Székely Nemzet, 1905 (23. évfolyam, 1-194. szám)

1905-10-25 / 160. szám

Sepsiszentgyörgy, szerda, 1905. október 25. 160. szám. XXIII. évfolyam. 6-------------------------------• Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szent-György, Lótalér­ utcza 6. szára, a­hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. ZÉKELY NEMZET Megjelenik hetenként négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton. Szerkesztőségi telefon­szám: 12. Kiadóhivatali telefon­szám : 23. Előfizetési k­r . Helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre . . 20 korona. Félévre . . 10 korona. Negyedévre . . 5 korona. H­irdetmények dija : 4 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért 12 fillér. •-------------------------------• Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-reszveny-tarsmat hová az előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Nyilttév sora 30 fillér. A hirdetmények s nyíltterek dija előre fizetendő. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. «-------------------------------- » POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Reklamácziók a lap kézbe­sítését illetőleg a megfelelő postahivatalhoz intézendők. Pénzküldeményeknél czélszerűbben postautal­ványok használhatók. a—---------------------------• „Kristó“ kiutalványozta a fizetést! — október 25. A Kristóffy belügyminiszter a ház­elnök fölhívására, kiutalványozta a kép­viselők novemberi fizetését. Tehát van öröm Izraelben! De sőt többet mondok: Mióta a Fejérváry-kormány, fungál az­óta mindig volt öröm Izraelben, mert mindig kiutalványozta a képviselők fize­tését „Kristó“. Sőt a képviselők föl is vették a pénzt, melyet kiutalványozott nekik „Kristó“. Na még ilyet! Az egész t. Ház tör­vénytelennek jelentette ki a Fejérváry­­kormányt, törvénytelennek minden in­tézkedését, de legtörvénytelenebbnek az ország pénze, betiltott pénze, keze­lését, fölszedését és szétfizetését. Amiért el is készítették a vád alá helyezés po­­lonyiádáját. És mikor Polónyi az ő l­ádáját megírta, a nyugtát is azonnal megirta, s egyik zsebében az i-ádával, másik zsebében a nyugtával a nemzet templomába, az ország házába tartott. Az i-ádát beadta az elnöknek, a­mit az elnök be is vett, ki is adta a Háznak; a nyugtát pedig beadta a Ház pénztárába, a­mit a pénztárnok be is vett, és a pénz­tárból a fizetést kiadta Polónyinak. — És Polónyi kettős kötelességét teljesítvén, egyúttal vádat emelt a nemzet rablói, a kormány ellen, másuttal maga is megrabolta a nemzetet. És igy tesz valamennyi hazafias kép­viselője a nemzetnek, az elnök úrral az élén. Megvádolják a kormányt a miért kezelni meri az ország pénzét, a­mi nincs megszavazva és le van tiltva. Erre az elnök megírja a nyugtát és elküldi az állampénztárba, hogy a meg nem szavazott, letiltott pénzből, se többet, se kevesebbet, de a­mennyi az ország páterjeinek kell, annyit adjon ki, mert az ország páterjei a hazáért még­sem igen akarnának meghalni éhen, a többi család pátereket azonban ördög vigye! Az állampénztáros, az ország leg­főbb páterának törvényes nyugtáját a törvénytelen pénzért, a törvénytelen belügyérnek szentesítés végett beter­jeszti. A törvénytelen belügyér a tör­vényes nyugtát törvényessé szentesíti és a pénztárnok, a törvénytelen bel­ügyér által törvényessé szentesített tör­vényes nyugtára a törvénytelen pénzt kiadja. És ennyivel, törvényesen tör­vénytelenül, meg van rabolva az ország ! Ekkor jönnek a honpáterek és a megrabolt ország pénzéből, ki ki zsebre­­vágja a maga részét! Másnap a vád alá helyezési l­ádát az elnök, a rabolt pénz egy részével a zsebében, beterjeszti