Szegedi Híradó, 1872. július-december (14. évfolyam, 79-155. szám)
1872-08-02 / 92. szám
1872. Tizennegyedik évfolyam. Megjelen: Hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők: iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Ieadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. ____ / 92-ik szám. Péntek, augusztus 2-án POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Előfizetési feltételek: Szegedin házhozhordással és vidékre postán. | Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre .... 8 frt. [ Félévre ... 4 frt. Egész évre.. . . 7 frt. Félévre . . 3 frt 50 kr. . . 8 frt. Évnegyedre 2 frt. Évnegyedre 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten ,Neumann 11. első magyar hirdetési irodájában, kígyó-utcai szám; Bécsben Hansenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wechlzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Majual. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában, lépésőben Eugen Fort, Páriában Havas, Laflite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strasburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse B. hirdetési irodájában Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynyel együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, infl ----------------j-o------------- ----------100 szótó 1 frt és 50 kr., minden további szóért egy kr. fizetendő A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási díja 15 krajcár. (Utóirat „A választások után“ című cikkekhez. Engedje meg f.szerkesztő úr, hogy „A választások után“ című közlött cikkeihez egy kis utóiratot tegyek ; nem kiegészítésül , de nem is épen fölöslegül, és mindezek mellett nem egészen elkésve. A középkor sötét századait sajátosan jellemzik az úgynevezett „istenítéletek“, melyek az időhaladtával mindinkább leszorultak a törvény teréről , helyt adva másnemű, sokkal rationabilisabb és célszerűbb próbáknak. Igaz ugyan, hogy a barbarismus eleme kiment az alkalmazásból, de mégis maradt fönn egy másik, a tudomány, és keresztyéni érzület által oly sokszor elitélt, de ki nem irtható formája : a párbaj, mely az igazságot a véletlen szerencse, vagy a vakmerő ügyesség s túlnyomó erő által hiszi eldönthetőnek. — E modern kiadású ököljog hősei is tudnak annyi becsületet, hogy mielőtt egymás összemészárlásához kezdenének kezet nyújtanak egymásnak, ezzel mutatván ki, hogy lovagias , méltó ellenfelekként tekintik egymást, kik a sérelmi kérdést eltudva, egymás személyét tisztelik. Az pedig tudtunkkal sehol a föld kerekségén nincs megengedve, hogy a haragot, gyülülséget a párbaj megtörténte után is megtartsák , annál kevésbé, hogy azt egymással éreztessék. A győző fél nincs, nem lehet erre jogosítva, midőn az eredmény neki szolgáltatta az igazságot ; a leggyőzött félnek részéről pedig a gyűlölet megtartása minden lovagias gondolkozású ember előtt kicsinyesnek, nevetségesnek, nemtelennek tűnik föl. És ha van mégis valami mentőnk , mit a párbaj szerencsétlen szokásának mentségére föl lehetne hozni, az nem más, minthogy az elfogadott kényszerű forma, mely után a legádázabb szenvedély is kötelezve érzi magát fegyverét letenni, s ellenfelének békejobbot nyújtani. Gondolom, nem tévedek akkor, midőn a pártok mérkőzését a választásoknál hasonlónak tekintem. Mindnyájan átlátjuk, hogy elég gyarlóság és tökéletlenség az, hogy elvek kérdésénél fölfér reánk egy kis rábeszélés, biztatás, ígéretek, talán egy kis szesz is, mint a lelkesítés szokásos eszközei; bizonyára szebb volna a meggyőződésnek józan nyugalommal, lárma, handabanda, fenyegetés nélkül