Székely Nemzet, 1899 (17. évfolyam, 1-194. szám)
1899-01-02 / 1. szám
Január 2. Nálunk mind a két szükséglet fennáll s így a probléma nem maradhat megoldatlanul. A mi a nemzetnek létkérdése, arra felelni is kell, hogy tudjon a nemzet. Sándor József beszéde. — Elmondta a képviselőház decz. 29-iki ülésében. — Sándor József: T. Ház ! Az imént, midőn szólni kezdtem, egy hang a t. túloldalról azt kiáltotta át nekem, hogy mutassa be magát. Én nem ismerem el annak a jogát, hogy egy verifikált képviselőt itt a Házban külön bemutatásra szólítsanak fel. (Helyeslés a jobboldalon.) Mindazonáltal elismerve a jó társaságbeli tónust itt a Házban ie, méltóztassanak megengedni, hogy mégis bemutassam magamat (Halljuk ! Halljuk !) Előrebocsájtom, hogy engem választókerületem egyhangúlag és ellenjelölt nélkül küldött e parlamentbe és 17 községből álló választókerületemből mandátumomat kérvénynyel senki meg nem támadta. Előrebocsájtom ezt azért, mert ha jelen viszonyok közt e parlamentben felszólalásra külön is a jogcim a mandátum tisztasága, akkor én meghallgattatásomat ezen a Ciroen is igényelhetem (Helyeslés.) és hozzáteszem, hogy nem vagyok inkompatibilis, sem vicinalista (Élénk helyeslés balfelől.) nincs sem nyugdijam, sem kitüntetésem. [(Helyeslés balfelől.) És ha mégis ezen az oldalon ülök, annak oka az, mert humánus, liberális és demokrata meggyőződésemnél fogva a nemzeti párttól elválaszt annak tapasztalatlan konzervativizmusa, a néppárttól annak klerikalizmusa, a függetlenségi és 48 as párttól ama felfogásom, hogy első és legfontosabb előttem a szuverén, kivel ennek az ország üdve és boldogsága érdekében teljesen egyetértésben és harmóniában kívánok élni. Polónyi Géza : Hát mi nem ! Sándor József: Ezen bemutatás után engedje meg a t. Ház, hogy én az elnökválasztási kérdshez adandó szavazatomat tisztán a napirendhez tartva magamat indokoljam. Arról van szó, hogy a t. túloldal utasítást akar adni a megválasztandó elnöknek a házszabályok kezelésénél követendő magatartására nézve , miután nem bízik a megválasztandó elnök magatartásában és a t. túloldalnak súlyos aggályai vannak az alkotmány jövőjére nézve Nem foglalkozom azzal, vájjon szükséges-e, czálszerű-e egy ily utasítás adása, vájjon ér-e valamit az, akárki üljön abban a székben, bármely elnök kezében, ha maga a szabadság inkarnácziója van is ott, ha mi, a Ház tagjai a rend és nyugalom fentartására a magunk részéről nem kontribuálunk, (Helyeslés a jobboldalon.) és ha nem követjük a szabadság eszméjének korrelatívumát, a művelt tónust az érintkezésben, az igazságszeretetet az okoskodásban. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel, mondom, mert fontosabb előttem az, hogy a t. túloldalnak — megengedem jóhiszeműleg, súlyos alkotmányjogi aggályai vannak, ami ha így van, ha az alkotmány tényleg veszélyeztetve van, akkor pártkülönbség nélkül kötelessége a Ház minden tagjának a nemzetünk ezen ősi palládiuma, államiságunk ezen mentsvára, alkotmányosságunk megvédése érdekében talpra állani. (Helyeslés.) Az a kérdés tehát, mi által van veszélyeztetve az alkotmány ? Erre felelendő, nem bujkálok, követem Horánszky Nándort. képviselő úr ama kijelentését, hogy a többséget nem a látszat, hanem a lényeg és az igazság tartalmának keresése illeti meg. Ezen törekvésemben eltekintve azoktól az inczidentális és ephemer kérdésektől, amelyeket titánok küzdelmeként az. ellenzék kegyekként egymásra