Székely Hírmondó, 2006. április-június (11. évfolyam, 13-25. szám)
2006-04-07 / 13. szám
SZÉKELY 2. Hírmondó 2006/13 Megyei hírkavalkád Ortodox perlekedés Beperelte a román kormányt Kovászra és Hargita megye görögkeleti püspöksége a brassói táblabíróságon, amiért a Nemzeti Bank volt sepsiszentgyörgyi épületét a háromszéki önkormányzatnak ítélte. A Kossuth Lajos utcai ingatlant a Nastase-kabinet eredetileg a megyének adományozta, ám ennek ellenére a választások előtti ügyvivő kormány az ortodox egyház gondjaira bízta az épületet. Az ügyvivő kormány határozatát a Tariceanu-kabinet tavaly novemberben az RMDSZ közbenjárására visszavonta. Kínában a miniszter A romániai hivatalos delegáció tagjaként március végén Kínában járt Nagy Zsolt távközlési és információs technológiai miniszter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. A minisztert Hu Jintao, a Kínai Népköztársaság elnöke is fogadta. A shanghaji és beijingi gazdasági fórumokon Nagy Zsolt a potenciális befektetőket a romániai IT &C szektorban rejlő lehetőségekről tájékoztatta, a kínai és román cégek képviselőivel az általa vezetett minisztérium projektjeit ismertette. Milik lapátra került Milik Ottót, a megyeszékhelyi tanács liberális tanácsosát kipakolták a Nemzeti Liberális Párt megyei szervezetéből. Adrian Zaheu, a megyei szervezet elnöke nem óhajtott részletekbe bocsátkozni, csupán annyit mondott, hogy az érintett nem tudott alkalmazkodni a jelenlegi körülményekhez. Háromezer fogyatékos Szakosított intézmények hiányában a súlyosan fogyatékos háromszékieket kénytelenek más megyékbe küldeni. Kórodi Attila, a szociális gondozási intézmény igazgatóhelyettese elmondta, Háromszéken 3087 fogyatékost tartanak nyilván, többségüket otthoni környezetben gondozzák. Idén a felszámolt kézdivásárhelyi árvaházban hozták létre a megye első otthonát fogyatékosok számára, 12 hátrányos helyzetű számára. Ezzel nem oldottak meg semmit, a várólistán még hatvanan vannak. A tervek szerint Sepsiszentgyörgy környékén létesítenek egy 50 férőhelyes otthont pszichés betegeknek, Kézdivásárhelyen 40 férőhelyes napközi otthont fogyatékosoknak és egy 30 férőhelyes rehabilitációs központot 30 személynek. Értékjegyek nyomában Mintegy 370 millió régi lejt kell behajtania a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóságnak azoktól a háromszéki gazdáktól, akik nem tudják bizonyítani, mire költötték el az állam által kibocsátott értékjegyeket. Március 31-ig mindenkinek vissza kellett fizetnie a jogtalajtól elhasznált pénzösszeget. Idén kizárólag azok a mezőgazdászok kaptak mezőgazdasági kuponokat, akik minőségi vetőmagot használtak. Hamarosan kezdődik a Miss Tinédzser 2006 Vetélkedő tizenéves széps A Mix FM Rádió és a Le Bour Egyesület szervezésében április 14-21. között zajlik a háromszéki Miss Tinédzser 2006 elnevezésű verseny első, hagyományteremtőnek szánt kiadása. A vetélkedőre kiválasztott tíz háromszéki (szentgyörgyi, kézdivásárhelyi, baróti) középiskolás szépség egy teljes héten át küzd a Miss Tinédzser 2006 címért. Ez idő alatt együtt kelnek, együtt fekszenek, azaz együtt készülnek a döntőre, mialatt különböző szórakoztató, de egyben oktató jellegű tevékenységeken is részt vesznek: betanulják az ilyenkor oly hasznos színpadi mozgást, a szervezők elviszik őket kirándulni, lovagolni, úszni, lövészetre, motorozni, bokszolni - a többi legyen meglepetés. Amolyan székely valóság-show a javából! A rendezők elképzelése szerint a lányokat a szervezők választják ki a diákszövetségek ajánlásai alapján, és a Mikes Kelemen Főgimnázium