Szegedi Híradó, 1876. január-június (18. évfolyam, 1-78. szám)

1876-01-14 / 6. szám

Tizennyolcadik évfolyam. 1876. Péntek, január 14-én. 6­. szám. Meg­jelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden hizhozhordással és vidékre postán: Egész évre 10 frt.­­ Félévre . 5 frt. Évnegyedre 3 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre 9 frt.­­ Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 3 frt 35 kr. POLITIKAI És VE­­TEST­ART ALMU LAP, Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér 209. sz. a. az udvarban balra. Eg­yres lána ára, S Irr. Hirdetések díjai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kivonandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­adóhivatalban, valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Burger Zsigmoms özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és írószerkereske­­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Fölkérjük mindazokat, kik la­punkat a jelen évre vagy annak bi­zonyos részére megrendelni kívülijük, de ezt még eddig nem tették, h­ogy megrendeléseiket min­arabb megtenni szíveskedjenek, mert jan. 1-től fölös példányokat kiadó hivatalunk csak e hó 15-ig nyomat. Ajárltjük lapunkat Szeged és vi­déke n. é. közönségének szives párto­­lásába. Andrásy akciója. (K.) Ne gondolja a tisztelt olvasó, hogy azon ismeretlen X. tudatára jutot­tunk, mely a három északi nagyhatalom­nak a portához intézendő javaslat a tar­talmát képezi. Nem is fog ez előbb a nyilvánosság elé kerülni, míg maga a szultán el nem fogadja vagy­­ vissza­utasítja. Az első esetben ki lesz kerülve minden korai indiszkréció; a második esetben a nagyhatalmak tartozni fognak a közvéleménynek azzal, hogy a reform­­javaslatokat neki bemutassák. Európa aztán ítélhet a nagyhatalmak lépései és a porta magatartása közt, mely ha visz­­szautasít minden közbenjárást, csak ma­gának tulajdonítja, ha tavaszkor a lá­zadás nyílt erővel fog kiütni, oly erővel, melyet legyőzni még kevésbé lesz képes, mint volt eddig. Természetes, hogy egyrészt a lázongó területtel szomszédos államok érdekében történik Andrásy részéről a vízi,.­u­d­ja, másrészt külügyi hivatalunknak az a célja, hogy közbenjárásának érvényesí­tése által a török területen mindig, az­az időszakonként, megújuló lázadások forrását egyszer s mindenkorra bedugja. Azért Andrásy munkálata — ennyit mégis tudunk — nem az egész török államra, hanem pusztán Hercegovinára és Boszniára vonatkozik; a reformjavas­latok tehát lényegileg helyi és közigaz­gatási jelentőségűek. És ami fő, az aján­lott reformok nem a theória szüleményei, hanem azon tapasztalásokon alapulnak, melyeket a konzulok a múlt évben a helyszínen gyűjtöttek. Andrásyn kívül a reformjavaslato­kat Bismarck és Gorcsakoff már régeb­ben aláírták, a legújabb hírek szerint pedig Franciaország, Anglia és Olaszor­szág is hozzájárultak aláírásaikkal. Esze­rint a hat nagyhatalom, mely annak idejében a párisi szerződés garanciáját vállalta magára, ajánló- és tanácsadóké­pen lép a porta elé, mely valóban há­lával tartozik az erópai diplomáciának, hogy érdekében annyi erőmegfeszítést, annyi tevékenységet fejt ki. Hiszen, csak aztán a kívánt célhoz is vezetne az akció! A török kormánynak mindeddig ép­­oly kevéssé van tudomása a reformja­vaslatok