Szegedi Híradó, 1869. július-december (11. évfolyam, 52-104. szám)
1869-09-19 / 75. szám
1869. Tizenegyedik évfolyam. Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Csiszár-ház, 2-ik emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. / POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Előfizetési feltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt | Egész évre . . . 6 frt. | Félévre . 3 frt. Évnegyedre 1 frt 50 kr.2 frt. | Évnegyedre . . Egyes számára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten Neumann A. I-ső magy. hirdetési irodájában, Pesten, zsibárus-utca 2 ik sz. Bécsben Haasenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) és Oppelik A., — Maria/m. Frankfurtban Hausenstein és Vogler hirdetési irodájukban , valamint utóbbi helyen G. L. Daube kap. hirdetések expeditiójában ; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafitte , Bullier és társánál. 75-ik sz Vasárnap, Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellet kedvezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beiktatásért 30 kr A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Előfizetési felhívás SZEGEDI HÍRADÓ tizenegyedik évfolyamának utolsó negyedére. A folyó év utolsó évnegyedének közeledtével mi is kibocsájtjuk néhány sorban fölhívásunkat Szeged és vidéke t. közönségéhez, kérve annak további pártfogását. Még ugyan mindössze is csak két és fél hónap van az új szerkesztőség háta mögött, de azt hisszük, lapunknak e rövid idő alatt megjelent számaiból is eléggé tájékozhatják már olvasóink magukat a jövőre, s elegendő adatot meríthetnek belőlük annak megítélésére: várjon a változás folytán bírja-e lapunk oly mértékben az életképesség föltételeit, amennyi szükséges tételének igazolására és arra, hogy a közönség eddigi meleg részvétét továbbra is kiérdemelje. Hogy hívek voltunk-e az. évi június hóban nevünkben kiadott programaihoz, s beváltottuk-e abban tett ígéretünket? e kérdésekre a feleletet. olvasóinkra bízzuk. Részünkről csak annyit mondhatunk, hogy amennyiben gyenge erőnktől telt, igyekeztünk becsületesen megfelelni a közönség várakozásának, s ha lapunk tartalma élénkség és változatosság tekintetében nem felelt meg egészen a hozzákötött igényeknek, e részben talán mentségül hozhatjuk föl azon körülményt, hogy e lapok szerkesztését jól 1-én vettük át, s működésünknek majdnem egész folyama a „holt idény“ meddő szakába esett, amidőn a nagy lapok sem képesek egészen megmenekülni az unalmas egyhangúságtól. Másrészről azonban, úgy véljük, e rövid működésünk után is legalább azt elmondhatjuk, hogy hamis próféták voltak azok, akik kezeink közt all éves „Szegedi Híradó“ közel végét jósolák, s kellemetlenül csalódtak, akik e vészjóslatban örömest hittek. Egyéb mondanivalónk nincs, még csak azt ígérjük, miszerint legjobb igyekezettel azon leszünk, hogy az eddiginél többet s jobbat adhassunk olvasóinknak, amire, reméljük, az országgyűlés közeli megnyíltával közügyeinkben bekövetkező termékenyebb időszak képesíteni fog bennünket. Szeged, szept. 18. 1869. A szerkesztőség. Előfizetési föltételek: Szegeden házhoz bontva, vidékre postán küüdve: Félévre.....................................4 frt. Negyedévre ...... 2 . A kiadóhivataltól elvitetve: Félévre.........................3 frt. Negyedévre . . . . 