Székely Hírmondó, 2014. május (19. évfolyam, 83-103. szám)
2014-05-01 / 83. szám
SZÉKELY Hírmondó 2014. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK A Napirenden Bajusz bíró nagy vétke Jan Mustaţă bukaresti törvénybíró frissiben kipattant, óriási port kavart ügye újra rávilágít a romániai igazságszolgáltatás egyik rákfenéjére, a megvesztegethetőségre. A nevezett táblabíró esete még az átlagosnál is súlyosabb, hiszen ő nem csupán elvárta a csúszópénzeket, hanem előre„beszervezte" azokat. Kisebb bűnszövetkezetet hozott létre az„igazság" nevű árucikk árusítására: „aki fizet, az kedvező ítéletet kap". Akár felmentést is olyan perekben, amelyekben már végleges ítéletek is születtek, s a delikvensek csücsülnek, de esedezhetnek még bírói bűnbocsánatért. A bukaresti táblabírósági botrány azért kerülhetett az országos érdeklődés homlokterébe, mert ezen a fórumon nagyon sok„kényes" ügyben ítélkeztek. Ide tartozik a futballgengszterek históriája is, és még érdekesebb, hogy itt kellene végre már elítéljék az ország alighanem legnagyobb szélhámosát, Dan Voiculescut, a gátlástalan sajtócézárt, akinek a füle mögött rengeteg „fehér galléros" bűntény lehet, az adócsalástól a pénzmosáson át a törvénytelen privatizációkig, a befolyással való üzérkedésig. Még nem bizonyított, de gyanítható, hogy ő zekkentette el a soha elő nem került Ceauşescu-féle bankbetéteket, a volt szekuritáté óriási pénzvagyonának egy részét, s így lehetett - egyik pillanatról a másikra - az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere. A nagy „pártalapító" úgy jöttment a szenátusba és onnan kifelé, ahogyan neki tetszett, s ahogyan pillanatnyi érdekei megkívánták. Ezzel nem csupán mindent lefitymáló hatalmát fitogtatta, de esztendők óta kijátszotta az igazságszolgáltatást, lehetetlenné téve, hogy végleges és visszavonhatatlan ítéletet hirdessenek egyetlen eddig feltárt bűnügyében, a központi élelmiszerkutató intézet eltolvajlásában. Itt kapcsolódik öszsze Stan Mustaţă és Dan Voiculescu ügye. A főszélhámos doszsziéja ugyanis Bajusz táblabíró asztalára került. Hogyan is cselekedett volna táblabírónk, azt nem tudni, mert a korrupcióellenes ügyészség közben nyakon csípte a bírót apróbb, de bizonyítható megvesztegetések ügyében, s az előzetes letartóztatásra a legfőbb bírói testület, a CSM is rábólintott.- Magyari Lajos Célkeresztben a szürke zóna Városnapi ellenőrzések Szigorú ellenőrzésekre számíthatnak a városnapi forgatagban ténykedő kereskedők. Akárcsak tavaly, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság ellenőrei idén is mustrálják az élelmiszereket kínáló egységeket, de a Kovászna Megyei Munkafelügyelőség emberei sem tétlenkednek a hétvégén. Tinea Teddy Dr. Sikó-Barabási Sándor, megyei főállatorvos elmondta, egyeztettek a városnapok szervezőivel, így pontosan tudják, hány cég és melyek kereskednek a fesztivál keretében. - Csak olyan cégek árusíthatnak élelmiszert a városnapok ideje alatt, amelyek be vannak jegyezve az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóságnál. A sütésfőzések esetében is ellenőrizzük, hogy az alapanyagokra van-e számla, hiszen ezeket csakis ellenőrzött egységektől szabad beszerezni, de a szállításra használt autókat is megvizsgáljuk - részletezte dr. Sikó. Összesen négy csoport vizsgálódik majd (ebből egyik felülellenőriz), a higiéniai szabályok betartását is górcső alá veszik, továbbá az elárusítóktól számon kérik az egészségügyi könyvüket. - Tavaly gondok akadtak ezen a téren, így újra hangsúlyozzuk: csak annyi árut rendeljenek a kereskedők, amennyi hűtési felületük van. Nem szeretnénk a napon, hűtőszekrény mellé letett, zsákokban tárolt élelmiszert találni - figyelmeztetett a főállatorvos. Az igazgatóság ma 8-11 óra között még várja székhelyén azokat a kereskedőket, akik elkéstek, ám igényelnének engedélyeket. Ördög Lajos, a Kovászna Megyei Munkafelügyelőség vezetője elmondta, ők munkavédelmi ellenőrzéseket ejtenek meg, továbbá a mechanikus, gépes játékokat, szerkezeteket vizsgálják. - Ugyanakkor a feketemunkát is folyamatosan igyekszünk felfedni - tette hozzá Ördög. « Képünk illusztráció A nyugdíjasok Kovásznára mennek Jönnek a turisták! Kovásznán a Dacia szállóba már megérkeztek a kezelési jeggyel rendelkező turisták, és ettől a hónaptól a többi szálloda is várja a vendégeket - tudtuk meg Kopacz Zsuzsától, a helyi turisztikai információs iroda munkatársától. N. Sz. A. Évente átlagosan 35-40 ezer turista látogat a fürdővárosba, és ezek többségét azok a nyugdíjasok teszik ki, akik a nyugdíjpénztár, valamint az Egészségügyi Minisztérium révén kapnak kezelési jegyet - azonban az ilyen jellegű „szociális turizmus” révén érkező vendégek nem sokat költenek a városban. Az egyéni, vagyis „költekezőbb” idelátogatók aránya szállodánként (Dacia, Hephaistos, Kovászna, Szarvas, Fenyő, Montana) alig tíz százalék, kivételt képez ez alól a Clermont, ahol a kezelési jegyet nem fogadják el. Kovászna önkormányzata a személyenként napi egy lejes idegenforgalmi adónak köszönhetően tavaly 500 ezer lejt szerzett a turizmusból - tudtuk meg Thiesz János polgármestertől, aki elmondta, idén valamivel kevesebb, vagyis 420 ezer lejre számítanak, mivel kevesebb kezelési jegyet osztott szét az állam. S ha már a pénznél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy Édler András, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint Háromszék turizmusa alig 2 százalékkal járul hozzá a megye egész gazdasági életéhez. A szociális turizmusban kevesebb a pénz, mert a nyugdíjasok alig költekeznek AKTUÁLIS 2 „A törvényszegők nem pihennek!" Intelem a városnapokra Óvatosságra, körültekintésre és józan szórakozásra biztatnak a háromszéki rendőrök. Nicoleta Marin, a megyei rendőrség szóvivője elmondta, a tavalyi városnapok alatt nem jegyeztek különösebb incidenseket, és remélik, ez idén sem lesz másképp. Az egyenruhások aggályát a városnapok és a május eleji szabadnapok egybeesése váltotta ki, ugyanis tapasztalatuk szerint ilyenkor számos lakos elhagyja otthonát, távolabbi üdülőhelyekre, netán rokonlátogatásra indul, a betörők pedig ilyenkor sem lazsálnak (legutóbb szilveszter éjszakáján fosztottak ki több házat a megyeszékhelyen, a tetteseknek azóta is bottal ütik a nyomát), a városnapi tumultus pedig igazi paradicsom a zsebtolvajoknak. Mi folyamatosan jelen leszünk a különféle helyszínekent, ám ezúton is óvatosságra intjük a lakosságot: vigyázzanak értékeikre a zsúfolt tereken, ne engedjék magukat átverni különféle „jótékonysági” célra gyűjtő idegen személyek által, és ne válaszoljanak a provokálásokra, amelyek súlyos testi bántalmazásig fajulhatnak, hanem vészhelyzet esetén azonnal kérjék a segítségünket a 112-es sürgősségi hívószámon - biztat a szóvivő. A hatóságok arra is figyelmeztetnek, ne tartsunk magunknál nagy összegű pénzt, továbbá ha este lófrálunk a városnapok alatt, kerüljük a gyengén kivilágított helyeket, főképpen akkor, ha egyedül vagyunk. A tömeg méretére való tekintettel érdemes egy pontos találkahelyet megbeszélni gyermekeinkkel arra az esetre, ha elkeverednének tőlünk, és eltévednének. Ugyanakkor érdemes odafigyelni arra is, hogy a városnapi forgatagban hol vannak felállítva segélynyújtó sátrak, mivel vészhelyzetben minden értékes másodperc számít.« Börtönmúzeum létesült Szentgyörgyön Emlékhely a Beör-palotában A maga nemében egyedi és messzire sugárzó esemény színhelye volt tegnap délután a Beör-palota, ekkor avatták az alagsorában berendezett, a létrehozói által szerényen emlékhelynek nevezett börtönmúzeumot. Bedő Zoltán Az ünnepséget a Volt Politikai Foglyok Szövetségének (VPFSZ) tagjain, helyi és országos elnökén, Sepsiszentgyörgy polgármesterén és alpolgármester aszszonyán, valamint köztiszteletben álló polgárain kívül Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredában működő konzulátusának vezetője is megtisztelte a jelenlétével. Antal Árpád polgármester a szólás és általában a szabadság értékeinek, a fiatalokban történő tudatosításának fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét, keserű szájízzel jegyezvén meg, hogy még ma sem élhetünk teljes körű demokráciában. Magyarország főkonzulja, a mindenkori diktatúrák borzalmairól szólva kihangsúlyozta, hogy az önkény, akár fasizmusról, akár kommunizmusról legyen szó, ugyanaz marad, és csupán technikájában, eszközeiben változik az évek során. Tófalvi Zoltán történész, a kommunizmus borzalmainak fáradhatatlan kutatója és feltárója, boldog emlékezetű Márton Áront, Erdély néhai rk. püspökét a XX. század legnagyobb magyarjának nevezve, a kommunizmus elleni harc székelyföldi hőseire, a nagyajtai Moyses Mártonra, az ozsdolai Pusztai Ferencre és Dézsi Dénesre, a kászonaltízi Máté György „Jegesre” és feledésbe merült társaira is emlékeztetett. Octav Bojza, a VPFSZ országos elnöke a kommunista gondolkodásmód továbbéltetését, a múlt feltárását és az elkövetett igazságtalanságok jóvátételének elmaradását vetette a jelenlegi és 1990 óta az országot irányító politikusok szemére. Az emlékhelyet megálmodó, majd konok következetességgel megvalósító Török József könnyeivel küszködve mondott köszönetet mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak a létrehozásához.« (Fotók: www.hirmondo.ro)