Szegedi Híradó, 1869. július-december (11. évfolyam, 52-104. szám)

1869-09-19 / 75. szám

1869. Tizenegyedik évfolyam. Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények kül­dendők : iskola-utca, Csiszár-ház, 2-ik emelet. Kiadóhivat­al Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. / POLITIKAI ÉS VEGYESTAR­TA­LMÚ KÖZLÖNY. Előfizetési feltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt | Egész évre . . . 6 frt. | Félévre . 3 frt. Évnegyedre 1 frt 50 kr.2 frt. | Évnegyedre . . Egyes szám­ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten Neumann A. I-ső magy. hirdetési irodájában, Pesten, zsibárus-utca 2 ik sz. Bécsben Haasenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) és Oppelik A., — Maria/m. Frankfurtban Hausenstein és Vogler hirdetési irodájukban , valamint utóbbi helyen G. L. Daube k­ap. hirdetések expeditiójában ; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafitte , Bullier és társánál. 75-ik sz Vasárnap, Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellet kedvezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beiktatásért 30 kr A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Előfizetési felhívás SZEGEDI HÍRADÓ tizenegyedik évfolyamának utolsó negyedére. A folyó év utolsó évnegyedének közeledtével mi is kibocsájtjuk néhány sorban fölhívásunkat Szeged és vidéke t. közönségéhez, kérve annak további pártfogását. Még ugyan mindössze is csak két és fél hónap van az új szerkesztőség háta mögött, de azt hisszük, lapunknak e rövid idő alatt megjelent számaiból is eléggé tájékozhatják már olvasóink magukat a jövőre, s elegendő adatot meríthetnek belőlük annak megítélésére: várjon a változás folytán bírja-e lapunk oly mértékben az életképesség föltéte­leit, amennyi szükséges tételének iga­zolására és arra, hogy a közönség ed­digi meleg részvétét továbbra is kiér­demelje. Hogy hívek voltunk-e a­z. évi jú­nius hóban nevünkben kiadott programai­hoz, s beváltottuk-e abban tett ígére­tünket? e kérdésekre a feleletet­­. ol­vasóinkra bízzuk. Részünkről csak annyit mondhatunk, hogy amennyiben gyenge erőnktől telt, igyekeztünk becsületesen megfelelni a közönség várakozásának, s ha lapunk tartalma élénkség és válto­zatosság tekintetében nem felelt meg egészen a hozzákötött igényeknek, e rész­­ben talán mentségül hozhatjuk föl azon körülményt, hogy e lapok szerkesztését jól­ 1-én vettük át, s működésünknek majdnem egész folyama a „holt idény“ meddő szakába esett, amidőn a nagy lapok sem képesek egészen megmene­külni az unalmas egyhangúságtól. Másrészről azonban, úgy véljük, e rövid működésünk után is legalább azt elmondhatjuk, hogy hamis próféták vol­tak azok, akik kezeink közt all éves „Szegedi Híradó“ közel végét jósolák, s kellemetlenül csalódtak, akik e vész­jóslatban örömest hittek. Egyéb mondani­valónk nincs,­­ még csak azt ígérjük, miszerint legjobb igye­kezettel azon leszünk, hogy az eddigi­nél többet s jobbat adhassunk olvasó­inknak, amire, reméljük, az országgyű­lés közeli­ megnyíltával közügyeinkben bekövetkező termékenyebb időszak ké­pesíteni fog bennünket. Szeged, szept. 18. 1869. A szerkesztőség. Előfizetési föltételek: Szegeden h­ázhoz bontva, vidékre postán küü­dve: Félévre.....................................4 frt. Negyedévre ...... 2 . A kiadóhivataltól elvitetve: Félévre.........................3 frt.