béltartalmáról, mint a világnak. A teljes számú aláírások nélkül termé­szetesen nem lehetett a munkálatot a szultán kezeihez juttatni. Most, hogy a dokumentum kellőleg föl van szerelve, remélhető, hogy az indokolással együtt nem­sokára rendeltetése helyén lesz. El lehet mondani, hogy külügyi hivatalunk akciója nagyban magára vonta a közfi­gyelmet, a közérdeklődést egész Európá­ban és mindenki kíváncsian néz azon eredmény felé, melyet a nagyhatalmak közös lépése szülni fog. A porta minden­esetre válságos úton áll és ha nem vá­lasztja azt, mely előreláthatólag kivezet­heti a hinárból, khaosz fog bekövetkezni. Már most az a kérdés, lehet-e az­tán a belzendülést, mely azonban men­tül tovább tart, annál inkább fog kifelé is csapni, lehet-e a porta vergődését to­vábbra is nyugodtan, tétlenül nézni ? A háborús hírek ugyan egy idő óta telje­sen elnémultak, de a szikra még ott­ a parázs alatt és nem kell hozzá való erős szitás, hogy újra föllobbanjon, és bizonyára nem kívánjuk a háborút;­­ ha határunkon a zenebena meg­in­s­zűnik, ha kénytelenek leszünk azot elzárni és védeni, vagy a keresztény m­­­ekültek ezreit még továbbra is elss­­lásolni és élelmezni, valóban nem tr­­juk, nem leszünk-e kénytelenek Her­­go­vinát és Boszniát megszállni. Na mi vagyunk az elsők, kik ezt az öre­­göt a falra festjük; de óhajtjuk, hog az részünkről történt légyen utoljára. Hazai ügyek. — A hétfalusi csángó magyar«. ügyében a „Hon“ a következőket közli: A bir sóvidéki ág. hitv. magyar egyházak ügyében a vallás- és közoktatási miniszter még a m.­­ nov. hó 2-án 22,185. sz. a. kelt rendeletével i­­tézkedett és az erdélyi ág. hitv. egyházkerülti igazgatótanácsnak oly megoldási módot ajánló, mely szerint annak kötelességévé tétetett, hog­­gy az egyházkerület kapcsolatában maradan­­dó külön magyar esperesség szervezése irán, alkotmányos után, az érdekeltek meghallgatási­val, a kellő lépéseket mielőbb tegye meg s a eredményről a miniszterhez jelentést tegy­e. Minthogy azóta az egyházkerületi konzisztoriun a jelentést meg nem tette, sőt több jel arra mu­tat, hogy ez irányban még semmi lépést sem tett s a miniszteri intézvényt az illetőkkel nem is közölte, a miniszter újabban fölhívta a kon­zisztoriumot, hogy: 1. legfölebb 15 nap alatt te­jeszt is*'Tia' rtem c­ímvei'’igazolja ezen mulasztá­sát ? 2. Hogy az eddig netalán elmulasztott lé­péseket haladéktalanul tegye meg s azon legyen, hogy az ügy alkotmányos után mielőbb befejez­tessék. — A magyar nyelv végre valahára kezdi elfoglalni törvényes jogait a vegyesajku területek törvényszékeinél is, ahol eddig botrányosan háttérbe volt szorítva, így a ver­sed kir.­tszék még a múlt évi dec. 1-én tar­tott teljes ülésében elhatározta, hogy 1876. jan. 1-től kezdve az ügyvédektől jött nem magyar nyel­ven szerkesztett beadványokat és pöriratokat visszautasitj­a.­­ Hasonlót határozott a brassói kir. tvszék is. Itt azonban a bras­sói szász és román ügyvédek ellene nyilat­koztak a tvszék eme rendeletének s ezt írásban is benyújtották, azt kívánva a tvszékektől, hogy ha rendeletét vissza nem vonná, memorandumu­kat terjeszsze föl az igazságügyminisztériumhoz. A tvszék erre azt határozta, hogy megmarad rendelete mellett, kérvényüket pedig egyszerűen visszaadta, azon indokolással, hogy a tervszék nincs hivatva egyesek panaszait elöljáróihoz föl­terjeszteni. — Ez már aztán okosan van! — A bank- és vámügyi alkudozá­sok eddigi eredményéről újabb hírek nem igen jönnek; amik mégis fölmerülnek, azok megerő­síteni látszanak azon nézetet, mely a múlt szá­munkban közölt félhivatalos színezetű közlemény­ben kifejezve volt, így pl. a „N. Fr. Pr.