Szegedi Híradó, 1871. július-december (13. évfolyam, 79-156. szám)

1871-09-17 / 112. szám

1871. Tizenharmadik Hegyelen, hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel Szerkesztőségi iroda, hóvá a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők : iskola-utca, Vadász-ház,­l­ső emelet. Ei­ndóh­i­vatal Bürger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden kózházhordással és vidékre postán: Égés* évre . . . 8 frt. 1 Félévre . ... 4 frt­ Évnegyedre ... 2 frt Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Égés* évre . . . 7 frt. 1 Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten­­Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca 6 szám. Bécsben Slausenstein A Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wolfzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Majia m. Frankfurtban G. L. Daube & Co. és Mosse Rudolf1 hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Parisban Havas, Laflite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strasslurgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. 112-ik szám. Vasárnap, szeptember 17-én. ■ POLITIKAI ÉS VEGYESTA­RTA­LM­I KÖZLÖN­Y Előfizetési feltételek: Hirdetések dijai: Magán­hirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hir­detésnél­­5 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynye együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóig 1 frt és 50 kr. minden további szóért egy kr. fizetendő. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. Előfizetési fölhívás a „SZEGEDI HÍRADÓ“ tizenharmadik évfolyamának utolsó negyedére. Közeledvén az év utolsó negyede, bizalommal kérjük föl negyedéves elő­fizetőinket előfizetéseik megújítására. Egyszersmind kérjük e lapok minden jó barátját, hogy azt körükben terjesz­teni s ezáltal minket a lassú, de foly­tonos térfoglalásban segíteni szívesked­jenek. Részünkről nem lankadó, de in­kább fokozott buzgalommal fogunk ez­után is az eddigi szellemben haladni, mindig és mindenben csak a közérde­ket tartván szem előtt s hangot adván annak akkor is, ha az egyesek vagy kasztok érdekei­ vagy érzületével ellen­tétben áll. A küszöbön levő új szervezés gyö­keres változást h­ozand be városunk közviszonyaiba; e változó helyzet előtt különösen is biztosítjuk olvasóinkat a felől, hogy az minket nem fog megvál­toztatni, legfeljebb a modorban, de egyéb­ként leszünk ezután is, amik eddig vol­tunk : független s megvesztegethetlen ellenőre a közügyek kezelésének, kimondója az igazságnak s leleplezője a hibáknak, bárhol és bárki által is kö­vetessenek el azok. A következő évnegyed alapos re­ménynyel kecsegtet bennünket, hogy e lap előnyére tetemes reformokat léptet­hetünk életbe . Szeged város ez egyet­len közlönyét lassanként odaemelhetjük, ahova kedvezőbb viszonyok közt már rég kellett volna emelkednie. Erre nézve azonban most is fő do­­log az anyagi támogatás növekedése ; erre kérjük tehát föl újra is e város és vidéke t. közönségét. A szerkesztőség: „Ad audiendu iu verbum regium.