Szegedi Híradó, 1881. július-december (23. évfolyam, 147-298. szám)
1881-10-18 / 237. szám
Huszonharmadik évfolyam 1881. 237-ik szám. Kedd, október 18-án. Megjelen: az ünnep utáni napokat kizárt mindennap. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre . . . 15 frt —kr. Félévre .... 7, 50 , Évnegyedre . . 3 „ 75 „ Egy hóra ... 1 „ 35 „ Előfizetések legcélszerűbben postautalvány útján eszközölhetők.Szegedi Híradó. POLITIKAI És VEGYESTARTALMÚ NAPILAP Szerkesztőségi iroda: hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál tér 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám Ára. © 3sz. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak tereért elje : hirdetésnél 6 kr, kizette többszörinél 4 kr f ,ásnál 80 kr. kincsz: fizetendő, b ánandó lapokra ülőn fizetendők, a négyhasábos _______ dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetésirodákban is. Kiadóhivatal: Burger Gusztáv könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papírraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. A honvédelmi miniszter és a vásári komédiások. (5 egy közlemény.) IV. (T.) Hát a magyarok közt nehezen van egy huszadrész, aki meg nem érdemelné azt, amit Göczel kapott a hazafias lelkesültségtől, egy huszadrész még mindig lesz, aki nem érdemli,mert szolgalelkű ember mindig van. De, hogy a közös hadsereg magyarjait holmi Seemannok és Lendlek németté emészszék, vagy abban a szellemet megmérgezzék, attól a mai világban nem félünk, sőt nagyon siralmas lenne reánk nézve, ha gyermekeinkben a hazafias szellemet az alkotmányra tett esküvel kellene megőrizni. Mert hiszen jól van, nem mondjuk, hogy az az eskü a mai világban nem ér semmit, de hogy 1848-ban nem sokat ért, azt láttuk. Pedig 1848-ban az alkotmányos szabadságról annyit sem tudott a magyar katona, hogy hű-e vagy bá; azóta tudja, amit tud; de annyit tudott, hogy magyar ! Annyit tudott, hogy „Magyarország vérben áll“, s nem volt annyi eskü és sárkánytej meg mézesmadzag, amelylyel vissza lehetett volna tartani attól, hogy ontani oda ne vigye az ő vérét is, ha csak vihette. Ha szerét tehette, hazajött Csehországból, hazajött Olaszországból. Nem olyan volt akkor a hadsereg szelleme, mint most, hanem olyanabb volt százszor, azért a magyar szívben, bár ha nem pengették, ott volt a búr, mely a hazaszeretet melegének első érintésére megszólalt, mint a Memnon-szobor, s miként Minerva fejéből Jupiter, úgy pattantak elő a Damjanichok és Ihászok. — Hát ne kiabáljon az én fülembe csepüevő azért, mert Seemann is meg Lendl is van a világon, mert hát Göczel is van, és pedig annyi Göczel van, hogy adandó alkalommal úgy megkötöznék a Seemannokat és Lendleket, hogy mocanni sem bírnának, — mint ahogy 1848—49-ben tették vala. De hát „Hentzi-szobor!“ „Sárgafekete zászló!“ „Német!“ — Ugyan van-e még több buta frázis ? mert úgy hirtelen nem jut eszembe több, a „Függetlenség“ dikcionáriumában pedig nem érek most rá keresgélni; ámde csak legyen, verjék fejéhez Szende Béla miniszternek, azért Szende Béla miniszter mégis csak miniszter marad, míg a csepvevő nehezen lesz valaha miniszterré! Igenis való az, hogy a magyar fiúk nem akarnak katonák lenni, s ha nincs annyi magyar tiszt, amennyi kell, ha a számot Dinstlikkel és Lendlekkel kell pótolni, annak nem Szende Béla az oka, mert a fiatalságra még jobban hat a csepvevő frázis, mint a honvédelmi miniszter akarata. Magyar tiszti iskolát kell állítani, mondják. Persze, hogy üresen álljon , mert annyi a pénz, mint a polyva. Ott a Ludoviceum, kötéllel kell bele a honvédtisztnek való fiatal embert fogni, pedig tiszti iskola az is. Hanem ismerni kell az ilyen beszédeket ! Ha a rosz tanuló nem tudja a leckét, az is azzal áll elő , hogy nincs könyvem! Mikor meg van, nem néz bele soha. Dejszen, ahol akarat van, van ott könyv is, és ha látná a kormány, hogy a katonai pályára annyi a jelentkező, hogy a tiszti iskola fölállítása hazafias kötelesség, hát lenne akár tizenkettő. De mikor nem kell. Mikor a jelek és jelentkezők azt bizonyítják, hogy üresen állana! És csuda-e várjon, hogy igy vagyunk, mikor a nagy mamlasz „Egyetértés“, amelynek pedig már benőhetett volna a feje lágya, még az is azt válaszolja a Szende beszédére : a fiatalságnak igaza van! Míg a hadseregben ilyen szellem uralkodik, addig nem csak hogy ne menjen, de nem is szabad mennie ! Hja, uraim ! — ha még a komoly sajtó is csepvevő produkciókra szánja magát és olyan félrebeszélést csinál , hogy amíg ilyen lesz a szellem, — így és úgy — hogy lehet akkor azt mondani, hogy Szendének nincs igaza ? Mert hogy Lendltől és Dinsteltől a szellem megváltoztatását hiába várjuk , aztán igaz ? Az a többi kifogás is mind ilyen. Német tisztek árváié az előny, és a többi. Hát hogy lehessen magyar tisztek árváié, ha magyar tisztek nem igen vannak ? De hogy magyar avagy német tiszt árvája közt különbséget tennének, olyan esetet nem fognak fölmutatni. Aztán meg németül kell tudni annak, aki a közös hadsereg tiszti iskolájába föl akarja magát vétetni, amennyiben ismernie kell a nyelv elemeit. De hát ezelőtt nem kellett az sem! — kiált föl — nem tudom már én, hogy melyik csepaevő. Persze, mert azelőtt a német nyelv a gymnáziumokban nem volt kötelező tantárgy, ámde amióta kötelező tantárgy, hát azt csak meg lehet kívánni a tiszti iskolába lépőtől, hogy a német nyelv elemeit ismerje, mert ha még annyit sem tanult, hát akkor ne is menjen tisztnek, hanem menjen közlegénynek. Hanem igenis az van a dologban, hogy csak a legroszabb tanulók szánják magukat reá, hogy veszett fejszének nyele legyen, és a csepüevők ezek malmára hajtják a vizet. És írhatnánk még sokat, nagyon sokat. Bebizonyíthatnánk a-tól z-ig, hogy a csepüevés, a vásári komédiáskodás, az olcsó népszerűséghajhászat nemzeti kijózanodásunkra és előhaladásunkra nézve még mindig nagy veszedelem, de hát arról még nem lehet tenni egyhamar. Szeged polgárságának egy része megmutatta, hogy a kijózanodás útján halad, de míg ez hazánkban általános dolog lesz, addig, én istenem! sok víz lehömpölyög a Tiszán ! Szeged, október 17. — Királyunk és az orosz császár találkozása, úgy látszik, bevégzett tény és legközelebb végbemegy. A P. N. értesülése szerint 8 felsége Budapestről fog indulni e találkozásra, és pedig Oderbergen át Krakkóba. A találkozás Krzeszovicén fog végbemenni. A diszszázad ez alkalomra a Krakkóban állomásozó magyar 60-ik (egri) ezredből vézetett. Ezt a századot a legmagasabb termetű tisztekből és legényekből állították össze s a szolgálatra begyakorolják. — Ő felsége a király ma volt Budapestre érkezendő. Ugyanekkor a fővárosba érkezik Szlávy , a helyettes külügyminiszter a gr. Andrássy is és fontos tanácskozások mennek végbe. Ő fölségét Szlávy miniszter fogja elkísérni az orosz császárral való találkozásra. — A három császár viszonyára vonatkozólag a Köln. Zeitung bécsi levelezője Haymerle bárónak egy nevezetes mondását idézi. Haymerle b. 1879. október 5-én következőleg nyilatkozott előtte: „Hogy az orosz kormánykörök állhatatlanságával szemben Oroszországra komoly nyomást lehessen gyakorolni, továbbá tekintetbe véve azt a veszélyt, hogy a francia köztársaság még jobban nyomulhat bal felé s az olasz forradalmi mozgalmak a nagyon is gyönge kormány alatt mint visszavert mozgások szétterjedhetnek, létrejött a német-osztrák-magyar szövetség, hogy Európában szilárd békeidő útját egyengesse és intés legyen, Németországot és Ausztria-Magyarországot kivéve, minden államban a zavargó állhatatlan elemeknek !