Székely Nemzet, 1883 (1. évfolyam, 1-198. szám)

1883-11-08 / 170. szám

170. szám. 1. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, 1883. csütörtök, november 8. Csiki-u­tcza Matheovics-féle h­áz, hová a lap szellemi részét illető közleményeit küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyárada-részvény-társulat SZÉKELY NEMZET Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. -Sír Előfizetési ár helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve : Egész évre . 10 írt — kr. Félévre . . 5 írt — kr. Negyedévre . 2 írt 50 kr. Hirdetmények dija: -CaSSIK -----------------­^ Szerkesztőségi iroda: " Sepsi-Szentgyörgy, hová az erőfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. ' IssuS)----------------------— POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. --------------------------@U( ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czímű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik heten­ként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy idén, szükség ese­tén melléklettel. Előőfizetési ára: ejpénz évre . 10 frt. félévre ... 6 frt. negyalévre . 2 frt. 50 kr. Az elő­fizetéseket legczélszerűbb postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldány­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­tathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. A katonai nevelés. — nov. 7. (?) Nagy feltűnést keltő esemény tör­tént. A múlt pénteken az uralkodóház egyik tagja szólalt meg a katonai nevelés reformja mellett. A külső formáknak nem volt ugyan ez a felolvasás hadüzenet, de igenis megtá­madása a fenálló „idomító rendszernek.“ Az eszme, az eszméért való küzdelem az első, és csak azután következik a forma. A ka­tona erkölcsi érzületének finomí­tása a lényeg: a forma csak külső, másod­­rangú tényező. A katonát meg kell tanítani, vagy jobban mondva: nevelni kell arra, hogy tudjon lelkesülni, a­hol az ennek alapját képező erkölcsi önállóság nincs meg a hadseregben, ott nagy eredményeket min­den külső formák szabályossága mellett is várni nem lehet. A katonát embernek és nem idomított individuumnak kell ké­pezni. Ez az, a­mi mellett csak második kellékké törpül az úgynevezett „i d o m i t á s. “ Méltán feltűnő szavak. Igazuk van a magyar lapoknak, hogy ezek a reform-esz­mék sok későbbi eszmecserék alapját fogják képezni. A reform eszmék annál meglepőbbek, mert János Salvator főherczeg ajkairól hallotta azokat a bécsi tiszti kaszinó előkelő közönsége, János főherczeg pedig azon kívül, hogy az uralkodóház tagja (Fer­­dinánd toskániai nagyherczeg unokája), még altábornagyi rangot is visel a közös hadse­regben. Ha tehát ő beszélt, azt méltán meg­figyelheti a magyar közönség is. Hogy az uralkodóház tagjai napjaink­ban a komoly tudományokkal előszeretet­tel foglalkoznak, arra nagyon szép tanú­bizonyság mindjárt Rezső trónörösnek alapos jártassága a természettudományokban. Nagy zoológiai és útrajzi ismeretei, ha mindjárt nem is volna egy nagy monarchia leendő uralkodója, még akkor is a legelső szakte­kintélyek közé soroznák őt. József főherczeg valóságos szenvedéllyel tanulmányozza a botanikát és archeológiát s egyik leányát olyan járatosnak mondják a latin és görög klasszikusokban, hogy bármely philologiai tanszéknek disze lehetne vele. Hogy ne volna hát kellemes, feljegyzés­­reméltó esemény, ha Salvator János főher­czeg a komoly szaktudomány, a katoni kép­zés reformjába vágó mélyebb, alapos tanul­mányra valló eszmékkel lepi meg a közön­séget. És csakugyan ideje volt már erről is beszélni. Nem azért, mintha a katonák e­r­k­ö­l­­c­s­i képzésének eszméje itt volna, hanem azért, mivel a mai gyakorlat szerint még mindig csak a forma, a lényeg és a valódi tartalom, a­mi a katonát harczban és béké­ben öntudatosan lelkesülő hőssé, vagy a rend magasabb értelmében vett őrévé tenné, h­a tulajdonképeni erő az embernél, az még mindeddig nem tudott diadalmaskodni a formák külső szabályai felett. Örömmel üdvözli tehát az összes hazai sajtó János főherczeg felolvasását, mely — ha