Szegedi Híradó, 1879. január-június (21. évfolyam, 7-78. szám)

1879-03-16 / 33. szám

Huszonegyedik évfolyam. 1879. 33-ik szám. Kedd, március 11-én. Megjelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. E­őfizetési föltételek : Szegeden hizhozhordóml dl vidékre p­a­tin. Egész évre 10 frt | Félévre . 5 frt. Évnegyedre 2 frt 50 kr. Melyben a kiadóhivataltól elvitetve : Egész évre 5­ frt.­­ Félévre 41 frt 50 Évnegyedre 2 frt 25 kr. POLITIKAI ás VEGYEST­ART ALMU LAP Szerkesztőségi iroda: hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. IEÜgry és sztálom ábra, 5 krr. Hirdet,ének díjai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 6 kr, többszörinél 4 kr és minden beiktatásnál 80 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékai kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­adóhivatalban, valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Burger Zsigm­ond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereske­­dése, hova az­ előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, márc. 10. Az ostromállapotnak, a­melybe hat nappal ezelőtt tényleg jutottunk, hiva­talosan is megvan adva ez a jellege. Tegnap hirdették ki dobszóval és falraga­szokkal a statáriumot három havi érvény­nyel: rablókra, rablógyil­kosokra és gyujtogatókra. Ezzel egyidejűleg Lukács György teljhatalmú kormánybiztos egy fulmi­­náns proklamációt bocsátott ki, a­mely komoran tükrözi vissza a fejünkre tor­nyosult veszély nagyságát, helyzetünk­nek majdnem kétségbeejtő voltát. A proklamáció különösen a város azon lakosainak szól, a kik eddig tétlenül néz­ték a veszedelmet.“ Emlékezteti Szeged polgárságát a közelmúltban szerzett di­csősége­ és jóhírnevére; inti a lakos­ságot, nehogy eme jó hirnevével együtt ▼árosát is elveszítse, s „Szeged város becsülete és megmentése érdekében“ rendeli és parancsolja, hogy minden munkabíró polgár vonuljon ki az alföld­fiumei vaspálya töltéseinek védelmére és erősítésére. Végül istenre kér: ne hozzuk azon kényszerűségbe, hogy erő­hatalommal kelljen kényszerítenie a „szegedi magyart“ városa és családjá­nak védelmezésére. Úgy látszik azonban, hogy a kor­mánybiztos úr nem igen bizott prokla­­mációja sikerében, mert déltől fogva már katonaság járta be a várost s haj­szolta a népet kifelé az alsó­vasúthoz, — persze hogy csak olyan csőcselék­népet, a lakosság java, az iparos, ke­reskedő s általában a birtokos polgár­ság már ekkor künn dolgozott a gáta­kon, a lerogyásig küzdve késő estig, sőt nagyrészt éjjel is a borzasztó ára­dattal. A krízis, mely még a szombat esti órákban beállott, vasárnap tetőpontját érte el s még ma is ott van és nem is száll alább mindaddig, mig az óriási víztömeg, a­mely 27 láb magasságban támaszkodik az a 1f. vasút vonalához, jelentékenyen alá nem száll, s mig az azt fönntartó alacsony és gyönge nyul­­gát egész hosszában még legalább egy lábbal magasabbra emelve s megerő­sítve nem lesz. Szeged létele mindaddig hajszálon függ s isten és az időjárás kegyelmére van bízva. Ha a derült s csendes idő még néhány napig tart, re­ményünk van a megszabadulásra, el­lenkező esetben, ha csak egy nagyobb nyu­gati vagy északnyugati tartósabb szél támad, nincs emberi erő, mely a négy mértföld terjedelmű s 1 — 2 öl mély­ségű tengervíz hullámcsapásainak ellent­­állhasson. De mert az időjárás kedvező esé­lye mellett van reménység a végkatasz­trófa elhárítására, küzdenünk kell to­vábbra is rendületlenül, míg karunkat emelni, lábainkat mozgatni bírjuk. A remény, hogy megszabadulhatunk, s a szörnyű kilátás, hogy ha a tengerár betör, mindenestül hullámsírba temetke­zünk, acélozza meg lankadt idegeinket a testet, lelket kimerítő küzdelemben. A ki mozoghat, menjen a védgáthoz s tegyen ott annyit, a