Szegedi Híradó, 1891. január-március (33. évfolyam, 7-88. szám)
1891-02-14 / 44. szám
Szeged, 1891. XXXIII. évfolyam. 44. szám. Szombat, február 14. Előfizetési árak: Házhoz hordással vagylustán küldve: Egész évre . 14 frt — kr. Félévre . . 7 » — » Negyedévre 3 » 50 » Egy hóra . . 1 » 20 » Egyes szám ára 5 kr. Kiadóhivatal: Endrényi Testvérek könyvkereskedése Szegeden, hová az előfizetések s a lap szétküldésére vonatkozó fölszólamlások intézendők. SZEGEDI híradó POLITIKAI NAPILAP Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Szerkesztői iroda: Tisza Lajos körút 73. sz. Reitzer-féle ház, földszint, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmenteslen levelek nem fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetéseket és nyílttéri közleményeket a kiadóhivatal mérsékelt áron vesz föl. „Baross meghátrált.“ Szeged, február 14. Talán az egy Francziaországban könnyebb a legellentétesebb hangulatok rohamos fölidézése, majd ismét eloszlatása, mint nálunk, szép Magyarországban. Vagy egy hónapja jelentek meg a magyar kormánynak a helyi és a kivételes díjszabásokra vonatkozó rendelkezései, melyek egy egészséges, izmosító alkatrészt vannak hivatva képezni a magyar közgazdasági politika nagyszerű s mindinkább önállósuló gépezetében. Az ország tudomásul vette az új intézkedést, anélkül, hogy bárkinek is esze ágában lett volna valami hűhót csapni. Kis idő múlva észhez kaptak az osztrákok s nagy hirtelen rájöttek, hogy ezzel az új tarifával nagyban meg van nehezítve minden külföldi iparczikk versenye a magyar ipar termékeivel, mely magyar ipart eddigelé nagyon szívesen hitték a miféle élénk keleti fantázia szülte regényes ábrándnak. A magyar ipar, magyar őstermelés, magyar kereskedelem önállósulási törekvései persze nagyon érzékenyen érintik a mi kedves szomszédaink politikai szenvedélyeinek forrási tűzpontját, a zsebet. Az erre támadt égrendülés, fogak vicsorgatása, Neue Freie Presse nyelvöltögetése fölvilágosította a magyar közvéleményt, hogy hohó, az osztrák bántja a mi miniszterünket, nyilván valami nagy jót cselekedett. Ezen szentimentális alapból indult meg az üdvtáviratozás, föliratozás, díszpolgárrá választás, és a többi alkotmányos demonstráció, amint már ez nálunk szokás a nagy szavakra és úgy, mint a hasznos tettekre. A hangulat Lajthán innen, Lajthán túl ekként fölélénkülvén, már-már úgy tetszett, hogy nem két egymással szoros és barátságos viszonyban élő, sok tekintetben egymás támogatására utalt, a fődolgokat, illetőleg pedig egyenest együttes, jóakaró összeműködésre hivatott állam, hanem két elkeseredett ellenség áll szemben, melyeknek mindegyike el van tökélve a másiknak a lehető legérzékenyebb veszteségeket, megkárosítást okozni. A dolgok ilyetén fejlődésénél szükségesnek mutatkozott a kormányok őszinte, minden utógondolat nélkül való véleményének kölcsönös megismerése. Ezért ment Baross Bécsbe. Mivel pedig ez idő szerint a monarchia csak Magyarországon rendelkezik tényleg működésben levő törvényhozó testülettel, tehát olyan fórummal, honnét urbi et orbi lehet nyilatkozni, a magyar miniszter itt kijelenti, hogy szó sem lehet a tarifa módosításáról; nyíltan visszautasítja azt a gyanúsítást, hogy a magyar kormány álláspontját bármi tekintetben föladta, abban hagyta, vagy meghátrált volna.Kijelenti, hogy ezen díjszabásokat nemhogy módosítani, de megérinteni sem szabad, hacsak ezekért teljesen aequivalens ellenszolgáltatás nem adatik. Mellesleg azt is kijelenti, hogy bár Bécsben járt, nem adta el a hazát. Már most, erre a minden irányban precíz, félremagyarázást nem tűrő, férfias színvallásra a magyar ellenzéki sajtó egyhangúlag megfujja a harsonát, telslármázván a világot azzal a legfrissebb gyártású hazug jelszóval, hogy Baross meghátrált. Hát hiszen mindenki a maga szája ízze szerint táplálja a szellemét s a pro vagy contra hangulatkeltésnek nem utolsó eszköze a vakmerő áltatás, ámde azért fölmérjük tenni a magyar közvélemény józanság A „SZEGEDI HÍRADÓ“ TÁRCZÁJA, A temetkezési vállalkozó. — Orosz novella. — Irta; Puskin Sándor. (Folytatása és vége.) Mindnyájan nevettek, hanem a temetkezési vállalkozó sértve érzé magát s mogorva lett. De nem ügyelt rá senki, a vendégek ittak tovább, s a tornyokban már éjfélt harangoztak, midőn