Székely Lapok, 1899. július (39. évfolyam, 53-61. szám)
1899-07-02 / 53. szám
Marsvásárhely, 1899. juliushoz azonban — miként fennebb előadók — korlátozni lehetne a nagymérvű pálinka fogyasztást. Erdély Magyarország jobb keze! Fenntartó eleme pedig a székelység. E népet meg kell mentenünk a testet-telket ölő méreg használatától. Álljon e mozgalom vezetésére arra hivatott férfiú és bizonynyal munkálkodásának lesz eredménye. Marosvásárhely központtal megalakulhatna az ily egylet. Azon férfiú, aki az ország figyelmét fölhívta a székely kivándorlásra, aki tanujelét adta meleg érdeklődésének a székelység iránt és kinek fölszólalása közkézen forog több ezer példányban; e férfiú élére állhatna a czikkemben jelzett mozgalomnak. Ajánlom indítványomat a hazai sajtó figyelmébe, csináljanak propagandát az ügynek, miszerint támasszuk fel a 40-es években alakult, de elhalt mérsékletességi egyletet. Fölhívom erre lelkészeink figyelmét is, hogy gondolkozzanak az eszme felett. Ürmössy Lajos: Száműzetésem ideje. Vagy miért hagyom ott Oláhországot. Irta: TOENTAI FERENCZ. XVI. Az italt Oláhországban, mint mindenki, úgy minden magyar nő is szereti, a legtöbb esetben a tulságig; legyen ez aztán úri nő és járjon selyemben, vagy szegény és járjon rongyokban, vagy igazi (?) úrnőktől levetett köntösben, vagy kölcsönvett gúnyában. Hány, de hány jómódú iparos mesternek feleségét láttam három, négy magyar társnőjével a piaczról, hol sokszor egyetmást puffra vesznek, csak hogy édes pálinkára jusson, a piacz és otthon közt levő pálinkamérésekben addig pótolni, amíg aztán az egész kompánia igazán aranyos kedvben érkezik haza. Külön megfigyeltem ezt Ha a piaczon esetleg nem, az első pálinkamérésben — oláh városokban minden második háznál találkozik kettő. „Hát hogy van komám asszony ? Egy kupicza édeset, hej domnule! — no jó egészséget komámasszony ! Az utczán egy harmadik asszonynyal találkoznak. Nagy az öröm, a beszélni s mondani való tömérdek. Szegény is ihatnék egy kupiczával s betérnek a második lebujba. Ha nincs annnyi megtakarított bám, akkor pózolnak, a három két-két kupiczára csak összeteremt s igy megy ez öt-hat pálinka mérésen keresztül. Itt-ott aztán még czigarettát is szívnak fűszerezésképpen az ilyen kalapos-pántlikás oláhmagyar hölgyek, kik azonban az oláhvilág előtt mindig a mennyire tőlük csak telik takargatják, hogy magyarok. A legtöbben, kik e sorokat olvassák nem fogják elhinni, — azonban szomorú igazság — amit most mondok, hogy: hat-hétszáz hívőim között alig volt egy nehány, kik tudták volna a miatyánkat. Erre tanítottam őket közösen a templomban. „Így törődtek velünk, hogy még a miatyánkot is elfeledtük“ — mondotta egy ízben, midőn e dolog fölötti megbotránkozásomnak adtam kifejezést, egyike az őszintébb fajtájából való jobbmódú hívőm. Örvendtem az első sikernek, de sajnos nem sokáig. Szegény elődöm piszkos pőréből még akárhány eltusolni s rendezni való dolog volt. A főczinkosok ezt velem is éreztették, midőn a kellő érdeklődésre hiába biztattam. Hozzá még soha nem szűnő békétlenség, melyet még az egyház ügyeibe is belevittek legfáradságosabb, sokszor életveszély közepette kifejlett önfeláldozó működésemet is megbénította. Ehhez járult, hogy az egyházmegye elöljárósága részéről semmi pártolásban, támogatásban nem részesültem. Isten és ember előtt lelkiismeretem, szent hivatásom parancsolta törekvéseimet magyar híveim érdekében meg se értették. S bár nem egyszer inzultáltak a oláh nemzet ifjú csemetéi, de a felnőttek is , bár akárhányszor dobáltak meg sárral, cserepekkel a város közepén az oláh népnevelés és iskola reményteljes növendékei, míg a műveit oláh népsereg (?) jót röhögött a dolgon, bár ártatlan papi működésemet az oláhok sokszor oláhellenesnek, magyarjaim pedig feleslegesnek, túlzásba vittnek tartották ; jóllehet többször komolyan figyelmeztettek, hogy egyedül, főkép már estefelé ne menjek sehova, mert veszélyes s hogy a figyelmeztetők nem állanak jót semmiért, sőt házamnál az éj homályában pénzt is zsaroltak ki, mert különben így meg úgy járok , mindez még nem késztetett volna Oláhország elhagyására, ha csak valamennyire azoktól várhattam volna támogatást, oltalmat, kiknek mint szegény, semmibe sem vett magyar pap alá voltam rendelve. Néhány esztendeig csak vittem, s nyugodt lélekkel mondhatom, mindent megtettem, mit mint ember, mint magyar s mint pap s nemcsak a reám bizott magyar hiveim, de egyáltalán a romániai magyarság érdekében tenni szent kötelességemnek tudtam és tartottam s a mi gyenge erőimből és tehetségemből telt. (Vége következik) A székely iparkamara közgyűlése. Június hó 28-án délután tartotta meg a marosvásárhelyi kereskedelmi és iparkamara a szokásos nyári szünet előtt utolsó teljesülését. A nagyon érdekes gyűlésen, melyen a tagok szokás szerint szép számmal jelentek meg, Tauszik B. Hugó kir. tanácsos elnökölt. Gyűlés elején mindjárt szomorú kötelesség teljesítésébe fogott bejelentvén, hogy Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter anyja Kolozsvárt meghalt, s ezen szomorú alkalomból részvét-táviratot küldött a miniszterhez a kamara nevében. Az elnöki közlések során örömmel vétel t tett tudomásul, hogy a kereskedelemügyi miniszter a nagybaczoni fedőcserép készitő házi iparosoknak egy agyaggyúrógépet adományozott; hogy az elnökség a király () Felsége olajfestésű képét múlt év deczember 17-én a teljesüléstől nyert megbízás folytán már megrendelte és a Kossuth szobor június 11-én tartott lelepelezési ünnepségén a kamara testületileg jelent meg és helyezett koszorút a szoborra. Élénk érdeklődést keltett még az Erdélyrészi Kárpát egyesület azon értesítése, hogy a Budapestre szállítandó erdélyi ásványvizek részére szállítási kedvezményt sikerült kieszközölnie. A tárgysorozat rendén, bejelentetett, hogy a Marosvásárhelyre tervezett gyapjú fonó és festőgyár állami támogatására vonatkozó felterjesztésre a kereskedelemügyi miniszter úr a kívánt állami részesedést nem adhatja meg, de kilátásba helyezte a vállalat segélyezését. Minthogy e gyár biztosítása czéljából az aláírások folynak, a leirat közöltetik az alapítókkal. Kézdivásárhely város zsibáruskodásról szóló új szabályrendeletének jóváhagyása javasoltatok. Jelentés létetett a székely link tavaszi elhelyezéséről. Elhelyeztetett 120 fiú, legnagyobb része alföldi városokba. A székely iparalap 3146 frt 58 krra emelkedett. Ezen ügygyel kapcsolatosan a kivándorlás is szóvá tétetvén az elnökség bejelentette, hogy Tornyai Ferencz róm. kath. lelkésznek egy nagyobb szabású czikkét — mely a kivándorlás ellen a Székely Lapokban jelent meg — az Emke marostorda megyei és marosvásárhelyi választmányával egyetemben 10 ezer példányban kinyomatta és a kivándorlás által veszélyeztetett községeknek megfelelő számban megküldötte. Mint örvendetes tény helyesléssel találkozott az elnökség intézkedése, s a teljes ülés felismerést szavazott az ügyben buzgolkodóknak, különösen Tornyai Ferencznek a czikk irójának. Egyben felkérettek a kamara tagjai a kivándorlás lehető akadályozására és ezen ügynek hatáskörükben barátok szerzésére. Egy felső kereskedelmi iskola 1896 óta húzódó ügye is tárgyalás alá kerülvén a kamara határozatilag kimondotta, hogy Marosvásárhely várossal együtt munkálva újabb akciót indít és fölkéri a város főispánját is közreműködésre, ki az ügy meleg támogatását meg is ígérte. Nagy vitát provokált Marosvásárhely város tanácsának és rendőrkapitányságának ipartestület létesítésére vonatkozó átirata. A kamara tagjai egynek kivételével a létesítés mellett foglaltak állást és ki is küldetett a bizottság, melynek az ügy előkészítése tétetett feladatává. Igazán szégyen, hogy még akadnak emberek, kik az ipartestületi működés napnál világosabb előnyeit föl nem fogják és gátat vetnek a modern iparosok haladása elé. Az ily emberek közpályán működését lehetetlenné kell tenni. A székelyudvarhelyi Slejd-tanfolyam czéljaira 50 frtot szavazott meg a kamara. A székelyvasutak mielőbbi kiépítése tárgyában a kamara feliratot intéz a kereskedelemügyi miniszterhez s a soká halogatott ügy erélyes támogatására fölkéri Székely Lapok. 3-ik oldal.