Szegedi Híradó, 1871. július-december (13. évfolyam, 79-156. szám)
1871-09-17 / 112. szám
1871. Tizenharmadik Hegyelen, hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel Szerkesztőségi iroda, hóvá a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Vadász-ház,lső emelet. Eindóhivatal Bürger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden kózházhordással és vidékre postán: Égés* évre . . . 8 frt. 1 Félévre . ... 4 frt Évnegyedre ... 2 frt Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Égés* évre . . . 7 frt. 1 Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; PestenNeumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca 6 szám. Bécsben Slausenstein A Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wolfzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Majia m. Frankfurtban G. L. Daube & Co. és Mosse Rudolf1 hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Parisban Havas, Laflite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strasslurgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. 112-ik szám. Vasárnap, szeptember 17-én. ■ POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMI KÖZLÖNY Előfizetési feltételek: Hirdetések dijai: Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél5 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynye együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóig 1 frt és 50 kr. minden további szóért egy kr. fizetendő. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. Előfizetési fölhívás a „SZEGEDI HÍRADÓ“ tizenharmadik évfolyamának utolsó negyedére. Közeledvén az év utolsó negyede, bizalommal kérjük föl negyedéves előfizetőinket előfizetéseik megújítására. Egyszersmind kérjük e lapok minden jó barátját, hogy azt körükben terjeszteni s ezáltal minket a lassú, de folytonos térfoglalásban segíteni szíveskedjenek. Részünkről nem lankadó, de inkább fokozott buzgalommal fogunk ezután is az eddigi szellemben haladni, mindig és mindenben csak a közérdeket tartván szem előtt s hangot adván annak akkor is, ha az egyesek vagy kasztok érdekei vagy érzületével ellentétben áll. A küszöbön levő új szervezés gyökeres változást hozand be városunk közviszonyaiba; e változó helyzet előtt különösen is biztosítjuk olvasóinkat a felől, hogy az minket nem fog megváltoztatni, legfeljebb a modorban, de egyébként leszünk ezután is, amik eddig voltunk : független s megvesztegethetlen ellenőre a közügyek kezelésének, kimondója az igazságnak s leleplezője a hibáknak, bárhol és bárki által is követessenek el azok. A következő évnegyed alapos reménynyel kecsegtet bennünket, hogy e lap előnyére tetemes reformokat léptethetünk életbe . Szeged város ez egyetlen közlönyét lassanként odaemelhetjük, ahova kedvezőbb viszonyok közt már rég kellett volna emelkednie. Erre nézve azonban most is fő dolog az anyagi támogatás növekedése ; erre kérjük tehát föl újra is e város és vidéke t. közönségét. A szerkesztőség: „Ad audiendu iu verbum regium.“ (E. L.) A politikai latinság azon csak alig múlt korszakból származott reánk, amelyben a rómaiak nyelve — legtöbbnyire persze elkorcsosult alakban és szellemben — országgyűlési, törvényszéki és egyetemi termeinkben, anyanyelvünk rovására, majdnem kizárólagosan uralkodott, ugyannyira, hogy még társadalmunk úgy magas, mint alanti rétegeibe is átszivárgott, hol az antik kiaszicitás a durva „konyha“-latinság mély niveumjára sülyedt. A nemzeti géniusz ébredése- , irodalmunk fejlődésével az idegen idióma mindinkább nagyobb tért veszített és habár nyelvünk eddig még nem érte el virágzásának tetőpontját, habár a tudomány, művészet, ipar és kereskedelem egyes ágaiban még sok a tennivalónk, mégis odajutottunk már, hogy a „régi jó időkből“ csupán egyes romok maradtak fönn, melyek a másképen nevelt fiatal nemzedéknek anachronismusnak tűnnek föl, mely már némi tanulmányozást igényel. E romok közé tartoznak egyes politikai jelszavak is, melyeket már csak azért is megőriztünk, mivel az ódonság nimbusza bizonyos nyomósságot, sőt ünnepélyességet kölcsönöz nekik. És valóban az „ad audiendum verbum regium“ határozottabban, ünnepélyesebben hangzik, mint „a királyi szó meghallása" és különösen helyén van egy olyan férfiú megidézésének alkalmából, ki a vallási malasztot klassikus nyelven szokta osztogatni és csak akkor él anyanyelvével, mikor törvényellenes irányban működik és lázít. E férfin Jekelfalussy, a székesfehérvári püspök, ki a királyi tetszvényjog tiltakozó erejének dacára a csalatkozhatlanság absurd hitcikkelyét hirdette, terjesztette és kötelezőnek nyilvánította. De habár