Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)

1884-10-18 / 160. szám

II. évfolyam. *)Ka>------------------------­& Szerkesztőségi iroda: ^ Sepsi-Szentgyörgyön: Csiki-utcza Mattovics-féle ház, hová a lan szellemi részét illető közlemények küldenünk. Kiadóhivatal: Jókai-n­yoműa-részléttF-társulat hová J ni tlóOttlitl pinulc it htrdtlitik S béri­enteson küldendők.­­ Előfizetési m­­­helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 írt — kr. Félévre . . 5 írt — kr. Negyedévre . 2 fr­t 60 kr. Sepsi-Szentgyörgy, szombat, 1884. október 18. SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Iín­­d­etmén­yek­ dija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 Bélyegdijért külön 30 kr. kr. 160. szám. 5 KJ&és­­&<X% Csikmegye részére: szerkesztőség­i kiadóhivatal Csik-Szeredában Nagy Imre társ­­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csik megyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. SS1K9-N­yilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek díja előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZ­ET“ czimü politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik heten­ként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség ese­tén melléklettel. Iöld/szeféni dm : egész évre . frt. félévre ... f> frt. ueyjtedévre . .2 frt. IÍO kr. Az előfizetéseket legczélszerűb­b­ postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldán­­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­ta­thatunk. A­­ J­ÓKAI NYOMD­A-RÉSZVÉNY-TÁItSK­LAT mint a „Székely Nemzet" kiadó tulajdonosa. Jókai Mór. — okt. 17. A magyar nemzet koszorús Írója holnap érkezik le Dyefalvára, hogy búcsút vegyen választóitól, mivel — köztudomás szerint — a kassai mandátumot fogja megtartani. Az ilyefal­vi választókerület sorsa már a választások óta folytonos találgatások tár­gyát képezi. Mióta Jókait Kassán is meg­választották, azóta Jókai megmaradása az ilyefal­vi kerületben kérdésessé vált. Ennek pedig megvan a maga politikai és annál még talán belsőbb oka is. A­ki ismeri a kassai pártviszonyokat, már eleve meg volt arról győződve, hogy Kassán csak a Jókai neve képes ren­des medrükbe terelni azon felekezeti és nem­zeti divergencziákat, a­melyek ott élesen kiváltak s a politikai pártállásokra is oly nagy befolyást gyakoroltak. Nyilt titok volt, hogy Kassa választóinak egy igen tekinté­lyes zöme a szabadelvű párt ellen azért nem állott akczióba, mivel Jókai lépett ott fel képviselőjelöltül. Ellenjelöltet nem állítottak vele szemben. A tisztelet Jókai neve iránt hazafias lemondásra kényszerítő az ottani kü­lönböző helyi és pártérdekeket, a­mi minden­esetre oly méltánylásra való körülmény volt, melyet sem általában a szabadelvüpárt, sem pedig Jókai nem hagyhatott figyelmen kivül. Ezek a politikai okok természetesen a szabadelvü­pártnak csupán egy kerületét veszélyeztették volna s így a s­z­á­m magá­ban véve semmi zavart nem okozhatott a szabadelvü pártban. Ámde azon szétágazó irányú elemek, melyek a kassai választóke­rületet képezik, oly éles ellentétben állanak egymáshoz, hogy egy magasabb erkölcsi ka­pocs hiányában, végzetes áramlatot teremt­hetnének a város belső életének és fejlődé­sének veszedelmére. Ugyanezen indokok állnak fenn egy új választás eshetőségére is. Ily szempontokból Kassát