Székely Nemzet, 1890 (8. évfolyam, 1-199. szám)

1890-11-08 / 172. szám

VII. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, szombat, 1890. november 8. 172. szám. Alsó-sétatér 535. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-részFény-társulat idlőfixeteiei Ab­­ad­yben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve: Egész évre 10 frt — kr. Félévre 6 frt — kr. Negyedévre . 2 fr 60 kr. r ! Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetmények dija: 1 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 80 kr. I Csikmegye részére: ^ szerkesztőség 8 kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Imre társ­szerkesztő 1 .kásán (kedd-uteza, saját ház.) hová Csikmegyéböl a lap szellemi rész­ét illető közlemények, vala­mint előfizetési pénzek és hirde­tések bérmentesen küldendők. Udvarhelymegye részért: Nyílttér sora 16 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. aj«®------------------------­• I Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörg­yön: hová ■ * t­â ăiittil pimek tt hirdHetik é­­s bérm­entesen küldendők. % SKS------------------------­POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP, társszerkesztő Szent-Királlyi árpád Szombatfalva u. p. Sz.-Udvar- •) hely) hová Udvarhelymegyéből a­z*J ^ lapot érdeklő közrem, küldendők. HOKa— —ajíth­ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET'4 czimű politikai és társadal­mi lapra A ,,Székely Nemzet" megjelenik hetenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési árt : egész évre. . 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre 2 frt 50 kr Az előfizetéseket legezés szer­elmi postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpél­­dán­ynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­to­thatunk. A JÓKAI-NYáMIla-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa A czárevics bécsi utazása. — nov. 6. Ma, november 6-án, Romanoff Alexan­­drovics Nicolaus, a czár első­szülött fia, az orosz birodalom trónörökös-nagyherczege, ki­rályunk vendége lesz a bécsi Hofburgban. Jó lesz ezt a dátumát megtartani emlékeze­­tünkben, mert meglehet, hogy fordulópontot fog képezni a két nagy szomszéd ország közt létező vonatkozásokban, mely országokat egy végzetes félreértés, melynek oka mi nem va­gyunk, évtizedek óta feszült viszonyban tart egymás irányában. Király ő felsége a már folyó hó 4-ére kitűzve volt átköltözést Gödöllőre csak azért­­ halasztotta el három nappal, hogy az orosz trónörököst személyesen üdvözölhesse és mint a Habsburg-ház vendégét a saját lakában szállásolhassa el. A leendő ezárnak — még Pétervárott megállapított — úti programmján a bécsi tartózkodásra csak huszonnégy órai időtar­tam van kitűzve , de ez a rövid idő is elég arra, hogy az ifjú trónörökös saját szemeivel lássa nemes jóságát, őszintesége és kereset­­lensége által elbűvölő szívélyességét a felsé­ges patriarchának a hatalmas európai ural­kodók közt. És ha a leendő czár a nagy keleti útról való visszatérésekor ismét Bécsbe jó s hosszabb pihenőt tart, am a szilárd meg­győződést viheti majd haza magával s annak atyja előtt is kifejezést adhat, hogy sem Ausztria császárának és Magyarország ki­rályának szivében, sem népeinek lelkében gyűlölet vagy rossz indulat Oroszország és a Romanoff-ház ellen nem uralkodik, hogy a két birodalom közt létező békét itt nem a kényszer parancsának tartják, hanem a sors eléggé nem becsülhető jóságos intézkedése gyanánt fogják fel, melynek megóvása és állandó fentartása végett még nagyobb áldo­zatok hozatalától sem riadnak vissza.