Szegedi Uj Nemzedék, 1921. szeptember (3. évfolyam, 197-216. szám)
1921-09-01 / 197. szám
Legújabb távirataink A pénzügyminiszter az Osztrák- Magyar Banknak az SHS megszállás alól most felszabadult területeken forgalomban levő 10.000, 1000 és 100 koronáról szóló magyar felülbélyegzésű, valamint felülbélyegezetlen és úgynevezett első jugoszláv felülbélyegzésű bankjegyeinek kicserélésére megállapított határidőt szeptember 6-ig meghosszabbította. Bfslow vezértábornagy ma reggel elhunyt. Megrémült osztrák munkástanács. A grázi katona és munkástanács elhatározta, hogy a nyugatmagyarországi községekben történt eseményekre való tekintettel egyetlen embert sem tesznek ki a Magyarországba való nyomulás veszélyeinek. Csehország sem támogatja Ausztriát Bécsben tegnap prágai híreket terjesztettek, amelyek szerint a hallstadti egyezmény értelmében kilátásba vették, hogy Csehország abban az esetben, ha Nyugatmagyarország átadásában továbbra is zavar mutatkoznék, hatalmi eszközeivel közbelép a szerződésszerű állapot megteremtésére. Megállapítható, "hogy Hallstadtban nem kötöttek egyezményt és hogy az ottani tanácskozások katonai kérdésekre egyáltalán nem vonatkoztak. Ausztria részéről kizárt dolog, hogy Csehország katona erejét a maga érdekei számára igénybe vegye. A szerződés végrehajtássa a nagyantant hatalmait illetve, a nagykövetek értekezletét illeti meg. A vasvármegyei lakosság a magyar csendőrök visszatérését kívánja Vasvármegye területén ezidőszerint osztrák megszálló csapatok nincsenek. Az ország ez a része ma senki országa. Az első zónában levő lakosság a Bécsbe menekült osztrák és mayar kommunistáktól való félelmében kétségbeesetten fordult Sigray Antal főkormánybiztoshoz, kérve a magyar csendőröknek régi állomáshelyükre való visszatérését és a régi határnak mielőbbi megszállását. A főkormánybiztos közlése szerint minden községbe két-két csendőrt kell küldeni. Ez intézkedés foganatosítása a szövetségközi katonai bizottságtól függ. Megállapítják az újszegedi károkat. A szerb megszállás által Újszegeden okozott károk megállapítására a belügyminiszter Dobrovics miniszteri titkárt rendelte ki. A miniszteri megbízott szeptember 2-án érkezik Szegedre. Értesülésünk szerint nemcsak az újszeged, hanem az egész háromszögben okozott károkat fel fogja becsülni. A kárösszeg előreláthatólag igen sok millióra fog rúgni. Az iparkamara közgazdasági előadásai. A kereskedelmi és iparkamara közgazdasági előadásai, amelyek nem helyi jelentőségűek voltak. Hegedűs Lóránt, Gratz Gusztáv, Szterényi tartottak előadásokat, a háború alatt megszűntek. A kereskedelemre és iparra ezt a kiválóan fontos előadás sorozatot a kamara most ismét felveszi. A legközelebbi időben Polnay Jenő, az „Atlantica“ tengerhajózási részvénytár-saság vezérigazgatója, valamint Lengyel Géza, a vámközpont igazgatója tartanak előadást időszerű közgazdasági kérdésekről. Az előadások időpontját később közli a kamara. Pusztít a vérhas. Heitzmann Gyula kataszteri tisztviselőt nagy csapás érte. Mindkét kisfia, Vilmos és Miklós egy napon halt meg vérhasban. Már másodszor fordul elő, hogy a vérhas egy családból több áldozatot szed. A tiszti főorvosi hivatalban azt a felvilágosítást nyertük, hogy a ragály nem vett nagyobb méreteket, két hét alatt 14 megbetegedés fordult elő, melyből négy lett halálos végű. A vérhasnak a gyümölcsérés ideje, augusztus, szeptember és október a szezonja, ehhez képest a ragály fellépése kis mérvű. — Dr. Hajnal István ügyvédi irodáját Bástya utca 7. szám alá, az Ügyvédi Kamara épületébe (Kasskávéház mellett) helyezte át. 1436 — Minden nap kiolvashat egy minden nap Kiolvasnak egy könyvet egy koronáért, ha előfizet aő kölcsönkönyvtárban. Kígyó-1393 — Legolcsóbb könyvkötészet a Nyulosz. Iskolai, dísz és könyvtári könyvek olcsón köttetnek. Nyukosz tagok német és zongora tanítást vallatnak. Tisza Lajos körut 1., (felső Tiszapart). 