Szegedi Híradó, 1876. január-június (18. évfolyam, 1-78. szám)
1876-05-26 / 63. szám
Tizennyolcadik évfolyam. 1876. Péntek, május 26-án. 63-ik szám. Megjelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden kizhozhordással és eidékre pesten. Egész évre 10 frt. Félévre . 5 frt. Évnegyedre 3 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elfizetve: Egész évre 9 frt. Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 3 frt 35 kr. POLITIKAI És VEGYESTARTALMÚ LAP. Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál tér 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám ára 3 fsz. Hirdetések díjai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereskedése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. A jegybankról. (Négy cikk.) I. Bankszabadság és bankszabadalom. Azon nagyontosságú előnyök, amelyek jegybankok fölállításából az államra és közgazdaságra háramlanak, az államférfiak figyelmét rég magukra vonták, s az állam hitelének rendezése céljából keletkezett az első jegybank a tizenhetedik század végén Angolországban. A mód, mely szerint valamely jegybank létesíttetik, nem egyforma s nem is szorosan az elmélet, hanem inkább az államérdek követelményei szerint jön létre. E módszer kétféle, t. i. a jegybankalapítás jogát vagy az állam gyakorolja, vagy ezt valamely jogi személyre átruházza. Az első esetben az állam maga végezi a bank teendőit egy állambank által. A második mód ismét kétféle, t. i. vagy gyakoroltatik a bankjegykiadás korlátlan számú magánosokból álló társaságok által, vagy a jegykiadással az állam kizárólag egy bankot biz meg. Az előbbi bankszabadságnak, az utóbbi bankszabadalomnak neveztetik Vegyük ezeket sorban egyenként. Tagadhatatlanul a legjobb, mert legbiztosabb az, mikor az állam maga gyakorolja a jegykiadást, mert ezáltal a haszon is, mely a jegykiadásból származik, az államé marad. Állambank jelenleg csak egy van, t. i. Oroszországban. Magyarország állambankot a mostani viszonyok közt nem képes fölállítani, mert egyrészt nincs meg, de nincs is kilátás, hogy megszerezhető lenne, a kellő fémfedezet, másrészt előbb azon tartozását kellene kamatozóvá tennie, amely állampapírpénz alakjában forgalomban van. Bankszabadság alatt értjük azon szabadságot, melynélfogva határozatlan számú társaságok keletkezhetnek s ezek látra szóló fizetési ígéreteket adhatnak ki, melyek az előmutatónak a bank pénztáránál ércpénzzel beváltatnak. Magától értetődik , hogy oly társaság , amely látra szóló fizetési ígéretet akar kiadni, a fedezeti alapot a kibocsátás előtt az állam által előírt feltételek szerint kimutatni s az utóbbitól az engedélyt megszerezni tartozik. Az elméletnek megfelelő bankszabadság azonban jelenleg a világon sehol sincs. Az Észak-amerikai egy. államokban a polg.háborúig teljes bankszabadság volt, de a tapasztalás az Egy. államokat annak megszorítására kényszentő , mert a bankbukások által tömérdek ember jutott koldusbotra. A bankszabadság előnyét, a legnagyobbikát is, hogy a hitelt legalább kihasználni tudja, bankszabadalom által is el lehet érni, ellenben a bankszabadság mellett a sok jegybankot ellenőrizni, azoknak jegyeit megítélni, a kibocsátó bank hitelképességét mérlegelni, várjon az hitelképes-e vagy sem, oly feladat, melyre a nagyközönség, amely jóhiszeműleg minden bankjegyet egyformán elfogad, nem képes. Azon mozgalom alatt, hogy bankok keletkeznek, bankok buknak, szenvedhetnek a legjobb jegybankok is, s ezt megakadályozni, mint az amerikai banktörténelem bizonyítja, nincs hatalmában senkinek. Azonban elméleti irók, különösen a franciák közt, most is találkoznak, kik a bankszabadság mellett harcolnak. A magyarok közt ilyen volt a boldogult Horn Ede, akinek munkája: „A bankszabadságról“ Párisban és Budapesten franciául és magyarul jelent meg. Bankszabadalom alatt értünk olyan bankot, mely egy bizonyos területre bankjegyek kiadására szabadalmat nyer, amint az már a szabadalom természetében fekszik. Szabadalmazott bank is lehet egy országban több , mint