­ Miklós czárevics itt s utóbb a délkeleti országokban is, melyeket érinteni fog, látni s tapasztalni fogja, hogy Ausztria-Magyaror­­szág a Keleten csak azért kedvelt s áll te­kintélyben, mert az odavaló népek hosszú évek tapasztalásából tudják, hogy ez a mo­narchia teljesen önzetlen jóakarattal viselte­tik irántuk, hogy csak szíveket és lelkeket akar hódítani, nem pedig területeket; az országokat csak barátokul akarja birni, nem pedig uralkodni felettük, még kevésbbé el­nyomni őket. És arról is meg fog győződni, hogy innen Oroszország és különösen annak jogos érdekei ellen mire sem vállalkoznak. Ennek felismerése nem maradhat jó követ­kezmények nélkül s tán nemsokára mutat­kozni fognak ezek. A világbéke érdekében nagyon kívánatos lenne, hogy ezen kissé talán vérmes feltevések tényleg is bekövet­kezzenek. A fogadtatás természetesen igen fényes lesz. Maga a király és az uralkodó család Miklós orosz trónörököst a legnagyobb tisz­telettel fogják fogadni. Bécs lakossága is díszben üdvözli a magas vendéget. Hohen­lohe főudvarmester már napok óta tanácsko­zik Lobanov orosz nagykövettel az ünnepies előkészületek dolgában. A trónörökös nem marad huszonnégy óráig Bécsben, hanem még odaérkezése napján késő este tovább utazik. Bécsi tartózkodása alatt összes idejét királyunk és családja körében fogja tölteni. November 6-án délután 2 órakor érkezik Bécsbe Lobanov orosz nagykövet kíséretében, a­ki Prerauig megy elébe és ott a czare­­vics kíséretéhez csatlakozik. Az orosz nagy­követség, a konzulátus, a bécsi orosz gyar­mat legelőkelőbb tagjai jelennek meg a pá­lyaudvaron a magas vendég üdvözlésére. A Burgból Miklós nagyherczeg 4 óra tájt Ká­roly Lajos főherczeg palotájába hajtat, hol már most nagyban készülnek ünnepélyes fo­gadására. Este pedig Schönbrunnba megy a tiszteletére adandó diszebédre. A lakoma után cerclet tart és este 91/8 óra tájt Hetzendor­­fon át folytatja útját. A „Fremdenblatt“ egy czikke üdvözölve az orosz trónörököst, annak bécsi látogatását mindenesetre a két uralkodó család közti barátságos viszony jelének tekinti. A lakosság abban a tényben, hogy a czárevics mint ő felsége vendége fog itt időzni, örvendetes szimptomát lát. A nagy tisztelet, melyben a czárt Bécsben illetékes helyen részesítik azért, mert — a­mint ez közismeretű — vissza­utasítja a pánszláv kisebbség szenvedélyes törekvéseit, a czárevicsnek rokonszenves fo­gadásában fog őszintén nyilvánulni. Az orosz trónörökös itt is a legbékésebb érzületre fog lelni. Ausztria-Magyarországnak világos prog­­rammja : fentartani a nyugalmat mindenütt, biztosítani az állami élet békés fejlődését délkeleten, s ezt bizonyára Szent-Pétervárott is teljes tudatában fogadják ama jelentőség­nek, melylyel a béke fentartására nézve bír. A Németországgal s Olaszországgal kötött szövetség is világosan kijelentett védelmi czélzattal bir. A jelenben az uralkodók óv­ják meg a béke érdekeit nyugtalan töredékek szenvedélyeivel szemben és a monarchiák ba­rátságos viszonyának minden tanújele újabb bizonyítéka ezen áldásdús törekvésnek.