­­ Negyedévre . . . . 1 frt 50 kr. Pest, szept. 14. 1869. Évek óta, tán a sadovai katasztrófa óta nem élt Európa oly viharos napokat, mint a legközelebb lefolyt 2—3 hét alatt. A politikai hangulat az izgatottság ma­gas fokára hágott­; mint mélyéből fölkorbá­­csolt tenger, hullámzott a börzei árfolyam, és azon szoros kapcsolatnál fogva, mely mai napság az értékek és a többi közgazdászati tényezők között létezik, érezte majdnem min­denki, kisebb-nagyobb mérvben, a helyzet súlyos voltát. És honnan mindez? A francia császár beteg volt! Ha várjon oly életveszélyes volt-e beteg­sége, mint a baisse emberei kürtölék , a prostatából, morbus brighti, vagy reumából eredeti légyen ez az mellékes dolog; tény az, hogy III. Napóleon életét a világ veszélye­­zettnek tartván, Európa súlyos krízis küszöbén állott. És ez természetes dolog. Minden ura­lom, mely nem erősebb alapokra, hanem csak kitűnő egyéniségek tetterejére és egyéb ki­váló tulajdonságaira van fektetve, összedül azon pillanatban, midőn létrehozója szemeit behunyja. Nagy Sándortól Nagy Károlyig, és ettől I. Napóleonig, látjuk a történelem hű tükré­ben e megdönthetlen igazságot. És csak III. Napóleon, ki 17 év óta a szó szoros értelmében nemcsak fejedelme, de kormányzója és mindene volt a francia nem­zetnek (mert az „átalános szavazati jog“, a senat 13 és corps legislative, az ő ügyes ke­zeiben csak alkotmányos játékszerek voltak,) csak ő volna az egyetlenegy , kit a sors az általános szabály alól fölmentene? Nem ! A történelem logikája szigorú és kérlelhetlen: itt kivételre nincs eset. Ha a mostani francia császár meg talál halni, mielőtt ügyeit rendezte, mielőtt az egy­­ur­alomról lemondott és a francia nép jogos és méltányos követeléseit kielégítette, akkor oly bizonyos, hogy III. Napóleon után IV-dik nem fog következni, valamint bizonyos az, hogy az I­dő után Il­dik nem volt. Ha Franciaország valahol a mesebeli Óperenciás tengeren túl, vagy a holdban volna, akkor teljes léleknyugalommal mulattathatnék tisztelt olvasóinkat több ilyen­ s hasonló el­mélkedésekkel; de a fölnevezett ország egyik európai nagyhatalom, és minden nagyobb szabású mozgalom, mely az ő kebelében föl­kerekedett, még ekkoráig mindig éreztető döntő befolyását világrészünk legtöbb országai s így hazánkra is. És, az európai viszonyok jelen készület­­lensége közepette, bizonyosan most sem múlna el nyomtalanul, sőt hordereje tán nagyobb lenne, mint valaha volt. Várnak jelenleg el­intézésre a francia porosz, a nagynémetor­szági, az észak-slezvigi, a római, a török­egyiptomi, a spanyol-kubai, és — ami bennün­ket legérzékenyebben érinthet, — a keleti kérdések. Várjon hazánk, nemzetünk javára szol­gálk­atna-e, ha a caesar elhunytával egyszerre harci riadót fújnának Párisban, és ez jelt adna az átalános európai háború kitörésére? Mi nem hiszszük, de az ellenkezőről meg vagyunk győződve. Kigyót-békát kiáltottak utóbbi időben a „közvélemény“ trombitái a „haldokló“ orosz­lánra, sőt hazai lapokban is olvastunk öröm­­hymnusokat afölött , hogy a „zsarnok“, a „második december véres hóhérja” s a t. végre valahára sírba száll. Utolsók vagyunk, kik II. Napóleont a politika morál itélőszéke előtt véde­lmeznék; az általa és az ő nevében elkövetett erősza­koskodások­ és vérengzésektől utálattal és borzalommal fordulunk el; de minket tet­teinkben és óhajtásainkban