Szegedi Híradó, 1871. július-december (13. évfolyam, 79-156. szám)
1871-10-22 / 127. szám
1871. Tizenharmadik évfolyam. POL, Megjelen: hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással és vidékre postán : Egész évre . . . 8 frt. I Félévre . . . . 4 frt Évnegyedre ... 2 frt Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre . . . 7 frt. ) Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten •Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, , kígyó-utca 6. szám, Bécsben Hausenstein &■ Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse S Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Majia m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf 1 . hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Parisban Havas, Latllte, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában.127-ik szám. Vasárnap, október 22-én. TIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Előfizetési feltételek: Hirdetések dijai: Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 4 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynye együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóig 1 frt és 50 kr. minden további szóért egy kr. fizetendő. A „Nyilttér“ ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. Bécs, október 19. 1871. (K. L.) Annyi a tárgy, amiről irni lehetne és irni kellene, hogy az olvasó a fontosabb napi események iránt tájékozva legyen, és mégis minden háttérbe szorul jelenleg a még mindig meg nem oldott cseh kérdés előtt. Ott van a porosz király trónbeszéde, mely annyiban érdekel bennünket, amennyiben az a német-osztrák-magyar barátság szükségét erősen hangsúlyozza; ott van a bajor kultuszminiszter határozott föllépése az infallibilisták ellen és a Döllingeristák mellett; ott van Benedetti önvédelmi brochure-je, melyben a porosz-francia háború kitörése előtti magaviseletét igazolja és bebizonyítja, hogy ő Vilmost soha sem sértette meg; ott van Lessines emlékirata, melyet az annak idején III. Napóleonhoz intézett a belga királyság annexiója érdekében; ott van a román vasúti ügy, melyet a kormány véglegesen Strousberg ellen döntött el: ott van az „internationale“, melynek veszedelmes működését némelyek még az ogulini pucsban is fölismerni vélik, mintha a horvát nemzeti és szélső párt rendszeres izgatása nem adna kielégítő fölvilágosítást a történtek fölött; ott van végre a francia köztársaság, mely kötelezettségeit mindinkább teljesíti, a rendet és törvényességet helyreállítja és így az új kormányformát a napoleonisták bujtogatásai és cselszövényei dacára mindinkább erősebb alapra állítja. Minderről, mondom, sokat lehetne és kellene írni ; azonban a nap hőse, hiában, a cseh nemzet és várnunk kell, míg ez szerepét végigjátsza. Hogy e szerep mily fontos , bizonyítja azon körülmény , hogy a fejedelmi leirat fölötti miniszteri tanácskozások már három napot vettek igénybe anélkül, hogy megállapodás történt volna. Csak annyi látszik bizonyosnak, hogy a leirat a prágai alappontozatok lényeges módosítását fogja követelni. E módosítások mellett a közös minisztériumon kívül különösen Andrássy lép a sorompóba és pedig nemcsak mint miniszter, hanem mint a Deákpárt képviselője is. Ez igen természetes; ha itt a foeneralizmus elve győz, úgy Magyarországon rövideden minden nemzetiségi ördög fölszabadul e törvény láncaitól, ami szükségképen az 1848-iki események ismétlődését eszközölné. Ettől pedig óvjon bennünket a gondviselés! Mi magyarok bizonyára nem akarják a nemzetiségek önkormányzatát, nyelvét és történelmi jogait szűk korlátok közé szorítani, vagy érdekeit sérteni és e lapokban már többször volt hangsúlyozva a cseh kiegyezés égető szüksége, többször ostorozva a németek helytelen eljárása. Azonban amit a csehek a kibékülés díjául kívánnak, az már minket is kihoz a türelemből, mert az nem más, mint