pld. p. Angliában, Olaszországban, Norvégiában, azonban ezen országokban is egy nagy központi jegybank létezik, a többiek pedig mind régebbi időkben nyertek szabadalmat, csekély jegykibocsátással bírnak, amelyek csak szűk körben vannak forgalomban. — Ezen utóbbiakra nézve Angol- és Olaszországban oly intézkedések tétettek, melynélfogva ha megszűnnek, helyettük újak nem keletkezhetnek. Miután előadtuk a módokat, melyek szerint bankok keletkeznek, következik az alkalmazás, amely nagyon egyszerű. Hazai ügyek. — A képviselőházból. Miután a ház a hétfői ülésben — a kisebb városi képviselők hazabeszélése folytán — általános derültség közt letárgyalta azon törvényjavaslatot, amely egy csomó kisebb szab. kir. várost az illető megyékbe olvaszt, — kedden előbb a népisk. hatóságokról szóló törvényjavaslatra tett főrendiházi módosításokat tárgyalta s azok leglényegesbjeit nem fogadta el. Ezután Csatár Zsig. csongrádi képviselő mentelmi ügye vétetett föl, amely a szélsőbal dühösködése folytán, nem csekély hullámokat vert föl. Csatár ellen két vádeset forog fönn, amelyek miatt mentelmi jogának fölfüggesztését kérték : az egyik okmány hamisítás, a másik ráztás. A mentelmi bizottság mind a két esetben Csatár kiadatását javasolta. Ily megbélyegző bűntettek vádjáról lévén szó, azt hinné az ember, hogy a kiadatás könynyen ment, mert hisz ezt egy jogállam egyik legfőb kelléke, a kivételnélküli igazságszolgáltatás érdeke s azonfölül maga a képr.ház tekintélye, sőt magának a vádlottnak becsülete is követelik. Ámde a szélsőbal erkölcsbirói egész szenvedélylyel keltek Csatár védelmére s ügyét teljesen magukévá tevék. Az első esetnél valami formahiányba kapaszkodtak, amibe még volt, legalább látszólag, némi igazuk, de a második esetben már a dolog érdemébe vágtak és annyira vitték a dolgot, hogy Madarász, az öreg, államjogi bölcseségének kemencéjében kisütötték, hogy a lázítás voltaképen magában véve nem is lázitás, azaz nem büntetésre méltó cselekmény, ilyenné csak akkor válik, ha az valósággal lázadást idézett elő. Hanem a ház nagy többsége más véleményben volt és Csatár mentelmi jogának fölfüggesztését mind a két esetre nézve kimondotta. A szélsők heves küzdelméből, melyet különösen a második esetben kifejtettek, s közlönyüknek erős fölháborodásából azt következtetjük, hogy a jó urak nem annyira Csatár, mint inkább a maguk bőréért harcoltak. Tudva van ugyanis, hogy a szélbal nagy agitátorai mostanában népgyűléseket rendeznek, a piacokon perorálnak, s bizony eközben megeshetik, hogy a féktelen nyelv egy-egy kis lázításra is vetemedik, — ezt pedig jó ám, ha az ember, a képviselői immunitás vértje alatt, bántatlanul teheti. Csatár esete után erre most már egy kissé bajosabb vállalkozni. Hincilláé, sőt, elvileg a kormány is osztozik velem az önálló vámterület szükségében. Azon körülmény, hogy e kormány a szabadelvű párt kebléből keletkezett, s még inkább a kormányelnök múltja, ez iránt nem enged kételkednem. Midőn tehát pártunk értekezletén a kormányelnök előadását meghallgattam, meg kellett arról győződnöm, hogy csak a legsúlyosabb, életbevágóbb okok bírhatták őt arra, hogy a hetekig tartó küzdelem után végre mégis elfogadja az elvi kiegyezést, melyet önmaga is rosznak mondott s mely miatt tárcájáról is kész volt ismételve lemondani. Az önálló vámterület ekkor már, mint végkép elejtett kérdés, szóba sem jöhetett többé, s nekem képviselőtársaimmal együtt nem maradt egyéb választásom, mint a két rész közül választani. Azt fontolgatom tehát: mi a kisebb, mi a nagyobb rész ? A kiegyezés elveinek elfogadása-e, melyhez a kormány már hozzájárult s amely tíz évre meggátolja ugyan anyagi érdekeink kívánatos fölvirágzását, de jogot nem ad föl; vagy a rosz kiegyezés el nem fogadása, mi egy válságteljes s veszélyekkel terhes bizonytalan jövőbe veti a hazát ? És miután elgondolom, hogy déli határainkon a háború lángja lobog, mely igen könynyen hazánkba is becsaphat, hogy új minisztérium alkotása a legnagyobb nehézségekre akadhat, mik az országgyűlés föloszlatását, új választásokat, újabb