nyilatkozni; de ha már egyszer elmaradhatlanok e tökéletlenségek , ha okvetlen meg kell bódulni legszebb polgári jog gyakorlásánál , legalább ne akarjuk e lázas állapotot megörökíteni köztünk. Megtettünk mindent, ami csak tőlünk kitelt. — Szidtuk, piszkoltuk , gyanúsítottuk egymást egypár hónapig , elmondtuk az egyik felet tudatlannak, pórázon vezérelt tömegnek , a másikat kormánypárti tányérnyalóknak, kegyleseknek , szolgalelkűeknek , a harmadikat politikai lutheránusoknak , lágymelegeknek, kétszinűeknek; vádoltuk egymást forradalmi őrültséggel , jogföladó honárulással; egyiknek gondolkozó képességét, másiknak becsületességét vontuk kétségbe...........És ez így volt az ország majd minden választó helyén ! Mindez elég csúnyaság volt, de az országos szenvedélyek túl szoktak csapni egyes ember önmérsékletén, az ember még saját fejét is telebeszéli, hiszen olyan ékesszólói vagyunk annak, amit igaznak hiszünk ! A kölcsönös ellenkezés növeli az ingerültséget, utoljára többet mondunk, mint amennyit akartunk. Ez érzékeny idegesség még türelmetlenebb lesz a válság napjához közel , midőn mindenik pártnak van oka remélni és félni. Ilyen hevült állapotban sokra képes az ember, de sokat is lehet neki megbocsátani . Jó aztán a választás, összemérjük erőnket, s győz a többség. Ezzel a párbajnak vége. Hazamehet kiki csendesen s hozzáfoghat ismét rendes teendőihez. A hazafi lesz megint ember. De az semmivel sem igazolható és semmiképen sem bocsátható meg , ha az ember hazaviszi magával a pártgyűlöletet, melynek a választás megtörténte után sem értelme, sem jogosultsága nincs. Kire haragszunk? s mi célja van haragoskodásunknak? A legyőzött párt nem nyer vele , hiában dühöng, amit megváltoztatni nem lehet , azt legokosabb nyugodt lélekkel viselni. A győztes párttól igazi nemtelenség volna diadalát a másik fél insultálásával mocskolni be. — De a gyűlöletnek jogosultsága nincs. Nem volt választás előtt sem, annál kevésbé van most. A polgári szabadság abc-jét sem ismeri , ki megtagadja másoktól, amit magának követel, hogy a maga meggyőződését szabadon követhesse és nyilváníthassa. Ebben a tekintetben nem vagyunk egymáshoz kötve, nem vagyunk egymásnak alárendelve. S ki az, aki magát az igazság privilegizált bajnokának tarthatja? Valóban nagyon furcsa az, midőn valaki politikai meggyőződését másokra akarja oorogálni. És ismét oktalanságnak tűnik föl, midőn valaki a másik embert meggyőződésnek nevezett agyafúrtságából ki akarja vonni. Nyomorult ember az , ki nem a meggyőződése szerint legjobbat akarja és cselekszi, de nem kevésbé nyomorult az, ki másokat elitél csupán azért, mert mást akarnak. Vigyázzatok, ezzel a türelmetlenséggel a zsarnokságnak egy veszedelmesebb nemét hozzátok be, mint volt a királyoké: akkor ember akaratához kellett alkalmazkodni mindenkinek, most száz ember követelné , hogy vele tartsunk. Van-e itt méltányosabb kiegyenlítés, mint eltűrni egymás gondolkozását, bármennyire eltérő legyen is a mienktől s megfoghatatlannak tessék is előttünk ? — Aztán ne játszunk mi országosdit! Az ország nem mi vagyunk. Millió és millió választó van kívülünk s megjárnak vele, ha az ország többsége más véleményben lévén, mint mi, bennünket erőszakosan elhallgattatna. De alkotmányos érzületünk tiltakozik minden befolyás, minden pressio ellen, akár alulról, akár felülről eredjen az. Ezen érzület joggal megköveteli , hogy mindenkinek egyéni meggyőződését tiszteljük. Nyilatkozhassék mindenkinek akarata s határozzon a többség! Ez az egyszerű és sérthetlen alkotmányos alaptétel. A kisebbség pedig nyugodjék bele helyzetébe s