Szegedi Híradó, 1881. július-december (23. évfolyam, 147-298. szám)

1881-10-18 / 237. szám

Huszonharmadik évfolyam 1881. 237-ik szám. Kedd, október 18-án. Megjelen: az ünnep utáni napokat kizárt mindennap. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre . . . 15 frt —­kr. Félévre .... 7, 50 , Évnegyedre . . 3 „ 75 „ Egy hóra ... 1 „ 35 „ Előfizetések legcélszerűbben posta­utalvány útján eszközölhetők.Szegedi Híradó. POLITIKAI És VEGYESTARTALMÚ NAPILAP­ Szerkesztőségi iroda: hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál tér 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám Ára. © 3sz. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak tereért elje : hirdetésnél 6 kr, k­izette többszörinél 4 kr f ,­ásnál 80 kr. kincs­z: fizetendő, b ánandó lapok­ra ülőn fizetendők, a négyhasábos _______­ dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetés­­irodákban is. Kiadóhivatal: Burger Gusztáv könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papírraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. A honvédelmi miniszter és a vásári komédiások. (5 egy közlemény.) IV. (T.) Hát a magyarok közt nehezen van egy huszadrész, a­ki meg nem ér­demelné azt, a­mit Göczel kapott a ha­zafias lelkesültségtől, egy huszadrész még mindig lesz, a­ki nem érdemli,­mert szolgalelkű ember mindig van. De, hogy a közös hadsereg magyarjait holmi See­­mannok és Lendlek németté emészszék, vagy abban a szellemet megmérgezzék, attól a mai világban nem félünk, sőt nagyon siralmas lenne reánk nézve, ha gyermekeinkben a hazafias szellemet az alkotmányra tett esküvel kellene meg­őrizni. Mert hiszen jól van, nem mond­juk, hogy az az eskü a mai világban nem ér semmit, de hogy 1848-ban nem sokat ért, azt láttuk. Pedig 1848-ban az alkotmányos szabadságról annyit sem tudott a magyar katona, hogy hű-e vagy bá; azóta tudja, a­mit tud; de annyit tudott, hogy magyar ! Annyit tu­dott, hogy „Magyarország vérben áll“, s nem volt annyi eskü és sárkánytej meg mézesmadzag, a­melylyel vissza lehetett volna tartani attól, hogy ontani oda ne vigye az ő vérét is, ha csak vihette. Ha szerét tehette, hazajött Cseh­országból, hazajött Olaszországból. Nem olyan volt akkor a hadsereg szelleme, mint most, hanem olyanabb volt százszor, azért a magyar szívben, bár ha nem pengették, ott volt a búr, mely a hazaszeretet melegének első érin­tésére megszólalt, mint a Memnon-szo­­bor, s miként Minerva fejéből Jupiter, úgy pattantak elő a Damjanichok és Ihászok. — Hát ne kiabáljon az én fü­lembe csepüevő azért, mert Seemann is meg Lendl is van a világon, mert hát Göczel is van, és pedig annyi Göczel van, hogy adandó alkalommal úgy meg­kötöznék a Seemannokat és Lendl­eket, hogy mocanni sem bírnának, — mint a­hogy 1848—49-ben tették vala. De hát „Hentzi-szobor!“ „Sárga­fekete zászló!“ „Német!“ — Ugyan van-e még több buta frázis ? mert úgy hirtelen nem jut eszembe több, a „Füg­getlenség“ dikcionáriumában pedig nem érek most rá keresgélni; ámde csak le­gyen, verjék fejéhez Szende Béla mi­niszternek, azért Szende Béla minisz­ter mégis csak miniszter marad, míg a csepvevő nehezen lesz valaha miniszterré! Igen­is való az, hogy a magyar fiúk nem akarnak katonák lenni, s ha nincs annyi magyar tiszt, a­mennyi kell, ha a számot Dinstlikkel és Lendl­ekkel kell pótolni, annak nem Szende Béla az oka, mert a fiatalságra még jobban hat a csepvevő frázis, mint a honvédelmi miniszter akarata. Magyar tiszti iskolát kell állítani, mondják. Persze, hogy üresen álljon , mert annyi a pénz, mint a polyva. Ott a Ludoviceum, kötéllel kell bele a hon­védtisztnek való fiatal embert fogni, pedig tiszti iskola az is. Hanem ismerni kell az ilyen beszédeket ! Ha a rosz tanuló nem tudja a leckét, az is azzal áll elő , hogy nincs