Szegedi Híradó, 1867. július-december (9. évfolyam, 53-104. szám)

1867-09-26 / 77. szám

1867. Kilencedik évfolyam. Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda a Tanoda-utca, Vadász-ház I. emeletében. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az elő­fizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre........................................................8 frt. Félévre.............................. 4 „ Évnegyedre ... 2 „ Előfizetési feltételek: IUUDI. 77-ik szó Csütörtök, an. Hirdetések dija: A halhasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellet kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre..............................................8 frt — kr. Félévre ...................................................3 „ — „ S Évnegyedre .......................................... . 1 „ 60 „ „­­ Egyet szám­ára fi kr. osztr. ért.­­ Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadó­hivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben 5 tippelik A. hirdetési irodájában; Maria/m. Frankfurtban Hausenstein és Voglernél, valamint a Jaeger-féle )­­ könyvkereskedésben; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafitte, Bullier és társánál.­­ Előfizetési fölhívás „SZEGEDI HÍRADÓ“ kilencedik évfolyamának utolsó negyedére. Tisztelt olvasóinkat, kiknek előfi­zetésük ez évnegyed végével lejár, kér­jük annak megújítására, egyszersmind, hogyha lapunk szellemével és irányá­val meg vannak elégedve, szíveskedje­nek azt ezután is körükben terjeszteni. A lap előfizetési ára: Szegeden házhozhordással és vidékre postai kül­déssel negyedévre 2 frt. Helyben a ki­adótól elvitetve negyedévre 1 frt 50 kr. Ítéljen a közvélemény! Az alkotmányos életnek főkellékei: „a nyilvánosság és közügyek iránti érdekeltség.“ E kettőből fejlődik a közvélemény, mely az alkotmányos működések irányát kijelöli, vezeti, s ha szükség, jobb útra tereli. Jelen alkotmányos életünk reggelén, a megyei gyűlésterem megnyíltával a „Szegedi Híradó“ erélyesen sürgette a közügyek iránti érdekeltség ébresztését, de fájdalom­ még eddig kevés sikerrel, mert az oly események után — miknek e folyó hó 17-diki megyei gyűlés alkalmával is szem- és fültanúi va­­lánk — nem csuda , ha a kezdetben mu­tatkozott kevés érdekeltség is lassan-lassan lelohad. Sőt kik az alkotmányos élet iránt ábrán­dos előszeretettel viseltettünk is, sóhajtva gon­dolunk vissza a halhatlan Kölcsey és Klauzál korára ! Igazuk van azoknak, kik azt mondják: „jelenleg az ellentétek korát éljük.“ Egyik azt mondja: „nem adok én a köz­véleményre semmit“, másik igen sokat ad reá, sőt a kor szelleméből fejlődött közvéle­ményt a hadseregekkel rendelkező hatalmas­ságok sorába emeli. Melyiknek van igaza, ítélje meg a szi­ves olvasó. De térjünk tárgyunkhoz. A gyűlést megnyitó mélt. főispán úr a jelen voltaknak szivükre kötötte, hogy kik a szőnyegre jövő tárgyakhoz szólani kívánnak, azt higgadtan s másokat nem sértve tegyék És fájdalom! ezen bölcs intést az sér­tette meg, kitől azt hivatalos állásánál fogva legkevésbé vártuk volna, ki a főispán jelen nem­ létében a gyűlésnek elnöke szokott lenni, s ki a gyűlést hasonló szellemben tartoznék vezetni. Ugyanis: A rendezett tanács ügyében kelt belügy­miniszteri leirat, — melyben rendezett ta­nácsunk helyreállítása ismét elhalasztatik, — fölolvastatván; utána mindjárt fölolvastatott Szentes város váltsági és gazdasági bizott­mányának következő nyilatkozata, illetőleg a rendezett tanács ügyébeni kérelme: Méltóságos Főispán ur! Tekintetes Megyei Gyűlés! Midőn az 1861-dik évi rövid alkotmá­nyos élet megszűntével az absolut rendszer, a provisorium cime alatt, fölállott, Szentes város közönségére éppen akkor nehezedtek a legsúlyosabb körülmények , a mennyiben a mlrgos gróf Károlyi-család részére 447,227 frt váltsági summának lefizetésében elmarasz­­taltatván, 22274 hold telekkönyvezett birto­kunk specialis hypothekául a mlrgos grófok­nak átadatván, azon szerencsétlen helyzetben voltunk, hogyha