Ausztria szétdarabolása és gyöngítése s a szláv elem fölénye. Már mondottam és mindenki könnyen beláthatja, hogy ez,nem maradhatna visszahatás nélkül Magyarországra; a prágai alappontozatok tehát, mint amelyek az egész birodalom vitális érdekeit kockáztatják, ha utólagosan nem mennek keresztül lényeges változásokon, mindenesetre elvetendők. A visszautasítás alkalmasint be is fog következni, mert nincs kilátás arra, hogy a csehek engednének. Feliratuk „utolsó szavuk“, mint mondják, és ha kiegyezési föltételeik most el nem fogadtatnak, úgy jövőre még nagyobbra szabják az egyezkedés árát, úgy tesznek majd , mint Sybilla tett könyveivel. E vén boszorkány Tarquinius római királynak kilenc könyvet ajánlott föl, amelyekben állítólag Róma jövendő sorsa volt leírva. A király a könyveket drágálta; ekkor a vén asszony hármat a lángok közé dobott és a többi hatért még nagyobb összeget kért. Tarquinius vonakodott. Erre Sybilla ismét három könyvet vetett a tűzbe és az utolsó háromért még többet követelt. A király megijedt és a három könyvet drága kincsen megvette. Nem tudom, hogy nem bánta-e meg később a jóslatok beváltását, de anynyit tudok, hogy nagy vakmerőség és elbizakodottság kell a csehek részéről ahoz, hogy az alappontozatok non plus ultrája után még e mesével is fenyegetőznek. Igaz, hogy kettőn áll a vásár, azonban ez egyszer alighanem a csehek fogják Tarquinius szerepét játszani. Most úgy áll a dolog, hogy Hohenwart kegyéből egy előnyös és kedvező kiegyezés mind a kilenc könyvét magukévá tehetik; ha neid nyúlnak utánuk mind a két kézzel, úgy Hohenwart egy utódot kap , ki még csak hat könyvet fog rendelkezésükre bocsátani. Ha ekkor is haboznak, úgy ismét veszendőbe megy három, a három utolsót aztán megveszik, és lesz kevesebb könyv és nagyobb áldozat. De még meggondolhatják a dolgot: megvan még mind a kilenc könyv és az ár valóban jutányos. A társas cégek s a virális jog. Szeged, okt. 21. Szeged város közgyűlése holnap kezdi meg a szervezési munkálat fölött tárgyalását. Nem lesz talán még késő, ha a közgyűlés figyelmét e sok gonddal készült munkálat azon részére , mely a társas cégek vitális jogának gyakorlásáról intézkedik, fölhívjuk. A törvény az iránt, hogy a társas cégek mint ilyenek bírnak e virális képességgel , semmi útbaigazítást nem ad, minélfogva a szervező küldöttségeknek itt a törvény szellemében kell keresniük eljárásuk kulcsát. Nálunk a küldöttség I. osztálya a társas cégeknél az elöl megnevezett cégtulajdonost vette be a virilisek közé, azon indoknál fogva , hogy a virilis jog személyhez kötött lévén , mint ilyen személyesen , nem pedig meghatalmazás által gyakorolható, a cégeknél pedig, szerinte, az elöl megnevezett tekinthető cégalapítónak. Ehez következetesen a nem megnevezett névre szóló cégeket (mint pl. „N. N. fiai“) nem is vette föl a jegyzékbe. Maga a szervező küldöttség azonban tovább ment, s egyenesen kimondá, hogy a társas cégek virilis jogát az fogja gyakorolni , akit a cég erre megnevez. Az a kérdés már most , hogy a két eltérő fölfogáson alapuló intézkedés közül melyik a helyesebb, melyik felel meg inkább a törvény szellemének és célzatának ? Mi azt hiszszük, egyik sem. Az nem szenved kétséget, hogy a virilis jog tisztán személyes jog; e részben tehát együtt tartunk az I. alosztály nézetével , de ebből nem fogadhatjuk el azt a következtetést, mely a cégek virilis jogát állapítja meg s ennek gyakorolhatására az elől megnevezettet tartja jogosítottnak. Ez utóbbi önkényes föltevés, s ha már a jog el van ismerve , inkább pártoljuk azt, hogy a cég maga jelölje meg azon tagját, aki azt gyakorolja. Ha már azt valljuk, hogy a virilis jog személyes jog, ennek logikai következése az, hogy a cég, mint cég, nem bír virilis joggal. Természetes tehát, hogy ily következtetésmellett a meghatalmazott általi képviseletet még kevésbé