“ . Ugyanez a levelező állítja, hogy Haymerle mindig óhajtotta, hogy Oroszországgal megint helyreálljon a barátságos viszony. Haymerlenek el kellett volna őfelségét kísérnie az orosz cárral való találkozásra. A külügyminiszteri állás betöltésének kérdését taglalva a Neue Freie Presse, panaszkodik, hogy a német-osztrákok a jelen elhatározó pillanatban nincsenek is képviselve a trón körül. A mi és birodalmi érdekeink képviseletét — írja — szívesebben látjuk a magyarok kezében, mint egy olyan emberében, aki hivatalánál és kötelességénél fogva erre hivatva lenne. De bármily drágán van is megvásárolva az a vigasz, hogy a magyar befolyás most az erősebb, az mégis vigasz. Nemcsak a legnagyobb aggodalmaktól ment ez meg bennünket, hanem reményt is kezdünk táplálni a javulásra. Először is föltehetjük, hogy a magyar befolyás alatt nem fog oly ember Haymerle helyébe kineveztetni, aki azt a törekvést hozza magával, hogy Ausztriából szláv államot csináljon és Oroszországnak az európai szlávok fölötti uralomért versenytársává tegye; ez a törekvés egyenlő lenne egy évtizedekre terjedő csöndes és nyílt harccal, melynek eldöntése bizonyosan a szlávok eddigi főhatalmának javára és a mi kárunkra lenne. Oly államférfiak mint Szlávy és Tisza, ha a külügyek vezetésével megbizatnának, nemcsak arra törekednének, hogy a külpolitika a német-osztrák-magyar szövetségre támaszkodó békepolitikához ragaszkodjék, hanem át lennének hatva az alkotmányos szellemtől és a parlamenti institutuciók tiszteletétől. A külügyekre gyakorolt irányadó befolyást, melyet az alkotmány a két miniszterelnöknek megenged s amelyet Magyarország mindig jobban és nyomatékosabban tudott kifejteni, mint Ausztria, Tisza e pillanatban bizonyosan nyomatékosabban fogja alkalmazni, hogy a jövőre nézve is biztosítva legyen. Ha azonban a rendelkezésre álló emberek közti befolyás mellett történik választás, akkor föltehetjük, hogy az új külügyminiszter nemcsak a korona bizalmi embere lesz, hanem a magyar kormányé is és ezelébe teendő annak az eshetőségnek, hogy Rieger, Clam-Martinitz és Hohenwarth bizalmi embere legyen. Szeged város rendsz. közgyűlése. Október 16-án. Októberi közgyűlésünk a nevezetesebbek közé tartozik. Volt közönség , mert a kétrendbeli választás szokatlan mérvben fokozta föl a városatyák buzgólkodását és a közügyek iránt tartozó városatyai kötelmeket — a voksolást — tömegesen jöttek teljesíteni. A jelenvoltak egyik jelentékeny kontingensét azok az alakok képezték, akiket csak választás alkalmával láthatni a közgyűlési teremben. Nemkülönben valónak jeles szónoklatok is, tüzes dikciók, melyek „hatására vannak mondva csinálva, mert közgyűlésünk modern Cicerói nem szalasztanának el ilyen publikumdús alkalmat, hogy a város érdekeitől dagadozó keblek hevét ki ne öntenék egy-egy dörgedelmes beszédben. E szerint minden tényező megvolt arra nézve, hogy a vasárnapi közgyűlés érdekes legyen. Az ülés kezdetét időszaki jelentések fölolvasása képezte. Ezek közt volt, vagy lett volna, ha akadt volna valaki, aki meghallgassa — a múlt évről szóló polgármesteri jelentés is. A nagy skartéta-halmaz láttára, melyet dr. Tóth Pál aljegyző olvasásra készen két kézre fogott, a városatyák szelíd rémülettel határozták el, hogy a jelentés fölolvasottnak tekintetik. Az egy vagy másfélórai unalom gyötrelmétől ezzel a határozattal szerencsésen megváltotta magát a közgyűlés; a skartétákat különben nyomtassák ki és olvassa el, akinek gusztusa lesz hozzá. A polgármesteri évi jelentés pedig ezúttal megérdemelte volna, hogy ezt a közgyűlés meghallgassa, mert tartalmán kívül ezt a hivatalos elaborátumot az a körülmény is nevezetessé teszi, hogy