Székely Hírmondó, 2016. augusztus (21. évfolyam, 146-167. szám)
2016-08-01 / 146. szám
3 AKTUÁLIS Cigányfolklór-tábor Kommandón Egy hétig ünnepeltek Egy hétig cigányzenétől volt hangos Kommandó, ahol a Lajta László Alapítvány szervezésében július 24-31. közt idén is megtartották a nagy népszerűségnek örvendő Kommandói Cigányfolklór Tábort - immár 18. alkalommal. N.Sz.A. Az egyhetes rendezvényen a szervezők változatos programokkal és műhelymunkával várták a résztvevőket, hogy még inkább megismertessék velük a cigány kultúrát. A cigánytánc és -zene kedvelői nemcsak az országból, hanem annak határain túlról is érkeztek. Voltak, többek közt, résztvevők Ausztráliából, az Egyesült Államokból, illetve a közeli országokból is. Idén 110 személy időzítette látogatását Kommandóra, sokan közülük már visszatérő vendégei a rendezvénynek. Az egyhetes tevékenység alatt, aminek helyszínéül a Horn Dávid Általános Iskola udvara szolgált, a résztvevők előadásokat hallhattak dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató előadásában, s a hagyományokhoz hűen idén is kirándultak a Lakóca tetejére. A táncoktatás naponta zajlott: Orza Călin, Demeter Erika, Dombi Rózsa, Melles Endre, Ivácson László, Tekeres Gizella vezetésével. A talpalávalót a szászcsávási zenekar, Gázsa és barátai, valamint a Heveder zenekar biztosították. A tábor az iskola udvarán megtartott gálaesttel zárult. Cigánytáborrá változott az iskola udvara Ne féljetek! Mint a városgondnok A játszótereket is lelövik? Mint arról már korábban beszámoltunk, egy baleset következtében sepsiszentgyörgyi mozgásparkot, játszótereket ellenőriztek a megyei fogyasztóvédelem munkatársai, és a rendellenességek, az engedélyek hiánya miatt jelentős összegű bírsággal sújtották a tereket karbantartó polgármesteri hivatalt. Pénteken a fogyasztóvédelmi hivatal közleményben tájékoztatta a médiát, hogy Háromszék más városaiban is lecsaptak. Tinea Teddy A megyeszerte zajló ellenőrzések alatt a fogyasztóvédők főképpen azt kifogásolták, hogy a játszótereken semmiféle figyelmeztető tábla, tájékoztató-pannó nincs kifüggesztve, illetve a szerkezetek balesetveszélyes vaselemeket is tartalmaznak, továbbá a terek nincsenek körülkerítve. Kézdivásárhelyen figyelmeztettek, és ezerlejes bírsággal sújtották a játszótereket karbantartó hivatalt. Bodzafordulón a bírság ezerkétszáz lejre, Baróton ugyanennyire, illetve Kovásznán 6 ezer lejre rúgott. A sepsiszentgyörgyi strandon észlelt hiányosságok miatt 6 ezer lejre bírságoltak, illetve a városszerte található játszótereken észlelt szabálytalanságok miatt 12 ezer lejre büntettek az ellenőrök. A megyeszékhelyi edzőpark miatt - ahol egy hétéves gyermek keze súlyosan megsérült - 56 ezer lejre büntettek, és elrendelték annak lezárását. A közleményben az illetékesek felhívják a figyelmet, hogy Sepsiszentgyörgy esetében már 2014- ben bírságoltak hasonló hiányosságok miatt - többek között akkor sem tudott érvényben lévő működési engedélyeket felmutatni az önkormányzat -, éppen ezért az idei baleset tükrében a rendőrséget, munkafelügyelőséget, a számvevőszéket is értesítették. A városvezetés lapunknak kifejtette: a hatósági döntést bíróságon megtámadják, mivel túlkapásnak tekintik a fellépést. Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok érdeklődésünkre elmondta, hogy addig, amíg be nem zárják, netán „maszkosok” nem őrzik a játszótereket, addig nyugodtan lehet használni ezeket, nem kell félni tőlük. 2016. AUGUSZTUS 1HÉTFŐ SZÉKELY Hírmondó Szinte elégedett a szakszervezet Mától nőnek a fizetések „Boldog” a Sanitas Szakszervezet vezetősége, mert „röpke” nyolc év után a hatóságok szíveskednek alkalmazni a 2008/17-es kormányrendeletet, és valamelyest megszűnnek az igazságtalanságok a közegészségügyi rendszerben. A pohár ugyanakkor még mindig nincs tele... Erdély András A szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény üdvözli, hogy mától a közegészségügyi rendszerben az azonos beosztásban dolgozó szakemberek egyaránt a bértábla által megengedett legmagasabb fizetést kapják minden egészségügyi egységben, beleértve a Közegészségügyi Igazgatóságot és a Megyei Vérközpontot is. A dokumentum szerint ez azt jelenti, hogy az érintettek augusztustól átlagosan 7,5 százalékkal több pénzt vihetnek haza. Ugyanakkor a Sanitas Szakszervezet „csalódottságát” fejezi ki amiatt, hogy az emelésből kimaradtak a kórházak és más intézmények irodai alkalmazottai. Biztosíthatom az irodai alkalmazottakat, hogy nem dőlünk hátra, hanem megkeressük a megye két szenátorát és négy parlamenti képviselőjét, és indítványozzuk, hogy a kormányrendelet parlamenti vitájában 10 százalékos fizetésemelést kérjenek az irodai személyzetnek - nyilatkozta Vasile Neagovici szakszervezeti bizalmi.