várja be türelemmel az uj alkalmat, midőn véleményéről megképeztetik. A pártoskodásnak meg kell szűnnie. Hagyjuk e budra-szörnyet s ne vegyítsük be annak mérgét minden olyan ügybe, mely a politikával legkisebb összefüggésben sincs, de azért elég fontos arra, hogy együtt lakó, egymásra sokszorosan utalt emberek anyagi s erkölcsi jólétét föltételezze! A hazafiasság nemcsak szép dolog, hanem kötelesség is. És ennek nem szabad segélyezettnek lenni, s ismét nem mindenkor kell, hogy heveskedő handabandában nyilvánuljon. Szeressük a hazát, mint isten tudnunk engedő, de ne vonjuk kétségbe más ember hazaszeretetét, ha talán más ösvényen jár, mint mi. A haza védlelke nem parancsol egyformaságot a nézetekben és eljárásban, de azt sem engedi meg, hogy egymást ellenség gyanánt tekintsük. Nincs boldogtalanabb, kárhozatosabb fölfogás , mint hogy aki velünk egyet nem ért, az ellenségünk, kit azért elitélni, kinek ártani jogunk van. Én azt hiszem, hogy épen ezen fölfogás az igazi hazafiatlanság. A politikai pártoskodás, melynek indoka és vezetője a szenvedélyesség, s mely nem ritkán a roszul értelmezett következetesség kifolyása, vörösfonálként húzódik keresztül minden ténykedésünkben és ezáltal az ember az embertől, a polgár a polgártárstól mindinkább és inkább eltávozik, s mindig ijesztőbb mérvben növekszik közöttünk azon sötét mélység , mely minket elválaszt. E vonások az életből vannak merítve, s habár későn, de nem elkésve kerülnek fölszinre. A párbajnak vége van, összemértük fegyvereinket : becsületbeli kötelesség, hogy egymásnak kezet nyújtsunk! M. K. M. Laj aululi dolgok. (n.) A múlt héten — faute de mieux — a jezsuita kérdés volt előtérben. A német lapok mohón kaptak a pesti „Reform“ egyik vezércikkén és faragtak belőle százat. Nevezett lap szerint Andrássy, midőn múlt esztendőben Bismarckkal találkozott s ez a jezsuita-ügy komoly és veszedelmes voltáról akarta mostani külügyérünket meggyőzni és erélyes rendszabályokra buzdította ellenük , a gróf azt mondotta volna: „Nem szükséges ágyukkal lőni a verebekre.“ Akár igaz, akár nem ez a diplomáciai anekdota, annyi áll , hogy bécsi kollegáink sokat nyargaltak rajta és a pointe mindig abban állott, hogy a külügyér nem éri föl a jezsuita kérdés horderejét, mert különben nem adta volna magáról azt a szegénységi bizonyítványt, hogy Loyola embereit verebeknek nézi. — A mi fölfogásunk szerint az egész ügy nem is tartozik a kül- egyér resortjába, a támadásoknak tehát nincs semmi alapjuk , hanem annyi bizonyos, hogy német barátaink örülnek, ha Andrássy üstökébe kapaszkodhatnak, mert mégis csak irigy szemmel nézik , hogy a külügyek élén magyar diplomata áll, sőt titokban boszankodnak, hogy e magyar diplomata annyi tapintatot és ügyességet fejt ki, annyi sikert mutathat föl. A többi közt a berlini találkozás viscenirozása kulügyérünk egyik remeke. Andrássy az osztrák-magyar birodalom egyik legnagyobb ellenségét, Gorcsakoffot is lekenyerezte és szeptember 6-án fejedelmünkkel együtt az orosz cár is meg fog jelenni Porosz-Németország fővárosában. Nem is kell mondanunk, hogy kontinensünk három leghatalmasabb uralkodójának „rendez-vous“-ja az európai béke kiváló biztosítékát nyújtja s e tekintetben félre nem ismerhető tüntetés akar lenni. Háttérben van Olaszország, mely velünk és Németországgal a legjobb lábon áll s igy közvetve szintén a béke fönntartására befolyást gyakorol. A berlini találkának minden más értelmezése a jelen politikai viszonyok közt absurdum; különösen tévednek azok, kik a fejedelmek összejöveteléből egy kimaradatlan reakció kibontakozására következtetnek