mennyit tehet; a ki nem mehet, vegye elő utolsó gara­sát és küldjön maga helyett férfikart, a­mely őt pótolja. A gondviselés kegyelme mellett is, mely a kedvező időjárásban nyilvánul, csak igy menekülhetünk meg a végmeg­semmisüléstől ! Az árvízveszély. Szeged, márc. 10-én. A­ki látta azt a hullámzó tengert, mely enormis tömegével az alföldi vasútvonal frissen hányt vékony nyúlgátjára támaszkodik, és meg nem döbbent, annak valóban acélból van a szíve. A­ki nem látta, annak nem lehet fogalma arról, hogy mi az, s mi nem vagyunk képesek megmagya­rázni. Mert ha pl. azt mondjuk, hogy képzelje magának az olvasó a rhódusi koloszszust dűlő­térben szőlőkarókkal megtámasztva, s alatta egy embert, a­ki arra van kárhoztatva , hogy ott várja be, míg a koloszszust az emberi erő visszataszítja helyére , csak fél fogalmát adtuk az életveszélyes helyzetnek , a­melyben Szeged immár három nap óta van a 27 lábas vizet tartó töltés alatt. Mert az aránytalan terhet tartó szőlőkarók ellentálló ereje hamarosan nem veszít, míg a töltés , mely a mi tengerünket tartja, óráról-órára gyöngül abban a mértékben, amint a roppant víznyomás beléje hatol és réte­geit átáztatja. Ezer és ezer ember szakadatlan munkaereje szükséges a töltés hanyatló erejé­nek pótlására, s ha a védelem csak egypár órára szünetel vagy lankad, a hullámözön ment­­hetlenül elnyel bennünket. Ez a mi helyzetünk három nap óta s ez marad még bizonytalan ideig, mig a tenger­áradat felszine a Tisza apadása s a kellő lefo­lyás által több lábnyival alább nem száll, vagy a nyakunkba nem szakad. Ilyen állapotban újságot szerkeszteni olyan keserves feladat, a­mit nem irigyelhet tőlünk senki. De m­gteszszük, mert kötelességünk, habár ol­­vasóinknak nem nyújthatunk annyit, mint a rendes időkben.« A vízvédelmi bizottság üléseiről nem refe­rálhatunk, mert azt két nap óta már nem lehet az ülésekre összehozni; igyekeztünk tehát a helyzetünkre vonatkozó adatokat innen is, onnan is összeszedni s itt közöljük azokat. A krízis — mint már föntebb más helyen említettük — szombat este állott be és azóta folyton tart , e pillanatig inkább növekedve, mint alábbhagyva. A külső ár magassága tegnap estig 26, némelyek szerint 27 lábra emelkedett. Az emelke­dés ma reggelig tartott lassú fokozatban; reg­gel óta nem észlelnek áradást , de apadást sem. A védelem éjjel-nappal lázasan folyik. En­nek csak megközelítőleg is hű képét adni le­hetetlen. Nem árvízvédelem ez többé, hanem a szó szoros értelmében élethalálharc, a kétségbeesés harca, a­melynek úgyszólván minden pillana­tában szakadással fenyeget a vékony hajszál, melyen a fejünk fölött lebegő Damokles-kardja függ. Ily helyzetben higgadtan kombinált, rend­szeres védelemről szó sem lehet. Megy minden, ahogy mehet. A vész közvetlensége izgalomba hozza a vezetőket is és nem csuda, ha nem megy minden a kívánatos kerékvágásban s ha helylyel-közzel oly rendszabályokkal is találko­zunk, a­miket helyeselni nem tudunk s a mik ellen csakis tételünk hajszálon-függősége miatt nem szólalunk föl, mert a felelősség ma óriási s ezt a főintézők viselik. Tehát­ csakis mint a helyzet kritikus voltát jellemzőket említjük föl, hogy tegnap délután a töltésvonalról jóideig senkit sem eresztettek el s a kény­szer munka­erő nagy részét éjjelre is visszatartották; to­vábbá, hogy tegnap dél óta katonaság járja az utcákat s válogatás nélkül hajtja ki az embe­­ret tölteni. Jellemző az is, hogy az anyagszál­­litó kocsikon egy-egy katona ül. Tegnaptól kezdve egyébiránt a szegedi munkaerő szemlátomást gyarapodott ,s különö­sen nagy számban s nagy erélylyel dolgoztak a felsővárosiak, élükön a derék halászokkal, kik a veszélyben ma is megóvják az elődeik­től nyert jó hírnevet. A vidékről is folyvást érkeznek