1432 — Dr. Leitner Vilmos igazgató főorvos szeptember 1-től kezdve magánbetegei számára csak a lakásán (Kárászutca 14. tart rendelést. 1416 — Másolást, sokszorosítást Írógépen olcsón, gyorsan és szépen készít Windisch Vilmos irógépműszerész Írógép karbantartási és sokszorosító vállalata, Szent György-tér 5. Szívesség telefon 555, 502 Szalay utca 1. A cseh kormány hajlandó területi engedményeket tenni A Brünnben megtartott határkiigazító bizottsági ülésen a magyar kiküldöttek térképet terjesztettek elő, amely Magyarország javára határkiigazítást tartalmaz. A bizottságot újabb ülésre fogják egybehívni, amelyet Vácot tartanak meg. A tárgyalásokkal kapcsolatban a Slovenszko azt írja, hogy a cseh kormány hajlandó területi engedményeket tenni Magyarországnak. Hajlandó visszaadni elsősorban a Csallóközt, a dunaszerdahely—komáromi vasútvonalat, valamint határkiigazítást az Ipolynál. A megegyezés esetében a határ Budapesttől északra nyolcvan kilométerre tolódnék ki. Baja és Szeged. Baja város, amelyet a felszabadulás alkalmából táviratban üdvözölt Szeged, a következő köszönő sorokat távirtotta Somogyi polgármesterhez: „Felszabadulásunk felett érzett hazafias öröm és lelkesedés szeretetteljes nyilvánításáért hálás köszönetét küldi Baja város közönsége, Vojnich polgármester. SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK Közgazdaság A pénzügyminisztérium a mai hivatalos lapban elrendelte, hogy szeptember 1-től a forgalmi adóról szóló törvény életbeléptetése napjától forgalmi adó bélyegeket bocsássanak ki, mégpedig 1, 2, 5, 10, 15, 30 és 90 korona értékben. Később 50 és 100 koronás bélyegek is lesznek. A bélyegek ugyanolyan alakúak mint az értékpapír forgalmi adó bélyegei. A kereskedők ezeket a bélyegeket bevételük másfél százalékának megfelelő összegben naponta kötelesek pénztárkönyvükbe beragasztani. Várható paprikatermés. Az idei paprikatermés jóval gyengébb lesz a tavalyinál. Az első virágzás adja ugyanis a termés legjavát, ez azonban nagyrészben tönkrement. A másodvirágzású paprika elég jól áll, de kérdés, hogy be tud-e érni. Szeged és Kalocsa vidékén a palántákat kiszántották, mert nem tudtak fejlődni. A szegedi háromszög felszabadulásával két nagy paprikatermő községet, Újszegedet és Röszkét kaptuk vissza. A röszkei paprikatermelők már nagymennyiségű füzéres paprikát hoztak forgalomba 360 —380 koronáért. Forgalomba került az újtermésű paprika is, de nem vásárolják, mert apró és használhatatlan A paprika ára egyébként emelkedik: édesnemes 150—160 korona, rózsapaprika 90—110 korona. Tanügyi hírek A Hódmezővásárhelyen működő máramarosszigeti ref. jogakadémián a beiratkozások megkezdődtek. Azok, akik a késedelmeiket kellően kimentik, még szeptember hó folyamán beiratkozhatnak, sőt kivételes esetben még október hó első felében is. Az akadémia a Hódmezővásárhelyen szeptember folyamán megindítja rendszeres működését vizsgáztatásokkal és az előadások megkezdésével. Az előadások főként a délutáni órákban tartatnak. Rendkívüli hallgatókal nőket is vagy volt katonatiszteket is felveszünk. A rendes hallgatóul való átminősítésért később kell folyamodni. Tőzsde. A magyar korona zürichi jegyzése: 1.50. Nemzetközi pénzpiac. (Zürich, augusztus 31. Zárlat): Budapest 1.50 — — (Nyitás: 1.50------) Berlin 6.85, Newyork 587.— Milánó 25.60, Zágráb 3.25, Prága 6.—, Bécs 0.70-------Bukarest 6.95, Osztrák bélyegzett 0.60, Varsó 0.20. Ezüst korona 17.5, ezüst forintos 47. 