halmozott, a dolgok gyökerére kívánok menni, megkeresem ezen küzdelemnek végső okát, amely azt hiszem, nem egyéb, mint a választási kérdés. Azok közé tartozom, akik azt tartják, hogy Magyarország választási törvénye hibás, akik azt tartják, hogy Magyarország választási törvénye nem fejezi ki a nemzet akaratát. Wittmann János : A végrehajtás sokkal hibásabb! Sándor József: Nem most mondom ezen nézetemet először. Hierorymi Károly képviselő úr, ha itt volna, visszaemlékezhetnek, hogy belügyminiszter korában, amidőn az erdélyi részben körutat tett és a választási törvény revizójával foglalkozott, én magam léptem elébe és ajánlottam egy embert, aki meggyőződésem szerint ebben a tekintetben szakértő munkájával leginkább állana a kormánynak diszpozícziójára. Azonban nem akarok most a választási törvény részletes kritikájába bocsátkozni, csak kimondom, mikép meggyőződésem az, hogy úgy a kerületek kikerekítése, mint a czenzus és általában a jelenlegi választási törvény egyéb intézkedései akadályozza a nemzet akaratának érvényesülését és a jelen választási törvény szerint az országban csak három elemnek van figmultsága arra, hogy ebbe a parlamentbe juthasson, úgymint a latifundiumnak, másodszor beurokrácziának, harmadszor a demagógiának. (Úgy vall jobbfelől.) Ennek következtében, ha m a választási törvények reformját nem keressük, Magyarországon ki van és ki lesz zárva innen a vagyontalan tehetség és érdem, száműzve lesz attól, hogy az ország törvényhozásában helyet foglalhasson. De ha választási reformmal akarunk foglalkozni, akkor is meggyőződésem szerint előbb le kell tárgyalnunk a függő kérdéseket, amelyek a napirendről leszoríttattak és viszont meggyőződésem szerint mit sem érne a Háznak jelenlegi feloszlatása addig, amíg a választási törvény reformálva nincs, mert hiszen ugyanolyan törvény alapján, ugyanoly parlament jönne létre. Mi pedig az akadálya annak, hogy a kérdéshez hozzájussunk? Azt méltóztatnak mondani, hogy nem bíznak a jelenlegi kormányelnökben és annak ígéretében, amelylyel szemben koncredálnák a kisebbség részéről a függő kérdések letárgyalását, azonban egyedüli feltételül és a kibontakozás egyedüli módjául a kormányelnök lemondását tartják czélravezetőnek. Méltóztassék megengedni, hogy ennek a lemondásnak a feltételeivel és akadályaival foglalkozzam. (Halljuk ! Halljuk !) Feltétele volna kormányelnök úr lemondásának, az önök részéről, hogy abban az esetben lefújták az obstrukciót, ami nézetem szerint nem engedmény, hanem kötelesség. (Úgy van jobbfelől.) Feltétel volna továbbá, hogy átengednék az indemnityt, ami, meggyőződésem szerint nem az önök joga, hogy átengedtessék, hanem a többségé. (Helyeslés jobbfelől.) A harmadik volna pedig, hogy a kiegyezési javaslatokat czélhez engednék jutni, még január elseje előtt. De meggyőződésem szerint azt nem engedheti a függetlenségi és 48 as párt, mert ő ezt a kérdést elvből obstruálja, nem pedig személyi okokból. (Nagy zaj bali-lől.) Meszleny Pál: Ezt tudhatja, mert ő is függetlenségi unt, öt nappal a választás előtt. Sándor József: így tehát a feltételek elesnek. Az akadályok nézetem szerint: először a korona bizalma, másodszor a többség bizalma Mit szólna a t. túloldal ahhoz, ha Bár fimező h egy oly többséget, a mely öt bizalomnál kő a maság kapós botrányos történeteket, hanem Csak az ártatlan szerelmi báboskodásokat leánykák Ádrándjairól, sóhajairól, gavallérok nohaságáról. Mert ő