoljunk a jövőre, melynek méhében még nehéz, küzdelmes na­pok várnak reánk s tettre hivnak föl minden hazafit. Nem az ujongó örömek, hanem a férfias munkásság ideje kezdődik most, mert ne fe­ledjük, hogy mig ideértünk, a sors és ele­mek csapásai erősen megviselték közállapo­tainkat , nehéz sebeket ütenek a nemzet testén. E sebeket behegeszteni s nemzeti létünk megingatott alapját megszilárdítani fogjunk kezet, hogy a haza nagy és teljesen boldog legyen. Szorgalom, összetartás, rend és bizalom,­ ezek legyenek most jelszavaink, és velünk lesz az Isten, rajtunk marad segítő jobb keze­s áldás leend munkáinkon.­­ A fonóanyagok termesztése és fogyasztása az alfáidon. Különös tekintettel egy idevágó porosz szakmunkára. IV. Minthogy a fonóanyag termesztésénél a legfőbb akadályt az áztatás képezi, nézzük tovább az ajánlható és célszerű módokat. Egy közönséges kocsi terhét befogadható nagy kádban, egy hold termését, 21 nap alatt, három szakaszban, egy-egy szakaszra 7 napi áztatást számítva, minden túlságos fáradozás nélkül igen célszerűleg lehet elvé­gezni. Ilyenkor igen hasznos a kádat oly he­lyen állítani föl, hol az áztató levét a termő­földre lehet bocsátani. Kinek annyi módja van, hogy egy kő­vagy deszka medencét készíttethet, ne mu­­laszsza el, mert egyetlen évi jó termésnél bő­ségesen ki van fizetve az ára. A vegytani tudományokban kevésbé jár­tas gazdáknak a meleg vízben való áztatás azért nem ajánlatos, mivel gyakran megtör­ténhetnek , hogy a fonóanyagok túlságosan el­áznának , de tovább a melegvízben áztatásnál különféle szerek , mint halyagmész és szóda is használtatnak, mik a vatlanok kezében való­ságos mérgek a fonóanyag számára. Itt azután kitűnik, mennyire szükséges, hogy a me­ző­gazda a vegytan és természettudomány­nak legalább elemeit ismerje. E tekintetben bácskai német ajkú polgártársaink is hátra vannak, noha ők igen gyakorlatias képzettségű gazdák s a fonóanyagokkal igen jól bánnak; de korántsem oly ügyesen, mint a Rajna tá­jon vagy a porosz-olasz-angol és alföldi ter­mesztők. Az áztatás annyira kezdetleges nálunk, hogy az ebből származó színtelenség okozza kitűnő erejű fonóanyagainknak külföldi rész keletét. Tiszta vízben kell áztatni, jól kimosni és szárítani lenünket és kenderünket. Az idézett porosz munka szerint egy 12' széles, 18' hosszú, 3—4' mély áztató-medence úgy alkalmaztatok, hogy a víznek be- és ki­vezetése szabad legyen, s a midőn a fonó­anyag pozdorjás, vagyis fásrészeitől könnyen elválik, a mi meleg őszön vagy tavaszon már 6—7 nap alatt bekövetkezik, ilyenkor a viz le­­csapoltatván, a fonóanyag egészen tiszta, friss vizet kap és pedig azért, mivel a fonóanya­gok az ázásnál erjedésbe menvén, igen sok föld és egyéb ásványrészeket bocsájtanak el, a­melyek a fonóanyag egy oldalára rakodván, erőben és színben rontják. A jól befejezett áztatás után a víz — ha vele bőségesen ren­­delkezünk — megszakítás nélkül folyhat az áztatón keresztül, csupán arra kell ügyelnünk, hogy a fonóanyag a teljes kiázás előtt egészen vízzel födött legyen, mert különben az áztatás igen egyenetlen lesz és az erjedésben levő anyagnál, ha rögtön szárazra kerül, a poz­­dorják a szálakhoz sülnek úgy, hogy onnan csak nagy bajjal lesznek eltávolíthatók. Ezért szükséges, hogy az ázóanyag a vizben vala­mely nehéz tárgygyal lenyomassák. Hol vizszükség van, elég, ha a kiázott fonóanyagra friss viz bocsáttatván, abban 4—6 órát hagyatik, aztán tisztán kimosva megszáríttatik. Azonban a szárítás előtt 24 órával a ké­vék alól kioldva talpra állíttatnak, hogy a tisztátalan viz­róluk lefolyhassék. A fönt mondottakból világos, hogy