az egyház e vitéz bajnoka evvel a kor szelleme, alkotmányunk elvei és a józan ész meggyőződése ellen vétettek , azt senki sem robbanthatja szemére, hogy következetlenséget követett el. Ő az infallibilitás dogmájának annak idejében még Rómában vetette magát alá, alkalomszerűségből vagy simplicitásból-e (e latin szó nem hangzik oly sértően, mint a magyar „együgyüség”), azt nem akarjuk feszegetni. Evvel természetesen a kihirdetés kötelességét is magára vállalta, melyet aztán híven be is váltott. Egészen másképen járt el azon tizenhárom kollegája — omino- 808 szám! —, kik a Vatikán homályában nem láttak eléggé tisztán és eretnekeskedni merészeltek ; itthon aztán rendre megszállta őket a szentlélek és azóta töredelmesen megtértek és térdre hullottak az új tan dicsfénye előtt. Azonban alkotmány és jog nem törődik a következetességgel; aki azokat megsérti, annak bűnhődnie kell, aki a törvénybe ütközik, azt ennek cikkelyeivel utasítjuk rendre. A placetum regium alkotmányos törvény és jog, melyet a püspök megszegett; a kormány kötelessége minden alkotmányos törvényt és jogot bárki ellen is védelmezni, fönntartani és minden ellene intézett merényletet elhárítani. Azért Jekelfalussyt még akkor is felelősségre kellett vonni, ha a képviselőház és a közvélemény nem nyilatkozik ellene oly erélyesen , ámbár nem lehet tagadni, hogy a kormány helyzete sokkal kedvezőbb, eljárása sokkal hatályosabb, ha az átalános meggyőződésre és egyetértésre támaszkodhatik, mint a jelen esetben. Jekelfalussyt tehát, miután nemcsak a nemzet, hanem még Pauler türelme is véget ért, a minisztertanács elé idézték „ad audiendum verbum regium“, a legfelsőbb üzenet meghallására. A március előtti időkben az ilyen actus magánügy volt; akkor a király egy-egy makacs képviselőt vagy befolyásos egyéniséget magához hivatott, hogy személyesen megnyerje támogatását bizonyos ügyirajokban még meggyőződésük ellen is. Ez gyakran sikerült is, mert kissé kényes és nehéz dolog egy fejedelem szeretetreméltóságának ellentállani. Hanem ma másképen áll a dolog, a király egész tanácsnoki kara által helyettesíti személyét és nem szól nyájas, hanem feddő szavakat, nem akar jósága által megnyerni, hanm egyenesen viszszatetszését nyilvánítja, nem kíván szeretetreméltósága által hódítani, hanem határozottan rászalását fejezi ki a püspök eljárása fölött. Ily modorban és alakban a királyi üzenet nem tartozik csupán Jekelfalussyra; a konkrét eset csak kiindulási pontul szolgál és következményeiben az összes magyarországi klérust érinti. Nem akarunk a kormány eljárása fölött csupán azért gáncsoskodni, mivel az oly későn lépett az erélyes útra. Nekünk egyelőre a megtörtént lépés ténye elég; elég azért, mivel a helyzetet megvilágítja, a kételyeket szétoszlatja, az alkotmány méltóságát megőrzi és a nemzetnek erkölcsi elégtételt szolgáltat. Azt sem akarják fejtegetni, ha várjon Jekelfalussy a királyi visszatetszés, rászalás és feddés hármas súlya alatt csakugyan meg fog-e hajolni, amint kijelenté, mert ez tulajdonképen nem is tartozik a dolog lényegére. A püspök megidézésében magában rejlik az elvi jelentőség, mely szükségképen a jövőre is kihat, ha az üzenet nem teszi meg a kívánt hatást. Mert a tetszvényjog megsértése és makacs mellőzése egészen más büntetéseket is von maga után, mint a megdorgálást, mely végre is igen olcsón juttat a „martyrság“-hoz. Hanem, amilyennek mi a magas klérust ismerjük, ez aligha ráfogja adni fejét egy olyan martyrságra, mely a jövedelmek és javadalmak föláldozásával jár. Az előfizetési feltételek a lap homlokán olvashatók. Minden igény kielégítése végett fönntartom a két és egy hónapos előfizetést is, amazt 1 frt 40 kr., ezt 70 kr. díj mellett. Az előfizetési pénzek beküldésére ajánlom a postai utalványok igénybevételét, mint amely legcélszerűbb és legkevesebb (5 kr.) költséggel jár. A kiadó: Társadalmunk kórjelenségeiről. .. Nem kicsínylem én azok véleményét, kik, e sorokat olvasva, úgy találják, miszerint társadalmunk sebei még nem annyira félelmesek , nem annyira elmérgesedettek, hogy e komoly megtámadásnak kellő értelme lehetne; meghajlok azon — csaknem általános — meggyőződés előtt, is, mely nyíltan szemembe mondja, hogy társadalmunk erkölcsi élete korántsem bir annyi aggasztó jeleivel a sülyedésnek, mint mennyit az én korai s talán jóakaratúlag is téves ítéletem után gondolni lehetne , de szabadjon kijelentenem, hogy e vélemények és meggyőződéseknek csak akkor és úgy tudnék igazat adni, ha mi egy tömör, nemzetiségi vágyak által meg nem szaggatott, a lehetőleg normális viszonyok közt élő nemzet