­­ A zónatarifa eredményei. Ha a zónatarifa első esztendejének személyforgalmát a megelőző év személyforgalmával összehasonlítjuk, azt látjuk, hogy a zónatarifa következtében nemcsak a forgalom, ha­nem a bevételek is nagy mértékben emelkedtek. Az 1888- ik évi augusztus 1-jétől 1889-ik évi augusztus 1-jéig 5,684,845 személy 468,822 podgyászdarabbal utazott; a személyforgalom 9.047,064 forintot, a podgyászforgalom 376,940 irtot, mindkét forgalom együtt 9.424,004 irtot jövedelmezett ; ellenben az 1889- ik évi augusztus 1-jétől 1890-ik évi augusz­tus 1-jéig a szomszédforgalomban 7.629,158, a távolabbi forgalomban 5.827,154, összesen tehát 13.456,312 jegyet adtak el; podgyászt 604,761 darabot szállítottak , a személyforgalom 10.862.486 forintot, a podgyászforgalom 589,678 forintot, mind­két forgalom 11.452,164 forintot jövedelmezett. A zónaesztendőben tehát a személyforgalom 7.771,467 személylyel, a podgyászforgalom pedig 135,939 da­rabbal nagyobbodott s a személyforgalom 1.815,422 forinttal, a podgyászforgalom pedig 212,713 frttal jövedelmezett többet, mint az előző években. Az 1891. évi állami költségvetés. — Hegedűs Sándor beszédéből. — T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Az 1891. évi állami költségvetés, melyet a pénzügyi bizott­ság nevében van szerencsém általánosságban el­fogadásra ajánlani, csekély felesleggel zárul be. Ez a tény hosszú küzdelem és nagy áldozatok árán elért eredmény, a­mely az első perc­ben mindenkiben örömet kelt. Könnyű vérű egyének­nél és könnyű vérű nemzeteknél a hosszú küz­delem által elért eredmény oly örömet kelt, a­mely gondatlanságra vezet és ez könnyen meg­­boszulja magát visszaesés alakjában ; komoly embereknél és nagyszabású nemes nemzeteknél a nehéz küzdelem által elért eredmény örömet kelt a fáradság után, de megérleli azt az elha­tározást is, hogy az elért eredmény annál szi­gorúbban, annál lelkiismeretesebben tartassák fel. Azt hiszem, mindnyájan egyet­értünk abban, hogy ezen eredménynek megvalósítását és fen­­tartását összetett erővel kell eszközölni. Nem is arra fektetem a súlyt, hogy ebben az előirány­zatban felesleg van ; nagyobb örömet okoz az nekem és mindenkinek, ki a költségvetést át­vizsgálja, hogy államháztartásunk szélesebb alapra van fektetve és nemzetgazdasági kulturális mű­ködésünk több tényezővel van összeköttetésben, mint volt azelőtt, mert csak ezen tényezőknek állandó működésében kereshető és található fel a biztosíték az egyensúly fentartására, nem pe­dig a pénzügyi eszközökben. Költségvetésünk bizonytalanságát, hogy ne mondjam megbiz­atlanságát, eddig hosszú időn át, két körülmény okozta. Az egyik körülmény az volt, hogy a megrongált pénzügyi egyensúly javítása és fokozatos helyreállítása érdekében úgyszólván kényszerhelyzetben voltunk. Szűk kor­látok között kellett tartanunk államháztartásun­kat, hogy a czélt megközelíthessük s némely egészen jogosult igények és hasznos szükségletek irányában csaknem ridegeknek kellett lennünk s ennek következtében olykor szándékosan, de oly­kor az elementáris erőknek természeténél fogva a pénzügyi kereteket időközben nem lehetett megtartani, azokon az események keresztülér­­tek. Másfelől a fedezetül használt tényezőkben a nemzetgazdasági erő nem mindig fejlett ki oly gyorsan és abban az arányban, a­melyben a pénzügyi eredménynek érdekében azokra számí­tottunk. Ennek következtében a zárszámadások, az előirányzattal szemben, gyakran idéztek elő meglepetéseket (Halljuk ! Halljuk !) E két körülmény okozta költségvetésünknek és államháztartásunknak megbizhatlanságát. Az utóbbi éveknek fejlődése , a kezelésnek rendszeresebb s m­egbizhatóbb volta, jövedelmi forrásoknak több irányban való keletkezése, az adófizetésnek