Székely Lapok, 1898. június (28. évfolyam, 44-52. szám)

1898-06-02 / 44. szám

XXVII. évfolyam 44. szám. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP.­­ M­eg­jelen: csütörtökön és vasárnapon. I#^­SZERKESZTŐSÉG: Régibaromvásár-utcza l-ső szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Telephon szám 58. Felelős szerkesztő: Segéd szerkesztő:­­ FENYVESI SOMA MÁTHÉ JÓZSEF. Marosvásárhelyt, 1898. junius hó 2. ELŐFIZETÉS: Egy évre . 0 frt — kr. ||| Fél évre ... 3 frt — kr Negyed évre . . 1 frt 50 kr. Előfizetést és hirdetményeket felvesz a­­Székely Lapok­ kiadója: Adi Árpád. Lepsényi vedivm­­ig. (Dr. F. S.) Az elő­szerzésnek eddig két igen csodás módját ismertük. Antaeusról szól az egyik rege, ki valahányszor önkénytelenül érintke­zett az anyafölddel, uj és uj élet­erőre tett szert a további nehéz küzdelmekhez; a másik rege a ma­darak birodalmából ered és szól a csodás Phoenixről, mely hamvaiból kelt uj életre. A politikai élet immár harmadik ily csodás arcanumot fedezett fel és Lepsényié a felfedezés kétes ér­deme. A bot az, mely most már hi­vatva van uj életerőt kölcsönözni az erkölcsi és társadalmi megsemmi­sülés örvényébe bukfenczező der­visnek. A midőn Zelenyák és Zimándy e gyász lovagjai a magyar papi karnak, arra a hitvány feladatra vállalkoztak, hogy r­egrabolják a magyar nemzetet, arra törekedve, hogy meghurczoljanak, meggyalázza­nak egy nagy nevet, mely minden magyar ember előtt dicső kell le­gyen mindörökké, az országon végig futott a felháborodás, az eliszonyo­­dás vihara. De Zelenyák és Zimándy urak nem állván a politikai élet piaczán, magányos falvaikba nem hatolhatott be eléggé a megtorlás. Ám a néppárt, a­melynek e két dicső egyén kültagja, szükségesnek látta nyilatkozni, nyilatkozatában kellő óvatossággal csak arra terjesz­kedvén ki, hogy e két egyén iro­dalmi működéséért nem vállal fele­lősséget. A kisded játék mindaddig simán folyt, míg a néppárt egyik ismert tagja, Lepsényi Miklós úr, kit a szegedi államfogház magánya érlelt politikussá, szennyes lapjában, mely egyszersmint a néppárt or­gánuma, nem ajánlotta jóformán in­gyen a néppárti eszmék híveinek azt a féreemunkát, melylyel megbotrány­­koztatták az országot. Jól jegyezzük meg, nem nemzetiségi képviselő, nem román, szász, pánszláv, vagy horvát agitátor cselekedte ezt meg, hanem a magyar országgyűlésnek egy tagja, egy magát magyarnak nevező ember, pap és véletlenül újra a néppártnak tagja. A függetlenségi pártnak két tagja e hitványságra bottal felelt. És e botütések kék nyomait akarja már most a néppárt egy Lepsényi érde­kében indítandó akcióval eltüntetni. A néppárt tehát újra azonosítja magát a sírrablókkal; a néppárt állást foglal a mellett, kinek mes­tersége undokabb volt azokénál, kik éjjelenként felkeresik a temető csöndes helyeit és nyomorult kezeik­kel felkutatván a sírok nyugalmát, zsákmányt visznek, miként a h­yénák a csatamezők véres hulláinak csont­jait. Hisz a­mi kincset visz el egy ilyen éjjeli rabló, az helyrepótolható, vagy csak kis anyagi kárral jár a kegyelet megsértésével járó fájdal­mon kívül. De ha az éjjeli lovagok, e hyénák a nemzet féltett kincseit, nagyjainak