könyvem! Mikor meg van, nem néz bele soha. Dejszen, a­hol akarat van, van ott könyv is, és ha látná a kormány, hogy a katonai pályára annyi a jelentkező, hogy a tiszti iskola fölállítása hazafias kötelesség, hát lenne akár tizenkettő. De mikor nem kell. Mikor a jelek és jelentkezők azt bizonyítják, hogy üresen állana! És csuda-e várjon, hogy igy va­gyunk, mikor a nagy mamlasz „Egyet­értés“, a­melynek pedig már benőhetett volna a feje lágya, még az is azt vála­szolja a Szende beszédére : a fiatal­ságnak igaza van! Míg a hadseregben ilyen szellem uralkodik, addig nem csak hogy ne menjen, de nem is szabad mennie ! Hja, uraim ! — ha még a ko­moly sajtó is csepvevő produkciókra szánja magát és olyan félrebeszélést csi­nál , hogy a­míg ilyen lesz a szellem, — így és úgy — hogy lehet akkor azt mondani, hogy Szendének nincs igaza ? Mert hogy Lendl­től és Dinstel­­től a szellem megváltoztatását hiába várjuk , az­tán igaz ? Az a többi kifogás is mind ilyen. Német tisztek árváié az előny, és a többi. Hát hogy lehessen magyar tisztek árváié, ha magyar tisztek nem igen vannak ? De hogy magyar avagy német tiszt árvája közt különbséget tennének, olyan esetet nem fognak fölmutatni. Aztán meg németül kell tudni annak, a­ki a közös hadsereg tiszti iskolájába föl akarja magát vétetni, a­mennyiben ismernie kell a nyelv elemeit. De hát ezelőtt nem kellett az sem! — kiált föl — nem tudom már én, hogy melyik csepa­evő. Persze, mert azelőtt a német nyelv a gymnáziumokban nem volt kötelező tantárgy, ámde a­mióta kötelező tan­tárgy, hát azt csak meg lehet kívánni a tiszti iskolába lépőtől, hogy a német nyelv elemeit ismerje, mert ha még annyit sem tanult, hát akkor ne is men­jen tisztnek, hanem menjen közlegény­nek. Hanem igenis az van a dologban, hogy csak a legroszabb tanulók szánják magukat reá, hogy veszett fejszének nyele legyen, és a csepüevők ezek mal­mára hajtják a vizet. És írhatnánk még sokat, nagyon sokat. Bebizonyíthatnánk a-tól z-ig, hogy a csepüevés, a vásári komédiáskodás, az olcsó népszerűséghajhászat nemzeti ki­józanodásunkra és előhaladásunkra nézve még mindig nagy veszedelem, de hát arról még nem lehet tenni egyhamar. Szeged polgárságának egy része meg­mutatta, hogy a kijózanodás útján halad, de míg ez hazánkban általános dolog lesz, addig, én istenem! sok víz lehöm­pölyög a Tiszán ! Szeged, október 17. — Királyunk és az orosz csá­szár találkozása, úgy látszik, bevégzett tény és legközelebb végbemegy. A P. N. érte­sülése szerint 8 felsége Budapestről fog indulni e találkozásra, és pedig Oderbergen át Krak­kóba. A találkozás Krzeszovicén fog vég­bemenni. A diszszázad ez alkalomra a Krak­kóban állomásozó magyar 60-ik (egri) ezredből vézetett. Ezt a századot a legmagasabb termetű tisztekből és legényekből állították össze s a szolgálatra begyakorolják. — Ő felsége a király ma volt Buda­pestre érkezendő­. Ugyanekkor a fővárosba érke­zik S­z­l­á­v­y , a helyettes külügyminiszter a gr. A­n­d­r­á­s­s­y is és fontos tanácskozások mennek végbe. Ő fölségét Szlávy miniszter fogja elkísérni az orosz császárral való talál­kozásra. — A három császár viszonyára vonatkozólag a Köln. Zeitung bécsi levelezője Haymerle bárónak egy nevezetes mondását idézi. Haymerle b. 1879. október 5-én követ­kezőleg nyilatkozott előtte: „Hogy az orosz kormánykörök állhatatlanságával szemben Orosz­országra komoly nyomást lehessen gyakorolni, továbbá tekintetbe véve azt a veszélyt, hogy a francia köztársaság még jobban nyomulhat bal felé s az olasz forradalmi mozgalmak a nagyon is gyönge kormány alatt mint vissza­vert mozgások szétterjedhetnek, létrejött a német-osztrák-magyar szövetség, hogy Európá­ban szilárd békeidő útját egyengesse és intés legyen, Németországot és Ausztria-Magyaror­­szágot kivéve, minden államban a zavargó­ állhatatlan elemeknek !