“ (E. L.) A politikai latinság azon csak alig múlt korszakból származott reánk, a­melyben a rómaiak nyelve — legtöbbnyire persze elkorcsosult alakban és szellemben — országgyűlési, törvényszéki és egyetemi ter­meinkben, anyanyelvünk rovására, majdnem kizárólagosan uralkodott, ugyannyira, hogy még társadalmunk úgy magas, mint alanti rétegeibe is átszivárgott, hol az antik kias­­zicitás a durva „konyha“-latinság mély ni­­veumjára sülyedt. A nemzeti géniusz ébre­dése- , irodalmunk fejlődésével az idegen idióma mindinkább nagyobb tért veszített és habár nyelvünk eddig még nem érte el vi­rágzásának tetőpontját, habár a tudomány, művészet, ipar és kereskedelem egyes ágai­ban még sok a tennivalónk, mégis odaju­tottunk már, hogy a „régi jó időkből“ csu­pán egyes romok maradtak fönn, melyek a másképen nevelt fiatal nemzedéknek anachro­­nismusnak tűnnek föl, mely már némi tanul­mányozást igényel. E romok közé tartoznak egyes politikai jelszavak is, melyeket már csak azért is megőriztünk, mivel az ódonság nimbusza bizonyos nyomósságot, sőt ünnepé­lyességet kölcsönöz nekik. És valóban az „ad audiendum verbum regium“ határozottabban, ünnepélyesebben hangzik, mint „a királyi szó meghallása" és különösen helyén van egy olyan férfiú meg­­idézésének alkalmából, ki a vallási malasz­­tot klassikus nyelven szokta osztogatni és csak akkor él anyanyelvével, mikor törvény­­ellenes irányban működik és lázít. E férfin Jekelfalussy, a székes­fehérvári püs­pök, ki a királyi tetszvényjog tiltakozó ere­jének dacára a csalatkozhatlanság absurd hitcikkelyét hirdette, terjesztette és kötele­zőnek nyilvánította. De habár az egyház e vitéz bajnoka evvel a kor szelleme, alkot­mányunk elvei és a józan ész meggyőződé­se ellen vétett­ek , azt senki sem robbanthat­ja szemére, hogy következetlenséget köve­tett el. Ő az infal­libilitás dogmájának annak idejében még Rómában vetette magát alá, alkalomszerűségből vagy simplicitásból-e (e latin szó nem hangzik oly sértően, mint a magyar „együgyüség”), azt nem akarjuk fe­szegetni. Evvel természetesen a kihirdetés kötelességét is magára vállalta, melyet az­tán híven be is váltott. Egészen másképen járt el azon tizenhárom kollegája — om­ino- 808 szám! —, kik a Vatikán homályában nem láttak eléggé tisztán és eretnekeskedni merészeltek ; itthon aztán rendre megszállta őket a szentlélek és azóta töredelmesen meg­tértek és térdre hullottak az új tan dicsfé­nye előtt. Azonban alkotmány és jog nem törődik a következetességgel; aki azokat megsérti, annak bűnhődnie kell, aki a törvénybe üt­közik, azt ennek cikkelyeivel utasítjuk rend­re. A placetum regium alkotmányos törvény és jog, melyet a püspök megszegett; a kor­mány kötelessége minden alkotmányos tör­vényt és jogot bárki ellen is védelmezni, fönntartani és minden ellene intézett merény­letet elhárítani. Azért Jekelfalussyt még ak­kor is felelősségre kellett vonni, ha a kép­viselőház és a közvélemény nem nyilatkozik ellene oly erélyesen , ámbár nem lehet ta­gadni, hogy a kormány helyzete sokkal ked­vezőbb, eljárása sokkal hatályosabb, ha az átalános meggyőződésre és egyetértésre tá­­maszkodhatik, mint a jelen esetben. Jekelfalussyt tehát, miután nemcsak a nemzet, hanem még Pauler türelme is véget ért, a minisztertanács elé idézték „ad audi­endum verbum regium“, a legfelsőbb üzenet meghallására. A március előtti időkben az ilyen actus magánügy volt; akkor a király egy-egy makacs képviselőt vagy befolyásos egyéniséget magához hivatott, hogy szemé­lyesen megnyerje támogatását bizonyos ügy­­irajokban még meggyőződésük ellen is. Ez gyakran sikerült is, mert kissé kényes és nehéz dolog egy fejedelem szeretetremél­­tóságának ellentállani. Hanem ma másképen áll a dolog, a király eg­ész tanácsnoki kara által helyettesíti személyét és nem szól nyá­jas, hanem f­e­d­d­ő szavakat, nem akar jó­sága által megnyerni, han­m egyenesen v­i­s­z­szatetszését nyilvánítja, nem kíván sze­­retetreméltósága által hódítani, hanem