csak októberre készült el. Szabály szerint januárban vagy februárban kellene az évi jelentést bemutatni. Ezúttal azon különös helyzetbe jutottunk, hogy kilenc hónapig kelle várnunk reá. Addig csinálódott. Most aztán még a kinyomatás és expedíció munkái által igényelt időt is, hozzászámítva: a testvér-törvényhatóságok körülbelül ut esztendő táján kézhez kapják a Szeged város 1880-ik évi törvényhatósági ügyeiről szóló jelentést s természetesen nagyot fognak bámulni a mi közigazgatási ügykezelésünk mintaszerűsége fölött. A napirend előtt Lévay Ferenc indítványt terjesztett elő az iránt, hogy Somogyi Károlynak legfelsőbb helyről történt kitüntetése alkalmából a város közgyűlése fejezze ki üdvözletét és meleg szerencsekívonatát. Az indítvány egyhangú éljenzéssel elfogadtatott, mint egyik meleg kifejezése a szegedi könyvtár nagylelkű alapítója iránt táplált közérzületnek. Ezután Börcsök Sándor eresztett meg egy „szomorú dolog“-teljes filippikát a vámsorompók zárórái ellen. A zárórák kérdése már harmadszor került a közgyűlés elé, és sajnálatos dolog, hogy a vámkezelő és felügyelő személyzet által a hatóság nem szereztetett föltétlen érvényt a vámszabályzat és a közgyűlés azon rendeletének, hogy vámmentes tárgyakat megszorítás nélkül lehet ki- és beszállítani. Amennyire kívánatosnak tartjuk, hogy a közlekedést gátló akadályok megszüntettesenek , és oly elhibázott dolognak tartjuk a közgyűlés azon túlhajtott határozatát, mely a zárórákat teljesen eltörülvén, a nap minden órájában szabad utat nyitott a vámfizetés alá tartozó tárgyak ki- és behurcolásának. Ezzel a vámkezelési szabályokon nagyon gyökeres változást tett és egyúttal eret vágott a vámjövedelmen is, mert a zár teljes feloldása mellett sokkal több költségbe kerül majd a hivatali és őrszemélyzet és az ellenőrzési szolgálat s a mellett is gyakran csempészetek fordulhatnak elő. Ez az eset is bizonyítja, mily ingatag lábon áll a 284 felű közigazgatás következetessége s azzal együtt a közjövedelmek sorsa. Valaki elpanaszolja, hogy egy-két vámmentes tárgyakat szállító kocsit nem bocsáttattak át a vámsorompón és a közgyűlés annyira tűzbejön, hogy ahelyett, hogy az illető vámfelügyelőségi közeget elcsapná és a vámszabályzat pontos betartása iránt — melyek a vámmentes tárgyakkal korlátlanul szabad közlekedést biztosítanak — ráparancsolna a revizorra: kirúgja a vámkezelés fenekét és „szabad a vásár !“ — egynegyed órai dikciózás után, a dolog alapos megfontolása nélkül, egészen föloldja a zárórákat, anélkül, hogy legalább meghallgatná a javadalmak kezelő bizottságának véleményét. Hiába, az ilyesmi nálunk bármikor megtörténhetik, ha esetleg a többség a szerint alakul, hogy egy ilyen indítványt „sürgősnek megszavaztatva azonnal keresztül lehet hajtani. A napirend fölvétele előtt még Pohaner Jenő kezdett egy dörgedelmes támadást, mely a hatóság ellen irányult és nagyon kirívó modorban gyanúsította azt a közgyűlési tárgysorozat összeállítása tekintetében a házszabályok kijátszásával. Rögtön kiderült, hogy azon állítás, melyre támadását fektette, alaptalan és igy Polczner úr beleállt a nagyhangú rekriminálásba; a hatóság pedig az alaptalan gyanusításért elégtétel gyanánt beérhette azon derültséggel, melyet szónok fölsülése keltett. A napirend tárgyaiból csak két ügyet volt türelme elintézni a választás-szomjas közgyűlésnek. Ez a királybiztos kétrendbeli leirata volt a kórházi élelmezési vállalat és a nyomásokon űzött legeltetés ellenőrzése tárgyában hozott közgyűlési határozatra vonatkozólag. Ezután elnök bejelente Meák Gyula halálát s a közgyűlés jegyzőkönyvben határozta kifejezni fájdalmát az ügybuzgó bizottsági tag halála fölött és gyászoló családjához részvétiratot intézett.