drága emlékét támadják meg, akkor azok kik erre vállal­koznak, hitványabbak ezerszer a sírrablóknál, akkor azok kívül állanak a társadalom rendes viszonyain, akkor azoknak a baj is megtisztel­tetés. Rendkívüli bajok, rendkívüli orvosszereket tesznek szükségessé. És midőn a magyar országgyűlésnek akadt olyan tagja, ki a nemzet drága sírhelyeiből keres magának prédát, akkor jogosult e ragadozó­val szemben minden eszköz, mely alkalmas arra, hogy a jövőben ily kalóz kísérlettől visszarettentse. A néppárt hírlapi közleményeiben a büntető törvénykönyvre hivatkozik és fenyegetődzik azért, hogy Lepsé­nyit megbotozták. De a magyar büntető törvénykönyvnek a bűnpár­tolásról is vannak intézkedései. A néppárt pedig, mely a­helyett, hogy Lepsényit kidobná a pártból, vele solidaritást vállal, bűnpártolást követ el. Igaz, hogy a bűnpártolás e­leme nem fenyíthető a büntető törvény­­könyv alapján. De az a magas erkölcsi törvény, mely megvetéssel és kiközösítéssel sújtja azokat, kik szentségtelen kezeikkel szent kincseinkhez nyúlnak, nem tesz különbséget a tettes és bűnpártolás között. Ma még csak Lepsényi áll az ország ítélő széke előtt, de a vizsgálat már czinkostársai, a nép­párt tagjai ellen is foly. TÁRGYA. Mámoros voltam .. Mámoros voltam, — igazad volt. A szivem őrülten zakatolt. Egy kicsi szerelemre vágytam S az ész korlátját általhágtam. Czudarul okos voltam eddig S húztam igáját valameddig. Most, majdnem kőszoborrá váltam Az okosságot megutáltam. A szív ha szolga s ur az elme: Szörnyű szamárság s nincs értelme. Mig szivünk lüktet s csókra vágyunk, Csak addig terjed szép világunk. A következményt mért kutassam. Emésztve lelkem­ rendre, lassan? Szeretni vágyom tűzzel, — bárha Egy egész élet lenne ára. Halál lesz vége életemnek, Ha nem is élek szerelemnek. S ha sírban fekszem egyszer holtan: Mit ér, ha végig okos voltam? . . . * . . . Aggó félelmem letepertem, — S mégis kevés volt, amit mertem. Olyan parányi kicsiség volt, Mint felhők közt tenyérnyi égbolt.­­ Kicsiny kezed kezembe fogtam S az Isten tudja, mit dadogtam. Tán azt mondottam kézzel, tettleg: Ne higyj szavamnak, mert szeretlek. Te el nem hitted azt sem, ezt sem, — Csak hagyjam, szived hogy szeressen . . . E szégyenitő kicsi kegyre, Csak erre kértél engem egyre. Arczomon pírba gyűlt a szégyen, — Ő nem volt annyi merészségem, Hogy elhitettem, szóval, véled, Hogy bízom benned s érted élek. Nem tudok hinni, mindhiába, S e bajnak nincsen orvossága. Ha nem hiszek, jaj, hogy’ hitetnék, Szerelmet ingyen hogy’ vehetnék?! . . . Hiába minden érvelésem: Nem győzhetem magam le mégsem. Saját szivem, — ez sem sajátom, — S kicsiny kezecskéd elbocsátom. . . * . . . Mámoros voltam, — igazad volt. A szivem őrülten zakatolt. Egy kicsi szerelemre vágytam S az ész korlátját általhágtam. . . Fried Farkas. A szerelem vak. J.