fogadhatjuk el. Ez állítással ellentmondásba látszunk jönni a törvénynyel, mely a virilis jogot bizonyos adómennyiséghez kötötte. Ez ellentmondás azonban csak látszólagos. Mert nem lehet ugyan tagadni, hogy ha egy cég a megkívántató adómennyiséggel terhelve van, mint ilyen bir virilis képességgel; de a képesség még nem jogaz csak akkor lehet, ha személyre vagy személyekre alkalmazva is megüti a törvényes mértéket. Hogy félre ne értessünk, ennek magyarázatát világos példában adjuk. A törvény a virilis jog alapjául megkíván bizonyos adóösszeget, pl. vegyünk itt 100 frtot. Már most A. földbirtokos fizet 100 frt adót, „N. N. testvérek“ cég fizet ugyanannyit. Ha a cégek virilis jogot gyakorolhatnak, akkor e cég egyik tagja ép oly virilis, mint A. földbirtokos , holott, ha a cég adóösszegét az egyenlő jogú és kötelezettségű cégtulajdonosokra elosztjuk, kisül, hogy egyre talán fele vagy harmadrésze jut, tehát oly csekély összeg, amely virilis jogra már nem képesít. ..— és képviselője mégis benn ül a bizottmányban , 100 frt adóösszeg alapján, amit tényleg nem fizet, s kiszorít onnan mást, akit az ő helye valóban megilletne. Íme, nem világos kijátszása-e ez a törvény célzatának , a jogegyenlőségnek, midőn előnyben részesít egyik polgárt a másik fölött ? Mi tehát a mi nézetünk ? Megmondjuk. A virilis jog,mint fönnebb mondank, személyhez és bizonyos adómennyiséghez kötött jog lévén , ezt csak oly személy gyakorolhatja, ki egymaga a megkívántató adómenynyiséget fizeti. Ha tehát egy társas cég anynyi adót fizet, hogy abból mindegyik tagjára esik oly összeg, amennyi a virilis jogra képesít, akkor mindegyik fölveendő a virilisek közé, ellenkező esetben egyik sem, mert személyére nézve egyik sem bír virilis-képességgel. Ez a mi véleményünk, s hozzátehetjük, hogy eszerint járt el több megye , a többi közt Csongrád megye szervező küldöttsége is. Az ó-katholikus mozgalomról. A napokban egy távirat vonta magára figyelmünket, mely szerint Simor primás elutazott, hogy az ó-katholikus mozgalommal szemben követendő eljárásról a lajtántúli egyháznagyokkal értekezzék. Mennyi a való e táviratban, nem kutatjuk. Rauscher tábornoknak okai lehetnek arra, hogy némi előintézkedéseket tegyen akkor, midőn Anton Alajos Bécsben az ó-katholikus mozgalomnak már határozott kifejezést adott; — de Simor csak az evangéliumi óvatos kigyó lehet, ki a bajt, mely a magyar hierarchiát fenyegeti, még születése előtt elfojtani akarja. S teszik ezt azon konciliumi atyák, kik oly nemes hévvel küzdöttek a csalatkozhatlansági dogma kimondása ellen; teszik ezt azok, kiknek okszerű következtetéssel gondolniok lehete , hogy a dogma becikkelyezése, melyet a józan értelem és fölvilágosultság kérlelhetlen logikájával ostoroztak, hova előbb azon mozgalmat fogja eredményezni , mely immár, mint a fölkorbácsolt tenger hullámai, elsőbben is a jezsuita tábort , az infallibilisták ezen sötét gyárműhelyét, fogja habjai alá temetni. Soha a lelkiismeret szabadsága, az emberiség e legdrágább kincse, oly kiáltó szégyennel arculverve, soha az ész oly örült vakmerőséggel megtámadva nem volt, mint a csalatkozhatlanság dogmatizálásával. Támadás akart ez lenni a modern állam , annak irányelvei ellen, de a római hadjárat a lehető legügyetlenebb taktikával kezdetett meg, azon időben t. i., midőn még a kúria arral sem volt tisztában, hogy a hívek csatlakozni fognak-e ezen korszerűtlen, erőszakolt lépéshez. A dogma kimondatott. Azok, kik korábban kimondását ellenezték, most fejbólintva hódoltak meg a többség oktalan határozata előtt. Föllépett azonban Döllinger s a kath. hívek átalános helyeslése közt tiltakozott a megtámadott ész s a meggyalázott tudomány nevében e dogma kimondása ellen s kárhoztatá eleve annak szándékolt kihirdetését. Rómában tudniok, látniok kellett a kath. világ átalános fölháborodását, de visszalépni