igen ferde a mi eljárásunk, midőn szennyes vizben, föld­nehezékkel lenyomva áztatjuk lenünket és kenderünket s nem ügyelünk, ha itt-ott ki is áll a vízből, azután meg ki sem mos­suk tisztán. Ha a szárításnál a földrész a tisztátala­nul mosott kenderre és lenne szárad, erejét, színét veszi el. A­mi a szárítást illeti, a nálunk is szo­kásos gyepen vagy szalma­ágyáson gondos forgatás melletti szárítás célszerűnek bizo­nyult. Ügyelni kell azonban, hogy a fonó­anyag jól kiszáradjon, mert a nedvesen ösz­­szerakott len és kender újabb erjedését rögtön rothadás követi. A jól kiszárított kender és len a tiló alá kerül. A tilolás vagyis törés nálunk és a bácskai kis­gazdáknál egyszerű kézi fatilóval történik és pedig markonként: először a ma­réknyi anyagnak földfelé álló vége kitöretvén, kézre csavartatik, s igy történik a további törés, gyakran ki-kicsapatván, hogy szintén pattog a törő-munkás kezében a kender vagy len vége, a­mint a tilóból gyorsan hátra­rántja ; az igaz, hogy így tejbb hulladék­szál esik a pozdorjába, de a nyert fonóanyag gyor­san és kitűnőleg tisztul és kétszeres m érté­ket nyer. A tilolás külföldön szintén gépek segé­lyével történik, ha valahol, úgy itt kiváló sikerrel alkalmaztatnak a gépek. Alföldön ki­csiny, egy kézre való hajtó gép van haszná­latban, melynek ára a mi pénzünk szerint 20-25 frt. Azonban ezt már túlszárnyalták az egy lóerőre alkalmazott és 100 frtért kapható u­lógépek. Ezek, miként a cséplőgépek, gőzre is alkalmazhatók és szerte hordoztatnak, s méltányos díjért az egész vidék lenét, vagy kenderét eltitolják. Vannak nagyobbszerüek is, a melyek 2—300 írtba kerülnek s 10—20 mázsát eltilolnak naponta; vannak t­lógépek, a melyek csupán lenne s ismét olyanok, a melyek len- és kenderre alkalmazottak és a kellő kövekkel ellátva, a puhító morzsolást is elvégzik. Az érintett porosz könyv értekezik a gőz- és meleg viz-áztatókról is, de ezeknek föl­állítása túlszárnyalná a mi kezdetleges gaz­dálkodásunkat. Idevonatkozólag azonban annyit még meg kell említenem, hogy Ilföldön és Bel­giumban számos lenkészítő intézet van már fölállítva, a­hol a gazdák nyers terménye be­vásároltatván , tökéletesen elkészíttetik. Ez intézeteknek saját utazóik vannak, kik a leg­bővebb szakismerettel birván, már a földön osztályozzák a lent és kendert s a szerint vá­sárolják össze a termesztőktől. Első ilynemű intézet az említett belfasti, mely 1847-ben alapíttatott. Ezután átmegy a porosz könyv a len értékesítésének nagy hasznára, melylyel az a műveit nyugoti tartományokban bir; a fonás és szövés által a 48 millió forint tiszta nye­remény , mit Ilföld csupán lentermése után évenkint fölmutathat, megháromszorosodik, ugyannyira, hogy a fonóanyagt­ermesztés és földolgozás több mint 100 millió forintnyi tiszta hasznot hoz a szegényföldű országnak. Megbocsájt a tisztelt gazda és olvasó közönség, ha még egy utolsó cikkben némi számszerinti kimutatások közlésével fárasztom becses figyelmét. Mentségemre annyit kell fölhoznom, hogy e tárgy, mig tettleg föl nem karoltatott, soha nem leend fölöslegesen ki­merítve. Bakay S Sándor. (Folyt. köv.) Országgyűlési tudósítások. A képviselőház e napon valóságos ünne­pet ült, melynek a legszebb tavaszias nap kedvezett. Már a reggel óráiban roppant néptömeg lepte el az országház és a nemzeti múzeum környékét; ennek kertjében s az előbbinek utcáján egymást érték a robogó hintók, me­lyek csak nagy ügygyel-bajjal tudtak a csak­nem kizárólag az értelmiséghez tartozó jövő­­menők és belépti­ jegy nélkül maradt bámész­kodók tömegén keresztülhatolni. A nemzeti lobogókkal díszített épületek