Székely Hirlap, 1870 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1870-12-03 / 97. szám
ban 25,000 ember áll, Vendôme-ban 35,000-en felül, Bourgesba 30,000 Orleans és Toury közt 150 ezer, ami összesen 200,000 tesz. Ezen fölül 50,000 körül van Nevers közelében s még 40,000 Autun és Chagny közt. Ezek közül 150,000 ember a sorezredhez tartozik s rendesen kiszolgált katonák. Nem valószínű, hogy Aurelles tábornok mindig védelmezői szerepet fog vinni, de az utak rosz állapota megakadályozzák abban, hogy iszonyú tüzérségi parkját megmozdítsa. Mihelyt egy kissé száradnifog a föld, azonnal elő fog nyomulni. Tüzérsége sokkal nehezeb, mint az ellenségé, s igy a szállításra is több ló kívántatik. Tekintetbe véve ezen körülményt 150 könnyebb ágyút is küldtek hozzá, s azonkívül még 10 mitrailleuse-üteg fölött rendelkezik. A lovasság fölülhaladja a 15.000 embert s igy Aurelles tábornok egy tekintélyes hadsereg élén áll. A párisi kormány, azon jelentését, melyben az orleansi győzelmet tudtára adta a lakosságnak, következő tudósítással kiséri : „A loirei hadsereg, a vitéz Aurelles tábornok által vezéreltetetve, léterét egy győzelemmel adta tudtok _ Orleans visszafoglaltatott. Az ütközet két napig tartott két, sőt hihetőleg három hadosztály ellen, melyeket Tann tábornok vezérelt. Ez tehát komoly ügy, mely reánk nézve szép reményeket igér. Páris nem szorítkozik csupán a maga segélyforrásaira. A departeritek átlátták, hogy a mi védelmünk érdeke egyszersmind az övék is, és hogy ha ők az ellenséget otthon várják be, Francziaországot dobják oda zsákmányul. A párisi lakosság tehát nem csalatkozott, midőn az ő kitartásukra számított, hogy megnyerjük a hadi szerencse fordulását. Már ezen hadibír hallattára is erősebben érzi mindenki, hogy minden harczképes férfinak kötelessége abban áll, miszerint az önvédelmünkre tett erőfeszítéseinket támogassák, a hadsereg, a mozgóőrség, a nemzetőrség, az egész nép, kik készek voltak minden gyengeség nélkül egy hősies küzdelemre vállalkozni, most biztosan tudják, hogy mi a franczia föld fölszabaditásáért harczolunk, s hogy mi előrenyomulunk, hogy győzzünk. — Ezek azon jövendölések, melyekre följogosít az első győzelem. Ez följogosít bennünket, hogy a nyu-* A franczia lapok Kératry egyik hadsegédének következő tudósítását közük : a conlie-i táborból, nov. 18-án éjjel, a főtábornok (Kératry tudvalevőleg a bretagne-i hadsereg parancsnoka) felhatalmazott engem, hogy önnek a következő táviratot küldje rá : A mai nap elfelejthetlen marad a bretagne-i hadseregben. — Egy halálra ítélt katonának, épen azon pillanatban kegyelmeztek meg, midőn két órakor főbe akarták lőni. Ezen katona nagyon komoly vétséget követett el, Le Bonedec tábornok, a tábor parancsnoka ellen. Elitéltetése után a törzskar tisztjei megkegyelmeztetését kérték, azonban Kératzy tábornok azt felelte, hogy nem kegyelmezhet meg. Ezért 1 órakor az egész katonaság kirendeltetett, hogy a végrehajtásnál jelen legyen. 2 órakor minden készen volt. A két pap által kísért elítélt utolsó pillanatát várta. A felnevezett órában felolvastatott a csapatok homlokzata előtt a halálítélet. Az első dobpergés meg is történt, a másodiknál mindennek vége lett volna. Iszonyú perez volt. Azon pillanatban, midőn az utolsó jelnek is meg kellett volna adatnia, előlépett Kerátzy és a következőket mondá: „A bretagne-i hadsereg tisztjei és katonái ! Közülünk egy, ki a fegyelem ellen vétkezett, halálra ítéltetett a haditörvényszék által; én megkegyelmezek neki, de jövőre minden legkisebb vétség a fegyelem ellen, a legkérlelhetetlenebbül fog megbüntettetni. Reménylem, hogy e példa, mely nektek adatott, elégséges teend, hogy visszatartson titeket a katonai törvénynek és a vezérek parancsainak való engedetlenségtől. Hogy mindenki iránt igazságos legyek, ezennel minden büntetést elengedek.