1 frt 50 kr. Pest, szept. 14. 1869. Évek óta, tán a sadovai katasztrófa óta nem élt Európa oly viharos napokat, mint a legközelebb lefolyt 2—3 hét alatt. A politikai hangulat az izgatottság magas fokára hágott; mint mélyéből fölkorbácsolt tenger, hullámzott a börzei árfolyam, és azon szoros kapcsolatnál fogva, mely mai napság az értékek és a többi közgazdászati tényezők között létezik, érezte majdnem mindenki, kisebb-nagyobb mérvben, a helyzet súlyos voltát. És honnan mindez? A francia császár beteg volt! Ha várjon oly életveszélyes volt-e betegsége, mint a baisse emberei kürtölék , a prostatából, morbus brighti, vagy reumából eredeti légyen ez az mellékes dolog; tény az, hogy III. Napóleon életét a világ veszélyezettnek tartván, Európa súlyos krízis küszöbén állott. És ez természetes dolog. Minden uralom, mely nem erősebb alapokra, hanem csak kitűnő egyéniségek tetterejére és egyéb kiváló tulajdonságaira van fektetve, összedül azon pillanatban, midőn létrehozója szemeit behunyja. Nagy Sándortól Nagy Károlyig, és ettől I. Napóleonig, látjuk a történelem hű tükrében e megdönthetlen igazságot. És csak III. Napóleon, ki 17 év óta a szó szoros értelmében nemcsak fejedelme, de kormányzója és mindene volt a francia nemzetnek (mert az „átalános szavazati jog“, a senat 13 és corps legislative, az ő ügyes kezeiben csak alkotmányos játékszerek voltak,) csak ő volna az egyetlenegy , kit a sors az általános szabály alól fölmentene? Nem ! A történelem logikája szigorú és kérlelhetlen: itt kivételre nincs eset. Ha a mostani francia császár meg talál halni, mielőtt ügyeit rendezte, mielőtt az egyuralomról lemondott és a francia nép jogos és méltányos követeléseit kielégítette, akkor oly bizonyos, hogy III. Napóleon után IV-dik nem fog következni, valamint bizonyos az, hogy az Idő után Ildik nem volt. Ha Franciaország valahol a mesebeli Óperenciás tengeren túl, vagy a holdban volna, akkor teljes léleknyugalommal mulattathatnék tisztelt olvasóinkat több ilyen s hasonló elmélkedésekkel; de a fölnevezett ország egyik európai nagyhatalom, és minden nagyobb szabású mozgalom, mely az ő kebelében fölkerekedett, még ekkoráig mindig éreztető döntő befolyását világrészünk legtöbb országai s így hazánkra is. És, az európai viszonyok jelen készületlensége közepette, bizonyosan most sem múlna el nyomtalanul, sőt hordereje tán nagyobb lenne, mint valaha volt. Várnak jelenleg elintézésre a francia porosz, a nagynémetországi, az észak-slezvigi, a római, a törökegyiptomi, a spanyol-kubai, és — ami bennünket legérzékenyebben érinthet, — a keleti kérdések. Várjon hazánk, nemzetünk javára szolgálkatna-e, ha a caesar elhunytával egyszerre harci riadót fújnának Párisban, és ez jelt adna az átalános európai háború kitörésére? Mi nem hiszszük, de az ellenkezőről meg vagyunk győződve. Kigyót-békát kiáltottak utóbbi időben a „közvélemény“ trombitái a „haldokló“ oroszlánra, sőt hazai lapokban is olvastunk örömhymnusokat afölött , hogy a „zsarnok“, a „második december véres hóhérja” s a t. végre valahára sírba száll. Utolsók vagyunk, kik II. Napóleont a politika morál itélőszéke előtt védelmeznék; az általa és az ő nevében elkövetett erőszakoskodások és vérengzésektől utálattal és borzalommal fordulunk el; de minket tetteinkben és óhajtásainkban nemcsak