az ellen, a­ki ne­kik a pénzt kiadatta, és a honpáterek mindenike, a rablott pénz egy részével a zsebében, az i­ádára helyest kiált. És ez komolyan van tartva! Ez ma koalícziós hazafság és példa­adás , hogy így szeresse a hazát min­den ember! Adót ne fizessen; fizetést követeljen ; a fizetés kiadását, kiutalvá­nyozását követelje ; és, hogy hazafiságá­­nak legfőbb bizonyságát adja, helyezze vád alá, a­ki ki merte utalványozni azt a pénzt! De ez még csak országházi hazafias példaadás, a­mi után a példa utánzása, vagyis a nemzeti ellentállás követke­zik ! Itt is hasonló zsinórban, hasonló hazafisággal foly, halad minden! Mivel hogy törvénytelen kormánynak se en­gedelmeskedni, se neki már t. i. a kormánynak : adót fizetni nem szabad ! Helyes! Éljen! Aláírom! De akkor a törvénytelenül kiutalványozott pénzt fölvenni se szabad ! Mert ha én társa vagyok valakinek, a­mely valaki a pénzt kezeli s osztozik velem a nyere­ségen , helyes! Elfogadom az osztalékot a mig tudom, hogy becsületes, törvényes uton jött a nyereség, de a­mint egy­szer arról vagyok meggyőződve , hogy az a pénz rablott pénz, csak­ pénz, harácsolt pénz ? Akkor már, ha bűn­részes nem akarok lenni, nem fogad­hatom el, mert bűnrészes leszek! Na de kérem, hogy az abszurdummal még tovább menjünk , ám tudjuk, hogy a társunk lop, csal, rabol, hanem azért mint becsületes emberek, az osztály­részt elfogadják tőle mégis ! Sőt mint becsületes emberek föl is adjuk, be is panaszoljuk ! Tehát tudva tartván, hogy rabolt pénzzel van dolgunk, még a bepanaszolás után is elfogadjuk tőle az osztalékot ? Melyik bíróság fog bennünket a bűnrészesség alól fölmen­teni ?... Na már ez a játék foly ma a világ szeme előtt! Vádoljuk a kormányt a törvénytelen pénz utalványozásáért, de a részünket azért megköveteljük, föl is vesszük ! A kormány a pénzt, hogy éhen ne haljon a nemzet, mind a nemzetnek fizeti! A nemzet a fizetést követeli, föl­veszi , nyugtázza, és bevádolja önmaga előtt a kormányt! . . . Jól van! Vádolja be ! De a pénzt, a­miért vádol, ne vegye föl! Ha meg­akar halni éhen, hát haljon meg! De ha nem akar meghalni, ha élni akar? Akkor ismerje el, hogy a nélkül a fize­tés nélkül nem élhet s azért mert valaki saját rovására az ország fen­­tartásán működik, azt a valakit ne ölje meg! Az alkotmány alkotmány ! A törvény törvény! De két oldala van! Ha azt akarom, hogy betartsák, akkor ne követeljem, hogy­­ ne tartsák be!!!... TÁRCZA. Éjféli párbaj. Csendesen, zaj nélkül ment előre a szá­zad. A Mannlicherek fészkelődtek az elfáradt vállakon, s olyik legény magasra emelve a tizenöt fontos fegyvert, összeszorított ajkai kö­zött valami elfojtott káromkodást nyögött és szinte rádobta a nehéz golyószórót a másik vállára. Aztán ment tovább buta kitartással. A hó még csak hullt szépen, keringve, s betakarta a világot sápadt halotti takaróval, de az összerongyolt, éhes és fáradtságtól el­csigázott katonák komor tekintete szinte el­homályosította a ragyogó hólepelt. Páter Dragunics, a századhoz beosztott fiatal tábori lelkész, fohászkodva susogta az ég felé : — Izgalom a mi nagy bűneinkért én Uram ! Dél felé valami czóda nóta kelt szárnyra a levegőben. Valahonnan a távolból, a felhőkbe vesző hegyek felől megindult a szél és jajgatva, sivitva kapaszkodott a csonttá gémberedett köpönyegekbe, felkavarta a völgyet belepő hó­takarót és dermesztő leheletével elkezdett kö­­nyeket facsarni a szomorú szemekbe. A szó elhalt az ajkakon és a­hogy az elkeseredett, néma emberhorda lehajtott fővel menetelt a végtelen hómezőn keresztül rendetlenül szét­szórt szakaszokban, olyannak tetszett mint egy csorda