- Nem dőlünk hátra, hanem kiharcolunk 10 százalékos fizetésemelést az irodai alkalmazottaknak is, mondja Neagovici Költözik a képzőművészeti alap üzlete Goromba feliratok A sepsiszentgyörgyi alpolgármestert személyesen is támadó felirat jelent meg Sepsiszentgyörgyön, a képzőművészeti alap művészeti galéria néven ismert üzleténél. Az érintettek egybehangzó véleménye szerint Sztakics Éva teljesen ártatlan az ügyben. A művészetet támogassa, mert nem a kocsma a jövő - szólítja fel egy, az üzlet ajtajára ragasztott lap az alpolgármestert. A szabadságát töltő elöljárót nem sikerült elérnünk, de Tóth-Birtan Csaba alpolgármester szerint Sztakics Évának köze nincs a történethez. - Ez valami személyes dolog „rúgjunk egyet az alpolgármesterbe, ha lehet” alapon. Önmagában is igen meredek, a polgármesteri hivatalt, személyesen Sztakics Évát azzal vádolni, hogy nem támogatná a művészetet - véli Tóth B. Csaba. Néhány - magát egyébként meg nem nevező polgár amiatt kezdett kiragasztott feliratokkal „levelezni” a polgármesteri hivatallal, mert bezárták a művészeti galériát. Helyére ugyanis a megyei tanács által működtetett turisztikai iroda költözik. Ezt összevonják a város Tourinfo irodájával, ami eddig a Lábas Házban kapott helyet. A művészeti galéria a Bazár-sorra költözik, a Tevitől „fennebb”, abba a helyiségbe, ahol korábban a megyei tanács iktatója működött. Damokos Csaba, a Képzőművészek Szövetsége Sepsiszentgyörgyi Fiókjának elnöke nem tűnt nagyon lelkesnek a csere kapcsán, ugyanis éppen átalakítani és bővíteni készültek a galériát. Egy „art-café” jellegű kávézót szerettek volna létesíteni, amit az új helyen, a hiányos infrastruktúra miatt (vezetékes víz stb.) csak többletköltséggel, átalakítások után tudnak kivitelezni. A cserét még a nyáron véglegesíteni szeretnék.« (en) Elégedetlen polgárok Sztakics Évát teszik felelőssé amiatt, hogy „bezárt"a képzőművészeti galéria Cirkusz a toron Tegnap Sepsiszentgyörgy, pontosabban az Állomás negyed csendjét egy toron résztvevő vendégsereg zavarta meg: a csatazaj nyomán a helyszínre a rendőrség, illetve csendőrség is kisietett. „A rendőrséget vasárnap délután arról értesítették, hogy a vonatállomás környékén, egy vendéglőben több személy is hajba kapott. A kollégák a helyszínen csillapították a konfliktust, az incidenst követően több személyt bekísértek a rendőrségre"- nyilatkozta érdeklődésünkre Nicoleta Marin, a megyei rendőrség szóvivője. A többnyire részeg bajkeverők nagy száma miatt a rendfenntartásban a csendőrség is segédkezett. Rendőrabroncs volt az áldozat Szombatról vasárnapra virradóra Kézdiszentléleken egy 36 éves ittas férfi hatolt be a helyi rendőrőrs udvarára, ahol személyes bosszúhadjárat részeként a parkoló két rendőrautó gumiabroncsait vágta öszsze (egyik járgánynak mind a négy, illetve a másiknak csupán két kerekét sikerült megkárosítania). A poszton lakó egyenruhás észrevette az udvaron „ügyeskedőt", azonnal akcióba lépett, és mozgásképtelenné tette az ittas garázdálkodót, aki mindvégig késsel a kezében fenyegette a rendőrt, s ellenállt a lefegyverzésnek. Elárasztott pincék Hétvégén, a szeszélyes időjárás miatt, többrendbeli „sárga riasztás" miatt álltak készenlétben a Kovászna megyei tűzoltóság alkalmazottai: pénteken este Fotosmartonoson helyszíneltek az egyenruhások, ahol speciális pumpával iparkodtak kiszívatni a vizet három, az esőzés miatt vízzel elárasztott pincéből, tájékoztatott a megyei tűzoltóság szóvivője. Gyűrűzik a „szexérthajtási" botrány Pénteken a korrupcióellenes ügyészség honlapján tették közzé a legutóbbi - lapunk által is részleteiben bemutatott - Kovászna és Neamţ megyékben felgöngyölített, hajtási jogosítvánnyal üzletelő hálózat tagjai ellen hozott intézkedéseket. Házi őrizetet rendeltek el a rendőrök, hatósági felügyeletet a sofőroktatók ellen, de a megvesztegetők is felelnek tetteikért. A témára még visszatérünk.«