egyedül az eszményi szabadság, alkotmányosság magasztos szempontja vezet, hanem nemzetünk fennállhatása előttünk nem kevésbé fontos, sőt legfontosabb tekintet. Jól véljük szolgálni az emberi közszabadságot is , ha egy mindig szabadságot szerető , szabadságra törekvő nép — minő a magyar — folytonos megállhatását és gyarapodását óhajtjuk és ezt igyekezeteink főcéljául kitűzzük. Erre nézve pedig szükségeltetnek egyebek között — különösen rendezett államviszonyok Franciaországban, mik pedig Napoleon rögtöni halála esetében aligha egyhamar létrejönnének. Addig pedig . . . Nemzeti érdekünk szempontjából hiszszük tehát, hogy minden magyar embernek ekképen kellene imádkoznia : „Tartsd meg uram teremtőm III. Napoleont, hogy Franciaországnak szabad alkotmányt és megnyugvást adjon !“ azután, ha a nemezisnek épen tetszik, nem bánjuk — „Isten neki, fakereszt!“ Mayer Miksa. A mokány „Magyar Ujság“-ban hírneves Irányi Dani úr egész litániát énekel vezércikk gyanánt, ami pedig voltaképen se nem litánia, se nem vezércikk, hanem előfizetési fölhívás, azaz nem is annyira fölhívás, mint kunyerálás a 48-as honpolgárok érzékeny szívei — vagy mit mondok — erszényeihez. Megértheti abból mindenki, hogy miért kell minden igaz keblű hazafinak a „Magyar Ujság“-ra előfizetni; hát azért, mert ez a lap az, mely 29 évi működése alatt minden jót akart és minden roszat akadályozni Böngészetek az ellenzék tarlóján. Na, már ha oly makacs némaság szállta meg a vezértársakat és közvitézeket egytőlegyig, hát nincs más mód, magamnak kell felkötni a kolompot! Ezt gondolá magában a par excellence szabadelvű és demokrata pártnak nagyságos vezére Tisza Kálmán, — és úgy tőn, amint Geszten búsultában elgondolá. Egy mellékes tárgyból kiindulva, védelmére kel a védhetetlen famosus debreceni határozatnak, amihez, meg kell vallani, vezérhez illő bátorság szükségeltetik. Azután természetesen következik, hogy neki a felekezeti iskolák kellenek, ad majorem Dei glóriám. Szinte látom, mily boldog önelégültséggel mosolyog Lonkay Innocens, s mily örömmel borulna a nagy szövetséges nyakába , ha nem félne a „kékvér“ eltaszító lenézésétől. És miért kellenek Tisza Kálmának a felekezeti iskolák, és nem a községi iskolák? Azért, mert ez utóbbiak „a clerus hatalma alatt hajlongó kormány“ rendelkezése alatt állanak, s így nem lehetnek a „szabadelvűség és szabadság forrásai “ (Hanem persze úgy lehetnek, ha felekezetiek lévén, egyenesen a clerus hatalma alatt maradnak jól 13 próbás vezéri argumentum!) Ah, de ez csak lárifári főok, amiért a geszti vezér irtózik a községi (állami) iskoláktól: hogy a nevelésügy az állam kezébe kerül, s ő nem akarja a tanügyet állammonopóliummá tenni! Persze azt elfeledni méltóztatik Tisza K. urnak, hogy a népoktatás ügye első- és másodrendben olyan testületek kezére van bízva az illető törvény által, melyek, a vallásfelekezetek lelkészeit kivéve, egészben a municipiumok és tanítótestületek szabad választása útján alakulnak, törvény által kiszabott önálló jogkörrel bírnak; ezek az iskolaszékek és iskolatanácsok, s a kormány csakis ez utóbbiban van képviselve a tanfelügyelő által. Tehát az az állammonopólium itt annyit jelent, mint önrendelkezési jog. Hanem persze, ilyen magyarázat nélkül János gazda, meg Istók bátya csak azt gondolja, hogy: állammonopólium! de verje meg a ragya, nem lehet ez jó, mert nagyon hasonlít a dohánymonopóliumhoz. Ezt nevezem én aztán : „Port a szemébe!