Székely Hirlap, 1871 (3. évfolyam, 1-103. szám)

1871-11-22 / 93. szám

Harmadik évfolyam. 03. sz. M.-Vásárhelytt, 1871 szerda, november 22. ____ | n^^| ^1 ÉÉjl^l Politikai és társadalmi lap s a „Jogász-egylet“ közlönye. Szerkesztői szállás : Kazincz­i-utcza 811 sz. hová a lap szellemi részét illető czikkek küldendők. Kiadó-hiva­tal : Wittich József könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek és reclamatiók küldendők. Hirdetési dí­­ : Egy háromszor halálozott garmond sor ára 6 kr; bélyegilleték minden hirdetés után külön 30 kr. Hirdetéseket elfogad­ , helyben a kiadó­hivatal. Pesten: Zeisler M. (király-uteza 60. sz.) Szécsben: Hausenstein és Vogler (Neu-Markt­l. sz.). V 0* Megjelenik e lap minden szerdán és szombaton egy egész íven. ELŐFIZETÉSI ÁR : Félévre........................................4 „ Negyedévre...................................2 „ -M P S Csángó-társulat. (r.) Túl a keleti Kárpáthokon,az Ojtoz, Tat­­ros, Tászló, Besztercze, Szereth és Pruth völ­gyein lakik egy néptörzs: a Csángók. Ezek a ri véreink, és tudtunk szerint az egyed­ü­liek széles ez világon, kik a Sz.­István területén kívül magyarul beszélnek. Ama megáldott dús völgyek, melyek mai napig ezen véreink szorgalmas kezei alatt virul­nak , egykor szintén őseink öröksége, a mi ha­zánknak egyik édenkertje voltak. Azonban a hon­foglalás és önvédelemnek több százados vérzi­vatarjai, melyeket még a gyakori testvérh­arcz is tetézett, — elmosták hazánknak a Kárpáthokon túli második síkjait, s más nemzetek uralma szi­lárdult meg azokon. Csángó testvéreink elszakasztattak tőlünk ; elszakadtak úgy, hogy a szerencsétlen fátum nem hagyott közöttük erős, tekintélyes vezéreket, kik az uralkodó másfaju nép között érvényben fenn­tarthatták volna a magyar néptörzs nemzet­i egyéniségét, a­mikép ezt más európai álla­mokban az egyes beckett apróbb nemzetiségi cso­portoknál láthatjuk. E szerencsétlen helyzetnek igen természetes következménye: csángó testvéreink lassú elseny­­vedése és elapadása annyi századon át, és való­ságos isten csudájának nevezhetjük, hogy még mai nap is mintegy ötvenezer lelket számlál e néptörzs, és anyanyelvünket még érthetően be­széli, noha általában átjárta azt már a romaniz­­mus idegen hangja. Hogy minő helyzetben vannak ezen romá­niai magyar testvéreink, ezt közelebbről alapos részletességgel leírta egy a Szent-László-társulat által a „Csángó-föld“ szemléleti tanulmányozásá­ra kiküldött bizottságnak három tagja e munká­ban : „Veszély, Imecs és Kovács utazása Moldva- Oláhországban 1868.“ (Veszély Károly kiadásá­ban megjelent M.-Vásárhelytt, 1870.) Alapos ada­tokkal szolgált Кооз Ferencz, egykori bukaresti ref. pap is ottani tartózkodása éveiből és azután a hazai lapokban. Mindaz, a mit ezen, nemzetünk sorsát szi­vükön viselő buzgó hazafiaknak hiteles és merő­ben tárgyilagos adataiban a Csángók viszonyai­ról találunk, — röviden azon fájdalmas bizonyos­ságban összevonható , hogy a romániai uralom alatt élő Csángó testvéreink a nemzeti haldoklás utolsó fokára ju­tottak, és igy, ha néktek gyors és erélyes segély valahonnan legközelebbről nem jön , menthet­­lenül és a legrövidebb idő alatt el van­nak a magyar faj számára veszve örök­­r­e ! Ennek megvilágosítására elég annyit fölem­­líteni , hogy a Csángó faluk és telepek egyedüli állami iskoláiból a magyar nyelv