-nak. Irta: Dr Kömőcsy József. S ha kérditek : miért, hogy a költő soha sem fogy ki szeretteinek magasztalásából, miért, hogy szerelmi dal­tól pattan meg a lanton az ideg, miért, hogy szerelmi daltól reped meg sok fűz fasip ? Azt felelem: azért, hogy vak a szerelem. Csodálkoztak, ugy-e furcsa felelet ? A szerelem vak ... ezt legtöbbször gúnnyal szokták emlegetni, midőn valaki olyant szeret, kit mi sehogy sem tudnánk szeretni s ha az ízlésről akarnánk vázolatot írni, hogy e kivételt nem méltányolnám annyira, mint igy, midőn fentebbi kérdé­sekre állítom oda feleletül. Csak egyszerű szavakban fogok beszélni, hogy annál közvetlenebb legyek. A­kit szeretünk, arról oly jól esik föl­tennünk, hogy minden irányban tökéletes. Hisszük, szívesen hisszük, hogy az erélyes, tudományos, szerény, jó, nemes, magas gon­dolkozása, egészséges fölfogása, szép, ügyes. Összesen: szeretetre méltó. Oly tulajdonságot adunk választottunknak mi miatt csodálásra érdemes és azt mond­ják, hogy a csodálat erősebb a szerelem­nél, jobban van a csodálat tárgyához,­­ mintsem a szerelem, úgy vélem azt akar­­j­­ák mondani, hogy tarttisabb annál­ ügy, de nem kell ezt valami külön ér­­t­zelemnek tekinteni, az ily nemű csodálat­­ épen maga a szerelem. A feltevésekben, ezen megalkotott kép­zetek, lövések ápolásában áll a szerelem. E feltevéseket aztán megingatni nagyon nehéz, de ha egyszer az erélyek drága köréből készült korona eltűnik a kedves homlokról, akkor a szerelemnek vége van, de nem. Még nem tűnik el nyomtalanul, megmarad még valami a lélekben, ha úgy tetszik: szívben, mely azt be nem tudja tölteni s mégis minden új lakót kizár; talán arra vár a szív, hogy eljön az idő, midőn belátta, hogy mégis úgy van, a­mint először hitte, hogy újra fogadhassa be lakóját. És a korona lehullhat az egész világ előtt, midőn mi úgy véljük, hogy még min­dig ott ragyog. A­mely képekhez egy életet, egy élet boldogságát kötöttük, azon képe­ket eloszlatni nem képes a való hatalmas keze. A szerelem feltevésekből születik s ha­lálát is csak hisszük, de nem tudjuk soha. A kedves képnek színei nem törlődnek el egészen, csak elmosódnak; nem hogy másnak hinnénk, ki meggyőzni akar, hogy nem olyan, a­kit szeretünk, mint képzelők. A Kossuth szobor. Közelebről többször adtunk hirt e lapok­ban arról, hogy a városunkban fölállítandó Kossuth szobor kis mintáját az ünnepekre Köllő Miklós szobrász lehozza és az ki lesz állítva. A Köllővel Budapesten 1897. decz. 13-án kötött szerződésnek a vállalkozó művész megfelelt s ünnep szombatján a tervezett szobor kis mintáját a végrehajtó bizottság­nak be is mutatta. A bizottságnak 21 tagja volt jelen a dr Bernády György országgy. képviselő, bizottsági elnök által egybe­hívott gyűlésen, s beható szemle alá véve a körülbelül 1­/2 méter magas szobor min­tát, a felfogást általában jónak, a kidolgo­zást sikerültnek találta s a művet a fel­állítandó szobor tervezete gyanánt elfogadta. A szobor minta leírását a következőkben adjuk. A minta 80 —90 cm. magas, igen szépen kidolgozott talapzaton áll, s az alak körül­belül ép oly magas lehet. A teljes mű 7­5—8 méter magas leend. A szobor Kossuthot teljes férfi korában előre nyújtott ballábbal, szónokló helyzetben ábrázolja. Jobb kezét gesztikulálva fölemeli, bal kezében törvénykönyvet tart. A testet zsinóros magyar ruha és hosszú mente födi, s válláról kard csüng alá. Általában az egész kis mű igen jó benyomást tett minden szemlélőre. Voltak ugyan, úgy a

Next