Jókai és a párt nem mellőzhette. Hát a székelyek ? Hát az ilyefalvi vá­lasztókerület ? Nagyjában rámutattunk már az itteni helyzetre. Az ilyefalvi választókerület sem a párt politikájára nézve nem veszélyes, sem általában felszínen mozgó, vagy alattomban lappangó nemzetiségi és felekezeti érdekek nem zavarják a béke és belső nyugalom egyensúlyát. Ezt a kerületet úgy a szabad­­elvű­ párt, mint Jókai a megnyugvás teljes érzetével bocsáthatják új választás alá. Volt itt ugyan még egy párttöredék Jó­kaival szemben a közelebbi választás alkal­mával is. Lejött Ugron Gábor pártot szer­vezni személyesen s egy homályos nevű je­lölt részére sikerült is 2—300 szavazót ös­­szetoborzani. Hanem a szélső eszmék szá­mára nincs talaj az ilyefalvi kerületben. Egyetlen megbízható embere nem volt Ug­rón Gábornak, a­kit jó lélekismerettel fel­ruházhatott volna a „pártgazda“ teendőivel. Ugrón ennélfogva visszavitte megbízatását a zsebében. Megpróbálták tehát és nagyon valószínű, hogy még meg fogják próbálni a szélső esz­mék számára mandatariust keresni az ilye­falvi kerületben, de a derék választók jó­zanságán és politikai érettségén megtörik minden kísérlet. Ettől a józan értelmiségi­ választó­kerület­től búcsúzik el vasárnap Jókai. Meghallják tőle akkor személyesen is ők — a­minek a na­pokban kifejezést adott egy díszes társaság­ban Jókai — hogy nehéz szívvel válik meg egy ilyen intelligens választókerülettől. És ez a nyilatkozat nem volt üres frázis és nem is lehet az. Jókai színről színre ismeri az ilyefalvi választókat. Látta azt az elragadó képet, mikor a csinálatlan lelkesedés annyi ezer meg ezer lélekből kitört megválasztásakor. Érezte a székely szív dobogásának melegét. És tudta jól, hogy akkora szeretetre nem fog ő találni sehol. A megválás nem volt tehát könnyű Jókainak. Most lejön az ő székelyeihez, hogy sze­mélyesen vegyen búcsút tőlük. Ez a ragaszkodás megtisztelő és felemelő a székelyekre. Oly fényes jele Jókai mos­tani útja az ő rokonszenvének, melyre csak­ oly kerület teheti magát érdemessé, mint az ilyefalvi. Hozza isten a kedves vendéget! Ölelő karokkal várja mindenki. B. N. = Abrudbányán a Hegedűs Sándor lemondása folytán megüresedett képviselői tisztre a szabadelvű párt többsége V­i­s­i Imrét, pártunk e kiváló harczosát, a Nemzet szerkesztőjét jelölte ki. A ki­tűnő­ tollú író és nagy képzettségű politikus nyere­ség lesz az országgyűlési szabadelvű pártra s Ab­­rudbánya ismét magához méltóan tesz megválasz­tásával.­­ Enquéte a műiparegylet ügyében. A mű­iparegylet megalakítása ügyében, értekezletet hí­vott össze Trefort Ágost miniszter szombaton f. hó 18-án délután 4 órára az iparmúzeum olvasó­termébe. A miniszter a képviselő­ház tagjai kö­zül pártkülömbség nélkül többeket hívott meg az értekezletre, valamint a társadalom köreiből is többen hivatalosak, kik az ipar ügyének len­dítése iránt érdeklődést tanúsítottak. Kell-e programul ? — okt. 17. (rs.) Az ellenzéki sajtó folytonosan azzal vá­dolta Tisza Kálmánt, hogy nincs programmja, noha Tisza Kálmán maga egy élő programra. Úgy látszott azonban, hogy mig a rendes kerékvágásba nem zök­kent, hogy mig a kormányzás szekereinek kerekei biztos irányban nem haladtak s az előbbi kormá­nyok által nyert irányt kellett megtartaniok, ad­dig Tisza Kálmán félt a határozott