Szegedi Híradó, 1879. január-június (21. évfolyam, 7-78. szám)
1879-02-23 / 24. szám
Huszonegyedik évfolyam. 1879. 24-ik szám. Vasárnap, február 23-án. Megvezeti: Vasárnap, szerdán és pénteken reggl 1 Hirdetének dijai: A héthasábos petitsor vagy annak tereért egyszeri hirdetésnél 6 kr. kétszerinél 5 kr. többszörinél 4 kr és minden beiktatásnál 80 kr. kincstári illeték fizetendő A bizonyítékai kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Előfizetési föltételek: szigiden hírholhordá«i«lit vidikr« potUn: Egész évre 10 frt | Félévre . 5 frt. Évnegyedre 2 frt 50 kr. Melyben e kiadóhivataltól elvitatva | Egész évre 0 frt. | Félévre "1 frt 50 kr. Évnegyedre 2 frt 25 kr. Szerkeeztő férfi iroda: holdlap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. 3E3gryes számára. S Irr. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereskedése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, febr. 22. A képviselőház költségvetési vitájában az eddig föllépett szónokok közül egy fejjel magasodik ki a háznak egy új tagja, a kiről tisztelettel beszél barát és ellenfél s a kiről még a „P. N.“ is kénytelen elismerni, hogy nem „salak“, bár a kormánypárthoz tartozik. Grünwald Béla ez, a hazában már ismert s becsült névvel biró volt zólyomi alispán, aki szerdán tartotta szűzbeszédét mint képviselő. Beszéde nem szorosan vett budgetbeszéd, mert a költségvetést csak mellesleg érinti s ez nála csak alkalmi tárgyként szerepel állampolitikai eszméi kifejtésére, amiket már előbb könyvekben fejtegetett, de igenis kimagasló, valódi államférfii beszéd az a szó teljes értelmében, tele magvas eszmékkel s nagy igazságokkal, amelyek amint megtevék hatásukat a képr.házra pártkülönbség nélkül, ép úgy meg fogják tenni hatásukat a nemzet összeségére. Grünwaldnak mint politikusnak és államférfiúnak ideáljas törekvéseinek célja: a magyar nemzeti állam s ami ennek föltétele : a magyar nemzetiség terjesztése s megszilárdítása ; főeszköznek pedig e nagy cél elérésére a központosítást, vagyis az állami közigazgatást vallja és hirdeti a szilárd meggyőződés erejével s oly meggyőző érvekkel, amiket megdönteni nem lehet. S ki az, a ki magyar ember és hazafi, a ki Grünwald eszményét nem vallaná a magáénak, a ki nem lelkesülne egy valódi magyar nemzeti állam s egy erős, egységes politikai magyar nemzet eszméjéért? De a puszta lelkesedés mit sem ér; aki a célt akarja, annak akarnia kell az eszközöket is, s ez eszközök leghatékonyabbja kétségkívül egy nemzeti alapon nyugvó közigazgatás. De hogy ilyent a mi vegyes nemzetiségű országunkban a régi municipális rendszer nem nyújt, azt bizonyítja a tapasztalás , mert alatta burjánzottak föl a nemzetiségi üzelmek, amik — igaza van Grünwaldnak — jobban fenyegetik a magyar állam existenciáját, mint fenyegette korábban az abszolút hatalom. Szakítanunk kell tehát a municipális rendszerrel s elfogadnunk a változott viszonyoknak jobban megfelelő centralizációt az állami közigazgatással, mely a választás helyett a kinevezésen alapszik. Mi, kik — okulva a szomorú tapasztaláson — több év óta ez eszme föltétlen hívének valljuk magunkat, lelkünk mélyéből üdvözöljük annak jeles bajnokát, aki hogy nagy eszméinek a legilletékesebb helyen, az országházban adhat kifejezést, szerencsének tartjuk. Első fölléptének hatása félreismerhetlen a képviselőház legkülönfélébb elemeire, s a tetszés, amelylyel beszédét, erős érveléseit a ház kisérte s a sajtó fogadta, remélnünk engedi, hogy a nagy ige testté leszen. Erősen él az ma már az elmékben s napról-napra mélyebb gyökeret ver, s igy bizonyos, hogy azt sokáig elodázni többé nem lehet. Amint Európa ege megtisztul a vészfelhőktől s hazánk is nyugodtabb állapotba jut, Grünwald eszméje napirendre fog jönni. Annál inkább merjük ezt remélni, mert az eszme már ma is az érlelődöttebbek közé tartozik, s nekünk úgy tetszik, hogy — talán a