“, állítólag teljesen hiteles forrásból, azt jelenti, hogy a bu­dai értekezleten a vám és kereskedelmi kérdé­sekben, — beleértve a fogyasztási adó kérdését is — ha nem jött is létre teljes egyetértés, de lényeges közeledés történt, úgy hogy a meg­egyezés alig kétséges többé. A bankkérdés­ben is megtaláltatott az alap, melyen a további egyezkedés folyhat; ez alapról részletes­ tudósí­tást a bécsi magyarevő lap nem adhat ugyan, de j állíthatni véli, hogy osztrák részről nagy mér­tékben engedtek a magyar kívánságoknak, a­nélkül, hogy a pénzrendszer egysége föláldozta­­tott volna. Végleges megállapodás csak a Bécs­ben újból meginduló tárgyalásokon várható.­­ A reichsrath képviselő köreiben természetesen szintén nagy az érdekeltség és kíváncsiság s a baloldali klub alkalmasint azt fogja határozni, hogy interpelláció intéztessék a kormányhoz, föl­­világosítás nyerése végett. A képviselők nagyobb része azonban ellenzi az interpellációt, mint cél­talant , mert előre tudható, hogy az osztrák mi­niszterek érdemleges választ mindaddig nem ad­nak, míg a magyar miniszterekkel Bécsben foly­tatandó újabb tárgyalások jobbra vagy balra el nem dőlnek. Országgyűlés. Légióra megy már azon szónokok száma, kik a közigazgatási bizottságról szóló javaslat általános tárgyalásánál többé-kevésbé sikerült, többé-kevésbé hosszú beszédeket tartottak a ja­vaslat mellett vagy ellen. Ha mi minden egyes szónok expektorációját csak dióhéjba is szorítva meg akarnánk ismertetni, már akkor is az egész lapunkat pusztán az országgyűlési tudósítás venné igénybe, már­pedig nekünk éppen ezt a rova­tot kell a legszűkebbre szorítanunk, hogy a Híradó­ helyi és vidéki hivatásának annál job­ban, annál tökéletesebben megfeleljen. Azért mi az országgyűlési rovatot egész általánosságban kezeljük, ami tájékoztatásul eddig mindig elég­ségesnek bizonyult be. Ezúttal is tehát csupán a következőket tartjuk szükségesnek elmondani: A szabadelvű párt minden orátora, kivétel nél­kül, eddig a törvényjavaslat elfogadása mellett nyilatkozott, ami ellen, ameddig általánosságról van szó, semmi kifogásunk, mert mi is óhajtjuk, hogy a javaslat keresztül menjen s amit kívá­nunk, csak az, hogy a részletes tárgyalásnál a javaslat hiányai kiegészíttessenek, hibái kikü­­szöböltessenek. A bal- és szélsőbaloldal termé­szetesen perkorreszkálja a javaslatot, amint egy­­által­ában mindent vissza szokott utasítani, ami a kormány részéről származik. E két frakció a legszélsőbb megyei autonómiát akarja restituálni, hol a kormány befolyása quasi egyenlő a sem­mivel. Azért Mocsáry Lajos határozati javasla­tot nyújtott be a közigazgatási bizottság ellen. A jobboldali ellenzék, mely legkitűnőbb szóno­kait küldötte a tűzbe, szintén a javaslat ellen van, de nem a megyei önkormányzat, hanem ellen­kezőleg a központosítás érdekében és azért min­den egyes matadora a tisztviselők kinevezése mellett érvel, aminek szükségét és célszerűsé­gét mindenképen igyekeznek bebizonyítani. Ily