úgy tetszik — egy kis komolyabb leczke volt a katonatiszteknek a katonaképzés kö­rül tanúsított eddigi eljárásaikra vonatko­zólag. Csakhogy ezen eseményből nagyon kétség­­beesett vállalkozás a közös hadsereg dezopt­jára viczczeket faragni. Ezt pedig megteszi a Pesti Napló. Lelke rajta. Ha ő azt gon­dolja, hogy a hadsereget rágalmazással re­formálni lehet, akkor a Napló naivsága rész­vétünkre méltó. Mert vagy van hiba a rendszerben és akkor erre komolyan kell a sajtónak reflektálni, vagy nincs és abban az esetben felesleges minden szószaporítás. Az utolsó esetet aligha magáévá teszi a Pesti Napló, míg az első esetben dobbal nem fog verebet fogni. Hogy aztán a „czopf“ csupán az „álla­tias idomitásra“ fordítaná minden gondját, a katona erkölcsi érzetére való legkisebb te­kintet nélkül, az is csak amolyan ráfogás, a­mitől adandó esetekben soha sem szokott vonakodni a Pesti Napló. Sem a főherczeg nem állította azt felolvasásában sem a gya­korlatban nem felel az meg a valóságnak. A katonai külső idomitásra vonatkozó gyakorlati utasítások mellett ugyanis van egy tankönyvük a katonáknak : a „Dienst- Reglement.“ Azt mondják, a szerencsétlen Miksa császár tollából került az ki. Bárki irta légyen is, egyike az a legremekebb iro­dalmi termékeknek. Tele van hazafisággal, mélységes morállal, a katona erkölcsi érzü­letét finomító czikkekkel, a­mik együttvéve oly gyönyörű nyelven, akkora — hogy úgy mondjuk — didaktikai érzékkel vannak írva, hogy a­ki olvassa, a­ki tanulja és hallgatja, nemcsak erkölcsi tanúságot nyer azokból, hanem tud lelkesülni eszméért, tud meghalni hazáért. Olvassa el valaki ebből a könyvből a „katonai becsület“, a „zászló“, az „eskü “ stb. fejezeteket, azt a kibeszél­­hetetlen érzést, a­mi ezekre dagasztja a katona kebelét, bizony lelkesedésnek kell neveznünk. A katonának megvannak a maga nevelési rendszerei most is, csak k­ö­­vetni kell azokat. Mert hogy az erkölcsi nevelésre ható eme szép, lélektani segéd­eszközökre ma egy-egy ezred ujonczainak betanításánál nagyon kevés gondot fordíta­nak, abban tökéletesen igaza van a fő­her­­czegnek. De nincs igaza a Pesti Naplónak, a­mely egészen lovakat idomuttat az ujon­­czokban, mert ime, van eszköze a katonai nevelésnek a lélekre is hatni, csakhogy ez ellen épen úgy vétnek az egyes ezredeknél, mint az iskolákban a rossz tanárok, vagy a hírlapokban a lelkiismeretlen újságírók. Ha van valami szellem kifejlődve a ka­tonaságnál, az a katonai hivatás öntudatos erkölcsi érzete, a­mely mintegy fölébe he­lyezi őt a társadalomnak s a mely mintegy önmagában elkülöníti őt a polgári elemtől. Hogyne lenne erkölcsi nevelése a katoná­nak ? Hisz a katonai becsület sokkal fino­mabb distinkcziója, mint más közönséges emberekéi. Becsület dolgában a katonai mo­rál semmi árnyékát nem tűri a kételkedés­nek. És épen ez az álláspont az, a­melynek érzetében igen sokan fenhéjázókká, gőgö­sökké válnak a társadalommal szemben. Ha úgy tetszik, hát ez a „czopf“. Már most, hogy ilyen féltékeny legyen a közkatona is a maga emberi méltó­ságára és katonai becsületére, azt czélozta a főherczeg felolvasása. Erre pedig már megindult az előkészítő mozgalom régebben. A tisztek képzésénél tekintetbe van már véve a magyar elem is, alkalom van adva a leendő magyar tisztnek, hogy hozzá hasonló nevelésben részesítse közkatonáit. Mihelyt a magyar haza polgárait a magyar lapok megszűnnek azzal a vénasszonyos jaj­gatással rettenteni a katonai pályától, hogy az „ezopfok“ és „gyávák“ intézete, a­hogy azt a Napló nevezgeti, mindjárt több kedv­vel megy szolgálni a magyar ifjú a hadi pályára. És ha a m­i humánus szellemünk a katonai nevelésre átalakító befolyással lesz, akkor a magyar haza­fiaira nézve is szép eredményűvé válik a főherczeg útmu­tató reformja. Csakhogy ezt nem a katonai intézményre dobott piszkolódásokkal, hanem komoly taná­csokkal érjük el. Ennek az útja nem a rágalmazás, hanem a hazafias komolyság. A­mi a Naplóban nincs meg. Quod erat demonstrandum.