hangtól és ígé­rettől, mert szokása szernnt nem szokott olyasmit ígérni, a­mit meg nem tarthat. Az elhamarkodásnak sem embere, s így azt tette fel magában: vagy el­jön az idő, mikor határozott ígéretekkel léphet fel, vagy nem. Ha eljön ? Hát akkor meg is tartja a mit ígér, ha pedig nem jön ? Akkor sem fogja kö­vetni az ellenzék példáját, hogy: „íme ezt adnám ha kormányra jutnék, illetőleg, ha kormányon ma­radnék, de mert nem hagytatok meg rajta, hát nem teljesíthetem ígéretemet. Ezt Tisza Kálmán nem akarta teljesíteni. A biztatás még ily alakban sem fért meg természetével. Ő egyáltalában azért, hogy kormányon maradhasson, nem ígért soha semmit. Hiába bizgatta az ellenzék, hogy: Ígérj már ! Mond el már, hogy mit akarsz adni és hogy mi van szándékodban ? De Tisza Kálmán hall­gatott. Határozottan legalább nem ígért, ha­bár sej­­teté is akaratát. Mindenki tudta azért, hogy mit akar, hogy a­mit az ellenzék akar, a közjogi alap megingatása nélkül, hát hogy azt ő is mind akarja, de a míg bizonyos nem volt, hogy a mit megígér azt meg is teheti, addig az ő­ szavát nem adta. Mert könnyű az ellenzéknek ígérni, mert hogy ígé­retét teljesítse, nem követeli tőle senki, avagy an­nak a­ki követeli, nagyon könnyen megfelel: se­gítsetek kormányra. Ámde a­ki kormányon van, azt már szavánál fogják s egy oly ember, mint Tisza Kálmán, a nélkül, hogy ne teljesítse a­mit mondott, nem hagyja szavánál fogatni magát. * * * És hagyta beszélni az ellenzéket. Ám ígérje­tek jobb igazságszolgáltatást, közigazgatást, pénz­ügyet, tanügyet, nemzetgazdaságot és a többi. Mind el­fér az a papiroson. Én hallgatok. Én csak egyengetem az utat, majd csak talán megszólalok egyszer én is. De ha aztán én megszólalok, az nem üres szópufogtatás lészen. És megszólalt. A trónbeszéd előtt megszólalt Nagyváradon, aztán megszólalt a trónbeszédben, megszólalt a szabadelvű párt ismerkedési estélyén, aztán megszólalt a válaszfeliratban. Minden megszó­lalása egy programm volt és minden programúiban tett oly ígéretet, milyet az ellenzék az ő programm­­jában hangoztat, azzal a különbséggel, hogy a­mit Tisza Kálmán megígért, azt meg is fogja tenni, míg az ellenzék csak akkor tenné meg, ha­ már I. I. kormányra jutna és ha megtehetné. De hogy mennyivel könnyebb ígérni, mint cselekedni, azt a Tisza Kálmán tiz évi hallgatása tanúsítja. Tiz évig kellett várnia, hogy határozott ígéretet tehessen. * * * És vájjon melyik kormánynak adatik meg a tíz évi uralkodás ? Ki tudná azt kiáltani a hitért és elvért, a­mit Tisza Kálmán kiállt ? Ki bírna keresztül menni annyi rázkódáson összeomlás nélkül ? annyi rágalmon és gyanúsításon megtört kedély nél­kül, s annyi támadáson halálos seb nélkül ? De a­mint hogy Nagy Sándorról, Hunyady Jánosról, első Na­póleonról azt hitték katonái, hogy megsebezhetetlen, éppen olyannak mutatta magát az ő katonái előtt Tisza Kálmán, s bizon ember kellett hozzá, hogy a rágalmakkal és gyanusitásokkal teli támadások ama golyózáporában el ne essék. És most, a­mint látszik, helyére ért. Jelenlegi magatartása zászlótűzés az elfoglalt bástyatorony fölé, diadal érzetének büszke hangja, melylyel jelenti: Hogy az igérettevésnek és szóbeváltásnak ideje megérkezett! ORSZÁGGYŰLÉS. A válaszfelirati vita a képviselőház szerdai ülésében vette kezdetét a ház s a karzatok nagy