pontosabbá válása és azon üze­meknek, melyek hosszú időn át defic­ittel küz­döttek, kedvezőbb jövedelmi viszonyok közé való jutása és fejlődése idézték elő azt, hogy az utóbbi években államháztartásunkban az eredmé­nyek megfeleltek az előirányzatoknak és az utóbbi három év alatt azt tapasztaltuk, hogy államház­tartásunk megbízhatóvá lett. (Halljuk ! Halljuk !) Az előttünk fekvő költségvetési előirányzat, melyet a t. ház most vesz tárgyalás alá, ezekre a tapasztalatokra van fektetve. A régi tényezők az eredmények s az új tényezők a lehető szigorú megbírálás alapján vannak előirányozva. Tagadhatatlan t. ház, hogy miután évek hosszú során át pénzügyi politikánknak csaknem kizárólagos czélja az egyensúly helyreállítása volt; ebben a dolog természeténél és nem az emberek hajlandóságánál fogva, a fiskalizmus­­nak bizonyos és pedig nagy mértékének kellett érvényesülni, a­mivel szoros összeköttetésben volt az, hogy bármennyire éreztük némely jogo­sult igénynek és haladási tényezőnek követelmé­nyeit, ezek irányában, ha nem is teljesen eluta­sító magatartást kellett tanúsítani, de bizonyos tekintetben szűkmarkúakká kellett lennünk. Másfelől pedig a fejletlen viszonyok daczára fe­dezetről kellett gondoskodni, és néha a helyzet által parancsolt kényszerűségnél fogva oly jö­vedelmi forrásokat s ezeknek oly arányait vol­tunk kénytelenek államháztartásunk érdekében igénybe venni, a­melyeknél nem mindenütt volt arányos a nemzetgazdasági fejlődés a pénzügyi követelménynyel és igy okvetlenül elő kellett for­dulni annak, hogy adórendszerünkbe nemzetgaz­dasági hibák csúsztak be. Ha tehát most abban a helyzetben vagyunk, —­s ha állandóan a kellő óvatossággal járunk el, ebben a helyzet­ben lehetünk rendes és békés viszonyok közt, — hogy magának az egyensúlynak fentartására újabb jövedelmi forrásokat igénybe venni nem kell, okvetlenül kiváló gondot kell fordítani arra, hogy fokozatosan, de bizonyos átgondolt rend­szerességgel kiküszöböljük adórendszerünkből azokat a nemzetgazdasági hibákat, melyek akár a tapasztalás által mutattattak ki, akár pedig kezdettől fogva benn voltak abban és idővel ki­fejlődtek. A pénzügyi bizottság már most is köteles­ségének tartotta e hiányok, részben hibák egyi­­kére-másikára rámutatni. Sőt tovább megyek: maga az a körülmény, hogy némely adónemek a termeléssel és iparral szoros összefüggésben vannak, arra használható fel, hogy azokkal ne csak pénzügyi eredményeket érjünk el, hanem egyúttal elő is mozdítsuk ama termelési ágakat is. Ez eszmének és az ebből folyó törekvésnek köszönhetünk újabban hozott adótörvényeink ket­tőjében, a c­ukor- és a szesz-adó-törvényben elő­forduló némely intézkedéseket, melyek nem pénzügyi szempontból vetettek fel, hanem hatá­rozottan e közgazdasági ágak fejlesztése és meg­védése érdekében. A­mennyiben a tapasztalás ez intézkedések némelyikét hézagosnak vagy elégte­lennek bizonyította, teljes mértékben megérdemli a törvényhozás figyelmét az, hogy e hézagok és hiányok pótoltassanak. És a­mint ez áll a két adónemre, többé­­kevésb­é érvényesíteni lehet e szempontot a többi adónemnél is, a fogyasztási adóknál határozot­tan, sőt némely egyenes adónál is. Sőt ha példaképen idézett a pénzügyi bi­zottság erre nézve is egyes adatokat, nem azért tette, mintha ezzel kimerítettnek gondolta volna a teendőket, vagy mintha sorrendet, rendszert kívánt volna megállapítani, hanem csak jelezni kívánta, hogy e kiindulást képező