csak ezt kedvelte. Ott, arra a finolalábú bútorra teszi a sarkatlan papucsú, betanított öreg cseléd a kávét, mert Amáli néni nem mozog szívesen. Kissé ajanyok, hogy ily intim vonásokat fedezzek fel róla, de el kell mondanom, hogy egy perc-cel nehezebb lett a néni , ez a mozgásban feszélyezi őt. Kegyed ugyan észre se veszi, mert a néni mindig gondozott s csinos, és se szóban, se öltözködésben a pongyolaságot meg nem engedné magának. Az ura halála után csak a fia maradt mellette — mint mondtam — s a zajos Anna Mária, az ura testvére, de e darabos, nagytokáju piros urihölgyről is csak azért vagyok kénytelen beszélni ez ártatlan történetben — mert Anna Mária az Ákos keresztanyja volt, a ha Ákos valami helytelen dologba elegyedett, Anna Mária bátorította fel reá, vagy ő védelmezte (nagy kiabálások között) az „ő fiát“, rontva Ákost az illetlenségig. Igen ! Abban a gyanúban tartom őt még most, is, hogy ő tudott az Ákos nagy ballépéséről. Ő mint afféle világias persona, ő fraternizált a színészekkel és azt hiszem, ha ő akarta volna, megakadályozhatta volna Ákost, mikor Pósánéval a komédiásáéval a nagy barátságot megkezdte. Ez a barátkozás nagy pletykára adott okot nálunk. Mindenki locsogott róla uton-útfélen. A perszona csinos színésznő volt (mint az effée népek szoktak lenni) eleven, mint az ördög. Kicsitől kezdve addig addig mentek, hogy még a gyerekek is ujjal mulattak rájuk. Együtt kacsikáltak, együtt gyalogoltak s este a keti soron (hol az egész, város előkelősége sétifikálni szokott) együtt jelentek meg. Sőt a sötétebb helyeken karon is fogóztak, mint azt több érdeklődő szemmel látta. A botrány akkor lett tökéletes, mikor a komédiás trupp felszedte a sátorfüjét, elmentek egy távolabbi városba és elvitték magukkal Ákost is, veti, cserben hagyna. (Úgy van jobbfelől.) Akkor Rakovszky és Ivánka,t, képviselőtársaim, méltán illetnének azokkal a jelzőkkel, amelyekkel a kormányelnök urat itt a házban helytelenül illetni szokták, hogyha a többséget így cserbe hagyná. Nem engedi továbbá a parlamentarizmus elve, nem azért, mert Magyarországon káros volna oly precedenst teremteni, hogy a többség meghátráljon a kisebbség elől. Nem engedi meg a nemzeti eszme, mert Bánffy Dezső báró álláspontja és esete nem hasonlítható össze Badeni esetével, mert Badeni osztrák miniszterelnök odaát ellentétbe helyezte magát az osztrák állam törzsét képező németségnek nemzeti érzületével, ellenben Bánffy Dezső báró nálunk épen a nemzeti eszme képviselője. (Nagy derültség a baloldalon Igaz ! Úgy van ! a jobboldalon ) Wittmann Ján0s : Bánffy semmi eszmét nem képvisel ! A butaságot képviseli ! (Derültség a balodalon ) Sándor József: Nem engedi a morál, mert minden áldozatnak, hogy áldozat legyen, önkéntesnek kell lennie. A miniszterelnök Úr lemondása pedig kényszer lévén, tehát nem önkéntes, ennek következtében morálisnak nem volna mondható. (Helyeslés a jobboldalon.) Végül nem engedi meg a demokráczia, mert a miniszterelnök úr lemondása Magyarországon meghátrálást jelentene az oligarcia és a demagógia előtt. (Helyeslés a jobboldalon. Nagy zaj balfelől. Ernek Csenget.) Ezzel szemben, t. képviselőház, pontról-pontra veszem, hogy a kivezető út az obstrukció lefúvása. Mert szolgálatot tennénk ezzel a koronának, mert a kisebbség meghajolnék ezzel a többség előtt ; mert szolgálatot tennénk ezzel a parlamentarizmus elvének, megkímélve azt attól a precedenstől, ameyet az