­­ A román határsértés ügye, mely a Kimpulajnyág havason okt. 5-én történt, vegyes nemzetközi bizottság által fog megvizsgáltatni. A bizottságba Magyarország részéről Pogány György fő­ispán, Barcsay Kálmán alispán, Bor­­báth Antal szolgabíró, Szentiványi Gábor kir. mérnök és Fabinyi Lajos csász és kir. vezérkari ezredes,­­ Románia részéről pedig Vladesev tábornok, Bab­ojano őrnagy, Mihulec és Allan­­­csev urak és Lupic Sándor titkár küldettek ki.­­ A katonai nevelésről János főherczeg Bécsben előadást tartott, melyen az összes katonai tekintélyek jelen voltak. A főherczeg által megpen­dített eszmék hivatva vannak monarchiánk hadsere­gében oly fordulatot előidézni, mely korszakalkotó lesz. Monarchiánk hadserege az utóbbi évtized alatt oly meglepő fejlődésnek indult, mely a művelt kül­föld figyelmét is felkeltötte és szakavatott, pártatlan bírák elismerték, hogy e tekintetben a jó szervező erők és erélyes tisztek által oly eredményt értünk el, min­t más nemzetek kedvezőbb körülmények közt és nagyobb költséggel sem bírtak elérni. Azonban hibának nevezhető az, hogy a katonai kiképeztetés­­nél a rideg idomitás játsza a főszerepet, a morális erőnek pedig vajmi csekély rész jut. János főherczeg a két rendszer összeegyeztetését óhajtja. Erélyesen hangsúlyozta a mostani katonai szabályzatok helyes­ségét, miután etnikai szempontból méltatta a túlsá­gos idomítás veszélyeit, azzal végezte előadását: „Nem idomítani, hanem nevelni kell!“ . A kézi gyógyszertárak tárgyában a bel­ügyminiszter a következő kör rendeletét bocsátotta ki: Oly esetek fordultak elő, hogy kézi gyógyszer­­tár tartására feljogosított némely orvosok, azon köz­ségből, a­hol kézi gyógyszertár tartására fel lettek jo­gosítva, más községbe, néha más törvényhatóság te­rületére is elköltözvén, új lakhelyükön ismét csak az előbbi jogosítvány alapján tartanak kézi gyógy­szertárt. Minthogy pedig a kézi gyógyszertári jogo­sítvány nemcsak azon egyén részére, hanem egyszer­smind csak is azon hely vagy község­csoport terü­letére lehet érvényes, a­melyre nézve az adatik, ennélfogva a fenn jelzett eljárásnak helye egyátalán nem lehet. Mihez képest figyelmeztetendő a törvény­hatóság első tisztviselője, mint a­ki az 1876. évi XIV. t. sz. 135. §-nak második bekezdése szerint a kézi gyógyszertár engedélyezésére illetékes, hogy ezentúl az engedélyezési okmányban mindenkor vilá­gosan jegyezze meg, hogy azon jogosítvány, a meg­szűnés egyéb törvényes eseteinek épségben hagyása mellett, csak addig érvényes, míg az arra feljogosí­tott orvos azon községben vagy község­csoportban marad, melyre nézve az engedély részére megadatott; és ha onnan elköltözik , a kézi gyógyszertár jogo­sítványa is megszűnik. Az ily engedélynek megszűnte, úgy mint az újabbnak adományozása mindenkor ide bejelentendő. Budapesten 1883. évi október hó 23-án, T­i­s­z­a. Mert ha bár a kormányt csak politikai tényezőnek szeretjük tekinteni, a társadalomban éppen oly té­nyező az, mint a politikában, mert a társadalomnak is vezére. És ha az a vezér gyenge, nagyon termé­szetes, hogy a vezetett sem lehet erős, míg ha a vezér hatalmas, a társadalom is hatalmas. De hiszen ehez nem is kell kommentár, ez olyan tiszta, mint a napfény. De ha a „P. Napló“, az ő erőlködési mi­voltában már arra is vállalkozik, hogy a vizet visz­­szafelé folyassa, és a valósággal homlokegyenest álló tételeket állítson fel, hát a megszorult ember­től minden kitelik, és a „P. Napló “-nál mindig el vagyunk készülve mindenféle abszurdumra. * * * De hát miért akarja azt a „P. Napló“ elhitetni, hogy a­hol a társadalom gyenge, ott a kormány erős ? Hát csak azért, mert a Tisza kormány erős kormány. Ezért neki megy tehát a társadalomnak és azt mondja: A kormány azért erős, mert te gyenge vagy, különben ha te volnál erő­s, ezt a kormányt már régen megbuktattad volna és azóta Apponyi meg Szilágyi kormányoznának oly gyengén, hogy öröm lenne őket nézni. Mert ha a Tisza kor­mánynak az a hibája, hogy erős, hát ettől a hibá­tól menekülendő, egy Apponyi kormánynak minden­esetre gyengének kellene lennie. Akkor lenne aztán boldog Magyarország, mint volt a Dobzse László gyenge kormánya alatt, és mindenesetre le az olyan kormánynyal, a­milyen a Mátyás királyé vala, mert az bizony erős vala. Egy különös th­éma. (vs.) „Ahol gyenge a társadalom, ott a kormány erős és igen jól érzi magát.