szélsőbal s a többi pártokból egyes kis töredékeket kivéve — nincsenek komoly ellenségei a törvényhozás körében, de annál melegebb barátai vannak minden pártban, s csak a „legyen“ szóra van szükség a kormány részéről, hogy a valódi magyar állam megteremtessék. De nincsenek komoly ellenségei a sajtóban sem, s hogy az ellenzéki lapok melegebben nem üdvözlik azt, ennek oka csupán a pártállás, melyet Grünwald a házban elfoglal. De az igazság igazság marad, s az szét fogja tépni a pártszempontok nyűgeit. Ha valamit jelen beszéde alkalmából Grünwaldnak szemére vetni lehet, az a túlzó optimizmus, amelyet aggasztó pénzügyi helyzetünk iránt tanúsít, midőn azt mondja, hogy a pénzügyi bajok egy egységes nemzet életét nem veszélyeztethetik. De hiszen éppen az a baj (amin ő segíteni akar), hogy nem vagyunk egységes nemzet, hanem csak még akarunk lenni, s ehez szükséges, hogy az állam anyagilag is erős, rendezett legyen. Egy örökös pénzügyi zavarokkal küzködő állam aligha lenne képes a nemzeti állam föltételét, a jó állami közigazgatást megteremteni és fönntartani. Azért legelső teendője a kormánynak és parlamentnek, egy oly pénzügyi programmot készíteni, amely bizonyos idő alatt államháztartásunkból a deficitet kiküszöbölje, amihez természetesen megfelelő kül- és belpolitika szükséges. A kormánynak egyelőre ez az első és legnagyobb feladata. Ha ezt a feladatot a közeljövőben megoldani képes lesz, fönn fog állani, bármint ostromolják az ellenzéki habok, ha nem, bukása bizonyos. Visszatérve Grünwald beszédére, megjegyezzük, hogy azt behatóbban azért nem elemeztük, mert lapunkban egész terjedelmében közöljék, s ahelyett, hogy tovább is kommentálnánk, kérjük olvasóinkat, olvassák azt el figyelemmel és gondolkozzanak rajta. Hazai ügyek. — Országgyűlés. A képviselőház febr. 20-iki ülése a Zsedényi emléke iránt kegyeletnek volt szentelve. A napirenden volt tárgyhoz csak Nemes Nándor gróf szólott az egyesült ellenzék szellemében, midőn Zsedényi Ede halálának hite megérkezett a házba, s a ház a legnagyobb meghatottsággal és fájdalommal hallgatta meg a nagy hazafi elhunytét kijelentő elnöki szózatot. Elnök: A házban közvetlenül az ülés megnyílta előtt elterjedt váratlan hír következtében, Váradi Gábor alelnök úr útján szerzett hiteles tudósítás alapján, fájdalmas érzettel teljesítek egy igen szomorú kötelességet, midőn a t. háznak tudomására hozom egy a házban, sőt elmerem mondani, a hazában köztiszteletben állott képviselőtársunk, a szepes megyei szepes-szombati választókerület képviselőjének, Zsedényi Edének mai nap fél 10 órakor történt szomorú halálát. (Mozgás.) Zsedényi Ede egy félszázadot meghaladó idő folyama alatt vett részt a közügyek kezelésében, részint a törvényhozás terén, részint az általa viselt közhivatalokban. Tagja volt mint Szepes vármegyének követte az 182— 36-iki országgyűlésnek, mely a hazánkban azóta történt reformoknak első alapját vetette meg. Tagja volt az 1840. és 1843-ik esztendei országgyűléseknek. 1861 óta folyvást fáradhatatlan munkássága, pártja körében irányadó, de meggyőződésének párttekintet nélkül is kifejezést adni szokott tagja volt a háznak. Ő volt az első, ki pénzügyeink állami kezelésének kezdetén mindjárt észlelte annak hiányait, folytonosan figyelmeztette rájuk a házat, és az állam pénzügyeinek rendezésére való közreműködést végbetegsége beállásának első pillanatáig törvényhozói tevékenységének főtárgyául tűzte ki. Elhunyt a nagy veszteség e házra nézve. Emléke sokáig fog élni a hazában. Béke hamvaira ! Meg vagyok győződve, hogy a t. ház ezen szomorú haláleset fölötti fájdalmas érzetét jegyzőkönyvileg kívánja megörökíteni (Helyeslés.) Ezután az ülés tiz percre fölfüggesztetett. Szünet után szót emelt Lónyai Menyhért gróf: Azon veszteség, melyről t. elnökünk jelentéséből az imént értesültünk, oly mélyen meghatott, nemcsak engem, de nem kételkedem, a