imént említettem. De ezt kívánja a nemzeti eszme, mert a mi jogon a kisebbség ma meg akar buktatni egy nemzeti minisztert, holnap egy nemzetiségi kisebbség megbuktathatja magát a nemzeti eszmét. (Igaz ! Úgy van a jobboldalon.) Az obstrukció lefúvását kívánja a morál, mert a morál elve önkéntes lévén, minthogy önöket a lefuvásra senki se kényszeríti,hát valóban áldozatot hoznának a nemzetnek. És végül a lefuvással szolgálatot tesznek a demokrácziának, mert az az áldatlan küzdelem és testvérharcz, amely itt folyik, csak a nemzetnek és a népnek árt. Förster Ottó: Annak már nem árt semmi! (Ősrütség a baloldalon.) Sándor József: Ha pedig az nem történik meg, akkor hiába hangzanak el a tu oldalról a Csalogató szirénhangok vagy fenyegetések, én és barátaim Bárffy Dezső bárója/.erünket (Ellenzés a bal- és szélső baloldalon.) el vagyunk határozva, hogy elhagyni nem fogjuk semmi körülmények között. Nem fogjuk pedig , mert Bánffy Dezső báró tagadhatatlan érdeme, hogy minisztersége alatt oly közel hozta a koronát a nemzethez, amely közel az hosszú időn keresztül a nemzethez nem állott. (Igaz! Úgy van! a jobb oldaln ) Bánffy Dezső báró volt az, aki azt a nagy kulturpolitikai eredményt, amelyet Csáky Albin gróf és Szilágyi Dezső kreáltak, az egyházpolitikai reformot bevezette a nemzet életébe. Ő volt az, aki Magyarországon megtörte a nemzetiségeknek s árvát és program injának alappontjaitl ölelte fel Magyarország legfontosabb kérdését : a nemzeti egység kérdését. (Ez hang halte őt : A puskaport is ő találta fe ! Őrültség ) Követni fogjuk Bánffy Dezső bárót azért is, mert Magyarország legnagyobb szükségletének az állami közigazgatást tartván, től várjuk el-vitték. Mert a beczézett szőke selyem fiú magától nem tehetett ilyet. — Sőt, mondta másnap indulatosan Anna Mária Amália néninek, sőt vissza se jön. Erre elkészülhettem, kedvesem. Ezt a szegény fiút te fojtottad le, mint a pezsgőbrit dugóval az üvegbe. No, ez a gyíkszemü fehérnap (ez a Pósáne) kidugta az üveget , most foly a tartalma és habzik. Ez bizony a te lelketlen szárad, kedvesem. E-(bocsánatot kérek a durvaságért) csapkodta a lábszárait mérgesen, hogy csattant. Amán néni leverve kérdezte : — De hogy hibáztathasson valaki engemet, oh édesem, engemet.. . engemet s megtelt a szeme. Azokon a napokon vendég a vendégnek adta a kilincset Amáli néninél. Akármiről beszéltek, a sorok között Ákosról beszéltek. Az érzelmesebbek mintha kondoleáltak volna. Azonban egyenesen senki se hozta szóba Ákost. És Amáli néni, ha a régi nyájas, finom hölgy volt is, mintha bágyadt mosolyáal, fátyolozott szemével Ákosról beszélne. Levelet nem hozott Ákostól a posta, se másnap, se az utána következő napokon. A látogatók suttogva kérdezték a vén szolgát az előszó bábán : — Semmi hír ? Az öreg busán intett, tagadólag. Mindenki az Ákos szerencsétlenségével foglalkozott és a szobákban csak lábhegyen jártak, hogy ne sértsék vele Amáli nénit. Aki egyedül lármásan (mintha egy szakaszt vezényelne) beszélt a napokban, Anna Márta volt. — Zárasd be az ajtót, Amália, mert csak a te fülednek akarok beszélni, hogy megértsed. Én elmegyek, Amália, fiunk után. Ha nincsen senkije a szegény fiúnak, hát megyek én utána. Tudod, hogy nincs czigány természetem s utálom a kóborlást, de elmegyek, hogy lássam a fiút. Az anyja ne szakítsa szét a hálót, a mivel megfogták őt, de én széttépem , ne félts engemet. Széttépem. Úgy mintha az északi