hatá­rozottan r­á­s­z­a­l­á­s­á­t fejezi ki a püspök eljárása fölött. Ily modorban és alakban a királyi üzenet nem tartozik csupán Jekelfa­­lussyra; a konkrét eset csak kiindulási pon­tul szolgál és következményeiben az összes magyarországi klérust érinti. Nem akarunk a kormány eljárása fölött csupán azért gáncsoskodni, mivel az oly ké­sőn lépett az erélyes útra. Nekünk egyelőre a megtörtént lépés ténye elég; elég azért, mivel a helyzetet megvilágítja, a kételyeket szétoszlatja, az alkotmány méltóságát meg­őrzi és a nemzetnek erkölcsi elégtételt szol­gáltat. Azt sem akarják fejtegetni, ha vár­jon Jekelfalussy a királyi visszatetszés, rá­­szalás és feddés hármas súlya alatt csak­ugyan meg fog-e hajolni, amint kijelenté, mert ez tulajdonképen nem is tartozik a do­log lényegére. A püspök megidézésében ma­gában rejlik az elvi jelentőség, mely szük­ségképen a jövőre is kihat, ha az üzenet nem teszi meg a kívánt hatást. Mert a tetszvény­jog megsértése és makacs mellőzése egészen más büntetéseket is von maga után, mint a megdorgálást, mely végre is igen olcsón jut­tat a „martyrság“-hoz. Hanem, amilyennek mi a magas klérust ismerjük, ez aligha ráfogja adni fejét egy olyan martyrságra, mely a jövedelmek és javadalmak föláldozásával jár. Az előfizetési feltételek a lap homlokán olvashatók. Minden igény kielégítése végett fönntar­tom a két és egy hónapos előfizetést is, amazt 1 frt 40 kr., ezt 70 kr. díj mellett. Az előfizetési pénzek beküldésére aján­lom a postai utalványok igény­bevételét, mint amely legcélszerűbb és legkevesebb (5 kr.) költséggel jár. A kiadó: Társadalmunk kórjelenségeiről. .. Nem kicsínylem én azok véleményét, kik, e sorokat olvasva, úgy találják, misze­rint társadalmunk sebei még nem annyira félelmesek , nem annyira elmérgesedettek, hogy e komoly megtámadásnak kellő értel­me lehetne; meghajlok azon — csaknem általános — meggyőződés előtt, is, mely nyíltan szemembe mondja, hogy társadalmunk erköl­csi élete korántsem bir annyi aggasztó jelei­vel a sülyedésnek, mint mennyit az én ko­rai s talán jóakaratúlag is téves ítéletem után gondolni lehetne , de szabadjon kijelen­tenem, hogy e vélemények­ és meggyőződé­seknek csak akkor és úgy tudnék igazat ad­ni, ha mi egy tömör, nemzetiségi vágyak ál­tal meg nem szaggatott, a lehetőleg normá­lis viszonyok közt élő nemzet volnánk, ami — fájdalom — nem vagyunk, s ami — e tudat fájdalma mellett már nem kevésbé ag­gasztó is — talán nagy áldozatok árán le­hetünk. Ami társadalmi életünk a gondolható legkényesebb. Amikor másutt a bajt jelezni is elegendő, nálunk már résen kell állani, mert nem tudhatjuk, hogy az eldobott szik­ra melyik párt soraiban, vagy mily vágyak és álmok honában talál gyúanyagra. Amikor más nemzet a veszély tudatával komoly harc­ra készül, nekünk mindvégig fegyverben kell állanunk, mert oly földön s oly elemek közt élünk, hogy a legkomolyabb támadás is ér­het bennünket a tizenkettedik órában, akkor tehát, midőn a készülődés tompa moraja könnyen halálharangunk lehet. Mert nálunk a dolgok a lehető legéle­sebben s csaknem mindenben élére vannak állítva, s még eddig oly kevés jelét adtuk annak, hogy a minduntalan föl-föltünő el­lentétek egyszer valahára elsimítva legyenek. Nézzük politikai életünket. Ne legyünk szűkkebblűek, valljuk meg őszintén , hogy szemben a dualiz­­mussal melyet szentesített törvények és törvényerővel bíró szerződések állapíttattak meg jelenlegi helyzetünkben a lehető leg­szabadabb alkotmányos életet éljük. Van szabadsajtónk, a