Székely Hírmondó, 2011. március (16. évfolyam, 41-63. szám)
2011-03-01 / 41. szám
SZÉKELY Hírmondó 2011. MÁRCIUS 1., KEDD Kongresszus előtt és után Azt szinte biztosra vehette mindenki, hogy az RMDSZ X. kongresszusán a Markó Béla által támogatott Kelemen Hunor szerzi meg az elnöki tisztséget, két kihívójának, a kolozsvári Eckstein- Kovács Péternek és a háromszéki Olosz Gergelynek elég kevés esélye volt a győzelemre. Kelemen tehát fölényesen nyert, s erre magyarázat lehet az is, hogy esztendők óta ő tölti be a szervezet ügyvezető elnöki tisztségét, az is, hogy funkcióban lévő miniszter, de leginkább talányos jelszava, amely szerint az örökséget folytatva kellene megújulni. Ez azért egy kicsit bajos lesz, mert az RMDSZ korábbi elszánt támogatóinak nagyobbik része sürgős és gyökeres változásokat szeretne. A kongresszuson szavazati joggal résztvevő küldöttek döntő többségét pedig nem is nagyon érdeklik a „köznép" jogos vagy ábrándos elvárásai. A tagság fogy, érdektelenné válik, a támogatottság pedig lassan, de biztosan szertefoszlik. Az RMDSZ ugyanúgy kialakította a maga érdekelvű klientúráját, ahogyan a kommunista párt tette, s bár érzem én, hogy ez a megállapítás csak féligazság, de benne van a valóság magva, s ez már elég a bizalomvesztéshez. Természetesen az RMDSZ-nek arra kellett törekednie, hogy a központi állami intézmények, az önkormányzatok szintjén a lehető legjobb pozíciókhoz jusson, s elsősorban Székelyföldön biztosítsa a lényeges állami állásokban való arányos részvételét. Ez félig-meddig sikerült, de ki tudhatja, hogy mekkora árat kell fizetni érte?! Egy dolgot nem lehet nem venni észre: a X. kongresszuson az összes politikai pártok megkörnyékezték és körbeudvarolták a szervezetet, a kormányzati koalíció legerősebb pártja és az ellenzékiek egyformán. Való, hogy az RMDSZ ma - inkább, mint bármikor története során - a mérleg nyelvének szerepét tölti be: ha marad a kormánykoalícióban, helyén marad a kormány is, ha kilép onnan, akkor ez a kabinet bukik. A kormányon való maradáshoz az RMDSZ elvárásai elég világosak, és két lényeges követelésben csúcsosodnak ki: a kisebbségi törvény bármi áron való elfogadása-elfogadtatása, valamint a fejlesztési régiók olyatén alakítása, hogy abban tekintettel legyenek az erdélyi tömbmagyarság, elsősorban Székelyföld érdekeire. A frissen megválasztott elnök, Kelemen Hunor egyelőre derűlátó, s határozottnak próbálja mutatni magát. Erős elnöknek álmodja magát. Meglátjuk, de ehhez még jó néhányat kell aludni. A hulladékfeldolgozóban is le kell húzni az utcai cipőt Székely környezetvédő Japánban Egy éven keresztül Romániáé az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöksége, a májusig érvényes tisztséget 2010 májusában Borbély László miniszter vette át New Yorkban. Intenzív eszmecsere zajlik az országok között a számos találkozónak köszönhetően, egy ilyen konferencián vett részt Incze Réka háromszéki környezetvédelmi szakember is. Tinea Teddy A környezetvédelmi szakember a fenntartható fejlesztés hazai munkacsoportjának tagjaként látogatott Tokióba, ottani tapasztalatairól számolt be lapunknak. - Háromnapos rendezvényen vettem részt Japánban. A konferenciából azt emelném ki, hogy több mint 60 ország volt jelen, az esettanulmányok mellett a küldöttek beszámoltak arról, hogy hol tartanak éppen a környezetvédelemben. ENSZ-léptékben néha még országokra sem bontanak le egyes problémákat, így kiemelten erdélyi jellegzetességekről szakmailag nem volt szó. A hulladékkezelést, az ezzel járó költségek apropóján vetettem fel a konferencián, hogy mennyire fontos minden térségnek megadni a lehetőséget, hogy eldönthesse, ki fedezi ezeket a kiadásokat - fogalmazott, hozzátéve, hogy a házigazdák a szakmai beszélgetések után érdeklődtek Székelyföldről. - Feltűnt a házigazdáknak, hogy a Romániából érkező küldöttek másmás nyelven beszélnek, ezt furcsának tartották. Természetesen Drakula gróf legendáját ismerték, Budapestről és Bukarestről is hallottak, ám ennél többet nem tudtak tájainkról - mutatott rá interjúalanyunk. A háromszéki lány nevetve számolt be arról is, hogy bár a japánok kissé nevetségesnek tűnnek, ahogy külföldi látogatásaik alatt csoportosan leözönlenek a buszokról, és máris „kattogtatnak” fényképezőgépeikkel, valószínűleg ugyanolyan nevetségesnek tűnhettek az európai vendégek, miközben esetlenül próbáltak megebédelni evőpálcikákat használva. Nagyon korszerű épület volt a rendezvény helyszíne, ám még csodálatosabb volt a hotel gyönyörű japánkertje, párszáz éves kőlámpákkal. Hihetetlenül megnyugtató érzés, ahogy a XXI. század zsúfoltságából időutazóként beléphetsz erre a csodálatos helyre - mesélte élményeit Réka. Kevéske szabadidejét rövid kirándulásokra szánta, Tokió nyüzsgése megdöbbentette, ugyanakkor elismeréssel beszélt arról, hogy a műanyaghulladékot feldolgozó gyárakban tett látogatások alatt le kellett húzniuk utcai cipőiket, az alkalmazottak olyan hófehér kesztyűben dolgoztak, amilyent mifelénk még a kórházakban is ritkán látni. Megjegyzendő, hogy a rengeteg járművet is hihetetlen gonddal irányítják, forgalmi dugó nem alakul ki, a pályaudvarokon pedig, ahol több mint félmillió ember is megfordul naponta, elképzelhetetlenül fegyelmezett a tömeg. - Székelyként idegen volt számomra az a nagy nyüzsgés, annak ellenére, hogy minden gördülékenyen működik. A japán férfiak túlzottan, már-már nőiesen ápoltak és igencsak alacsonyak voltak Rövid ideig szeretnék Japánban élni, ám hosszú távon nem tudnám magamat odaképzelni - tömörítette tapasztalatait egy gondolatba Réka.« Igyekeznek tisztázni a megyehatárokat Lassan alakul a megyehatárok tisztázása, mivel több helyen is komoly akadályokba ütközik a prefektúra - jelentette be György Ervin prefektus. Amint arról beszámoltunk, a kormány utasításainak megfelelően március végéig le kell zárni ezt a kérdést. Nagy Demeter István Bákó megyével nincs gond, minden határvonal tisztázott, jól alakulnak a dolgok a Burzó megye esetében is, a jelek szerint sikerült mindenben megegyezni, noha a tárgyalások nem voltak zökkenőmentesek. Brassó esetében az Ágostonfalva- Barót határ tisztázatlan, az jelent gondot, hogy korábban az Olt medre választotta el a két települést, ami tulajdonképpen most is természetes határt alkot, csakhogy a folyót közben elterelték. Emiatt az ágostonfalviak néhány hektár területe az Olt jobb partján „rekedt”, ezt joggal kérik vissza. György Ervin rámutatott: esély van arra, hogy a bölöni romák helyzete is megoldódjon, ugyanis a szászmagyarósi és a bölöni tanács képviselői abban egyeztek meg, hogy az utóbbi község határában lévő 26 hektáros területet a rajta törvénytelenül felépített 150 házzal együtt átadják Brassó megyének. Hargita megyével sikerült rögzíteni a határokat, kivéve egy Sepsibükszád és Tusnádfürdő közötti határszakaszt, ahol azért van vita, mert a tusnádi közbirtokosság erdőterületének egy része átnyúlik Kovászna megyébe. Végül a másik véglet Vrancea megye, velük - Kovásznát leszámítva - egyetlen polgármester sem írta alá a jegyzőkönyvet. Itt több ezer hektár erdőterületről van szó, több település polgármestere szerint már a megyésítéskor jelentős részt elcsatoltak, amit szintén vissza szeretnének most szerezni." AKTUÁLIS 2 Erdővidék reménysége nincs többé A baróti Szász Orsolyával tavaly februárban közöltünk interjút: a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia canto szakát akkor végző 29 éves lány terveiről, a zene iránti szeretetéről beszélt, ami kislánykora óta kísérte útját, hiszen énektehetségét már hároméves korában felfedezték. - Az éneklést nem lehet leírni, szavakban kifejezni. Bizsergető érzés, ami feltört energiával - fogalmazott egy évvel ezelőtt Orsolya, akit akkor méltán neveztünk Erdővidék üdvöskéjének, csillogásával, egyéniségével rászolgált a jelzőre. 2001-2004 között a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola canto szakán tanult, első próbálkozásra bejutott a zeneakadémiára 2005-ben, a felvételin harminc szoprán közül a negyedik lett. Életútja azonban a felfelé ívelés helyett hirtelen véget ért február 15- én: egy egész közösséget döbbentett meg a fájdalmas hír, hogy Orsolya nincs többé. Bécsbe ment alkalmi munkát vállalni, holtan találtak rá annak a háznak az udvarában, ahol lakott. Nem hivatalos információk szerint a fiatal lány önmaga vetett véget életének, kiugrott a harmadik emeleti lakás erkélyéről. Orsolyát szerdán helyezik örök nyugalomra szülővárosának katolikus temetőjében. (böjté)