csupán azért, mivel a cár birodalmában még az absolutizmus uralkodik. A fürdői idény magával hozza az utazásokat és látogatásokat. Már említettük, hogy Frigyes Vilmos , a porosz koronaherceg, Berchtesgadenből átrándult Ischlbe fejedelmünk üdvözlésére; a legújabb intézkedések szerint a porosz király, mielőtt Gasteinba menne, Salzburgban fog találkozni öfelségével, mely utóbbi aztán az öreg Vilmos és a fiatal bajor király társaságában a koronaherceg látogatását viszonozni fogja. Mindebben van része az udvariasságnak, az tagadhatatlan ; de mindenesetre a politikának is, melynek céljai, mint ismételjük, kiválóan a béke föntartása felé irányulnak. Miután már a fürdői idényt fölemlítettük, egyúttal azt is közölhetjük, hogy Beust, londoni követünk, szünidejét szintén osztrák területen tölti, míg Napóleon a közönséget fölültette; a sok hirnek és hűhónak az a vége, hogy nem jön Karlsbadba s igy mindenféle kombináció, készülődés és várakozás füstbe ment. Legújabban a csehek ismét kezdenek mozogni, pedig az időjárás nem igen alkalmatos alkalmatlankodásaikra. Miután egy Maly nevű celebritásuk egy röpiratot tett közzé, melyben egyenesen kimondja, hogy a cseh nemzet nem ismeri az uralkodó dynasztiához való ragaszkodást. Prágában az egyetem kettéosztását kezdik sürgetni, ámbár az előbbeni években épen a csehek ellenkeztek minden erre célzó tervet. A kívánság magában véve jogos , bármit mondjanak a német lapok ; ha van cseh nemzet, cseh nyelv és cseh irodalom, legyen cseh egyetem is, nem csak német. Csak azt kell kárhoztatnunk, hogy a csehek egy tisztán tudományos ügyet politikai célokra akarnának kiaknázni, hogy a szellemi haladás ügye csak ürügyül szolgál nekik idétlen demonstrációkra. Pedig ők, bármint erőlködjenek, a dualizmust nem fogják megingatni vagy pláne megdünteni — még legjobb, legőszintébb barátjuk Kossuth Lajos leveleinek segítségével sem. Hazai ügyek. — Újvidékről írják a „P. N.“-nak, hogy a belügyminisztériumtól a választási központi bizottsághoz m. hó 22-ről keltezve, leérkezett a rendelet, mely szerint a küzp. bizottságnak az összeírást megsemmisítő határozata , mint teljesen oladatolatlan, elvettetik ; a reclamatiók azonnal tárgyalandók, s a választás napja kitűzendő. A központi bizottság e miniszteri rendeletet f. hó 28-án tárgyalta, s tüntetésszerű óvásának kijelentése mellett, megadá magát a miniszteri rendeletnek. Majd a reclamációk elintézése iránt határoztak , erre nézve azonban mód nélkül hosszú határidőt tűztek ki, s maga a választás napja iránt nem határoztak semmit, noha pártunknak kisebbségben lévő tagjai aug. 12-ét kérték. Hogy a bizottmány többségének eljárása mennyire illegális s az ország alkotmányának szellemével s a polgárok érdekeivel mennyire ellenkezik, azt e pár sorból is láthatja mindenki. Az ég tudja mikor lesz itt a választás ! — Egyetemünk — írja a „P. N.“ — fényesen igazolta a liberálisok reményeit. Ma (juli 30 án) volt a rector-választás és tíz szavazattal öt ellenében az ó-katholikus Hataa Péter választatott meg rector magnificusnak az infallibista Dulánszky ellenében. A szavazás titkos volt, de azért kiszivárgott, hogy a jogi és bölcsészeti kar képviselői, mint egy ember szavaztak Hatalára; az infallibista jelölt öt szavazatát a theologiai kar három küldöttje és két orvos szolgáltatá. Választás után küldöttség üdvözlé az uj rector magnificust, ki a megtiszteltetést köszönettel elfogadá. Hirdetmény, mely a Szeged szab. kir. városában fölvett uj telekkönyvre nézve közzététetik. A nagyméltóságu magyar királyi igazságügyminiszteriumnak 1872. julius hó 12-én