fizetni nem tudunk, az egész közönség birtokviszonyai a legnagyobb za­varba jönnek. Ezen történhető zavar elkerülésének egye­düli módja abban állott, ha szorult helyze­tünkben fizetési módokról gondoskodunk , mi csak úgy lett lehetséges, ha az érdeklett la­kosság által, a nép bizalmát biró egyénekből egy bizottmány választatik , mely a város ingó és ingatlan vagyonainak mikénti keze­lésére felügyeljen, s a kinevezett tanácscsal együtt a váltsági tartozások lefizetéséről gon­doskodjék. Így keletkezett a váltsági és gazdasági bizottmány, az akkori főispáni helytartó úr beleegyezésével, a nép által megválasztva, a melynek mi alólirottak azon föltétel alatt let­tünk tagjaivá hogy mihelyt a provisorium megszűnik, a­mit nemcsak hittünk, de rövid idő alatt okvetlenül bekövetkezendőnek tar­tottunk, h­a az alkotmányos élet ismét helyre­­álland: mi azonnal le fogjuk tenni megbíza­tásunkat az összes birtokos lakosságnak, mint megbízóinknak kezébe , melyből azt elfo­gadtuk. A provisorium ugyan tovább tartott, mint egyelőre gondoltuk, de végre valahára mégis csak véget érte, s az alkotmány az ország kormányzatában a felelős magyar miniszté­rium kineveztetésével helyreállott, s mi be­fejezettnek látván hivatásunkat, nem kés­tünk zörgetni a nmviltgy m. kir. minisztérium­nál az iránt, hogy a provisorius állapotból Szentes városát kivenni siessen. Minthogy pedig a gyászos emlékű provi­sorium alatt Szentes város sokszoros nyomor­­gattatásaihoz még az is járult, hogy rende­zett tanácsa elvétetett, s az összes lakosság­nak többször ismételt kérelmezéseire sem ada­tott vissza; tehát a közönség határozata foly­tán a nmltgy m. kir. minisztériumtól kértük rendezett tanácsunknak az 1848. XXIII-dik t. c. alapján leendő helyreállítását, kimutat­ván egyfelől azt, hogy az Szentes városára nézve életkérdés, másfelől azt, hogy három rendbeli hiteles okirat tanúsága szerint azt Szentes város összes lakossága akarja és kí­vánja ,­­ sőt azt is kimutattuk, hogy finan­ciális tekintetben sincs semmi akadálya az azonnali helyreállításnak. De fájdalom­ a u m. m. kir. minisztérium okainkat figyelembe nem véve, leküldte az ügyet ápril 4-én a megyére véleményadás vé­gett. A tek. megyegyűlés június 5-diki ülésé­ből jónak látta egy küldöttséget nevezni ki, a­mely a helyszínen megjelenvén, az ott tar­tandó vizsgálat alapján készítsen véleményt. A tek. megyei küldöttség jan. hó 24-én megjelenvén Szentesen, úgy találta, hogy a minisztériumhoz föl­terjesztett s onnan a me­gyére leküldött irományokból tökéletes jelen­tést adhat, s készített is olyan véleményes jelentést, melyben Szentes város fedezett ta­nácsának helyreállítását a maga részéről is szükségesnek látja. A lakosság újból megkér­dezését pedig nem látja szükségesnek, mi­után már e tárgyban háromszor nyilatkozott Szentes város közönsége, s mindenkor azt nyilvánította, hogy rendezett tanácsot s első bírósági hatóságot bírni akar, s az 1848-diki nádori, mint kir. helytartói oklevélben nyert jogához ragaszkodik, mint ez a m. kir. mi­nisztériumhoz fölterjesztett jegyzőkönyvi hite­les másolatból világosan kitűnik. Ha tehát most negyedszer is megkérdeztetnék a nép a rendezett tanács iránt, az által azon fölte­vésre adatnék ok, „hogy a kérdező szinte óhajtja a jog nélküli állapot folytatását.* Nem csekély fontosságú a megyei kül­döttség véleményében, a rendezett tanács helyreállítása mellett fölhordott számos okok közt az utolsó, melyben méltányoltatik. Szen­tes város közönségének azon józan magavise­lete, hogy: „bár törvénytelenül elvett ren­dezett tanácsa helyreállíttatásának pillanatát nehezen várja, mégis sokkal inkább tisztelte a felsőbb hatóságokat, s készebb volt tűrni a hátrányokat, melyek reá a rendezett tanács nem létéből háramlanak; minthogy — a­mire pedig van példa az országban — rendezett tanácsát önhatalmúlag állította volna föl.