48, ezüst 5 koronás koronánként 15.30. Budapest: (Valutapiac). Napoleon 1270--1295 font 1460—1480, dollar 385— 395, fr. frank 30 50—31.25, márka 4.50— 4.60, líra 16.50—16.75, osztrák korona 35— 36, rubel 0 43-044, lei 470—480, sokol 465—475, sv. frank 66.25- 67.25 kor dinár és fr. dinár 825—845, lengyel márka 14-15. Budapest: (Devizapiac): Amsterdam 123-126 Bukarest 465—475, Koppenhága és Krisztiánia 5100—5350, Berlin 450- 460 olasz 1670-1680, Prága 465— 475, Stockolm 8400- 8700, Svájc 6680— 6780, Wien 35-36, Zágráb 210-220. Irányzat. A tőzsde mai irányzata tartott. Forgalma nem igen alakult ki, tekintettel arra, hogy kevés vevő van a piacon. Élénkség csak a fa és a szénpapíroknál tapasztalható Malompapírok közül a Viktóriát keresték A valuta és devizapiacon a hangulat barátsgos. Főleg a dollárban történtek kötések A mai tőzsde irányzata tartott volt. A spekuláció a bizonytalan helyzet következtében nem mert nagyobb üzletkötésekbe bocsátkozni Egyes papírok lemorzsolódtak és az árveszteségek általában 100 koronáig terjedtek. Kivétel volt cukor, amelynek vesztesége 550 korona. A fapapíroknál Guttmann, Szlavónia,Magyar Lloyd élénk üzlet tárgyát képezte. A valutapiac szintén teljesen üzlettelen, itt azonban Napóleon nagy áremelkedést ért el, ami a piacon érezhető nagy áruhiánynak tudható be. A valuta- és devizapiacon Berlin és Prága volt kereslet tárgya. Az összes idegen pénzek beváltását és beszerzéssét legelőnyösebben, tőzsdei napi áron eszközli Bank- és Pénzváltóüzlet Vaspálya u. 5. Szegedállomás mellett. Telefon 689. Pénztári óra egész nap: 1382 Nyomatott a „Tevés“-nyomda műintézetében Szeged, Korona u. 1. Értesítem a n. é. hölgyközönséget, hogy Vidra*u. 3. szám alatt (Ligeti-ház) Üzletemet megnyitottam, hol filodellkalapok és alakítások a legszebb kivitelben készülnek. 1386 Juhász Ilona: X+X+XéZMX+X+Z+X+ZHhX+LéX+XéS Köztisztviselők raktárával szemben ? I BURGONYA H állandóan kapható kicsi- és nagyban I Zsebőknél.§ | ««XéOE-néSéCWeXéStZéaHH»« Szülők figyelmébe! *^ilB 1385 elsőrendű anyagból, saját készítményű, gyermekcipőit Vénig Gyula, Gizella-tér 3. szám. A Gizella*tér környékén és közelében lakó közönség kényelmére Gisella-tér 5. szám alatt a háború kezdete óta bezárt 4. számú Fióktejcsarnokunkat ismét megnyitottuk és mindazon közismeretes élelmicikkek, amelyeket árusíttattunk, ezen fiókunkban is állandóan kaphatók. Központi Tejcsarnok részv.társ. 1921 szeptember 1., csütörtök Apróhirdetések. Apróhirdetések dija 10 szóig 10 K., minden további szó 10. Vastagabb betűkkel szedett szavakat kétszeresen számítunk. gW' Vidékről a hirdetési dijak postabélyegekben is beküldhetők Telafonszám: 153. “IpB Apróhirdetési kedvezmény előfizetőinknek. Előfizetőink az apróhirdetések után további intézkedésig 50 százalékos kedvezményt élveznek, vagyis szavankint csak 50 fillért fizetnek. Jókarban levő egyszerű irodai falitórát keresünk megvételre. — Cím a kiadóban. Orvosi tan- és szakkönyvek eladók. — Belle, Dáni utca 7. 1439 Km» konzol tükröt, ami legalább 1809# cm magas, 90/100 cm széles, megvételre keresek. Talpay fodrász, Feketesas utca 16. 1440 g# diákot tanár ellátásba fogad ter-jVdményjárandóságok mellett. Stációutca 1.szám Kálvária-téren, 1434 __________ . . VII., VI., VIli. osztályú leánygimnáziumi könyvek eladók. Szentháromság utca 67. 1435 BURGONYA kilóia 5 korona a fióktejcsarnokokban. SW“ Viszonteladióknak ■ házhoz szállítva, nagy árkedvezmény a Központi Tejcsarnok telepén . Périsi*körut 16. szám. Tisztviselői kar figyelmébe! A kiosztott szövetekből elegáns férfi és női ruhákat (Zsolnay divatterme) előjegyzés sorrendjében kedvezményes áron készíti. Széchenyi-tér, Korzó-mozi házban az emeleten. Telefon 15.01. 1418