kormá­­nyilag ki van zárva, és hogy a nagyszámú egyházmegyék közül csak kettőben hang­zik még magyar nyelv a szószékről, a többi pap olasz vagy szláv származású, a magyar nyelvet nem birja !... Váljon kelle mondanunk, hogy fajunk lét­számának ötvenezerrel való elapadása nem lehet közömbös dolog reánk nézve ? ! úgy hisszük, hogy a­kiben még csak egy csepp magyar vér buzog , fel­ kell forrnia an­nak e gondolatnál. De fel kell buzdulnia nemzeti lételünk sze­­retetének a féltésig, a lelkesedésig és önfeláldo­zásig nem ötvenezer, de csak száz lélekért is most, a­midőn százszor inkább, mint valaha, élet-halál küzdelem foly anyagi és szellemi fegy­verekkel az európai népfajok közt az egymást el­nyelés, vagy legalább a fenmaradás kivívásáért!.. Nekünk, kik fajrokonok nélkül állunk a vi­lágon , legkevesebb elvesztegetni valónk van ; az elnyelési ár pedig minden oldalról fenyegetően veszi körül sorainkat, sőt saját testünkben is !­ár­­már felfakadoz a mindent nivelláló általános pol­­gáriasodásnak nemzetiségünket elner­tő alvize... Nem kell szavakat vesztegetnünk, itt ten­­n­i, gyorsan, erélyesen cselekedni kell. A rekri­­minációk, a Csángók idejutott helyzetének okait vagy okozóit fürkészni, vagy hosszas tervezgeté­­sek ábrándvilágába merülni : itt egyiránt haszon­talan , de nem is méltó ez önerejét érző nemze­tünkhöz, sem korunk praktikus, erélyes szelle­méhez. Hogy ki tegyen és mit tegyen ? erre nézve egy igen életrevaló indítvány merült fel a „Pesti Napló“-ban, mely lapjaink legnagyobb részében már viszhangra is talált. Egy „Csángó társula­tot“ kell alakítanunk Pesten, mely ez ügyet kel­lő szakértelemmel kezébe vegye; ez az első lé­pés. Nincs kétség, hogy nem fogunk szűkölköd­ni oly lelkes vezérférfiakban, kik e társulat élére észt, akaratot, erőt és tekintélyt visznek. A nem­zet pedig hozza meg forintokból és fillérekből a maga áldozatát a szükséges anyagi alaphoz. Ál­dozunk mi naponta száz kisebb és lényegtele­nebb czélokra, a­nélkül, hogy megéreznék, mert az édes haza földjét bővséggel áldotta meg a te­remtő. Az anyagi és erkölcsi erővel így kiállított egyletet alkotmányos kormányunk és törvényho­zásunk is kellőkép támogathatja törekvéseiben, a­nélkül, hogy ezért a hazánkban élő más nemze­tiségek méltányos ellenkezést támaszthatnának. Mert hazánkban ma minden és még a legkisebb nemzetiség is hasonló bánásmódban részesül, és nemzetünk kölcsönösségi érzületével bizonyára meg lehet elégedve mindegyik velünk együtt la­kó más nemzetiségű hazánkfia; de meg is van ezzel tényleg elégedve minden becsületes igaz­ságérző ember e hazában, és csupán egy néhány nagyravágyó, telhetetlen, vagy fanatikus firkász nincsen. A romániai kormány és parliament pedig ily törekvésünk ellen, mely semmi egyebet nem ez elő­­, mint az uralma alatt élő testvéreink nemzetiségének fentartá­­sát,­­ még tovább nem gördíthet tiltó akadá­lyokat, ha nem akarja a román nevet a művelt és jövőbeli európai nemzetek névsorából kitörölni. Mert ha nekie sza­bad az fumiliai és magyarországi fajrokonainak nemzeti fejlődésére kormányilag és nemzetgyűlé­­sileg hatni és áldozni , minekünk is, mint min­den népnek, szabad kell hogy legyen hasonlót cselekedni. Föl tehát székely testvéreink ! járuljunk mi is egész lélekből a nemzeti munkához ! Mi­álta­lán nem vagyunk igen gazdagok, de azért fillé­reink mellé egy fő dol­got szolgáltathatunk a czélhoz : szolgáltathatunk tanhelyeket ottani gyer­mekeknek, mert hozzánk vannak legközelebb, és szolgáltathatunk ifjú nemzedékünk dús rajából kész ifjakat, kik oda mehetnek hirdetni sze­retetünk és nemzetiségünk apostoli igéit az is­kolában és az úr házában. Adja isten, hogy igy legyen ! A „Magyar Polgár“ 263. számában egy M.