nemcsak egyedül az eszményi szabadság, alkotmányosság ma­gasztos szempontja vezet, hanem nemze­tünk fennállhatása előttünk nem kevésbé fontos, sőt legfontosabb tekintet. Jól véljük szolgálni az emberi közsza­badságot is , ha egy mindig szabadságot szerető , szabadságra törekvő nép — minő a magyar — folytonos megállhatását és gyara­podását óhajtjuk és ezt igyekezeteink főcéljául kitűzzük. Erre nézve pedig szükségeltetnek egye­bek között — különösen rendezett á­l­­lamviszonyok Franciaorsz­ágban, mik pedig Napoleon rögtöni halála esetében aligha egyhamar létrejönnének. Addig pedig . . .­ Nemzeti érdekünk szempontjából hiszszük tehát, hogy minden magyar embernek ekképen kellene imádkoznia : „Tartsd meg uram terem­tőm III. Napoleont, hogy Franciaországnak szabad alkotmányt és megnyugvást adjon !“ azután, ha a nemezisnek épen tetszik, nem bánjuk — „Isten neki, fakereszt!“ Mayer Miksa. A mokány „Magyar Ujság“-ban hírneves Irányi Dani úr egész litániát énekel vezér­cikk gyanánt, ami pedig voltaképen se nem litánia, se nem vezércikk, hanem­­ előfize­tési fölhívás, azaz nem is annyira fölhívás, mint kunyerálás a 48-as honpolgárok ér­zékeny szívei — vagy mit mondok — erszé­nyeihez. Megértheti abból mindenki, hogy miért kell minden igaz keblű hazafinak a „Magyar Ujság“-ra előfizetni; hát azért, mert ez a lap az, mely 2­9 évi működése alatt minden jót­­ akart és minden roszat akadályozni Böngészetek az ellenzék tarlóján. Na, már ha oly makacs némaság szállta meg a vezértársakat és közvitézeket egytől­­egyig, hát nincs más mód, magamnak kell felkötni a kolompot! Ezt gondolá magában a par excellence szabadelvű és demokrata pártnak nagyságos vezére Tisza Kálmán, — és úgy tőn, amint Geszten búsultában elgondolá. Egy mellékes tárgyból kiindulva, védel­mére kel a védhetetlen famosus debreceni határozatnak, amihez, meg kell vallani, ve­zérhez illő bátorság szükségeltetik. Azután természetesen következik, hogy neki a felek­e­­zeti iskolák kellenek, ad majorem Dei glóriám. Szinte látom, mily boldog önelégültség­gel mosolyog Lonkay Innocens, s mily öröm­mel borulna a nagy szövetséges nyakába , ha nem félne a „kékvér“ eltaszító lenézésétől. És miért kellenek­ Tisza Kálmának a fe­lekezeti iskolák, és nem a községi iskolák? Azért, mert ez utóbbiak „a clerus hatalma alatt hajlongó kormány“ rendelkezése alatt állanak, s így nem lehetnek a „szabadelvűség és szabadság forrásai “ (Hanem persze úgy lehetnek, ha felekezetiek lévén, egyene­sen a clerus hatalma alatt maradnak j­ól 13 próbás vezéri argumentum!) Ah, de ez csak lárifári­ főok, amiért a geszti vezér irtózik a községi (állami) isko­láktól: hogy a nevelésügy az állam kezébe kerül, s ő nem akarja a tanügyet állam­­monopóliummá tenni! Persze azt elfeledni méltóztatik Tisza K. urnak, hogy a népoktatás ügye első- és másodrendben olyan testületek kezére van bízva az illető törvény által, melyek, a val­lásfelekezetek lelkészeit kivéve, egészben a municipiumok és tanítótestületek szabad választása útján alakulnak, törvény által kiszabott önálló jogkörrel bírnak; ezek az iskolaszékek és iskolatanácsok, s a kormány csakis ez utóbbiban van képviselve a tanfel­ügyelő által. Tehát az az állammonopólium itt annyit jelent, mint­­ önrendelke­zési jog. Hanem persze, ilyen magyarázat nélkül János gazda, meg Istók bátya csak azt gon­dolja, hogy: állammonopólium! de verje meg a ragya, nem lehet ez jó, mert nagyon ha­sonlít a­­ dohánymonopóliumhoz. Ezt nevezem én aztán : „Port a sze­mébe!