kisebb­­nagyobb csapatban friss munkaerők, a katona­ság is fölváltva folyton segédkezik s igy lehet­séges, hogy a munka éjjel-nappal megszakítás nélkül folyjon, a­mi okvetlenül szükséges is. Az éjjeli munka fáklyák mellett folyik s a fénytől csillogó hosszú vonal megkapó látványt nyújt. Eddig a holdfény is nagyon kedvezett az éji munkának. Az alfó­vasút védvonala a többnapi meg­feszített munka dacára is messze van még at­tól, hogy megnyugtatónak mondhatnánk, kü­lönösen azonban három veszélyes pontja van: egy alulról a vöröskeresztnél; a másik középen a pályaudvaron, hol a csatornák kiömléseit csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehetett eddig úgy ahogy korlátok közé szorítani ; s a harmadik a védvonal felső végén, hol azt a baktói töl­tés keresztezi. Ez a pont eleitől fogva a leg­gyöngébb volt, jóllehet itt az eredeti töltés a legmagasabb. Oka ennek az, hogy itt a töltés anyaga szikes föld, a mely viz ellen a legro­­szabb. A veszélyes rész mintegy 120—140 ölre terjed; a víz hol itt, hol ott minduntalan át­tör a töltés aljában s csak a legnagyobb erő­feszítéssel lehetett eddig a csuszamlásokat meg­akadályozni s a vízfolyásokat betömni. Ez a kis rész ezer meg ezer zsák földet nyelt már el s roppant karómennyiséget emésztett föl anél­kül, hogy veszélyes jellegét elvesztette volna. Ily körülmények közt csak az nyugtat meg némileg bennünket, hogy itt is, valamint a többi veszélyes helyeken, folyton nagy erő van és szakértő védelem folyik.­­ A helyzet egyébiránt ma reggel óta kedve­zőbb fordulatot vett az által, hogy az ár emel­kedése megszűnt. Ezt a beömléseknek tulajdo­nítják, a­melyek mind nagyobb mérvet öltenek. A víz felülről a tápéi vonal 100 öles átvágásán ömlik be 1—2 lábnyi eséssel a Tiszába. Alulról pedig a Maty-hidig négy helyen 2—3 láb eséssel. Az epreskert tájékán átvágást csináltak a víz gyorsabb levezetésére. Remélhető, hogy a lefolyás mérvének gyarapodásával arányban a reánk duzzadt víz is apadni fog. A Maty-híd fölrobbantásával elkés­tek , ma akarták a fölrobbantást, de a már oda­tolult víz miatt nem lehetett. A híd párkányza­tait tehát kézerővel rombolták le, hogy a víz akadálytalanabbul ömölhessen át rajta.­­ A vizár harmadik áldozata Dorosma, melyet a katasztrófa már elért. A­mint ugyanis biztos forrásból értesülünk, a délelőtti órákban, az erélyes védekezés dacára, körülvette az ár s a város alantabb fekvő részeibe is behatolt. A szegény szomszéd község tehát megelő­zött bennünket a siralomban. Vajha ezzel véget érne a gyászos sorozat! Este 7 órakor. A szabadkai országúton, a Matyhidon innen, a­hol az ár a hattyas-ballagitói ártér felé rohan, a délutáni órákban mintegy 15 kisebb átvágást készítettek a víz folyásának gyorsítására. * A dorosmaiak kétségbeesett harcot foly­tatnak a rájuk tört árvíz ellen. Mint halljuk, utcáról-utcára védik magukat. De már késő, a rohamos árnak nem állhatnak ellent. Holnap reggelre, a templom környékét kivéve, az egész város víz alatt lesz. A dorosmaiak szerencsétlenségének oka ál­lítólag az, hogy annak idején nem készültek az erélyes védelemre s külső védgátaik erősítése helyett a menekülésre gondoltak. Anyagjuk nem volt készletben s csak pénzes munkaerő dolgo­zott, az pedig elégtelen volt, így a katasztrófá­nak be kellett következnie. Okuljunk mi, mígnem késő, a doros­maiak Borsán! Éjjel 11 órakor. Dorosmán a házak düledeznek. A nép a templomba menekült. Sürgős se­gítséget kérnek. Reggel katonaság megy oda dereglyéken. * Védvonalunk aránylag megnyug­tató állapotban van. A vörös keresztnél levő veszélyes hely megvan erősitve. A víz este óta rohamosabban ömlik a Hattyasba, minek folytán a védgát alsó részén 6 hüvelyk apadás állott be. A baktói felső végen is 2" apadást