népjogok e megveszteget­hetlen örszelleme; van önkormányzatunk, és pedig kifejlett, amennyire a fejedelemegység és közös ügyeink az összbirodalom veszélye nélkül megengedhetik; van parlamenti éle­tünk, mely a nemzettöbbség kezébe teszi le a féltett haza sorsát, életét, s mégis maguk a politikai viszonyok és pártok nálunk any­­nyira mostoha helyzet súlya alatt nyögnek hogy ne mondjam, annyira idétlenek ! E század első felében politikai életünk csaknem kizárólag a gravamen­ek te­rére volt szorítkozva, s amennyire lett vol­na, de még jobban odaszoritottuk mi, kik túlzott hévvel őrködtünk jogaink, részben a 48-ki törvények által absorbeált jogaink fö­lött, s előzőleg oly lassaban mozogtunk ama nagy munkában, melyet az 1848-ki alaptör­vényeknek csaknem rohamosan, mert a nem­zet átalán véve nem volt megérve reá, s ép ezért nem minden hiány nélkül kellett — mert a század követelését többé ígéretekkel általuk nem tehete — teljesíteni. A s­é­r­e­l­m­i politika első feladata volt a ritkán őszinte s legtöbbször áltató kormány mesterfogásait kijátszani, hogy minden tö­rekvései mellett se férkőzhessen a jogokhoz, melyeket elsőbben kiragadnia kellett a nem­zet kezéből, hogy terveit keresztülvihesse. Mi természetesebb, mint az, hogy a főn­­álló kormány — mely legszabadelvűbb kia­dásában is konzervatív elemekből volt ösz­­szealkotva — örökös gyanúsításnak volt, és legtöbbször méltán, kitéve. Jött azonban az idő, mely a kor maga­sabb, dicsőbb eszméinek győzedelmével a hatalom gyeplőit azok kezébe tette le, kik korábban az annyira gyarló, s immár elv­o­­naglott rendszer ellenében, mint legszivósa­bb harcosok, a leghevesebb csatákat vívták, így történt ez 1848-ban, így 1867-ben. Beszélek az utóbbiról, mint melytől jelenlegi alkotmányos életünket számítjuk. A kormányt a 40 es évek még élő el­lenzéke foglalta el — a kiegyezési alapon-Lett parlamentünk, s óhajtottuk az el­lenzéket is, mely nélkül a parlamentnek nincs meg az az erkölcsi súlya, melylyel okvetle­nül bírnia kell, és már képzeletünkben meg­teremtve volt az óhajtott oppositio, mely meddő közjogi viták helyett, legalább a ki­egyezési törvény érvényéig, belreformnok, az égető szükség parancsolta felreformok terén fog versenyezni a k­ormánynyal szabad­­elvűségben. De a pártok fejlődése egészen másként esett ki. Lett ellenzékünk kétféle is, még­pedig éles árnyalatban. Mindkettő a közjogi alapot támadta meg, és e hadjárat a leggazdagab­­bul gyümölcsöző tőkéje lehet az olcsó nép­szerűségnek, de hogy az államéletre nézve csak némikép is hasznos lehetne — ta­gadom. Nézzük az eredményt. Ami egy szabadelvű kormány működé­séhez okvetlenül szükséges, ami nélkül a parlamenti kormányzat épen megbénítva van: azon erkölcsi bizalmat, melynek a kor­mány irányában ellenzék és nem­ ellenzék ré­széről nyilvánulnia kellene, ami politikai éle­tünk nélkülözi. És ezt azon veszélyes agitáció szülte, melyet ellenzékünk kezdett meg, midőn a közjogi alap megtámadását sem elégelve, népszerűtleníteni iparkodott magát a kor­mányt , annak egyes tagjait, kik ez alapon elég nagyok tudtak lenni arra, hogy a kor­mányzat nehéz terheit vállaikra vehessék. Sőt még tovább mentek. A proletárhangokkal utat találtattak ma­gába a törvényhozásba is, honnan a közjogi kérdés szerencsés megoldása s a többség­alkotta kormány kikerült. Soha inkább nem éreztem komolyabban megtámadva népünk jövője iránti erős hite­met, mint akkor, midőn a legszeplőtlenebb hazafias jellemeket is a honárulás sötét

Next