az asztaloktól eltávoztak. Csak a késő órákban váltak el egymástól a vendégek, többnyire emelkedett hangulatban. A potrohos pék meg a könyvkötő, kiknek orczáit mintha vörösre festették volna, ds karonfogva vezették Jurkót házacskájába, érvényesítve az orosz közmondást, hogy: «A kifizetett adósság elismerést érdemel». Prohhoroff Adrián részegen és dühöngve tért haza. — Miért, mondjátok meg — kiáltá — miért nem oly tisztességes az én üzletem, mint bárki másé ? Vagy talán egy koporsócsináló a hóhérnak sógora? Mi nevetni valójuk volt a pogányoknak fölöttem ? Vagy talán a temetkezési vállalkozót jámbor paprikajancsinak nézik ? Szándékoztam őket egy lakomára meghívni, tiszteletükre egy ünnepélyt rendezni, hanem most ugyan várhatnak arra! Helyettük inkább beinvitálom azokat, kiknek dolgozom, az én jóakaróimat — a holtakat! — Mit, atyuskám, — mondá leánya, mialatt csizmáit lehúzta. — Mit hadarsz összevissza ? Vess keresztet magadra! Ilyen gondolat! A holtakat egy lakomára meghivni! Borzasztó ! — Az ördögbe is, meghivom őket, — folytata Adrián, — raég pedig azonnal, holnapra hívom meg őket. Kérlek, jöjjetek holnap esti lakomámra s én mindent feltálalok, amivel Isten megajándékozott! E szavak után Adrián tántorogva ágyához ment, lefeküdt s rövideden egészséges hortyogása reszketteté meg a szoba levegőjét. Még sötét volt, midőn Adriánt felköltötték. Truschin nagykereskedő neje az éjjel meghalt s e hírrel egy lovas futárt küldtek hozzá. A temetkezési vállalkozó ttz kopek borravalót adott a futárnak, sietve felöltözködött s kocsira ülve Rasgulaira hajtatott. A halottas ház előtt már őrség volt fölállítva ; kereskedők futkostak ki-be, mint hollók, ha közelben zsákmányt éreznek. A halott egy asztalon volt kiterítve ; színe viaszsárga, de vonásait még nem jutította el az enyészet. Köröskörül a rokonok, jó barátok és szomszédok csoportja nyüzsgött. Az ablakok zárva voltak , gyertyák világították be a termet, s a papok imádkoztak. Adrián egy divatosan öltözött fiatal kereskedőhöz, Truschin öcscséhez, fordult és biztosított, hogy a koporsó, gyertyák, szemfedő, valamint az összes temetkezési kellékek rögtön, a legnagyobb pontossággal és hiánytalanul megérkeznek. Az örökös szórakozottan köszönte meg neki s megjegyzé, hogy a költségben nem fog fukarkodni s mindenben rábízza magát Prochoroff Adrián lelkiismeretességére. Ez esküdözött — mint közönségesen, — hogy nem fogja őt taksálni; egyetértő pillantást váltott munkásaival s eltávozott, hogy a szükséges intézkedéseket megtegye. Az egész nap a Rasgulai és a Nikitski-kapu közötti ide-oda kocsikázással telt el. Estefelé mindent rendbe hozott, elküldte kocsisait s ő maga is gyalogszerrel hazatért. Holdvilág volt. Adrián szerencsésen a Nikitski-kapuhoz érkezett. A templom előtt Jurkó barátunk rákiáltott s amint a koporsóraktárost fölismerte, jó éjt kívánt neki. Már öreg este volt. Amint Adrián házához közelgett, nagy meglepetésére észrevette, hogy valaki sietve odatart, s a kaput kinyitva, abban eltűnik. — Mit jelentsen ez? — mormoga Adrián. — Ki keres már megint? Talán tolvaj volt? Vagy együgyü leányaim egyikének kedvese? Ez veszélyt jelent! S már azon volt, hogy Jurkó barátját segítségül hívja. E pillanatban egy másik alak érkezett a kapuhoz s azon be akart lépni, de midőn észrevette, hogy a házigazda odasiet, megállt s megemelinté háromszögletes kalapját. Adrián fölismerni vélte az idegen arczát, de a nagy sietségben azt nem vizsgálhatta meg behatóbban. — Ön hozzám jött, — mondá .Adrián lihegve, — szíveskedjék tehát belépni. — Ne handabandázz, barátom ! — mondá a jövevény siri hangon; — csak menj elöl s mutass utat vendégeidnek! Adriánnak nem volt mást mit tenni, tehát belépett. Fölhaladt a lépcsőn s az idegen követte. Úgy rémlett neki, mintha szobájában emberek járkáltak volna idestova. — Micsoda ördöngös boszorkányság ez, — gondolá s berohant szobájába. — De lábai itt már megtagadták a szolgálatot. Szobája telve volt holtakkal. A hold bevilágított az ablakon s fényt vetett sárga és kékes arczaikra, besüppedt ajkaikra, homályos, félig csukott szemeikre s vékony, kiálló orrukra . . . Borzadva ismert bennök azokra, kiket ő eltemettetett; a vendég pedig, kit bevezetett, a brigadéros volt, akit a minap zuhogó csőben ta