értelemben szólalt föl — az idén először a ház­ban — Sennyey K. is és beszéde végeztével, amelyre Tisza Kálmán felelt — amire alkal­... •______›’ " ‡ ■­­rozati javaslatot nyújtotta be: „Tekintve, hogy a „közigazgatási bizottságról“ szóló törv­­­javaslat nem nyújt biztosítékot közigazgatásunk hiányainak orvoslására, a sokoldalúlag kifejlett államélet fokozott igényeinek megfelelő javítása iránt; tekintve különösen azt, hogy a tervezett törvényjavaslat közigazgatásunk elismert reform­jánál nem indul ki a közigazgatási tisztviselők ál­lami kinev­ezése, szakszerű képzettsége és egyéni felelőssége elvéből; tekintve, hogy a törvjavas­­latban­ a törvényhatóságok önkormányza­ti hatás­köre és a közigazgatási tisztviselők fölötti el­­lenőrködési joga nincs kellőleg körvonalazva és biztosítva ; tekintve végül azt, hogy a tervjavas­lat a különböző természetű sz. kir. városi és megyei tervhatóságok iránt, melyeknek közigaz­gatása teljesen azonos módon sikeresen nem szer­vezhető, teljesen egyenlő módon intézkedik, ha­tározza el a t. ház, hogy: „a közigazgatási bi­zottságról szóló törvényjavaslatot a részletes tár­gyalás alapjául el nem fogadja, de egyúttal közigazgatásunk reformjának szükségét elismer­ve, fölhívja a minisztériumot, hogy a közigazga­tási tisztviselők állami kinevezésének és a hely­­hatósági érdekű ügyekre nézve az önkormány­zat biztosításának elvére fektetett törvj­avaslatot terjeszszen a ház elé !“ Kelt Budapesten, 1876. január 12-én Sennyey Pál b. s. k. Szeged, január 13. A vámügyi kérdésben a hazai közvéle­mény immár elhatározólag nyilatkozott és pedig az önálló vámterület mellett. Ez oly tény, melyet megcáfolni nem lehet. Mert még azok is, akik az eddigi vám- és kereskedelmi szerződés­nek — természetesen részünkre javított alakban — fönntartásához hajlanak, ezt inkább oppor­­tunitási szempontból, nem pedig azon meggyő­ződésből teszik , mintha ez közgazdaságilag reánk nézve előnyösebb vagy csak oly hasznos is lehetne, mint az önálló vámterület.­­ Ma már százával, ezrével vannak ez eszmének olyan hí­vei, akik csak pár hónap előtt is még ingadoz­tak vagy éppen féltek azon gondolattól, hogy a birodalomnak politikailag szoros kapcsolatban álló két fele egymástól vámsorompó által elkü­­löníttessék. S miért van ez ? Azért-e, mivel az önálló vámterület eszméje mellett nyílt agitáció indult meg a fővárosból? Nem egészen. Tagadhatatlan hogy a legéletrevalóbb eszme sem hódítja meg a közvéleményt , ha erélyes agitáció , sajtóban és gyűlésekben, nem iparkodik annak prosely­­tákat szerezni, ha az mozgásba nem hozza azt a lomhán mozgó óriási testet, amelyet egy nép­nek milliónyi tömege alkot. De ha egy agitáció a fölületes hozzátevésekből vagy éppen hamis ala­pon indul ki, sohasem képes az a közvéleményt biztosan meghódítani, mert működését az általa provokált igazság szavai ellensúlyozni fogják. Ha tehát az önálló vámterület eszméjének a mellette föllépett agitáció megnyerte a közvéle­ményt — amint hogy megnyerte , ez csakis úgy volt lehetséges, hogy képes volt annak elő­nyeit kézzelfogható adatokkal, a statisztika meg­dönthetlen argumentumaival kimutatni. És ez így is van. Midőn, annyi szakember határozott nyilatkozatai után, egy Keleti Károly is a maga statisztikai adataival az önálló vámterület