halálrafáradt, eltévedt vad. És mintha csak az Úr odafenn minden haragját éreztetni akarta volna, négy óra felé párás, nehéz köd ereszkedett le a hófelhők közül, aztán tüneményes gyorsasággal jött a sötétség. A föld még csak dübörgött, mozgott egyre félelmetesen és a távolból zengő ágyudörgést szilajon verték vissza az árnyékként gubbasztó havasi béretek. Azokon túl már járta a haláltánct . A 9-te companie legényei m­egborzongva néztek össze, a sziveket megülte a halálsej­telem ; a félelem az ismeretlen ellentél, a­mely ki tudja melyik szikla mögött leselkedik rájuk villámló karabélyaival és rövidre fogott pengő aczél késeivel, a­mely úgy osztja a halált, mint a felhőkből lecsapó gyehenna tüze. És keresztül borongott valami szilaj, daczos érzés a lelkeken: visszafordulni, futni a halál elől! És a szétszórt, fáradt legények között halk morajláz hangzott. Idő Milán, menetközben megrántotta a ragyás arczű Rankó Dusán fegyversziját: — Soká megyünk még káplár­ul? — Majd csak beledöglünk egyszer Milán! — Akkor jó­! — piszmogott az oláh és mentek tovább bukdácsolva, szorosan egymás mellett. Vitte őket az imbolygó fáklyafény, az ár, a fegyelem, meg az a mormogó zúgás, a mely megrendült előttük a homályban dübörgő, szé­dületes morajjal, a melylyel a megáradt Bosku üdvözölte az éj vándorait. A néhány száz lépéssel előretolt elővéd kadétja lefúvatta a marschot. Páter Dragunics most már káromkodott, oberlieutenant Miszti­­vacsek a bajusza jégcsapjait rágicsálta kín­jában, csak a kapitány maradt nyugodt és ke­délyes továbbra is, a­mikor illő hangon tudatta a századdal, hogy helyezkedjen kényelembe, verje fel a sátrait, mert nem lehet tovább menni. Azután előrenyargalt a zajló folyócs­kához, a­mely derékban törte ketté az ócska, összekötő fahidat. — Donnervetter in Himmel, ez történhe­tett volna egy kicsit későbben is! — sziszegte bosszúsan a kadét felé, mintha csak őt okolná azért, a­mi történt. A kadét hallgatott. Maga is olyanfélét ér­zett, hogy tulajdonképpen igazsága van ennek a dörmögő, vén medvének és szótlanul, tanács­talanul nézte azt a fagytól vörös, bosszús ar­­c­ot. Csak a hangos parancsszóra verte össze a bokáit: — Kadét ! — ? — Elmegy hidat keresni arra lefelé! Majd, hogy hanyatt nem vágódott, de megemberelte magát, tisztelgett és egyforma topogással ment a század felé, emberekért. És mentek tizenheten. Tizenöt infanterista, egy káplár és a kadét. A hó csikorgóit a lábaik alatt, a szél idegrázó dalokat süvített, mellettük morajlott a megáradt víz, messziről pedig zengett egyre a halál dala, az ágyúdörgés. Csakúgy harso­gott feléjük a visszhang dübörgése. Mire a kadét először tempószünetet adott, már semmi sem látszott a táborból. Csak haloványan el­mosódva villant meg olykor egy-egy halovány fáklyavilág a messze sötétségben, a­hol a 9-te companie éjjelre szállást ütött. Bosszúsan kapta fel a fejét és harsányan kiáltotta: — Marsch! Erősen sötét volt. Az őrjárat ment tovább szótalanul, de a hátteret fedező káplár, Rankó Dusán, csendesen leült a hóba. Senki se vette észre, hogy nem megy utánuk. Minden szem hidat keresett. . .