kollégiumának vendégszobáiban lesznek elszállásolva. Tevékenységüket videofelvételen dokumentálják, de nem marad el a fotó-szesszió sem. Az egyhetes programról készült kisülni a döntő napján, április 21-én este, a sepsiszentgyörgyi Discret diszkóban kerül bemutatásra, ahol a lányok divatbemutatót is tartanak. A győztes kilétét zsűri dönti el. A fotókat az Európa-szerte híres Grossos Ramon készíti, az itt készült munkái közül a legjobbak nemzetközi folyóiratokban is megjeleltnek. A szakmai oktatással Csősz Boglárka világhírű modell és szépségkirálynő, a lányok fizikai felkészítésével pedig Kele- men Ida Guiness-re-korder, az Ida Aero- jibic Klubvezetője | foglalatoskodik. A verseny kiemelt médiapartnere a Székely Hírmondó. En- nek megfelelően kö- vetkező lapszámunk- ban mind a tíz lány- nak leközöljük a fotóját, egy kivágandó és beküldendő szelvény révén pedig a lap olvasói is szavazhatnak majd a lányokra. A legtöbb szavazatot „begyűjtő” lány érdemli ki a Hírmondó Tinédzsere 2006 címet, valamint az azzal járó nyereményt, amit lapunk biztosít. A „népszavazás” eredményét a Szent György-rajtok alkalmával fogjuk kihirdetni, de ezt megelőzően az április 21-i döntő alkalmával is felajánlunk egy különdíjat a szerkesztőségünk által legügyesebbnek vélt lánynak. Olvasóink tehát fokozottan figyeljék a következő lapszámunkat, már csak azért is, mert a szavazószelvények beküldői között is értékes nyereményeket sorsolunk ki! A verseny előtt és ideje alatt a lányokról és a versenyről naponta beszámoló hallható a Mix FM Rádióban. További részletekért a szervezőknél, Grubisics Leventénél (tel.: 0744 259 928, e-mail: grubi79@planet.ro) vagy Albert Alpáriról (0747 771 744, alparalbert@yahoo.com) lehet érdeklődni. Gyergyai Csaba Csősz Boglárka lesz a kiképző Sziréna Részeg duhaj Ittas garázdálkodóval gyűlt meg legutóbb a sepsiszentgyörgyi vasúti rendőrség dolga. A 37 éves K. Sándor helybéli lakosra a vonatállomás várótermében tört rá a korhelykedés. Az italtól magából kivetkőzött férfi először csak vulgárisait sértegette a váróteremben levőket, majd se szó, se beszéd, rárontott és letepert a földre egy 68 éves embert. A rendőrség közbelépéséig a duhajkodó annyira ellátta a szerencsétlen férfi baját, hogy az kórházi kezelésre szorult. A szentgyörgyi Romboló Négy gépkocsi visszapillantó tükreinek tönkreverésével érdemelte ki a fenti címet a 20 éves sepsiszentgyörgyi T. József. A Sport utcában virtuskodó fiatal pechjére, éjszakai „hőstettének" a járőröző rendőrök is tanúi voltak. Elázott sofőr B. János (30) megyeszékhelyi lakosnak valamiféle titkos vágya lehetett, hogy a rendőrségi krónikában szerepelhessen. Legalábbis más magyarázatot nem lehet találni, hogy miért ül valaki 2,25 ezrelék alkohollal a vérében volán illővé. A hullarészeg sofőr mindemellett egy szabályosan közlekedő gyalogost is elütött. Szerencsére áldozata, E. Rozália-Lenke (39) kisebb sérüléssel megúszta a kalandot. Megfújta a járgányt Lopott autóval balesetezett, majd elhagyta a tett helyszínét a 20 éves sepsiszentgyörgyi S. Róbert. A forgalmi rendőrség a 11-es nemzeti úton ellenőrizte az autót, de már a helyszínen észlelt szabálytalanság elég lett volna, hogy bekísérjék a rendőrségre a fiatalt, hiszen ittasan, ráadásul hajtási jogosítvány nélkül vezetett. Percek alatt az is kiderült, hogy az ifjú az autót alig egy fél órával korábban lopta Brassóban, és a lopás kivitelezése közben még balesetezett is. A kézdivásárhelyi rendőrségnek sikerült azonosítania a február ,25-én, Kézdivásárhelyen elkövetett rablás elkövetőjét. A betörésért a 20 éves K. L. nyújtódi lakos vonható felelősségre. A bűnöző 11 millió régi lejt emelt el VT lakásából. Az ügy érdekessége, hogy a betörő az ablakpárkányon talált kulccsal jutott be a házba. (dimény) Megkerült a betörő HP*”’!»