belsejében csak­nem hasonló volt a tolongás, annyira hogy még a nyitott ajtók küszöbén kívü­l is álltak vendégek, hacsak egyes hangokat is ellesen­­dők a korszakot alkotó előadásokból.. A képvisel­őház ülése febr. 18-án. Az elnöklő Szentiványi Károly a jegyző­könyv fölolvasása után bemutató a leköszönt és újra megválasztott gróf Ráday Gedeon és Percel Béla megbizó leveleiket. Mindkettőt pártkülönbség nélkül megéljenzék. Azután a háznagy (Kovács László) a föl­sőház egyik jegyzőjét, b. Majthényi László főispánt vezeté be, ki a fölsőház ,elnökéhez , b. Sennyeyhez küldött királyi leiratot hozta át fölbontás és fölolvasás végett. Csend jön, midőn Tóth Vilmos a szó­székre ment, hogy a leiratot fölolvassa, mely mai számunk mellékletét képezi. E leirat az, a mit nemzet régóta vár. Elején az van hangsúlyozva benne, hogy ö­rölsége a szükségessé vált védrendszer be­hozatalát a magyar országgyűlés közreműkö­désével kívánja eszközölni. ..Helyeselték min­denfelé , de a zajos éljenek akkor törtek ki csak, midőn az Uralkodó azt fejezé ki, hogy aggodalmai az országgyűlés magatartásával szemközt megszűntek s örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy az alkotmányt helyreállítsa s a magyar minisztériumot kinevezze, minél­fogva gróf Andrássy Gyulát, mint elnököt, bízta meg a minisztérium alakításával. Örömzaj, éljen és taps hangzott. A több­ség fölállt, csak a baloldal maradt ülve, noha az alkotmány helyreállítását szintén hazafias szívvel éljenezte meg. A leirat záradéka nagy hatású volt. Ö Fölsége — úgymond — szilárdan el­határozta az alkotmányt minden megtámadás ellenében megtartani, azon hitben, hogy ne­­taláni veszélyek idején a magyar nemzet is meg fogja védeni az ő koronáját és birodalma területét. Újra éljeneztek, fölálltak, sokan a baloldalon is. Az elnök erre egy küldöttséget hozott javaslatba, mely Bécsbe menvén, fejezze ki a nemzet háláját és köszönetét az alkotmány helyreállításáért. Közhelyesléssel fogadák el e javaslatát. Aztán kijejezi, hogy e „történelmi fontosságú leirat“ számtalan példányban fog kinyomatni. S majd átküldte azt a fölsőház­hoz fölolvasás végett. Utána gróf Andrássy Gyula állt föl élye­nek közt. Rövid beszédét azzal kezdé, hogy Ő Fölsége a miniszterelnökség tisztjét ama férfiúra kívánta volna ugyan legelőször ruház­ni, kinek a kiegyezés­e nagy műve főkép köszönhető, de ő fölmentését kérvén, indo­kaiba bele kellett nyugodni. Roppant éljenzés, taps és lelkesedés tört e szavakra ki Deák nevénél. Azután áttért magára, szerényen és hazafias kötelességérzettel mondá, hogy­­­ Fölsége parancsát elfogadván, a miniszté­riumot megalkotja s legközelebb a ház elé terjeszti. Újra éljenezték s csak akkor jön csend, midőn Tisza Kálmán emelkedett föl a baloldalon s azt az észrevételt tette, hogy mondja ki a ház egyszersmind, hogy a leirat­ban levő több fontos pontot akkor fogja ta­nácskozás alá venni, midőn a minisztérium elő fogja terjeszteni. Deák Ferenc azt mondta, hogy ez ma­gától értetődik, azonban, ha ez a kimondás valakinek megnyugtatására szükséges, ám mondja ki a ház. Fél órai szünet után az elnök fölolvasá a Bécsbe menő nagy küldöttség névsorát. A vezetésre őt magát kérték föl. Azután kijelenté, hogy másnap d. e. 10 órakor megint ülés lesz s ezzel a mai ünne­pélyes színezetű ülést bezárta. A főrendi ház ülése febr. 18-án. A főrendűek házában fél tizenegy órakor kezdődött az ülés, de a képviselőházénál sok­kal később ért véget, két óra hosszánál tovább föl lévén függesztve. A vörös padok közt nagy számmal jelen­­tek meg e nevezetes ülésre, melyen b. Sennyey tárnokmester elnökölt.

Next