volnánk, ami — fájdalom — nem vagyunk, s ami — e tudat fájdalma mellett már nem kevésbé aggasztó is — talán nagy áldozatok árán lehetünk. Ami társadalmi életünk a gondolható legkényesebb. Amikor másutt a bajt jelezni is elegendő, nálunk már résen kell állani, mert nem tudhatjuk, hogy az eldobott szikra melyik párt soraiban, vagy mily vágyak és álmok honában talál gyúanyagra. Amikor más nemzet a veszély tudatával komoly harcra készül, nekünk mindvégig fegyverben kell állanunk, mert oly földön s oly elemek közt élünk, hogy a legkomolyabb támadás is érhet bennünket a tizenkettedik órában, akkor tehát, midőn a készülődés tompa moraja könnyen halálharangunk lehet. Mert nálunk a dolgok a lehető legélesebben s csaknem mindenben élére vannak állítva, s még eddig oly kevés jelét adtuk annak, hogy a minduntalan föl-föltünő ellentétek egyszer valahára elsimítva legyenek. Nézzük politikai életünket. Ne legyünk szűkkebblűek, valljuk meg őszintén , hogy szemben a dualizmussal melyet szentesített törvények és törvényerővel bíró szerződések állapíttattak meg jelenlegi helyzetünkben a lehető legszabadabb alkotmányos életet éljük. Van szabadsajtónk, a népjogok e megvesztegethetlen örszelleme; van önkormányzatunk, és pedig kifejlett, amennyire a fejedelemegység és közös ügyeink az összbirodalom veszélye nélkül megengedhetik; van parlamenti életünk, mely a nemzettöbbség kezébe teszi le a féltett haza sorsát, életét, s mégis maguk a politikai viszonyok és pártok nálunk anynyira mostoha helyzet súlya alatt nyögnek hogy ne mondjam, annyira idétlenek ! E század első felében politikai életünk csaknem kizárólag a gravamenek terére volt szorítkozva, s amennyire lett volna, de még jobban odaszoritottuk mi, kik túlzott hévvel őrködtünk jogaink, részben a 48-ki törvények által absorbeált jogaink fölött, s előzőleg oly lassaban mozogtunk ama nagy munkában, melyet az 1848-ki alaptörvényeknek csaknem rohamosan, mert a nemzet átalán véve nem volt megérve reá, s ép ezért nem minden hiány nélkül kellett — mert a század követelését többé ígéretekkel általuk nem tehete — teljesíteni. A sérelmi politika első feladata volt a ritkán őszinte s legtöbbször áltató kormány mesterfogásait kijátszani, hogy minden törekvései mellett se férkőzhessen a jogokhoz, melyeket elsőbben kiragadnia kellett a nemzet kezéből, hogy terveit keresztülvihesse. Mi természetesebb, mint az, hogy a főnálló kormány — mely legszabadelvűbb kiadásában is konzervatív elemekből volt öszszealkotva — örökös gyanúsításnak volt, és legtöbbször méltán, kitéve. Jött azonban az idő, mely a kor magasabb, dicsőbb eszméinek győzedelmével a hatalom gyeplőit azok kezébe tette le, kik korábban az annyira gyarló, s immár elvonaglott rendszer ellenében, mint legszivósabb harcosok, a leghevesebb csatákat vívták, így történt ez 1848-ban, így 1867-ben. Beszélek az utóbbiról, mint melytől jelenlegi alkotmányos életünket számítjuk. A kormányt a 40 es évek még élő ellenzéke foglalta el — a kiegyezési alapon-Lett parlamentünk, s óhajtottuk az ellenzéket is, mely nélkül a parlamentnek nincs meg az az erkölcsi súlya, melylyel okvetlenül bírnia kell, és már képzeletünkben megteremtve volt az óhajtott oppositio, mely meddő közjogi viták helyett, legalább a kiegyezési törvény érvényéig, belreformnok, az égető szükség parancsolta felreformok terén fog versenyezni a kormánynyal szabadelvűségben. De a pártok fejlődése egészen másként esett ki. Lett ellenzékünk kétféle is, mégpedig éles árnyalatban. Mindkettő a közjogi alapot támadta meg, és e hadjárat a leggazdagabbul gyümölcsöző tőkéje lehet az olcsó népszerűségnek, de hogy az államéletre nézve csak némikép is hasznos lehetne — tagadom. Nézzük az eredményt. Ami egy szabadelvű kormány működéséhez okvetlenül szükséges, ami nélkül a parlamenti kormányzat épen megbénítva van: azon erkölcsi bizalmat, melynek a kormány irányában ellenzék és nem ellenzék részéről nyilvánulnia kellene, ami politikai életünk nélkülözi. És ezt azon veszélyes agitáció szülte, melyet ellenzékünk kezdett meg, midőn a közjogi alap megtámadását sem elégelve, népszerűtleníteni iparkodott magát a kormányt , annak egyes tagjait, kik ez alapon elég nagyok tudtak lenni arra, hogy a kormányzat nehéz terheit vállaikra vehessék. Sőt még tovább mentek. A proletárhangokkal utat találtattak magába a törvényhozásba is, honnan a közjogi kérdés szerencsés megoldása s a többségalkotta kormány kikerült. Soha inkább nem éreztem komolyabban megtámadva népünk jövője iránti erős hitemet, mint akkor, midőn a legszeplőtlenebb hazafias jellemeket is a honárulás sötét