“ Ezen szavakat lelkes „éljen Korátzy“ fölkiáltások követték, a táborkar tisztjei, kik a megkegyelmeztetést kérték, mélyen meg voltak indulva. Erre a csapatok elléptettek, miközben a hallgatási tilalom daczára, folyvást ezen kiáltásokat hangoztatták: Éljen Koratzy! Este a tá Könyvismertetés. „Uj világnézlet“ (Irta Mentovich Ferencz tanár. M.Vásárhelytt, Wittich József bizománya. Bolti ára 1 frt 40 kr. Ha a Szerk. úrnak máskor is kedve kerekednék könyvismertetést bízni rám, annyi kedvezménynyel legyen gyengeségem iránt, hogy elmeszüleményem térfogatát magam mérhessem ki. Az olyan eljárás, mely nem csak a tárgyat, de a dolgozat nagyságát is meghatározza, homlokegyenest ellenkezik függetlenségi hajlamaimmal. Másfél hasábnyi téren mit tudjak csinálni, a pro és contra oly nagy zajt keltett „Világnézettel“? Hanem hát segítek magamon azzal, hogy teketóriás ismertetgetés helyett egyszerűen csak bemutatom. Aztán akinek megtetszik sima ábrázata, udvarias modora, elmés társalgása, ismerkedjék meg bővebben vele, ne féljen, „nem oly fekete az ördög mint festik.“ A mű egy Yogt-hoz intézett levéllel kezdődik, melyben elő van adva: miként támadott fel halottaiból, az 50-es években autodafét szenvedett könyv. Előszavában, a materialistákról adott fogalom után, kiket a „tudomány szabadelvű pártjának“ nevez „kiknek nincs más czéljuk, mint előítéletek helyett az igazságot juttatni diadalra“, a könyv czélját állítja meg „mely nem egyéb, mint alkalmat szolgálgaltatni az érdemes olvasónak, hogy tudomást szerezhessen arról : mit állít, mit sürget, mit követel az újabb materiálismus.“ Ezután az „anyag halhatatlanságáról“ — első czikk — értekezik, melyet „ép oly kétségbe vonhatlan igazságnak mond, minek a számtan axiómái, hogy: a rész kisebb az egésznél, sat, sat. Második czikkben az „anyag [végtelenségét“ vagy is, azt állítja, hogy az anyag térben sincsen korlátok közé szorítva, ha nem kicsiben, mint nagyban, egyformán végtelen. Az anyag és erő egymáshozi viszonyáról — harmadi czikk — azt mondja : „az erő szorosan az anyaghoz van kapcsolva, sőt annak bizonyos tulajdona.“ Ezekből azt következteti — negyedik czikk, — hogy az az életerőnek nevezett sajátságos valami, csupa mese. Egy lépéssel tovább haladva, állítja — ötödik czikk, — hogy „a természetben nem léteznek érzék fölötti erők, testetlen szellemlények,és a földünkön befolyást gyakorló tényezők — vonzerő, fény, és meleg — nem természetfölötti erők hanem a testek sajátságai.“ A lelket, — hatodik czikk — az ember azon kiváló tehetséget, mely szerint érez gondot, képzeteket, eszméket alkot, csak a magas szervezetű agy működésének“ tartja, mely azzal fejlődik s vesz el. Ebből következik — hetedik czikk, — hogy „velünk született eszméink sincsenek.“ Nyolczadik czikkben a szabadakaratról azt mondja, hogy: „az a szabad akarat nem épen oly szabad a minőnek a philosophia hiszi, ha nem, a természeti szükségesség következménye.“ A kilenczedik és utolsó czikkben az újabb materializmus befolyása tárgyaltatik „tudomány, művészet és erkölcsre,“ azon szempontból, hogy az igaz a jónak és szépnek nem lehet ellensége. Az egészet zárszó fejezi be, melyben a közbeszőtt polémiák vannak igazolva. E rövid bemutatásból is kivehető, hogy az „Új világnézet“ fontos kérdésekkel bajlódik, nagy fába vágta fejszéjét. És mi épen nem csodálkozunk, ha e nálunk ritka jelenség oly nagy csődületet okozott, mint midőn egy egy szakállas magyar jelent meg a 50-es évek előtt valamelyik kisebb német városban. Nem csodálkozunk azon taps és fütty zavaron, mely mellette és ellene zúgva, betölti a léget. Egyik nagy hírüytudósunk, kit a könyv polémikus része sokszor megtépász, azt mondja, hogy sem „Új“ sem „Világnézlet.