sarkot meghódítani indulna, reménytelen bagázsfává megrakodva a nagy S formájú fédereken ringó határon elment. Jaj annak, akit meg kell ráznia . . . A SZÉKELY NEMZET TÁRCZÁJA. Öreg asszonyok. Irta: Petelei István. Mindenki elveszettnek tartotta Ákost. Bárha csúf szőke fiú volt (az apjára hasonlított) mégis az asszonyok rontották el. Kicsi korában az anyja, az édes Amáli néni, a finom, engedékeny, szép néni, aztán az öreg Anna Mária néni, az apja testvére s végül minden egyébfajta fehérnépek. De nehogy valami czudarságot képzeljenek most Ákosról. Az volna csak hátra A gonoszságra erő kell. Ákos gyenge volt és csak abban volt hajthatatlan, hogy semmi jót se tagadjon meg magától. Olyan házból való volt Ákos, ahol kopogós czipősaroknak a hangos szónak helye sincsen. Ott puha szőnyegen indul meg kegyed az első lépcsőfokon és a deszkapadlótól onnan kezdve elbucsuzhatik. Ott finom illatok veszik körül kegyedet , régi módi illatos virággal töltött selyem párnácskákból édesítve a levegőt. És a belső szobában, abban a kékfehér csikós selyem nagy karosszékben, ha kegyed Amáli néni fehér haját, nyájas szemét, tiszta szép arczát látja meg, mindjárt kezet szeretne csókolni neki. Igen, ha Amáli néni felbátorítja reá! Mert bárha szives mosolylyal fogadja kegyedet s kedves szempillantással helyet kinál is, mégis mindjárt megérti, hogy őt túlmerész tettel avagy merész hangos szóval illetni — nem szabad. Azt hiszem, még a tűz se merne valami hegyesen pattogni az Amáli néni jelenlétében. A néni félbe se szakítja a munkáját,ak ! mióta ismerem azt a szürke selymet, melyre almavirágokat himez), ahogy bátran, bizalmasan érezze magát. A sárga rézzel kivárt rózsafa munka-asztal mellette áll; a tetején illatszere flakonok s bonbonnierek, a miből kegyedet mag fogja kínálni cserében a csinos hirecskékért, a miket a városból szedett össze. S kegyed nem merne elmondani mégis neki Nem használt semmit sem a düh, sem a gyűlölet vad tombolása, nem használt a parlamentarizmus felforgatása sem, a kívánt czélt, hogy Bánffyt , vele együtt a többséget megbuktassák, nem sikerült. Az ország holnaptól kezdve törvényen kívüli állapotba jut és Buffy meg nem hátrál a kisebbség személyes hajszája elől. Kétségbeejtő tudat az ellenzékre nézve, hogy ime, feláldozták a nemzet legdrágább javait , a Azonban egy sort ő se irt. E telt egy hét, Anna Mária néninek milyre se volt, mint a fergetegnek, ha elült a nyári vihar után. Édes Istenem ! Mint emékezem arra az esős péntekre, mikor egészen csendesen (szinte lopóba) fordult be Anna Mária néni az Antali néni kapuján. A cselédek lármásan rohantak fel a hírrel, sőt Amáli néni is kimozdult a csíkos selyem karszékből, bárha nehezen — Egyedül jös. ? Hát a fiam? — Csak nem hitted, hogy a zsebemben hordom ? — De él ? De semmi baja ? — Human lenne baja ? De ez a türelmetlenség nem illik a te korodhoz. És a mint a cselédeket kipancsolta, előbb kinos csendesen leült, láthatólag zavartan, hogy mint kezdje a mondanivalóját. — De a fiam, a fiam . . . — A gyerek az én vérem is tán. Azt nem szükséges annyit emlegetni, hogy : kié. A fiú szerelmes, nagyon szerelmes . . . — Egy komédiásnéha, így mondtad . . . Elmúlik. — De nem múlik el, biztositlak. Nem múlik el Nevezzük inkább „hölgy“-nek az illetőt, egy művésznőnek, egy hölgynek, ki növendék leányokat ábrázol. — Pénzért . . . ha jól értesültem. De ha a fiamról beszélnénk . . . tán. — Pénzért ? Maga szereti