érdeklődése mellett. Mielőtt a vita folyamát rö­viden vázolnék, megemlítjük az elnöki előter­jesztések közül, hogy a bünfenyítő törvényszék Verhovay kiadatását kéri a csángó pénzek miatt. A felirati vitát Berzeviczy Albert elő­adó nyitotta meg következő figyelemmel hallga­tott beszéddel: Berzeviczy Albert előadó: (Halljuk!) T. képviselő­ház ! A válaszfelirati bizottság megtisz­telő megbízásához képest feladatom lévén a bi­zottsági javaslatot a t. háznak elfogadásra aján­lani, annál rövidebben s egyszerűbben tehetem ezt, mert a javaslat kimerítő, világos és hatá­rozott tartalmával úgyszólván önmagát indokolja és mert azt eddig ellenjavaslatokkal csak egy oldalról támadták meg. A válaszfelirat alkotmányos viszonyok közt és rendes időben csupán arra szolgálhat, hogy a törvényhozási teendők irányát és tervét főbb vonásokban megjelölje és hogy azokra nézve a kormány és a parlament többsége közötti egyet­értést, solidaritást kifejezze. E szempontot követve, a válaszfelirati ja­vaslat a ház megelégedését nyilvánítja az eddig követett kül- és belügyi politika felett, hozzájá­rulási készségét tolmácsolja a trónbeszédben megjelölt teendőkhöz, bővebben is körülírja eze­ket, de az eddigi állandó gyakorlat és a dolog természetéhez képest az egyes feladatok megol­dási módjának elveit részletesen meg nem álla­pítja ; nem lehet ugyanis a válaszfelirati vita azon tér, a­melyen az egyes törvényhozási teen­dők részletei eldöntetnének s bizonyítva van úgyis az, hogy annak idején, ha ama feladatok elő­állanak, a t. háznak módjában lesz a meg­oldás módozatai iránt határozni. (Iga­z, jobb­­felő­l.) Hogy a trónbeszéd és a válaszfelirati ja­vaslat a nemzet valódi és legsürgősebb szükség­leteit iktatták a törvényhozási teendők sorába, azt mindenki elismerni kénytelen, a­ki politi­kai életünket a legutóbbi évek alatt figyelem­mel kísérte. E teendők egy része olyan, a­mely már a nemzet közhelyeslésével a megelőző or­szággyűlés vagy országgyűlések program­jába fel volt véve; az egyiket — a főrendiház re­formját — már az 1869-iki trónbeszéd kilátásba helyezte. Az elodázhatatlan feladatok nagy száma s a parlamentek rövidre mért működési ideje okozta legnagyobb részt, hogy e teendők mind­eddig elmaradtak. Másokat — nevezetesen az Ausztriával való kiegyezés kérdéseit — az időhöz kötött szerző­dési viszony lejárta­hoz napirendre; ismét mások olyanok, melyeket már egy-két év óta a közvé­lemény minden tényezője — egyeseket pártkü­lönbség nélkül, — hangoztatott és sürgetett, és épen a nem rég lezajlott, szokatlanul élénk s heves választási küzdelemben, a­mikor a nem­zet akarata legközvetlenebbül nyilvánulhatott a jövő országgyűlés feladataira nézve, (Nyugta­lanság a szélsőbalon. Halljuk!) kívánat vagy ígéretképen felhangzott nem egyike azoknak a reformoknak és törvényhozási alkotásoknak, a­melyekre a trónbeszéd az országgyűlés figyel­mét felhívja s a felirati javaslat a képviselőház hozzájárulási készségét kifejezi. Elismerem, hogy a trónbeszédben és vá­laszfeliratban említetteken kívül is vannak még ránk váró teljesítendő munkák; de egy fejlődő állam életében, minő a mienk, a törvényhozás számadókönyvét lezárni sohasem lehet; minden nap új teendőket hoz s midőn egy országgyűlés megnyíltakor a király a nemzethez szól és a nemzetgyűlés válaszol, csak