ész­leltek. Éjjelre tetemes, részben új, Vá­sárhelyről érkezett munkaerő van biz­tosítva. Szeged város felirata a képviselő­­házhoz. * Mélyen tisztelt képviselőház ! Azon kétségbeejtő helyzet, a­melybe vá­rosunk az utóbbi évek alatt a Tisza vizének mind óriásibb s mind rohamosabban jövő ára­dása által jutott, ösztönöz bennünket a mélyen tisztelt képviselőház elé járulni esedezésünkkel és panaszunkkal s a mélyen tisztelt képviselő­ház egyenes intézkedését — a végrehajtó hata­lom elkerülésével — kénytelenittetünk kikérni; mert reményünket s vigaszunkat már egyedül a mélyen tisztelt képviselőház hazafias és em­be­­ries érzelmei és áldozatkészségében találhat­juk föl. Ősi városunk s vele együtt az egész alsó tiszavölgy, az országnak legtisztább magyar lakossága, mind megannyi nagy és népes váro­sai és falvaival együtt a végelpusztulás küszö­bén áll. Az a nép, az a vidék s azon városok és községek, melyek a nemzetnek minden idő­ben erejét, legfőbb támaszát, fönnállásának lét­okát képezék, s a mely vidék nemzeties érzüle­ténél fogva az ország vésznapjaiban erejét ha­ladó döntő áldozatokat hozott s a nemzeti be­csületet megvédte, a magyar névnek hirt és dicsőséget szerzett, ma halálküzdelmét vívja és az elbukás szélén áll , s az ország érzéketlenül tekinti az élethalálküzdelmet, nem intézkedik a veszélynek úgy a jelenben mint a jövőben leendő gyökeres elhárítására s megszüntetésére irányulólag. Pedig nem először hallatjuk szavun­kat ; régóta panaszoljuk szomorú helyzetünket és sorsunkat, a­melytől, úgy látszik , nincs me­nekülés , mert vagy az elöntéssel, vagy pedig az erőnket haladó védekezés folytán bekövet­kező végkimerüléssel, eladósodás- és tönkreju­­tással állunk szemben. A tiszaszabályozási és ármentesítő munkák előtt, nevezetesen még az 1830 előtt ismert legmagasabb árvíz alkalmá­val, vízmagasságunk csak 19' 5' 6'" volt. Ma a vízállás 25' 6", mely az 1876-ikit 7 hüvely­ket s az 1877-ikit 4 hüvelykkel haladja fölül. Az 1830-iki alkalmával városunk még ve­szélyeztetve sem volt, mert legnagyobbrészt az azon időbeli vizálláshoz képest természetes ma­gas ponton állott s részben kisebb nyulgátak által is megoltalmaztatott, azóta azonban a mindinkább magasbodó vizek évről-évre töl­téseink magasítását és erősítését teszik szüksé­gessé, s a ma már óriási magas töltések sem látszanak a jövőre biztosságot nyújtani; nem pedig azért, mert a felső Tiszavonalon mód nél­­kül bőségben létesített átmetszések száma nincs arányban az alsó Tiszán létesített és még léte­­sítendő átmetszések számával, s minthogy en­nélfogva a víznek lefolyása hozzánk mindig sebesebb lesz, mint a tőlünk való lefolyás , kö­vetkezéskép itt folytonos duzzadások fordulnak elő, melyek a védtöltések végnélküli magasítását teszik szükségessé. Ezt meggyőzni és elviselni erőnket haladó dolog, ezt elhárítani módunkban nem áll, s a végzet áldozataiul tekintjük magunkat, ha csak a mélyen tisztelt képviselőház bölcs intézkedése a helyzeten nem változtat, — annyival is in­kább, mert, a­mint imént említünk , országos intézkedések eredményezték a felső átmetszések fölösleges száma és gyors kiképződése által az itteni veszélyes duzzadásokat. Nem jogosulatlan tehát ezen panaszunk a tiszaszabályozási műveletek ellen, a­melyek álta­lában azt idézték elő, hogy elzáratván a folyók elterülési helyei, ma már nemcsak az egykor vízjárta­s kiszárított rétek vannak veszélyez­tetve az elöntéstől, hanem az ős­földek s a ter­mészetes magas partok és az ezeken elhelyezett városok és községek is. Egyébként az idők és események is nagy­ban megcáfolták azon föltevéseket, melyek a • Ezen kérvényt a képviselőház kiadta a kérvényi bizottságnak azzal az utasítással, hogy sürgősen tár­gyalja s jelentést tegyen. Szerk.

Next