“ Óh ellenzéki nagy vezér, milyen kicsiny vagy te! • * * * — akart; igaz, hogy az akarásnál tovább nem adta a frakk, sem a 48-as jelszó, hanem azért — úgymond — eddigi működése nem maradt egészen eredménytelen, de nem ám , mert a 48 ások a képviselőházban megszaporodtak , elveik mindinkább terjednek országszerte, és (halljuk csak, kérem!) és „nincs messze az idő, hol az ellenvéleménynek törpe kisebbséggé fognak süyedni! “ Tripszt! Igaz a kedves egészségére kívánjuk ! Hanem az a furcsa, hogy e hetvenkedő magas C-ből egyszerre elégiáig durba esik, 8 „fájdalom“-mal jelenti ki, miszerint „nem juthatott még el oda, hogy pusztán előfizetői után állhatna fönn, még mindig rászorul a hiány pótlása végett egyes ügybarátok segélyére.“ Következik aztán a hazafias szívhezszólás. Garasos kötélen hánykolódás és elégiás panaszhangok . . . Hogy illik ez össze ? Hanem a cikk elején egy sajtóhibát fedöztem föl, ami egyébiránt nem volt nehéz. T. i. egy passus így hangzik: „Mert sem bátorság, sem következetességben nem múlta felül a miénket (már t. i. a „M. U.“-ot) egy lap sem.“ Nyilvánvaló, hogy itt a „bátorság" szóban az első „á“ magánhangzó hibásan áll „ou helyett. Mert „Magyar Újság“ és „bátorság“ — így illik ez össze! « * * Különben pedig kezdek büszke lenni a „Magyar Újság“ kegyes gráfiájára, melyben a „Sz. Híradót“ egy remásra részesíti, mert kezdem sejteni, hogy ebben nekem is van némi kis érdemem. Íme, a múlt héten is fölemlítvén ő nagymokrasága, hogy Szegeden egy új baloldali lap van keletkezőben, ezen édeskés megjegyzést teszi utána: „Ideje is volt már az „Esti Lapnál“ jobban garázdálkodó „Sz. Híradót“ egy kissé cigány utcára szorítani ! Jaj, ha máris cigány utcára vagyunk szorítva, mi lesz akkor még ezután! Bizonyosan kiszorulunk a cigány utcából is — a szántóföldek tarlóira. No semmi, ott annál többet böngészhetünk. * * * Székeszfehérvár Schwarz-párti mokra városatyái is ugyancsak kitettek magukért. A képviselőtestületben ugyanis többségben lévén e nemes párt, ő alakította meg az iskolaszéket, mégpedig oly dicsőségesen, hogy két olyan gyönyörű mákvirágot választott be a pártból, akiknek egyike, épen most csalás miatt bűnvádi kereset alatt áll, a másik pedig lopás miatt vasban volt letartóztatva. De ezek nem „pecsovicsok“ ám. Éljen a szabadelvűség!* * * Panaszom van, gyászom van, hiányt érzek körülöttem, t. olvasó! elfog a bánat, ha rágondolok. Hogy is ne ! A debreceni „Debrecen“, ez a kedves kis mokány baloldali lap annyira megharagudott rám, amiért az ő kis ripőkjét egy egy kicsit rendre oktatgattam, hogy mérgében visszavonult, capitulált . .. megszüntette a csereviszonyt! Hát nem méltó-e az én fájdalmam e gyászos esemény fölött! TANÜGYI ROVAT. Tanintézeti jelentés A szegedi fitanitó-képezdében az 1860- diki tanévre való beiratások f. évi szept. hó 28., 29. és 30-dikán történnek; a tanév okt. hó 1 én veszi kezdetét. Fölvétetnek az intézetbe — miként eddig, úgy jelenleg is — valláskülönbség nélkül mindazon jelentkezők, kik a népoktatási törvényekben előirt képességeket vagy hiteles bizonyítványnyal, vagy fölvételi vizsgálat alkalmával kimutatják. Szegeden, 1869. szept. 17. A tanodai igazgatóság.