-Vásár­helyről írt levélben Marosszék bizottmányi gyűléséről feltűnően ferde tudósítást adott közre, melyben 1-­ör azt állítja, hogy az érdekelt gyűlésnek az utol­sónak kellett volna lenni, „de a főtiszt úrnak tet­szett kiokos­­­od­ni még egy leendő gyűlést ks tudja minő indokból“. Mi állíthatjuk, hogy ez az egész beszéd valótalan, a főtiszt úrnak nem kellett semmit kiokoskodni, mert a gyűlés egyetlen tagja sem kívánta, hogy még egy gyűlés ne legyen azon egyszerű okból, mert a munkálat két lényeges része még nincs megerősítve s azok meg­erősítését a belügyminiszter expressis verbis leiratában magának fenntartotta, különben hogy mi oka lehetne a főtiszt úrnak a gyűlések számát szaporítani ? azt csak a levelező tudhatja. 2-­or. Abban is téved levelező, hogy a bizottmányi gyűlés 4 közszeretetben álló marosszéki egyé­nen elkövetett compromissio miatt volt le­hangolt; hogy lehangolt volt, az igaz, de annak okát ki is magyarázta, t. i. : hogy a törvényszéki elnök és főügyész a kinevezések alkalmával mellőzve lett, nem tudhatni, hogy e kettőből levelező tollában miként lett négy? 3-ér­a.­Vásárhelyi levelezője a „M. P.“-nak, ki ma­gát Deákpártinak írta, nagyon nyúlszívű, jámbor ember lehet, ha az általa ferdén előadott enunciatiotól megdöbbent, mi szóról-szóra hallottuk azt, de valóban megdöbbenésre okot nem találtunk benne. Hogy baloldali lett volna az eum­eiatio, azt sem merjük állítani, sőt azt hisszük, annak pártszíne nem volt, nem is lehetett, mert Hajdú és Csongvai kimara­dását nem a párt, hanem a gyűlés vette sajnálkozással, talán éppen a baloldaliak döbbenhettek volna meg, hogy két határozott deákpárti ember iránt részvétet szavazni ők is kénytelenek voltak. Hogy azonban, a­mit fennebb állitok, bebizonyít­hassam, Marosszék főjegyzőjét megkértem : iratná ki ne­kem, — a deákpárti levelezőt megdöbbentő enunciatiot, a­mit meg is nyerve, ime ide igtatom, hadd lássa a „M. P.“ szerkesztősége: mennyire tévedett m.-vásárhelyi le­velezője , hanem hát lehet, hogy ez azért történt, mert levelező deákpárti, íme, az enunciáció : „Noha a képviselő bizottmány igazságügyminiszter úr ö­nmagának a bírósági személyzet kinevezésére nézve törvény által biztosított jogát kétség alá vonni távolról sem kívánja, mindazonáltal keleli törvényszékünkhöz a közbizalomnál s épen képességeknél fogva megválasz­tott törvényszéki elnök, Hajdú Mózes és főügyész Csong­vai Károly atyánkfiainak, mint kellően képesített mun­kás és jellemes hivatalnokoknak a kinevezett elnökök és főügyészek sorábeli kimaradását érzékeny sajnálattal fo­gadta, s ezúttal nevezett atyánkfiainak irt minőségekben tanúsított odaadó munkás és becsületesen végzett szolgá­latuké­rt a képviselő bizottmány osztatlan elismerését jegy­zőkönyvileg kifejezni határozza.“ Marosszék képviselő bizottmányának M.-Vásárhelytt, 1871 nov. 9-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. Szentivány, főjegyző. No, hiába, a „M. P.“-nak ilyen „deákpárti“ leve­lezői vannak ! A szerk.

Next