Székely Hirlap, 1871 (3. évfolyam, 1-103. szám)

1871-11-08 / 89. szám

Harmadik évfolyam. M.-Vásárhelytt, 1871 szerda, november 8. Politikai és társadalmi lap s a „Jogász-egylet“ közlönye. Szerkesztői szállás : Kazinczi-utcza 811 sz. hová a lap szellemi részét illető czikkek küldendők.­­ Kiadó-hivatal : Wittich József könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek­­ és reclamatiók küldendők. Hirdetési dij : Egy háromszor hasábozott garmond sor ára­­i kr. bélyegilleték minden hirdetés után külön 150 kr. Hirdetéseket elfogad , helyben a kiadó­hivatal. Pesten: Zeisler M. (Király-utcza 60. sz.) Bécsben : Hausenstein és Vogler (Neu-Markt 11. sz.). 80. 81z. V .? M­egjelenik a lap minden szerdán és szombaton egy egész íven. ELŐFIZETÉSI ÁR : Félévre..........................................i­n Negyedévre............................2 „ á. Elv, párt, önérdek. .. M.-Vásárhely, 1871 nov. 7. ЧК Elmondottuk, hogy az e­l­v nem oly igen közkézen forgó artikulus, mint a­mekkora mér­tékben köz­szájon forog az „elv“ szó. Egy ekkora városban pl. mint a miénk, nem tartoznék a nagy „feladatok“ közé azon egyének megszámlálása, kik valóban „elvek“ birtokában vannak. Az elvekkel bíró egyéneknek nem igen fölös száma legtisztábban kitetszik azon tényből , hogy arány­lag igen sok itt a párt, kotteria vagy clique; aránylag mondjuk, mert e város lakóinak egye­temes sorsviszonyaiban teljességgel föl nem lel­hető a valóságban létező pártok és kotteriák so­kaságának megfelelő sok válaszfal. Hogy miképen vonjuk ez utóbbi jelenségből az előrement állí­tást, mint következtetést, elmondjuk röviden. A valódi elvek csak igazságokon alapul­hatnak , ezek pedig mind­­valamennyi, bármi el­lenkező irányokból induljanak is, — a természet örökhű kebelére, a tiszta humanizmusra vezetnek vissza. A­hol tehát sokan vannak az olyan em­berek, kik elveik biztos vezérfonalán járnak az élet útjain , ott igen természetesen sok e­m­ber fog egybetalálkozni és egy uton haladni ; a­hol ellenben kevés az ilyen fajta emberek száma, ott ellenkezőleg kell állania e dolognak. Itt minálunk már a tizenkét éves gyermek és még a boldog álmok varázshonában járdató leányzók is tudják , hogy van itten Deákpárt, balpárt, 1848-as párt, kálvinista-, pápista-, luthe­ránus- és zsidó-párt, „kaszinó-,“ „kör-,“ „da­lárda-,“ „kis-utcza„ s a t. kotteriák, hivatalnoki, kereskedői, professori, igazi és nem igazi aristok­­ratiai és százfokozatu honorad­ori clique-ek , me­lyek mind valamennyien adott alkalmakkal, mint önmozgásu külön tengelyű testek lépnek a poli­tikai és társadalmi élet színpadjára és dobják vo­­lumukat közös életkérdéseink mérlegébe. Ez tény, melyet senki sem tagadhat könnyen e városban. De hiszen, ez más helyt is tán épen igy van? sőt talán igy van helyesen, tán nem is lehet másként! Egy városban hány meg hányféle hivatás, kenyérkereset, műveltségi fokozat és tár­sadalmi állás nem szaggatja apró csoportokra az embereket! Mindezen csoportokat pedig ugyannyi­­féle anyagi és szellemi érdek köti legszorosabban a saját pályatársához. Ámde ez teljességgel nem gátolja a máskülönben csekély különbséggel egy­forma sorsú polgárokat, hogy a közéletnek ki­­kerülhetlen és tág mezején, vagy legalább a közös fészeknek, e városnak mindenkire egyiránt kívá­natos felvirágoztatásában, vagy végre a közhaza sorsának már évek óta vert politikai két ország­útán , a jobb és balpárton tömegesen ne talál­kozzanak. És hátha ez így is van? hátha csak naiv képzelgés az az előbb idézett sok öntengelyű párt, koter­a, clique? Hisz láttunk már itt bálokat, ünnepélyeket követválasztásokat, komunitási gyű­léseket és tengernyi kukultériumot , a­melyeken ott voltunk úgyszólva valamennyien, és felsége­sen mulattunk; szerettük, dicsértük egymást ; lel­kesültünk tömegesen, az exxessiig, egyik vagy másik párti követért; egyetértettünk a zöld asz­talnál a bőrsarcz­a czilinderrel, és „bruderschaf­­tet“ ittunk és összecsókolódtunk a kukultériumok vége felé! Hova kell ennél több harmónia ? És ez valóban így is van ! Az sem igaz tehát, hogy itt oly kevés em­bernek volnának elvei, mert ha ez lenne, ho­gyan tudnánk így egyetérteni a legfontosabb köz­érdekű alkalmaknál ? ! No, ha így áll a dolog , ú­g­y m­á­s h­e 1­y 11 — másban kell a hibát keresni. Mert hiba, csakugyan mégis van! Az a kicsinyke kis hiba van ugyanis, hogy akármelyik tisztesé­­ges (és nem hivatalbeli) polgártársunkkal találko­zunk, egy negyedórát lehet­len úgy társalogni, hogy legalább egy keserű fohászban meg ne em­lékezzék arról, hogy mily szomorú — mily sze­rencsétlen! sorsa van ennek a mi kedves váro­sunknak !.... Hol van tehát a hiba ? Hánytuk, vetettük elménkben ezt a súlyos kérdést; számba vettük e város anyagi segély­­forrásait, szellemi fejlettségének fokát és erkölcsi tehetségeit ; megfontoltunk minden idevágó körül­ményt és a legkisebb tényezőt az iskoláktól le a csapszékekig és a szeszgyáraktól le az utczai csizmafoltozókig , de akármennyire kiaknáztuk is állapotunk okozatainak bányáit, végre mégis csak oda kelle visszajutnunk, a­honnan kiindultunk. Egyetlen eg­é­s­j­a van jó vagy rosz helyzetünknek. Elvek legyenek határozók közjó­­létünk kérdéseibe­n és ne­m s­z­em­é­l­y­e­k ! mert az elvek, igazságok, de a személyek lehetnek csupa emberi gyarlóságok kinyomatai ! Fájdalommal bár, de ki kell mondanunk , hogy minálunk nagy mértékben az az eset van, hogy személyek és nem elvek uralkodnak a község fölött ; azaz : olyan emberek kezeibe tette le kegytelen fátumunk bizalmunknak vezér­­pálczáját, kiknek elveik nem elég s­z­i- l­á­rda­k. Nem vádképen mondottuk ki e súlyos szavakat az illetőkre s ments isten ! Mi tisztel­jük az egyéneket és a legőszintébb­­kegyelettel hajtunk meg minden személyes jobb tulajdonaik előtt. De — „mert szent a hely, melyen állunk“ — szólanunk kell, a midőn látjuk, a midőn min­den értelmes, polgártársunk naponta tapasztalja, hogy azon három—négy úr, kiket elsőbb a kü­lönböző általános politikai elveket, tehát elve­ket valló nagyobb tömegek bizalma emelt föl vezéri állásukra: e­l-i­s fel­ej­ti­k, hogy a kor­mányzásukra bízott hajót nem a­j­á­n­d­é­­kozták nekiek magán tulajdonul, mely­­lyel egyéni kényük szerint bánhatnak, melyben dolgokkal és személyekkel egyéni hajlamaik szerint rendelkezhetnek. Erre mi őket — bár­mennyire megbízhattunk légyen is jellemük­be és tehetségükbe, soha föl nem hatal­mazhat­­­u­k. Hogy tehát ezen urak így cselekedni képe­sek, igaznak kell lenni a­mit róluk mondottunk, ugyanis , hog­y nem bírnak elég szilá­r­d­­ elvekkel, melybéli hiányukat az „elvek“ élet­fájának ősrégi élősdi plántája : a­z ö­n­é­r­d­e­k, pótolja vagy helyettesíti. Igaz ugyan, hogy bár­melyikünknek önérdeke akárhány esetben talál­­kozhatik mások, sőt többek érdekeivel; de a par­tikuláris jólét, mely ily után származhatik, m­i­n­­denkor az általános jólét árán fog meg­vásároltatni, melynek hiányában hiányzik az egésznek éltető, melegítő és világító napja, s még maga az elért partikuláris jólét is örökké csak melegágyi mecserész növénynek marad, melynek rögtön megárt a nyílt természet szabad üdítő szellője. Pedig most, talán már egy pár nap múl­va, fel fog süvölteni városunk kapuja előtt az első vasut vonat mozdonyából a korszellemek ha­talmas tavaszi szele, mely vagy viruló életre kelti, vagy elsöpri , e­n jólétünk vetéseit aszerint, a­mint Ilis vagy hűtlen kezek dúsan vagy gyé­ren hintették el azokat áldott földünknek buján termeni képes méhébe. Nem hisszük ugyan, hogy sokan lennének polgártársaink között, kik társadalmi léthajónk ez időszerinti vezéreinek minéműségéről kimon­dott véleményünkben kételkednének; de mi a kétkedőket, bármi kevesen lennének is, sőt ma­gukat az illető kormányosokat a lehetőségig meg­győzni kívánjuk a valóságról, és ezáltal szándékunk tisztaságáról, melynek sem­mi más alapja nincsen , mint e város közjólété­nek kivívására serkenteni a tetterős, hivatott ele­meket, és tisztogatni az erre vezető utakon fel­kapott dudvákat. A kétkedők számára tehát jö­vő alkalommal — ha a t. szerkesztő úr megen­gedi*) — hozni fogunk városunk közéletéből egy pár általános és részletesebb photographiai élethű vonást a mondottak illustrálására, me­lyekből — úgy hisszük — a legóvakodóbb két­kedők is a tényleges életre fognak ismerni. Addig pedig hadd elmélkedjünk nyugodt, higgadt vérrel az eddigi szemléletek fölött, most épen legalkalmasabb erre az idő, mert Petőfivel most itt minálunk : „Az események romboló szele Nem fű jelenleg, és a porszemek N­y­u g­t­á­n hevernek biztos hely­ükön . De ha föltámad a szél, mielőtt úgygyéolvadnánk, el- szétszór örökre.“ A „nyilttérről.“ Itf- A pesti közönség közt méltó ellenszenvet keltet a sajtónak azon osztálya, mely a magánosok család-éle­tébe betolakodva szép jövedelmet biztosított magának az által, hogy tiszteséges neveket legtöbbször valótlan bot­rányokkal kötve össze, azok közlésének fenyegetésével kény­szerítő discretióját megvásároltatni. Ily módon már évek *) A ki­­-t mondott, annak t-t is kell mondania. Csak a régi közmondásra figyelmeztetem t. barátomat, hogy „szólj igazat... etc“, pedig: „igazmondás nem em­­­berszállás!“ csakhogy i­tt hamar annak veszik. No csak ide vele azzal a photográfiákkal ! A Szerk.

Next