szégyen lett volna — és a csalatkozhatlanság kihirdettetett. Követte ezt Döllinger s még néhány paptanár tüntetésszerü kiátkozása. Ezzel a kocka el volt vetve. Megindult az ellenharc s megszületett az ó-katholikus mozgalom, és pedig legkevésbé oly szinben, mely a fanatikus jezsuitapárt részéről eretnekségnek volna nevezhető. A dolgok sajátságosan megváltoztak. A Péter sziklája megrendítve nem lett ugyan; de a sasfészek az ó-katholikusoknak jutott s a csalatkozhatlanság hívőinek csak a lejtős hegyoldal maradt. Ez pedig komoly, válságos helyzet Felülről Jézus, a világ legnagyobb embere meghamisítatlan tanainak hivő tábora, alulról a fenyegető hullámok , fönn az apostolok lelkesedése és komoly meggyőződése, lenn a tajtékzó örvény. . . . És a római kúria, élén a csalatkozhatlan pápával, még mindig hiszi, hogy e válságos helyzetből sikerülni fog kimenekülnie anélkül, hogy vagy a hullámok eltemessék, vagy meghajoljon a komoly s az övénél sokkal népesebb tábor előtt, mely fegyverül az örök igazságok gazdag tárházát, az evangéliumot hordja magával. Bajorországban s a Lajtán túl az ó-katholikus mozgalom ünnepélyes manifesztációk közt nyer mind nagyobb kiterjedést. Hírlik, s mi teljesen elhiszszük, hogy a Vatikánban a németországi fejleményeknek szorongó szívvel néznek eléje. Antonelli, a csalatkozhatlanság alterego-ja, több ízben ekként nyilatkozott: vajha az ó-katholikusok reformmozgalma felekezetté alakulna, mert ez esetben e veszélyes elem az egyházból el volna távolítható, és Róma nem fél, ha egy felekezettel több lesz is Azonban fölötte veszélyessé válik a dolog, ha izgatásait az egyházon belül folytatja. — íme, Antonelli, a gyermekes, öreg Pius mellett már belátja azt, hogy a Jézus egyházát nem a római kúria többé, hanem az ó-katholikusok képviselik , kiknek nincs szükségük felekezetté alakulni, mert ők lettek az egyház és a csalatkozhatlanság hívei váltak felekezetté! Ezt hirdeté Anton Alajos október 15-én a bécsi városházi kis templomban az első ó-katholikus istentisztelet alkalmával, mely, ámbár a korunkban már nevetségessé vált interdiktum előzte meg, megható , lélekemelő ünnepélyességgel folyt le, ugyanynyira , hogy hinni kelle, miszerint Jézus világot átölelő szelleme századok óta aligha érezte magát a hitélet oly üde s az ő teremtő lehével oly dúsan fűszerezett légkörében , mint e kis kápolnában. Anton , az evangélium fölolvasása után, beszédében az ünnepély jelentőségét hangoztató, majd nagy hatással szólt az ó- és újkatholicizmusról. Szerinte — és valóban— az újkatholicizmus alig áll egyébből, mint puszta külsőségekből. Jézus szelleme nem uralkodik benne, nem élteti többé. A nagy mester utasítása apostolaihoz: „menjetek és tanítsatok minden népet“ — lábbal lett tapodva, midőn a tanító egyház a csalatkozhatlansági dogma által egy hozzánk hasonlóan gyarló emberben összpontosittatott. Ezen újítást azok, kik a katholizmust vallják, kik tehát nem lehetnek szakadár eretnekek, el nem fogadhatják. Végül kiemelé, hogy az ó-katholicizmus célja megindítani az egyház valóságos reformját, s létrehozni a hitfelekezetek közti békés kiegyezést! A lelkes „hoch“-okban, melyekkel Anton a templomból kilépve az óriás néptömeg által fogadtatott, a mi érzelmeink is visszhangoznak. Igen is, nekünk szabadulnunk kell amaz értelemnélküli cafrangoktól, miket az evangeliua tanainak elferdítése teremtett; nekünk vissza kell térnünk ama forráshoz, melyet Jézus nyitott meg az emberiségnek, s melynél ismét kebelében leszünk annak, amitől oly rég eltérített bennünket a papi önkény — az ős anyaszentegyháznak. Itt az idő a kath. egyház alapos reformálására, s nem szabad felednünk, hogy a hitfelekezettel való kiegyezés józanabb , előítéletektől ment korunk egyik főkövetelménye! És nálunk ? Mióta a kath. kongresszuson szabadelvűségünknek az ultramontanizmus botrány-