* Mire hajnal felé a kadét visszakerült a táborba, félve adta le a rapportot a kapitány­nak, a­mely rövid volt és eredménytelen: — Brücke nicht gefunden, Korporal Rankó verschwunden! A kapitány nagyott káromkodott, valami olyanfélét, hogy az Istennek nagy állatkertje van, de akkora barom mint a kadét, még nem volt őrjáratvezető, továbbá, hogy mer valaki hidat nem találni, mikor ő azt parancsolta, hogy találjon! ... de ezt már végig gondolni se tudta egészen, mert a folytatását elfojtotta az orrán, száján feltörő köhögés. A kadét hallgatott. Szemeiben vastagon gyöngyöztek a könycseppek, selymes bajusz­­káján erős jégcsapok meredeztek és egész testét rázta, verte az éjszakai jeges szél. Az eltűnt káp­lárra gondolt, Rankó Dusánra, a barna oláh gye­rekre és talán ő érte hullottak a könyei is? Ugyanakkor pedig, a­mikor Rankó Dusán elmaradt az őrjárattól, Idő Milán is föltápász­­kodott hideg fekhelyéről, kilopózott a sátor­ból és nekivágott az éjszakának Rankó Dusán után. A Bosku mellett találkoztak. Rankó jött a folyó mellett visszafelé, idő meg ment elébe. Megszokták már a hideget az oláh havasok között, egyikük se fázott. A tábortól félóra járásnyira találkoztak. Mellettük morajlott a víz és zörgő jégtömböket tánczoltatott meg­áradt medrében. Idő halkan szólt a káplárhoz: — Mért hivtál Rankó Dusán? — Leszámolni egymással Idő Milán! Hideg szél fújt az arczukba, a folyam zúgott, morgott alattuk félelmetesen. Rankó csendesen beszélt. Harag nélkül, gyűlölet nélkül. — Idő Milán én szeretlek téged. Jó czim­­bora vagy és én sohase bántottalak, pedig fö­­löttesebb vagyok, káplárod ! Azért szerettelek mindig, mert becsületes, nyílt legény voltál. Benned mégis megért a gyűlölet én irántam. Vesd ki ezt a lelkedből. Jöjj, nyújtsunk baráti kezet, aztán ítéljen fölöttünk a Mindenható bíró odafent. Számoljunk le férfiasan, kato­nákhoz illő módon és hogy egyikünket se ter­helje a másik vére, bizzuk életünket vagy ha­lálunkat a sorsra. Merengve nézett a zugó vizbe és megráz­kódott. Aztán csendesen folytatta: — S a­ki haza kerül közülünk, az mondja meg annak a lánynak, hogy a másik megér­demel tőle egy könnyet, mert érte halt meg a messze idegenben. Lehajtották a fejüket, s látta mindkettő a hideg éjszakában azt a szerelmes, fekete szem­párt villogni, a­mely elkísérte őket a háború gyilkos tüzébe is. Rankó egy pénzdarabot forgatott a ke­zében, Idő Milán félelem nélkül emelte rá a szemeit és daczosan szólt: — Enyém a koronás fele! A káplár megforgatta a pénzdarabot a le­vegőben, de még estében újra elkapta. Csen­desen kérdezte: Háromszékvármegye köz­gyűléséből. --Sára Tamás, árvaszéki elnök jelentése. — — Befejező közlemény. — Sepsiszentgyörgy, október 25. VI. A háromszékvármegyei gyámügyi köz­­igazgatásról jelentésem a következő. Ügyforgalomról. A mult időszakról elintézetlen áthozatott 386 ügydarab. Iktatóra érkezett 4368, összesen 4754. Ebből elintéztetett 4631. Október hóra elintézetlen áthozatott 123 ügydarab. A kiadóhivatalban másolatlan maradt 84 ügydarab, úgy a forgalmi mint­a kezelési szak­ban a hátralék csekély voltát a nyári idő­szakban előfordulni szokott kisebb ügyfor­galom idézte elő. A községekben a gyámügyi közigazgatás helyszíni vizsgálata a folyó évre bevégeztetett. A körjegyzőségek székhelyén vizsgáltatott meg általában a községek gyámügyi közigazgatása, mert a jegyző felelős lévén az ügykezelés rend­jéért, szükséges volt a jegyzők jelenlétében vizsgálni át a gyámsági és gondnoksági ügyek nyilvántartását és a közgyámok ténykedéseit. A­hol a jegyző személyesen irányította a köz­gyámok munkálkodását és a hol kellő szak­ismeretet szerzett közgyámokat az évenként tartandó választások állásaikban meghagyták, a gyámügyi közigazgatás javult és többnyire kielégítő rendben találtatott. A többi községek­ben ellenkező eredmény mutatkozván, a hely­színen kellett megfelelően intézkedni és néhány esetben a főszolgabíró uraknál kellett a nehéz­ségek elenyésztetéséért panaszolni. Ezekre nézve a közigazgatási bizottsághoz is jelentés létetett. Gyámpénztárral. Készpénz. Áthozatott 18952 kor. 87 fillér. Ehez bevételeztetett 68788 kor. 92 fillér.

Next