gondolatokkal is foglalkozott. Az állami tisztviselők anyagi helyzetére szin­tén felhívja a pénzügyi bizottság a t. ház figyel­mét, (Halljuk !) mint a­mely kérdés éveken át szükségképen merült fel és melynek szükségessé­gét senki kétségbe nem vonta. Hogy idáig is nem éppen semmi, — mert bizonyos átalány­összeg felvételével némi enyhítés történt, — de kevés történt, azt ne méltóztassék senki ez ügy iránt való érzéketlenségnek tekinteni. Törvény­hozó és kormány sokszor azon kényszerű hely­zetben vannak, hogy a legjogosultabb igények elől is el kell zárkózniuk mindaddig, míg azo­kat csakis előbb való, fontos c­élnnk koc­kázta­­tásával elégíthetik ki. De ha abban a helyzetben leszünk, hogy bizonyos korlátok közt és bizonyos arányokban e méltányos igényt a pénzügyi egyen­súly megrontása és többi fontos feladataink elej­tése nélkül kielégíthetjük, azt hiszi a pénzügyi bizottság, hogy ez kötelesség és ezért volt bátor a 1. képviselőház figyelmét erre a kérdésre is felhívni. (Helyeslés a jobboldalon.) Az állami szervezetnek átalakítása, közigaz­gatási és igazságügyi részeiben, minden oldalról, bár különböző felfogással, de egyaránt hangsú­­lyoztatik. A pénzügyi bizottság nem illetékes, és ha illetékes volna is, korai lenne ily kérdések­ben eszmékkel állam elé. De azt az érzést ki kellett fejeznünk, hogy míg egyfelől államház­tartásunk egyensúlyát kellő óvatossággal fentart­­hatjuk, úgy, hogy e reformoknak kétségtelenül előálló pénzügyi követelményeit is kellő beosz­tással kielégíthetjük, úgy másfelől pénzügyi és közgazdasági fejlődésünk által egyaránt indokolt, hogy közigazgatási és igazságszolgáltatási hiá­nyaink minél előbb orvosolva legyenek. (Helyeslés a jobboldalon.) Végül te­hát­ a­mi a közgazdasági és kul­turális tényezőket illeti, tagadhatatlan, hogy oly államban, a­milyen a mienk, a­melyben az ál­lam részben közgazdasági és társadalmi kérdé­sekben is úttörő volt és úttörő kénytelen lenni, az állami költségvetés szorosabb összefüggésben van, mint minden más államban, a közgazda­­sági és kulturális fejlődéssel. De észrevehettük mégis azt, hogy valóban egészséges és nagyobb szabású fejlődés azon tereken állott elő e te­kintetben is, a­melyeken az állami akc­ió a társadalmi tényezők kellő támogatásával talál­kozott. Láthatjuk, hogy — eltekintve, a köz­­szolgálatoktól, melyek közül a vasúti hálózat most már nemcsak pénzügyi tényező, de azt le­het mondani, első­sorban eminens közgazdasági, kereskedelmi, sőt többet mondok, ipartelepítő, ipar­alapító tényezővé lett,­­ mondom ezeken kívül, az állami újabb akc­ió leginkább a ló- és marhatenyésztés és vízszabályozás körében fejlő­dött ki és mutatott fel nagyobb eredményeket. De kétségtelen, hogy a nemzetgazdasági erőknek e téren való gazdagodása és fejlődése nem csak az állami akcziónak, hanem annak is köszönhető, hogy érzék és erő volt a társadalomban arra, hogy e téren az állam kezdeményezését és tá­mogatását felkarolja és kiegészítse ; míg az ál­lami akcziónak oly működési terei vannak, mint pl. a filloxéra elleni küzdelem, a talaj­javítás kérdése, a gazdasági hitel, a kereskedelem fej­lesztése, a­melyekben további fokozatosabb te­vékenységre van szükség az állam részéről is. De hogy az, a­mi eddig történt, fel nem mu­tatta azt az eredményt, a­mire számítottunk és a­mire szükségünk van, azt a társadalom közre­működésének hiányában kell keresni. És ha si­került az állami akc­iónak a korábban említett

Next