« Aktuális A hét számokban 1 sx millió nadrág készül évente 10 a háromszéki textilgyárakban, nyugat-európaiak számára. 8millió új lejre lenne , 3 szükség a sepsiszentgyörgyi megyei kórház felújításához. 2 a milliárd régi lej értékben ?s hitelezték a tavaly a háromszéki vállalkozókat, az ezer szarvasmarha kapott i C)a múlt hónapban „személyazonossági bizonyítványt" Kovászna megyében. 1 hektár mezőgazdásványsági terület került víz alá a múlt heti áradások következtében. 1 r Q új állástalant jegyeztek J J -be, míg 269,embert alkalmaztak márciusban a megyében, ebből 124-en fizetett munkanélküliek voltak. 173 biztost és 28 tisztet 1 / 1 léptetett elő a megyei rendőr-felügyelőség március 24- én, a rendőrség napja alkalmából. Q/'X állást ajánlanak cégeink az M7v.április 7-i, sepsiszentgyörgyi munkaerőbörzén, melyet a megyei munkaerő-ügynökség szervez. Q /román ajkú polgár iratkoztzott be a sepsiszentgyörgyi Könczei László F Egyesület által indított magyar nyelvkurzusra. 1 éves és máris terhes egyiz járapataki kislány. A roma nemzetiségű tanuló most járja a harmadik osztályt. Kampány előtti csend Az európai ember totális elhülyülésével párhuzamosan végre került valami, ami nekünk is jó: a legutóbb napvilágra került intelligencia-felmérések alapján két osztályból is válogathatunk, a jobbik magyar, vagy a gyengébb román faktorokat tekinthetjük magunkénak, ki hogy szereti. Ami biztos, eddig a buta parasztnak nőtt nagyobbra a pityókája, de sohase lehet tudni... Az tuti, hogy nem lesz itt ricsaj pár év múlva, hiszen a hazai statisztikák szerint, okosabb vagy ostobább állapotban ugyan, de pár évtized múltán a hazai népességnek majdnem fele 65 év fölötti lesz, s ez az öregedési folyamat már hosszú évek óta tart, a szegénység és a kilátástalanság érzete miatt. Ezért kell hatványozottan odafigyelni arra, hogy a célját és bizalmát vesztett népesség még mire reagál egyáltalán, hiszen az altípos megfigyelő figyelmét nem kerülheti el, hogy a potenciális választók reményeiket egyre inkább olyan személyiségekkel látják megvalósulni, akiket a politikai és adminisztratív rendszertől tisztes távolságban vélnek felfedezni. így a legfrissebb INSOMAR adatok szerint Basescu elnökünk, a maga populista, szájbarágó eszközeivel ugyan, de 57 százalékban élvezi a választók bizalmát, őt az igazságügy miniszter asszonya követi 43- mal, és 30-cal a Steaua fociklub nagyszájú tulaja, Zsizsi. Míg az elnök és a csendesen, ám buldog módjára harcoló miniszter asszony sikere érthető a korrupciót már-már turisztikai érdekességként tálaló Romániában, a focista- , ingatlan- és birkatulajdonos Becaliról nehéz elképzelni is, hogyan tolhatná előre a haza szekerét, miért élvezi a 18 év feletti választók egyharmadának bizalmát. Mert ha van jellegzetes román politikus, Zsizsi végképp nem az: paraszt, mint a pokróc, kicsit analfabéta, mímelt őszinteségével csak a drukkerek szívébe tudja belopni magát, de annyi focirajongónk azért nincs. A felmérés legkeményebb üzenete tehát az lenne, hogy a választóknak nagyon elegük van a rendszerből, és látható, érzékelhető változást akarnak, s ezt az akaratot alkalomadtán érvényesíteni is fogják. Az átlag román szavazós polgár választásai, ha nem is extrapolálhatók ugyan, de jó eséllyel szőkébb pátriánkra is kivetíthetők, ha már mi nem szokunk mérni itt. Willmann Walter