“ Ezt a furcsa thémát pengeti most egyik ellenzéki lap, a „P. Napló.“ A közt a sok össze-vissza beszéd közt, melyet a „P. Napló“ elkövet, ez még nem a legbadarabb, noha badarnak elég badar, s e badarság a figyel­mes olvasó előtt első tekintetre feltünhetik, lévén a valóságnak éppen az ellenkezője, a mennyiben erős kormány és erős társadalom együtt járnak. És nem mutat nekem a történelemből senki, de csak egyet­len esetet sem, mely gyenge kormányzás alatt erős társadalmat alkothatott volna, hanem igen­is, az erős kormány alkotta meg az erős társadalmat min­den időben és mindenütt, mint a­hogy egy hadse­reg ereje az erős vezényletben leli fő támpontját^ * * * Ilyen abszurdumokat beszél össze-vissza a „P. Napló“, az ő „legműveltebb“ közönségének, és az ő legműveltebb közönsége elhiszi, hogy a legműveltebb lapot olvassa. Na már pedig én olvasok minden la­pot, de jó lélekkel mondhatom, hogy napi­lapjaink közt, bár ki mit tartson is felőle, de a „P. Napló“ a legbadarabb. És ezt már nem egyszer kimutattuk. Oly könnyű vérrel állít a feje lágyára valamit, hogy a­ki nem gondolkozva olvas, még csak észre sem veszi, hogy az a dolog a melyről ír, feje lágyára van állítva. E szerint tehát nem az angol, hanem a török és a spanyol társadalom volna a legerősebb társa­dalom, mert a kormányok itt változnak leggyakrab­ban, csakhogy a dologban a furcsa az , hogy a kor­mányok még­is itt a legzsarnokabbak. * * * Szegény Tisza! Mi minden megfordított tétel is jön még napfényre, ha mint egy Pitt, húsz évig találsz a kormányon ülni. Hanem adjon azért ne­künk az isten olyan korszakot, mint a­milyen Angliára nézve a Pitt kormányzásának ideje vala ! Hogy azonban a Tisza kormány hosszas kormány ne legyen, arról nem az ellenzék, hanem a szabad­­elvű párt tehet a legkönnyebben, csak úgy viselje magát, mint legutóbb Vas megyében viselte, már t. i. közönnyel. Csak bizza el magát, hogy úgy is ő van többségben és ne menjen szavazni, hát az ellenzék, (mely mint a légy, mikor vesztét érzi, a legjob­ban csip) majd elmegy és minden többségünk mellett kisebbségben maradhatunk. Ennél nagyobb csapás pedig úgy hirtelenében, nem igen kellene az országra. Nem kellene más, csak megzavarni a folya­matnak indult reformáló, az országot újjá alkotó nagy és dicső munkát, a­milyen Magyarország éle­tében nem sok volt, és ismét kezdhetnők a dolgot élülről. Érezze tehát át pártunknak minden tagja azt, hogy a hazafinak kötelességei vannak, s egyik legnagyobb kötelessége most, hogy a kormányt min­den erejéből támogassa. A brassói magyar part. Brassó, nov. 4. Volt, tengett és meghalt. Ebből áll a bras­sói magyar párt története. 1882. május 7-én mint­egy 300 brassói magyar polgár gyűlt volt a Nr. 1 nagytermében. Kik hitták volt össze a brassói magyar polgárokat ? ma sem tudom. Elég, hogy összegyűltünk, kimondottuk, hogy magyar pártot alapítunk. Nem fogunk az országgyűlésen kifejezést nyert három országos pártok közül egyikhez is csatlakozni, hanem csak saját érdekeinket fogjuk a városban és megyé­ben védelmezni és a magyar állameszmét ter­jeszteni. Előre lehetett látni, hogy ilyen nesze semmi, fogd meg jól programmal ez a brassói magyar párt halva született gyermek. Részemről azonban nem akartam a buzgóságot lankasztani, az egyetértést ellenvéleménynyel meg­zavarni. Beálltam közkatonának a pártba s két conkrét indítványt tettem. Az első: „Karolja fel a magyar párt Brassóban a kisdedóvoda ügyét. Második: Igyekezzék magyar lapot kiadni. Az óvoda ügyét több sikertelen fáradozás után magam visszavettem az 5-ös bizottság ke­beléből. A magyar lap ügyét több ízben beszél­getésünk tárgyává tettük, de mindannyiszor el­halasztottuk a felmerülő nehézségek miatt. Kö­rültekintők voltunk s jól tettük. Történt, hogy a f. évi nyár elején egy

Next