“ És mindezek dacára a vm. m­. kir. mi­nisztérium mindeddig helyre nem állította rendezett tanácsunkat, sőt — mint értesülünk — az ügy újabban leküldetett a megyére a végett, hogy a megyei küldöttség által adott vélemény ellenére Szentes város közönsége ismét kérdeztessék meg a rendezett tanács iránt. Mi alólh­ottuk a nm. m. minisztérium ezen késlekedő eljárását, ily fontos és sür­gős ügyben még akkor sem helyeselhetnénk, ha Szentes város közönsége most akarná elő­ször az őt minden tekintetben megillető első bírósági hatóságot fölállítani. Midőn ellenben a törvény értelmében megnyert, s nemcsak 1848—49-ben, hanem 1861—1864-ig használt, s akkor a gyászos emlékű provisorium által elvett jognak hely­reállításáról van szó, olyan jogról , melyet a kérelemhez csatolt hiteles okiratok alapján azonnal kellett és lehetett volna helyreállítania, s a provisoriumot Szentes városában is meg­szüntetnie , és azt 5 hónap elforgása alatt sem tette meg, és Szentes város közönségé­nek legsürgősebb kívánságát teljesíteni s an­nak teljesítése által legalább egy égő sebét gyógyítani nem siet; ez, a midőn egyfelől keserítő, ép úgy a nm. minisztériumra, mint Szentes város közönségére nézve fölötte káros eljárás, melyből származó szellemi és anyagi károk mindkét irányban kiszámíthatlanok. Hogy az urbérváltság s a bécsi kor­mány által leszegényített nép anyagi hely­zetének javítására még eddig érezhető hatása nincs a magyar minisztérium kinevezésének, azt, — habár nehezen is, — de mégis csak tudjuk tűrni, mert ott indokolható a késede­lem. De midőn alkotmányos jognak helyreállí­tása forog kérdésben, melynek útjában semmi akadály nincs, mely a felelős magyar kor­­mánynyal ugyanazon egy jogalapon, t. i. a jogfolytonosság alapján áll, itt a késedelme­­zés nemcsak nem indokolható, de még csak nem is menthető. Ez nem egyéb, mint ne­­gatiója azon törvénynek és jognak, melyen maga a nm. m. minisztérium áll. Ily körülmények között alólírott váltsági és gazdasági bizottmányi tagok, nem tehe­tünk jobbat, mint azt, hogy a birtokos lakos­ságtól nyert megbízatásunkat letesszük ugyan­azon nép kezébe, melyből azt átvettük. Ezt kell tennünk már csak azért is, hogy azon föltevésre ne adjunk okot polgártársainknál, mintha talán mi jól éreznénk magunkat kivé­teles állásunkban, és önként állanánk útjában a nép alkotmányos joga gyakorolhatásának. De ezt kell tennünk azért is, mert ezen meg­bízatással járó felelősséget tovább­ nem hor­dozhatjuk, mely ezentúl azoknak vállaira fog nehezedni, kik Szentes város rendezett taná­csának helyreállítását késleltetik. Ezeket tiszteletteljesen ugyan, de egész őszinteséggel kijelentvén, alázatosan kérjük Mélt. Főispán urat és a Tekintetes megyei Gyű­lést, hogy a nm. m. kir. minisztériumnál a maga részéről is méltóztassék sürgetni Szen­tes város rendezett tanácsának azonnali hely­reállítását. A t. megyehatóság részéről pedig kegyes­kedjék mindazt elkövetni, mi ezen régóta sürgetett, de mindeddig vissza nem állított tulajdonunk birtokába jutásunkat siettethetné. Legközelebb pedig méltóztassék úgy intéz­kedni, hogyha már a népnek negyedszer is csakugyan meg kell kérdeztetnie, az minél­­előbb megtörténjék, és az annak nyomán ké­szítendő jelentés — megyei gyűlést nem várva — a küldöttség által azonnal terjesz­tessék föl. Kik egyébiránt illő tisztelettel maradtunk Szentesen, szeptember 12. 1867. Mélt. Főispán urnak s a Tekintetes me­gyei gyűlésnek alázatos szolgái . Szentes város váltsági és gazdasági bizottmányának névszerinti tagjai: N. N. s a t. s a t. Ezen nyilatkozat és kérelem fölolvasta­­tása után teli. Török Bálint első alispán ur fölállván , ilyen nyilatkozatot ten: „Azon urak, kik ezen nyilatkozatot alá­írták, úgy cselekesznek, mint 1847 előtt a szentesi igazságkeresők (igazságkeresők­nek gúnyolták 1847 előtt az uradalmisták azon szentesi közlakosokat, kik mint privát egyé­nek a volt földesuraság vagy az uradalmi tisztek által okozott sérelmek ellen a dicas­tóriumoknál és megyehatóságnál orvoslást ke­restek) cselekedtek, kik bár a nyilatkozat ele­jén azt mondják, hogy ők azért vállalták el a váltsági és gazda­bizottmányi tagságot, hogy a község érdekeit az uradalom ellen védel­mezzék, mégis ők maguk az uradalom ér­dekében dolgoznak.