a gyóntatópapját, kezet csókol neki, pedig pénzt fizet neki. No a Pósáné száját inkább csókolnám meg, mert legalább szép. Pénzért? Sülyedek el, ha nem szép. — Veled jött a fiam vissza ? — Ákos ? Mikor felhajszoltam őket, úgy burukkoltak, mint egy pár gerle. És Csókoldtak, ha eszük volt. Ne fordítsd el a fejedet, Amáli. A hölgy barna. Nagyon szeretem a barnákat. Úgy beszél, mint a muzsika. Nagyon szeretem a szépen beszélőket. Mind a ketten megöleltek. Nagyon szerettem. „Óh édes néni így, édes néni, ugy." Én azt mondtam: nem, én nem. Nem év SZÉKELY NEMZET. 1. szám. kardos megoldását. És végezetül követni fogjuk őt a demokrácia nevében, mert Bánffy Dezső báró az elő miniszterelnök, aki Magyarországon a születéses ősiség helyett . . . Meszlényi Lajos : Bárókat csinált! Sándor József: Megbecsülte a munkát és a közállások betöltésében az arravalóságot, nem pedig a születést, vagy az ősiséget tartotta szem előtt. (Ellenmondások a baloldalon. Halljuk! Halljuk ! jobbfelől ) Miután pedig mi engedni nem fogunk, a kibontakozás ezen egyetlen módjának az eléréséhez a t. kiválott képvisel uraknak az a feladata, (Halljuk ! Halljuk ! mindkét oldalon), hogy ebbe a pártba visszatérjenek. (Derültség a baloldalon. Egy hang : Menjenek vissza gyorsan ! Nagy zaj. Elnök csengett, hogy visszatérjenek azért, mert Magyarország jelen állapotának, a parlament ezen küzdelmének az okozói a t. kiválottak. Okozói azért, mert az ellenzéket az gyújtotta harczi kedvre, az tüzelte fel, mikép ott észrevették, hogy itten a pártban frend van, észrevették azt, hogy itt véleményeltérések vannak. Vissza kell térniuk azért, mert hiába akarják a felelősséget magukról lerázni, a jelen állapotokért a felelősség egész, súlya őket terheli. Mert itt András Gyula képviselő úr és a többiek vádolják Bánffy Dezső dr. miniszterelnököt azzal, hogy nem kereste a pártok közötti transzikciót, akkor ebben a tekintetben sokkal nagyobb vétkesek és bűnösök a t. kiválott urak, mert konstatálhatom, hogy három évi képviselőségem alatt tapasztaltam, mikép ezek az urak elmulasztották a képviselőtársaikkal való érintkezést, azok érzelmeinek megismerését elmulasztották, amíg benn voltak a pártban ; kísérletet sem tettek, hogy igyekezzenek az ellentéteket applanálni, amelyeket most a túloldallal keresnek. (Zaj a baloldalon. Halljuk ! Halljuk ! jobbfel.) Minthogy pedig a kibontakozásnak csak ez az egy módja van, én nekem. Hát, — sajnálom, hogy nincsen Apponyi Albert gr. képviselő úr jelen — hozzá volna az a kérésem, hogy miután ő volt a zászló az obstrukczióban, (Felkiáltások a baloldalon ; Hogy ő is átmenjen!) Magyarország legnagyobb szónoka, ne nyújtson kezet ahhoz, hogy aegise alatt tiportassék el a parlamenti szólásszabadság ; ne legyen egy magyar Mirabeau, ki oda adta magát, hogy Magyarországon a jelenlegi állapotok létrejöjjenek, de azután gyenge és nincs ereje arra, hogy ezen tumultust megállítsa. Mert erkölcsi törvény és igazság az, hogy minden ember az által bukik, a mi által fölemelkedett. Apponyi Albert gróf pedig, Magyarország legnagyobb szónoka, a szólásszabadság eltiprása által akarván felemelkedni, rövid idő múlva ugyanazon ellenzéssel és eszközökkel foghat viszont találkozni, amikkel az ő uralmát is eltiporják. Ne re fogadom el a Kossuth Ferencz képviselő úr indítványát. (Eánk helyeslés mindfelől. Felkiáltások a balodalon: Éjen Tisza Kálmán !) Végső reménykedés. Budapest, d<czember 31.