a jelenben belátható teendők legsürgősebbjei és legfontosabbjai lehet­nek azok, a­melyekre nézve a törvényhozás al­kotmányos tényezőinek egyetértése már mintegy elő­legesen megállapítandó; annál inkább, miután ezeknek sikeres elintézése és a mint a javaslat helyesen kiemeli, az országgyűlés komoly, meg­feszített és kitartó munkásságát fogja igénybe venni. Van egyébiránt egy pontja a bizottság fel­irati javaslatának, mely a trónbeszéddel szoro­sabb kapcsolatban áll, s ez az, a­mely közgaz­daságunknak, különösen a mezőgazdaságnak válságos helyzetéről szól. Herman Ottó : Csakhogy beismerik ! Berzeviczy Albert előadó: Azt hiszem, hogy valami, a­mi a nemzet figyelmét oly élénken foglalkoztatja s érdekeit oly mélyen érinti, mél­tán foglalhat helyet az ő felségéhez intézendő­­­feliratban is, méltán, különösen oly alakban, mint azt a javaslat tárgyalja, a­mely, midőn egyrészt a válságot minden társadalmi és poli­tikai vonatkozásaiban is méltatja, másrészt az azokból való kibontakozás nem egyetlen törvény­hozási vagy kormányzati intézkedés egyetemes gyógyerejétő­l, csodaszerétől, hanem a nemzet összes tényezőinek egyetértő, vállvetett tevékeny­ségétől várja, e tevékenység czéltudatos vezeté­sét mindenesetre a törvényhozás és kormány feladatául ismervén. E javaslattal szemben eddig az antiszemita párt részéről és egy ugyanazon párthoz tartozó képviselőtársunk, Simonyi Iván úr, részéről nyúj­­tattak be ellenjavaslatok. A kettő egymástól ke­vésben különbözik s mindkettővel szemben csak röviden kívánom a bizottság álláspontját jelezni. T. ház! A magyar képviselőház válaszfel­irati vitái 1865-tő­l egész mostanig hatalmas képét tárják fel. Élesen ellenkező elvek s gyak­ran erős pártszenvedélyek küzdtek egymással a vitákban az idő követelményei, a kor jelzete szerint államéletünk hol egyik, hol másik problé­máját állitván különösen előtérbe. De mind e heves küzdelmekben volt egy közös megingathatatlan alap, mely minden párt­nak szilárdságot nyújtott csak s melyet egyik sem akart felforgatni; és ez az összes magyar politikai pártok egyetértése arra nézve, hogy haladásunkat, fejlődésünket és gyarapodásunkat csak úgy munkálhatjuk, ha a közszabadság min­den jogait, az államélet minden áldásait kiter­jesztjük e bon valamennyi polgárára, különbsé­get nem­ téve faj, nemzetiség vagy hitvallás szerint. (Élénk helyeslés jobbfelő­l.) Ez az első eset, midőn ma a válaszfelirati vitában egy oly párt manifesztácziójával állunk szemközt, a­mely az eddig hagyományos egyet­értéssel követett jogegyenlő­ségi elvet megtagadja. (Élénk felkiáltások a bal és szélsőbal különböző­ padjairól: Nem áll! ez nem igaz! Halljuk! Halljuk!) Megtagadta — tudom — az egyenlő­ség nevében, hanem az egyenlőség oly formu­­lácziója nevében, a­melyet csak a kommunizmus szempontjából lehet elfogadni. (Helyeslés a jobb­oldalon. Élénk ellenmondások a bal és szélső­bal különböző padjairól.) És éppen a helyzet e rendkívülisége szabja elém követendő eljárásomat. Én itt egy politikai állást képviselek, a­mely az ország helyzetét, a tör­vényhozási feladatait politikai szempontból nézve, politikai elvek szerint ítélve, a létező bajok or­voslására, a fennforgó feladatok megoldására ilyen vagy olyan politikai eszközöket tart szük­ségesnek. Ez az álláspont az állam polgárait

Next