miniszteri válságokat s e zavarok következtében az állam fizetésképtelenségét s végre még az alkotmány fölfüggesztését is maguk után vonhatják ; s miután elgondolom, hogy ha nem következnék is be mindazon veszély, mely lelki szemeim elé tolakodott, de bizonyosnak láttam, hogy a harc , melyet az egyezés visszalökése által a monarchia másik felével meg kellene kezdenünk, minden tekintetben még károsabb volna hazánkra, mint a kiegyezésből eredő anyagi veszteségek , mindezeknél fogva én ama kérdésre : helyesli-e a párt, hogy a kormány a kormányelnök által előadott elvek alapján a kiegyezés létesítésére vállalkozott , határozottan „igen“-nel feleltem, mert ezt sugalta lelkiismeretem.“ A bankkérdésről továbbá oda nyilatkozik, hogy, bár a független magyar bankot szintén szükségesnek tartja, s bár az, mit a kiegyezés ígér, ezet sem elégíti ki; mivel azonban a független bank fölállítását a valuta rendezése előtt nem tartja lehetőnek s mivel az, mit a kiegyezés igér, kétségtelenül sokkal előnyösebb az eddigi állapotnál, erre nézve nincs több mondanivalója. -- Horváth Mihály a „Pesti „Napló“ban nyilatkozik az iránt miért szavazott a kiegyezés elfogadása mellett, noha az önálló vámterület szükségét választóihoz tartott beszédében elismerte. — „Én — így is a többi közt — képviselővé kijelöltetésemkor az önálló vámterületnek csak elvi szükségét hangsúlyoztam, tényleges fölállítását pedig az időszerűséghez kötöttem, nehogy katasztrófális válság érje hazánkat. Ez, úgy hiszem, eléggé megfejti, miért szavaztam a szabadelvű kör értekezletén igennel a kiegyezésésre. Én meg vagyok győződve, hogy ismertetése Bodoky Lajos bírálatának „az alföldi folyók szabályozására ajánlott különféle módozatokról.“ (Folyt.) Azután leírván a Tisza folyását, igy folytatja : E rövid leírásból kitetszik, hogy a Tisza völgyének fő iránya Dobnál nagy változást szenved s keletről nyugotra irányuló útjából egyszerre délre fordul; de kitetszik az is, hogy e pályát a Tisza által átfutott terület domborzati alakja írta így elő, amiért neki különben nagy köszönettel tartozunk, mert aki e nagy síkságról el tudja képzelni a Tiszát, annak — ha szereti e bent — a másik percben már arról kell gondolkoznia, minő eszközökkel lehet oda egy nagy folyót varázsolni, mely a síkra ömlő csapadékvizeket medrébe fogadja s e vidéket lakhatóvá tegye. A Tisza szabályozásának megkezdése előtt nemcsak honunkban, hanem a műveltebb külföldön sem volt még annyira elterjedve a vizfolyási viszonyok helyes fölfogása a szakemberek között, mint most; honunkban csak alig néhányaknak volt alkalma azokról helyes képet szerezni ; a nagy többség, helyhez kötve, csak azon vidék bajait ismerte, a melyben élt, s azoknak elhárításánál — nem tekintve mások érdekeit, mert nem tudva, miben állnak azok s miben sérthetők, s azt hitte, vidékéhez hasonlítva az egész világ tabula rasa. Ily körülmények közt és nézetek mellett fogamzhatott meg Lámm Jakab agyában azon terv, hogy a Tisza víztömegének egy részét s a Túr, Szamos és Kraszna összes vizeit átdobja az Ér völgyébe olyan területre, amelyről saját vízgyűjtő-medencéjének vizei sem tudtak akkor még lefolyni sőt azok lefolyását még mai napig sem sikerült az érdekűiteknek kielégitőleg elősegíteni. Látva a nagykiterjedésü kiöntéseket, zavarba jött a Tisza által levezetendő vizmenynyiségre nézve; kikerülte figyelmét, hogy az árterületek csak addig segítenek a folyónak, míg ezeknek vízszíne annyira föl nem emelkedik, hogy a nagyobb vízmélység által létrejött nagyobb szelvény és nagyobb folyási sebesség maga megfelel a fölülről jövő víztömegnek ; azontúl megszűnik a víz színének emelkedése s ezzel együtt kiöntése az árterekre. Azt hitte, hogy e mélyedések a területekhez arányos vizmenynyiséget folytonosan szedik magukba , s ezen hitében még jobban megerősiték hibás viztömegmérései s azon még most is sokak által osztott föltevés, hogy a folyók medrébe a mellékfolyók legnagyobb víztömegei egyszerre szoktak érkezni. Ezután elmondja Bodoky úr, hogy Lámm a Tiszából 60,000, s a