“ Óh ellenzéki nagy vezér, milyen kicsiny vagy te! • * * * — akart; igaz, hogy az akarásnál tovább nem adta a frakk, sem a 48-as jelszó, ha­nem azért — úgymond — eddigi működése nem maradt egészen eredménytelen, de nem ám , mert a 48 ások a képviselőházban meg­szaporodtak , elveik mindinkább terjednek or­szágszerte, és (halljuk csak, kérem!) és „nincs messze az idő, hol az el­len­vél­e­­ménynek törpe kisebbséggé fognak s­ü­­­y­e­d­n­i! “ Tripszt! Igaz a­ kedves egészségére kí­vánjuk ! Hanem az a furcsa, hogy e hetvenkedő magas C-ből egyszerre elégiái­g durba esik, 8 „fájdalom“-mal jelenti ki, miszerint „nem juthatott még el oda, hogy pusztán előfizetői után állhatna fönn, még mindig rászorul a hiány pótlása végett egyes ügybarátok segélyére.“ Követ­kezik aztán a hazafias szívhezszólás. Garasos kötélen hánykolódás és elégiás panaszhangok . . . Hogy illik ez össze ? Hanem a cikk elején egy sajtóhibát fe­­döztem föl, ami egyébiránt nem volt nehéz. T. i. egy passus így hangzik: „Mert sem bátorság, sem következetességben nem múlta felül a miénket (már t. i. a „M. U.“-ot) egy lap sem.“ Nyilvánvaló, hogy itt a „bá­torság" szóban az első „á“ magánhangzó hi­básan áll „ou helyett. Mert „Magyar Újság“ és „bátorság“ — így illik ez össze! « * * Különben pedig kezdek büszke lenni a „Magyar Újság“ kegyes gráfiájára, melyben a „Sz. Híradót“ egy remásra részesíti, mert kezdem sejteni, hogy ebben nekem is van némi kis érdemem. Íme, a múlt héten is fölemlítvén ő nagy­­mokrasága, hogy Szegeden egy új baloldali lap van keletkezőben, ezen édeskés megjegy­zést teszi utána: „Ideje is volt már az „Esti Lapnál“ jobban garázdálkodó „Sz. Híradót“ egy kissé cigány­ utcára szorítani ! Jaj, ha már­is cigány utcára vagyunk szorítva, mi lesz akkor még ezután! Bizo­nyosan kiszorulunk a cigány­ utcából is — a szántóföldek tarlóira. No semmi, ott annál többet böngész­hetünk. * * * Székeszfehérvár Schwarz-párti mokra vá­rosatyái is ugyancsak kitettek magukért. A képviselőtestületben ugyanis többségben lévén e nemes párt, ő alakította meg az iskola­széket, még­pedig oly dicsőségesen, hogy két olyan gyönyörű mákvirágot választott be a pártból, akiknek egyike, épen most csa­lás miatt bűnvádi kereset alatt áll, a másik pedig lopás miatt vasban volt letartóztatva. De ezek nem „pecsovicsok“ ám. Éljen a szabadelvűség!* * * Panaszom van, gyászom van, hiányt ér­zek körülöttem, t. olvasó! elfog a bánat, ha rágondolok. Hogy is ne ! A debreceni „Debre­cen“, ez a kedves kis mokány baloldali lap annyira megharagudott rám, amiért az ő kis ripőkjét egy egy kicsit rendre oktatgattam, hogy mérgében­­ visszavonult, capitulált . .. megszüntette a csereviszonyt! Hát nem méltó-e az én fájdalmam e gyászos esemény fölött! TANÜGYI ROVAT. Tanintézeti jelentés A szegedi fitanitó-képezdében az 186­0- diki tanévre való beiratások f. évi szept. hó 28., 29. és 30-dikán történnek; a tanév okt. hó 1 én veszi kezdetét. Fölvétetnek az inté­zetbe — miként eddig, úgy jelenleg is — valláskülönbség nélkül mindazon jelentkezők, kik a népoktatási törvényekben előirt képes­­ségeket vagy hiteles bizonyítványnyal, vagy fölvételi vizsgálat alkalmával kimutatják. Szegeden, 1869. szept. 17. A tanodai igazgatóság.

Next