mellett lép föl , akkor a laikus közönség nem habozhat tovább, hogy melyik részre álljon. ““ Ily helyzetben, amint országszerte követel­jük, jogunk is volna megvárni, hogy kormá­nyunk minden módon az önálló vámterületet iparkodjék kihozni az alkudozásokból; s ha semmi egyebet nem venne tekintetbe, helyeseb­ben, nem kellene tekintetbe vennie, mint kizá­rólag hazánk állami és nemzetgazdasági érde­keit , meg vagyunk győződve, hogy a vámügyi alkudozásokban ez volna kormányunk jelszava is. Azonban ott vannak előtte, mint egy kife­­szített háló, a „magasabb politikai szempontok“, egy szóval kifejezve: az „opportunitás“, ez a végzetes fogalom, mely a kiegyezés óta annyi­szor tolta háttérbe kétségbevonhatlan jogainkat és legszentebb érdekeinket. úgy látszik , ez a nehéz kő áll­atunkban most is, s minden jel odamutat, hogy bármint óhajtja is a közvélemény és kívánják érdekeink o­­ .. a—- * ' c.r.vagy nem­zetgazdaságunkat a maga lábára állítaná — meg kell elégednünk azzal, ha a vám- és ke­reskedelmi szerződés akként módosittatik , hogy annak legszembeötlőbb hibái s az ezekkel járó igaztalan károsodásaink mellőztessenek. Mindinkább észlelhető e jelekből , hogy az európai politikai helyzet s jelesen a keleti kér­dés, mely a hercegovinai akna veszedelmes föl­­lobbanásával mind akutabb jelleget ölt, beleját­szik a közgazdasági alkudozásokba s kormá­nyunkra , vagy talán mindkét alkudozó félre,­preszsziót gyakorol. Az osztrák-magyar biroda­lomnak , mely ez aknához legközelebb áll, a legközelebbi jövő komolylyá válható esélyeivel szemben nem szabad benső közgazdasági hábo­rúba keverednie , amely végzetessé válhatnék reá nézve. És ezenkívül ott van az osztrák reakció, amely sohasem tudott kibékülni a 67-ben megalkotott államrendszerrel s amely résen áll, hogy a kezéből kiragadott hatalmat újra vissza­szerezhesse s a dualizmust megdöntse, így mondják legalább, íme, ott van a „Nemzeti Hírlap“, amely kezdettől fogva legha­tározottabb védője volt az önálló vámterület eszméjének, amely ma is az, de azért egyik közelebbi számában egy Bécsben kelt mysztikus cikk mindezen politikai kísérteteket, mint meg­annyi ijesztő krampuszt, szemünk elé állítja s mintegy előkészít bennünket, hogy­­ eléged­jünk meg ily helyzetben a kevesebbel is. Tehát készítsük elő magunkat a kevesebbre. Jól van. Ez a nemzet türelmes, bízik mos­tani kormányában és, hiszszük, meg fog nyu­godni a kevesebben is , csak ez némi javulást hozzon közgazdasági viszonyainkba. De e meg­nyugvás csak az esetre lehet megbízható, ha közgazdasági helyzetünk gyökeres javításának lehető közeli reményét is nem leszünk kénytelenek föladni. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy ha már engednünk kell a viszonyok kérlelhetlen nyomá­sának és fönn kell tartanunk Ausztriával a közös vámterületet a módosítandó szerződés alapján , legalább ez az új szerződés legyen minél rövidebb időre megkötve, ne többre há­­három vagy ö­t évnél.­­ Ennyi idő nem öl meg bennünket, s ha a tapasztalás azt mutatja, hogy nemzetgazdasági fejlődésünk az új szerző­dés mellett is lehetetlen, hogy vagyonilag igy is hanyatlunk, akkor a szerződés leteltével hoz­záfoghatunk — hozzá kell fognunk — a gyö­keres javulást biztosító megoldáshoz s az öt év baját hova előbb kiheverhetjük. ... de tiz év

Next