* Ezen kíméletlen megtámadás az elfogu­latlanok által mély indignatióval fogadtatott, a­hogy belőle botrányos jelenet nem fejlődött, az egyedül a mélyen sértett egyének maguk mérséklésének, a hely szentsége s a gyűlés iránti kellő tisztelet érzetének tulajdonítható. De, hogy azon nyilatkozatból ily követ­keztetésre jutni, mint T. első alispán jutott, — helyes-e vagy nem? — hogy azok, kiket a nép bizalmával megtisztelt, az elkeserített nép érdekében az igazság szavát felemelni merészkedtek, s alkotmányos hatóságelvű, al­kotmányos modorban követelik azt, mihez kétségbevonhatlanul törvényes joguk van , s kik ellen még azt se lehet vádul felhozni, hogy a várakozásban nem lettek volna elegendőleg béketürők, a kiknek nyakán ott felejtették a provisoriumot, azokat igazságkeresők­nek, az uradalom érdekében dolgo­zóknak nyilvánítani, s ekként közmegvetés tárgyává tenni akarni: helyeselhető modor-e vagy nem? — ítélje meg az elfogulatlanok közvéleménye. Ezen modor oda látszik célozni, hogy f. első alispán úr oly közönséget óhajt a megyei gyűlés­terembe, mely csak a tisztikarból s hallgató közönségből álljon. Azokat pedig, kik tőle eltérő nézetet nyilvánítnak, vagy saját jogaikat követelik, onnan kivadítani, elidege­níteni kívánja? Őh! ezt az alkotmányos érzületű közön­ség meg nem engedheti, s a sajtónak ezt tűrnie nem szabad, mert nem a megye kö­zönsége van az alispánért, hanem az alispán van a megyéért. A népek milliói által epedve várt alkot­mányos életből paródiát csinálni, ily módon népszerűtleníteni, és így kockáztatni, csak azért, mert t. alispán urnak tetszik a háromágú vasvillával Neptunként a töredékeny habok fölött „quos ego“-t menydörögni s a jogos szót letorkolással elnémítani, fölötte káros dolog lenne. Midig jobb a jogos igényeket kielégí­teni, mint elnémítani. Hiszen a fenti nyilatkozatból könnyű megérteni, hogy a szentesi váltsági és gazda­sági bizottmány erkölcsi kényszerűség nyo­mása alatt teszi azt, a­mit tesz, mert állása az alkotmány helyreállítása óta a lehető leg­kellemetlenebb, a­mennyiben letett megbíza­tása azon órában, melyben az ország kor­mányzatában a jogfolytonosság alapján helyre­állíttatott a törvényes magyar kormány. Azonnal kiesett alóla azon erkölcsi alap, melyen addig állott, és Szentes város lakos­sága azon hitben él, hogy: vagy megbízottjai nem tesznek meg mindent a rendezett tanács­nak azonnali helyreállítására, vagy a magyar kormány nem alkotmányos érzületű, s reánk nem terjeszti ki a jogfolytonosság elvét s a t. Ily kényes helyzetben találja magyaráza­tát a föntebbi nyilatkozatnak látszólagos éles­sége is. Alólírott pedig kétszeresen kellemetlen helyzetben van, mert gyakran kell hallania azon szemrehányását polgártársainak, hogy, mint 1861-diki polgármester, ha akarta volna, azonnal helyreállíthatta volna a rendezettt ta­nácsot a szentesi község választmány 1861. november 5-diki közgyűlésének 260. szám alatt kelt azon határozata értelmében, hol kimondotta Szentes város közönsége, hogy mindaddig, míg alkotmányos után más tiszt­viselőket nem választ, az akkoriakat tekinti törvényes tisztviselőinek. De a törvényes kormány iránti tisztelet­ből mindeddig útjában állt ezen jogos óhaj­tásnak, s most éppen az által kelle bántal­­maztatnia, ki iránt a népben bizalmat ébresz­teni igyekezett,—valóban oly fájdalom, mely­nek elhordozására a béketűrésnek nem kis mértéke kivántatott. Ezeket ily őszintén elmondani két okból láttam szükségesnek, u. m. 1-et, mert így lesz érthetővé rendezett tanácsunk ügyének jelenlegi állása. 2-ér, hogy jóakarólag figyel­meztessem az illető urat hibájának beismeré­sére s elhagyására, s mint eddig, úgy ezután is örömmel ismerem őt vezéremnek az alkot­mányos élet mezején, de önkénykedését el­tűrni nem fogom soha. Szentesen, szeptember 20. 1865. Oroszt Miklós, mint a szentesi váltsági és gazdasági bizottmány egyik tagja.

Next