“ . Ugyanez a leve­lező állítja, hogy Haymerle mindig óhajtotta, hogy Oroszországgal megint helyreálljon a ba­rátságos viszony. Haymerlenek el kellett volna ő­felségét kísérnie az orosz cárral való talál­kozásra.­­ A külügyminiszteri állás betöltésének kérdését taglalva a Neue Freie Presse, panaszkodik, hogy a német-osz­trákok a jelen elhatározó pillanatban nincsenek is képviselve a trón körül. A mi és birodalmi érdekeink képviseletét — írja — szívesebben látjuk a magyarok kezében, mint egy olyan emberében, a­ki hivatalánál és kötelességénél fogva erre hivatva lenne. De bármily drágán van is megvásárolva az a vigasz, hogy a ma­gyar befolyás most az erősebb, az mégis vigasz. Nemcsak a legnagyobb aggodalmaktól ment ez meg bennünket, hanem reményt is kezdünk táplálni a javulásra. Először is föltehetjük, hogy a magyar befolyás alatt nem fog oly ember Haymerle helyébe kineveztetni, a­ki azt a törekvést hozza magával, hogy Ausztriából szláv államot csináljon és Oroszországnak az európai szlávok fölötti uralomért versenytársává tegye; ez a törekvés egyenlő lenne egy évtizedekre terjedő csöndes és nyílt harccal, melynek eldöntése bizonyosan a szlávok eddigi főhatalmának javára és a mi kárunkra lenne. Oly államfér­fiak mint Szlávy és Tisza, ha a külügyek veze­tésével megbizatnának, nemcsak arra töreked­nének, hogy a külpolitika a német-osztrák-ma­gyar szövetségre támaszkodó békepolitikához ragaszkodjék, hanem át lennének hatva az alkotmányos szellemtől és a parlamenti institu­­tuciók tiszteletétől. A külügyekre gyakorolt irányadó befolyást, melyet az alkotmány a két miniszterelnöknek megenged s a­melyet Magyarország mindig jobban és nyomatékosabban tudott kifejteni, mint Ausztria, Tisza e pillanatban bizonyosan nyomatékosabban fogja alkalmazni, hogy a jövőre nézve is biztosítva legyen. Ha azonban a rendelkezésre álló emberek közt­i befolyás mellett történik választás, akkor föltehetjük, hogy az új külügyminiszter nemcsak a korona bizalmi embere lesz, hanem a magyar kor­mányé is és ez­elébe teendő annak az eshető­ségnek, hogy Rieger, Clam-Martinitz és Hohen­­warth bizalmi embere legyen. Szeged város rendsz. közgyűlése. Október 16-án. Októberi közgyűlésünk a nevezetesebbek közé tartozik. Volt közönség , mert a kétrend­beli választás szokatlan mérvben fokozta föl a városatyák buzgólkodását és a közügyek iránt tartozó városatyai kötelmeket — a voksolást — tömegesen jöttek teljesíteni. A jelenvoltak egyik jelentékeny kontingensét azok az alakok képez­ték, akiket csak választás alkalmával láthatni a közgyűlési teremben. Nemkülönben valónak jeles szónoklatok is, tüzes dikciók, melyek „hatására vannak mondva csinálva, mert közgyűlésünk modern Cicerói nem szalasztanának el ilyen publikumdús alkalmat, hogy a város érdekeitől dagadozó keblek hevét ki ne öntenék egy-egy dörgedelmes beszédben. E szerint minden tényező megvolt arra nézve, hogy a vasárnapi közgyűlés érdekes legyen. Az ülés kezdetét időszaki jelentések föl­olvasása képezte. Ezek közt volt, vagy lett volna, ha akadt volna valaki, a­ki meg­hallgassa — a múlt évről szóló pol­gármesteri jelentés is. A nagy skartéta-halmaz láttára, melyet dr. Tóth Pál aljegyző olvasásra készen két kézre fogott, a városatyák szelíd rémülettel határozták el, hogy a jelentés fölolvasottnak tekin­teti­k. Az egy vagy másfélórai unalom gyötrelmé­től ezzel a határozattal szerencsésen megváltotta magát a közgyűlés; a skartétákat különben nyomtassák ki és olvassa el, a­kinek gusztusa lesz hozzá. A polgármesteri évi jelentés pedig ez­úttal megérdemelte volna, hogy ezt a közgyűlés meghallgassa, mert tartalmán kívül ezt a hivatalos elaborátumot az a körülmény is nevezetessé teszi, hogy csak októberre készült el. Szabály