Túr, Szamos, Kraszna egyesített tömegét, azaz 140,000, és igy összesen 200,000 köblábat akár az Ér, Berettyó és Kőrösök völgyébe vezeti, amely 32 ezer köbláb vizet vezetvén, máris kiöntéseket okoz, és számokkal bizonyítja, miszerint ezen derivatío az alsóbb Ér-, Berettyó- és Kőrös-völgyeket kétségbeejtő helyzetbe hozná. Szerencsére — mondja tovább — már Lamm idejében is akadtak szakférfiaink közül többen, akik különösen a vízépítészet mezején ,kitűnő képzettséggel bírván, nem nyögtek ábrándok és rögeszmék súlya alatt. Ezek jól tudták azt, hogy a kiöntések nem valami mesés nagyságú vízözönlésnek következményei; másodpercenként nagyon csekély víztömeg kell arra, hogy szabad folyásában föltartóztatva, alacsony partok mellett óriási terjedelmű területeket eláraszszon ; valamint jól tudták azt is, hogy a természet a folyók völgyeit mindig a vízgyűjtő nagyságához szabja. E völgyben a folyó medre közbejött akadályok folytán elromolhatik ugyan, de csak ez akadályokat kell utjából elhárítani, hogy önképződését folytathassa s a gyakorta érkező víztömeg számára elegendő méretű medret vájjon magának; csupán a ritkábban előforduló nagy vizek részére s egyes, még föl nem iszapolt lapályokon kell a földszin fölött töltések között mesterséges medret csinálni. Ez érdemdús szakférfiaknak sikerült akkor tudományos érveikkel a Lámm által félrevezetett szűkebb körű szatmári érdekeltséget s különösen a Lámm védelmére kelt főurat az elvezetési eszme képtelenségéről meggyőzni, sőt magát Lámmot is kapacitálni annyira, hogy a tiszaszabályozás, az érdekeltség és a kormány közös megegyezésével, a föntebb vázolt elvek alapján indíttatott meg és foganatosíttatott. A szabad lefolyás akadályai, a mederben levő rendetlenségek, éles kanyarok, a vízerőnek elágazásai megszüntetve lettek; az alacsony területek a víztömegnek megfelelő távolban egymástól épített védtöltések által biztosíttattak; s hogy ez helyesen történt, mutatja a következés. Tisza-Ujlaktól a Dunáig tervezett 1107 drb átmetszés közül még csak 39 képződött ki tökéletesen, 6 még ki sem ásatott, a töltésvonalnak egy része még nem készült el; a szernyei és szatmármegyei mocsárak levezetésére nézve még mi sem történt, mégis már 1.884.409 hold — 1211/s □ mfd terület biztosítva van a Tisza kiöntése ellen. — Terv szerint elkészült és tökéletesen befejezett töltésvonalak keresztülszakadásáról a Tiszánál nincs tudomásom.* Azon nagyszerű mocsárok és kiöntések, (853 □ mfd kiterjedéssel), a melyekről újabb időben Stefanovics vilovoi lovag cs. kir. őrnagy ur beszél, Magyarországon nem léteznek , azok helyén ma már a hires tiszai búza terem. Aki ily közérdekű dolgokban fölszólal, annak tudnia kellene, hogy a Tisza árterét és a magaslatokat a közelebbi nedves években nem a Tisza árja, hanem a töltésekkel körülzárt területeken összegyűlt csapadékvíz borította el. Hasonló elvek alapján van folyamatban jelenleg a Tisza melléktől) annak : a Berettyónak, Kőrösnek, Marosnak, Begának, sőt a Dunába ömlő Temes vízszerkezetnek szabályozása is; de épen azért, mivel ezeknek szabályozása csak folyamatban és nem befejezve van, árterüknek koronkénti elárasztásáért nem lehet az alkalmazott szabályozási elvet kárhoztatni; ezt itt még nem tényekből, csak elméleti kombinációk alapján lehetne megítélni. Ezután áttér H o b o hm tervének bírálatára. Ez is, mint Lámm, meg volt győződve, hogy a természet kontárkodott, midőn a Tisza és mellékvizének irányát kimutatta és medreiket létesítette, és ezért azt hitte, hogy meg kell e vizeket egy fő elvezető csatorna által osztani, ammely Hobohm úr saját szavai szerint: „Péterfalvánál származik ki a Tiszából, itt mindazon vízmennyiségeket, a melyek áradásokat okoznak, fölveszi, innen Fertő Almás felé halad, hol a Túrt átmetszi és ennek a vizeit hasonlag fölvéve, útját Szatmár-Németi felé veszi, hol a csatorna a Szamos folyóhoz ér és itt a Szamos elágazása által a fölösleges áradatot szintén fölveszi, azután Nagy-Majtényon át, itt 1876-ban sem történt egy rendszeres társulati töltésen sem szakadás. Sz.