“ Nem „Világnézlet“ mert ez azt foglalná magában, hogy a mivelt világ nagyobb része mellette van.“ Ez állítás nem áll , mert egyetlen embernek is lehet ilyen vagy amolyan „Világnézlete.“ S aztán ha a régebbi és új materialisták között nincs különbség akkor a tojás és csirke, hernyó és pillangó, Arius meg Brassai között sincsen. Nem akarok ugyan a bemutattam könyv mellett fogadatlan prókátoroskodni, nem vagyok sem mellette, sem ellene , hanem azon másik ellenvetést sem hagyhatom észrevétel nélkül , hogy az megtámadja az akaratot, s tönkre teszi az erkölcsöt. Juliánus apostata a keresztyén vallás, a pápák, a reformáczió. Kálvin az antitrinitarismus terjedését épen azért üldözték minden lehető módon, mert azoktól a társadalom és a morál létezését féltették. Lehettek jó akaratú emberek, de mindenesetre rövidlátók voltak. Az egyiptomiak végveszélytől féltek ha foltos homloku ökrük elpusztult. A frisek csak akkor vették föl a keresztséget, miután Irmenszul nevű oszlopuk feldöntése után sem lett vége a világnak, mint hitték. Váljon a görög emberrel ki hitette volna el, hogy a világ 30,000 isten nélkül is jól ellehet? a békának soha sem nő lába, ha folytonosan vízbe zárva tartjuk. így alakulnak át a többi állatok is a szükség szerint, csak hogy mi annál úgy szólva, szemünk előtt történik, ezeknél századokon keresztül, észrevétlenül megy végbe. Miért szenvedne kivételt egyedül az ember? Miért ne találná fel magát más eszme körben is? „Mindeneket megvizsgáljatok, s ami jó, azt megtartsátok.“ —I. 392 — gáton, északon és keleten szervezett csapatok támogatására számoljunk. Ez megmutatta, hogy Francziaország kész a tűzhelyére betolakodókat visszautasítani, és hogy el van határozva üdvét azon hatalmas és dicsőséges egyességben keresni, mely a védelmezők légióit idézi elő.“ Iborkar tisztjei köszönetet mondtak Koratrynak. Miszen tény, meg vagyok győződve, még rendithetlenebb bizalmat fog önteni a katonákba. Iskolaugry. ..-Bánd nov. 29. Napjainkban, a jó tanmódot s tanítási elveket illetőleg, ivekre terjedő eszmecseréket folytatnak a tanügy-barátok ; sőt nem csak ezt cselekszik, hanem a gyakorlat terén, is untalan fáradoznak, hogy a köznevelésnek helyes irányt adva, azt általános haladásnak s virágzásnak indítsák. A hon érdekeit szüntelen előmozditni törekvő bölcseink is, közelebbről, ez ügy általános emelésére s előmozdítására törvényt alkottak. E törvény pontjai szerint: a növendékek 6-dik évük betöltésétől 12-ik, illetőleg 15-dik évük betöltéséig rendes iskolába járásra köteleztetnek. S hogy az iskolai oktatás sikeresen eszközöltethessék : a községi és iskolai elöljáróknak meghagyatik, hogy az iskolák helyheztessenek jó karba, szereltessenek fel illően taneszközökkel s a tanköteles egyermekek rendes tanév kezdetétől befejeztéig, büntetés terhe alatt, sürgettessenek pontos iskolába járásra stb. E nemes törekvések, tudomásom szerint, Magyarhon Királyhágón túli részében nem eredmény nélküliek, sőt az ügy iránt mindinkább mutatkozó érdekeltségből következtetve, egy leendő szép eléhaladásnak biztos alapját látszanak előkészíteni. Azonban ez nálunk, Magyarhon Királyhágón inneni részében, nem így van. Itt az érintett haladási mozgalmak az ügy iránti lelkesedést nem igen látszanak fokozni, mert fájdalom nálunk, csakne más talán szólva, a szülők ma sem igen gondolkoznak gyermekeik neveléséről eszélyesebben s lelkiismeretesebben, mint az előbbeni években. S e legfőbb szülői kötelességük iránti közönbösségöket tudvalevő szellemi s anyagi szegénységük, s tán részint aziránt az imént említett közoktatási törvény nem ismerése okozza. Jó volna tehát az ily szülőket legalább szellemi szükségeiben támogatni. Mire nézve ?