ház minden tagját, (Igaz ! Úgy van!) hogy bátor vagyok a t. házat kérni, méltóztassék azon kegyeletnél fogva, melylyel Zsedényi Ede emléke iránt mindnyájan viseltetünk, ezen fájdalmas érzés közepette, a tanácskozást a mai napon fölfüggeszteni. (Általános helyeslés.) Az ülés fölfüggesztetett. * A képviselőház febr. 21-én folytatta a budgettárgyalást. Ezen ülésben a költségvetés mellett két szónok emelt szót: Zsilinszky Mihály és Láng Lajos. Lichtenstein József pedig báró Simonyi határozati javaslata mellett beszélt. Zsedényi Ede 11 Elborult kedélylyel Írjuk e sorokat, amelyekben, hírlapírói tisztünkhöz képest, regisztrálnunk kell, hogy a halál angyala ismét nagy rést ütött sorainkon, midőn a már úgyis nagyon megritkult régi gárdának egy kitűnő bajnokát ragadta el megint. Zsedényi Ede f.hó 20 - án, rövid betegség után, elhunyt! S vele elhunyt közéletünk egyik legismertebb alakja, a hazának egyik legkitűnőbb fia, a hazafias és polgárerények mintaképe ! Egygyel kevesebb van azok közül, akik önzetlen hazaszeretetükkel s tiszta jellemükkel annál jobban kimagaslanak, minél nagyobb a demoralizáció, mely a magyar társadalmat, egész közéletünket megmételyezte, egész raját teremtvén a politikai iparlovagoknak s a nazafisággal vásárt űző szédelgőknek. Zsedényi élete nyitott könyv, s midőn ez a könyv becsapódik, fájdalmasan érezzük, hogy egygyel ismét kevesebb van azon kevesek közül, akik a romlásnak indult korszellem ellen küzdve, példaként tündököltek a jóban, hogy ki ne veszszen közülünk a nagy erények csirája. Magánéletében a fösvénységig takarékos, de csak azért, hogy annál bőkezőbb lehessen a jótékonyságban; egyházának bátor védője, hazájának élte végpercéig hű fia, a munkásságban fáradhatlan polcára, gondolkozásában független, minden tettében lelkiismeretes, szókimondó, egyeneslelkű — ez volt Zsedényi. A mai kor gyermekei, akik kevés fejtöréssel s laza munkássággal akarnak a Parnaszszusra jutni, tanulhatnak példáján. Tanuljanak is, mert különben a régi gárda megritkult sorait nem fogjuk betölthetni, a munkabíró vállakat nem fogjuk pótolhatni, s akkor ne várjuk a gondviseléstől, hogy az megállítsa a magyar nemzet lejtőnek indult szekerét. Zsedényi Ede 1805. márc. 18-án született evang. szülőktől. Tanulmányait Lőcsét kezdte, a debreceni kollégiumban folytatta s a pozsonyi jogakadémián végezte. 1829-ben lépett a tisztviselői pályára a Szepességben mint tiszti ügyész s 1833-ban, mint 28 éves fiatalember, már mint követ jelent meg a pozsonyi diétán, Deák Ferenccel majdnem egyidejűleg. A konzervatív pártihoz tartott, de tiszta jelleme és jó modora által meg tudta nyerni az ellenpárt becsülését is. Tagja volt az 1840. és 43. évi országgyűléseknek, valamint 1861. óta minden országgyűlésnek, amelyekben mint deákpárti, utóbb mint szabadelvű párti képviselő soha nem lankadó tevékenységgel vett részt. Elhunyta — mint Ghiczy reszkető alakkal mondá a képviselőházban — nagy veszteség a házra, s mi hozzá tehetjük, nagy veszteség a hazára nézve is, s a részvét és fájdalom érzete, melyet a képv. ház jegyzőkönyvében Zsedényi halála fölött kifejtett, tolmácsa az egész nemzet érzelmének. A képviselőház gyásza a nemzet gyásza is. Áldott legyen az elhunyt emléke! Nyugodjanak békén hamvai! Grünwald Béla beszéde. (A képviselőház február 16-iki ülésében.) T. képviselőház ! Mindenekelőtt kijelentem, hogy a kormány által előterjesztett költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadom , de szintén megvallom, hogy nem teszem azt valami nagy megnyugvással s lelkesedéssel. Ami nyugtalanít, az nem a kedvezőtlen pénzügyi eredmény, nem a jelentékeny deficitigaz ugyan, hogy a pénzügyi zavar nagy kalamitás az állam életében s egyike a komolyabb bajoknak, különösen a magyar állam sajátszerű helyzetében. De én azt hiszem, hogy a pénzzavar egy igazán erőteljes nemzeti egységet nem ölhet meg, s