szerint januárban vagy februárban kellene az évi jelentést bemutatni. Ezúttal azon különös helyzetbe jutottunk, hogy kilenc hónapig kelle várnunk reá. Addig csiná­­lódott. Most aztán még a kinyomatás és expedí­ció munkái által igényelt időt is, hozzászámítva: a testvér-törvényhatóságok körülbelül ut esztendő táján kézhez kapják a Szeged város 1880-ik évi törvényhatósági ügyeiről szóló jelentést s ter­mészetesen nagyot fognak bámulni a mi köz­­igazgatási ügykezelésünk mintaszerűsége fölött. A napirend előtt L­é­v­a­y Ferenc indít­ványt terjesztett elő az iránt, hogy S­o­m­o­­g­y­i Károlynak legfelsőbb helyről történt ki­tüntetése alkalmából a város közgyűlése fe­jezze ki üdvözletét és meleg szerencsekívona­­tát. Az indítvány egyhangú éljenzéssel elfo­gadtatott, mint egyik meleg kifejezése a sze­gedi könyvtár nagylelkű alapítója iránt táplált közérzületnek. Ezután B­ö­r­c­s­ö­k Sándor eresztett meg egy „szomorú dolog“-teljes filippikát a vám­sorompók zárórái ellen. A zárórák kérdése már harmadszor került a közgyűlés elé, és sajnálatos dolog, hogy a vámkezelő és fel­ügyelő személyzet által a hatóság nem szerez­­tetett föltétlen érvényt a vámszabályzat és a közgyűlés azon rendeletének, hogy vámmentes tárgyakat megszorítás nélkül lehet ki- és be­szállítani. A­mennyire kívánatosnak tartjuk, hogy a közlekedést gátló akadályok megszün­­tettesenek , és oly elhibázott dolognak tartjuk a közgyűlés azon túlhajtott határozatát, mely a zárórákat teljesen eltörülvén, a nap minden órájában szabad utat nyitott a vámfizetés alá tartozó tárgyak ki- és behurcolásának. Ezzel a vámkezelési szabályokon nagyon gyökeres vál­tozást tett és egyúttal eret vágott a vámjöve­delmen is, mert a zár teljes feloldása mellett sokkal több költségbe kerül majd a hivatali és őrszemélyzet és az ellenőrzési szolgálat s a mel­lett is gyakran csempészetek fordulhatnak elő. Ez az eset is bizonyítja, mily ingatag lá­bon áll a 284 felű közigazgatás következetes­sége s azzal együtt a közjövedelmek sorsa. Valaki elpanaszolja, hogy egy-két vámmentes tárgyakat szállító kocsit nem bocsáttattak át a vámsorompón és a közgyűlés annyira tűzbe­jön, hogy a­helyett, hogy az illető vámfel­­ügyelőségi közeget elcsapná és a vámszabály­zat pontos betartása iránt — melyek a vám­mentes tárgyakkal korlátlanul szabad közleke­dést biztosítanak — ráparancsolna a revizorra: kirúgja a vámkezelés fenekét és „szabad a vá­sár !“ — egynegyed órai dikciózás után, a do­log alapos megfontolása nélkül, egészen föl­oldja a zárórákat, anélkül, hogy legalább meg­hallgatná a javadalmak kezelő bizottságának véleményét. Hiába­, az ilyesmi nálunk bármi­kor megtörténhetik, ha esetleg a többség a sze­rint alakul, hogy egy ilyen indítványt „sür­gősnek megszavaztatva azonnal keresztül le­het hajtani. A napirend fölvétele előtt még Poh­a­­ner Jenő kezdett egy dörgedelmes támadást, mely a hatóság ellen irányult és nagyon kirívó modorban gyanúsította azt a közgyűlési tárgy­­sorozat összeállítása tekintetében a házszabályok kijátszásával. Rögtön kiderült, hogy azon állí­tás, melyre támadását fektette, alaptalan és igy Polczner úr beleállt a nagyhangú rek­­riminálásba; a hatóság pedig az alaptalan gy­a­­nusításért elégtétel gyanánt beérhette azon de­rültséggel, melyet szónok fölsülése keltett. A napirend tárgyaiból csak két ügyet volt türelme elintézni a választás-szomjas közgyű­lésnek. Ez a királybiztos kétrendbeli leirata volt a kórházi élelmezési vállalat és a nyomá­sokon űzött legeltetés ellenőrzése tárgyában ho­zott közgyűlési határozatra vonatkozólag. Ezután elnök bejelente M­e­á­k Gyula halálát s a közgyűlés jegyzőkönyvben ha­tározta kifejezni fájdalmát az ügybuzgó bi­zottsági tag halála fölött és gyászoló családjá­­hoz részvét­iratot intézett.

Next