nagy erkölcsi és politikai deficitnek kell ott lenni, ahol ez bekövetkezhetik. S azért engemet nem nyugtathatna meg ez a költségvetés még abban az esetben sem, ha a pénzügyi eredmény sokkal kevezőbb volna s ha a nagy deficit helyett fölösleget is mutatna föl. Egy állam költségvetése nemcsak a számokból áll, melyek rovatait betöltik. A költségvetés visszatükrözi az állam instrukcióit, törekvéseinek irányát és eszközeit. Arra nézve, aki egy bizonyos állam iránt érdeklődik, a legérdekesebb a számok mögött van. S ami engem aggaszt, nem a költségvetésben foglalt számok, hanem a mi e számok mögött van; ami engem aggaszt, az ennek a költségvetésnek a szelleme. Oly nemzet államának költségvetése ez, amely nem jutott nagy miszsziójának tudatára, amely nem találta még meg az eszközöket e nagy miszszió megvalósítására, amely nem szervezte az államot oly módon, a mint ezt legmagasabb, legéletbevágóbb érdekei követelik. A régi Magyarország költségvetése ez, mely nem találta magát bele a változott viszonyokba s a változott helyzetből folyó új feladatokba. S midőn azt a kifejezést használom, hogy „régi Magyarország“ , ne méltóztassanak azt hinni, hogy kicsinylem a küzdelmeket s a nemzet jeleseit, kik e küzdelmet évtizedeken át folytatták az alkotmányt megtámadó államhatalom ellen. Tisztelettel és kegyelettel kell gondolni arra a korszakra, melyből politikai életünk legfényesebb alakjai ragyognak felénk. Sőt el kell ismernünk, hogy ez az elmúlt korszak bizonyos tekintetben magasabban áll a mostaninál, mert amott nagyobb volt az idealizmus, nagyobb a lelkesedés, nagyobbak az elhatározások. S mégis van egy vonás, mely politikai életünk e korszakát kiválólag jellemzi : a municipális szellem, mely az akkori viszonyoknak szükségképi következménye volt. A nemzet ellenséges államhatalommal állott szemközt, mely megtámadta az alkotmányt, a szabadságot, a nemzetiséget. A nemzet pedig, hogy megvédje e legfőbb javakat , védelmi harcot folytatott, megerősített minden védelemre alkalmas helyet, hogy megakadályozza a szabadság teljes megsemmisülését, a fegyverek megválasztása, a taktika, melyet követtek, helyes és az akkori viszonyoknak megfelő volt. A védelemre, az akkori viszonyok között, nem lehetett találni alkalmasabb pontokat és eszközöket a municipiumoknál, s természetes, hogy ez új intézmény nagy jelentőségre jutott politikai csatánkban, hogy a legjobb hazafiak ragaszkodással s kegyelettel vették körül, hogy a nemzet szabadságát fenyegető államhatalom ellen folytatott küzdelemben a leghatalmasabb tényezőnek s a szabadság legnagyobb biztosítékának tartották, s e hangulat oly erős volt, hogy mikor alkalom nyilt rá 1861-ben, hatalmasan föllobbant, nem csökkent 1867-ben, sőt midőn 1870 ben a közigazgatási szervezetről intézkedett a törvényhozás, ez határozottan municipális szellemben történt, s közigazgatásunk szervezete ezen új alapon áll jelenleg is. Hogy nálunk a municipiumok kultusza fejlődött ki, az lélektanilag s történelmileg megmagyarázható, hogy az elmúlt korszakban az akkori politikai nemzet a municipiumokat használta föl szabadsága védelmére, az helyes és célszerű volt. De alig érhetett bennünket, nagyobb szerencsétlenség annál, hogy a municipális fölfogást átvittük egy oly korszakba is, midőn a viszonyok teljesen megváltoztak, midőn föladataink és céljaink lényegileg mások lettek, midőn a municipiumok e föladatok megválasztására nem voltak alkalmasak s midőn a municipális szervezetnél megmaradni annyit jelentett, mint lemondani legmagasabb céljaink, legéletbevágóbb érdekeink megvalósításáról. S hogy 1867. óta teljesen megváltozott viszonyokkal állunk szemközt, azt bizonyára nem fogja tagadni senki sem. Messze vezetne a különbségek részletezése s itt csupán két lényeges főmomentumra szorítkozom. A municipális korszakban az államhatalom megtámadta szabadságunkat és nemzetiségűn-