Székely Nemzet, 1905 (23. évfolyam, 1-194. szám)
1905-10-25 / 160. szám
Sepsiszentgyörgy, szerda, 1905. október 25. 160. szám. XXIII. évfolyam. 6-------------------------------• Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szent-György, Lótalér utcza 6. szára, ahová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. ZÉKELY NEMZET Megjelenik hetenként négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton. Szerkesztőségi telefonszám: 12. Kiadóhivatali telefonszám : 23. Előfizetési kr . Helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre . . 20 korona. Félévre . . 10 korona. Negyedévre . . 5 korona. Hirdetmények dija : 4 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért 12 fillér. •-------------------------------• Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-reszveny-tarsmat hová az előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Nyilttév sora 30 fillér. A hirdetmények s nyíltterek dija előre fizetendő. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. «-------------------------------- » POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Reklamácziók a lap kézbesítését illetőleg a megfelelő postahivatalhoz intézendők. Pénzküldeményeknél czélszerűbben postautalványok használhatók. a—---------------------------• „Kristó“ kiutalványozta a fizetést! — október 25. A Kristóffy belügyminiszter a házelnök fölhívására, kiutalványozta a képviselők novemberi fizetését. Tehát van öröm Izraelben! De sőt többet mondok: Mióta a Fejérváry-kormány, fungál azóta mindig volt öröm Izraelben, mert mindig kiutalványozta a képviselők fizetését „Kristó“. Sőt a képviselők föl is vették a pénzt, melyet kiutalványozott nekik „Kristó“. Na még ilyet! Az egész t. Ház törvénytelennek jelentette ki a Fejérvárykormányt, törvénytelennek minden intézkedését, de legtörvénytelenebbnek az ország pénze, betiltott pénze, kezelését, fölszedését és szétfizetését. Amiért el is készítették a vád alá helyezés polonyiádáját. És mikor Polónyi az ő ládáját megírta, a nyugtát is azonnal megirta, s egyik zsebében az i-ádával, másik zsebében a nyugtával a nemzet templomába, az ország házába tartott. Az i-ádát beadta az elnöknek, amit az elnök be is vett, ki is adta a Háznak; a nyugtát pedig beadta a Ház pénztárába, amit a pénztárnok be is vett, és a pénztárból a fizetést kiadta Polónyinak. — És Polónyi kettős kötelességét teljesítvén, egyúttal vádat emelt a nemzet rablói, a kormány ellen, másuttal maga is megrabolta a nemzetet. És igy tesz valamennyi hazafias képviselője a nemzetnek, az elnök úrral az élén. Megvádolják a kormányt a miért kezelni meri az ország pénzét, ami nincs megszavazva és le van tiltva. Erre az elnök megírja a nyugtát és elküldi az állampénztárba, hogy a meg nem szavazott, letiltott pénzből, se többet, se kevesebbet, de amennyi az ország páterjeinek kell, annyit adjon ki, mert az ország páterjei a hazáért mégsem igen akarnának meghalni éhen, a többi család pátereket azonban ördög vigye! Az állampénztáros, az ország legfőbb páterának törvényes nyugtáját a törvénytelen pénzért, a törvénytelen belügyérnek szentesítés végett beterjeszti. A törvénytelen belügyér a törvényes nyugtát törvényessé szentesíti és a pénztárnok, a törvénytelen belügyér által törvényessé szentesített törvényes nyugtára a törvénytelen pénzt kiadja. És ennyivel, törvényesen törvénytelenül, meg van rabolva az ország ! Ekkor jönnek a honpáterek és a megrabolt ország pénzéből, ki ki zsebrevágja a maga részét! Másnap a vád alá helyezési ládát az elnök, a rabolt pénz egy részével a zsebében, beterjeszti az ellen, aki nekik a pénzt kiadatta, és a honpáterek mindenike, a rablott pénz egy részével a zsebében, az iádára helyest kiált. És ez komolyan van tartva! Ez ma koalícziós hazafság és példaadás , hogy így szeresse a hazát minden ember! Adót ne fizessen; fizetést követeljen ; a fizetés kiadását, kiutalványozását követelje ; és, hogy hazafiságának legfőbb bizonyságát adja, helyezze vád alá, aki ki merte utalványozni azt a pénzt! De ez még csak országházi hazafias példaadás, ami után a példa utánzása, vagyis a nemzeti ellentállás következik ! Itt is hasonló zsinórban, hasonló hazafisággal foly, halad minden! Mivel hogy törvénytelen kormánynak se engedelmeskedni, se neki már t. i. a kormánynak : adót fizetni nem szabad ! Helyes! Éljen! Aláírom! De akkor a törvénytelenül kiutalványozott pénzt fölvenni se szabad ! Mert ha én társa vagyok valakinek, amely valaki a pénzt kezeli s osztozik velem a nyereségen , helyes! Elfogadom az osztalékot a mig tudom, hogy becsületes, törvényes uton jött a nyereség, de amint egyszer arról vagyok meggyőződve , hogy az a pénz rablott pénz, csak pénz, harácsolt pénz ? Akkor már, ha bűnrészes nem akarok lenni, nem fogadhatom el, mert bűnrészes leszek! Na de kérem, hogy az abszurdummal még tovább menjünk , ám tudjuk, hogy a társunk lop, csal, rabol, hanem azért mint becsületes emberek, az osztályrészt elfogadják tőle mégis ! Sőt mint becsületes emberek föl is adjuk, be is panaszoljuk ! Tehát tudva tartván, hogy rabolt pénzzel van dolgunk, még a bepanaszolás után is elfogadjuk tőle az osztalékot ? Melyik bíróság fog bennünket a bűnrészesség alól fölmenteni ?... Na már ez a játék foly ma a világ szeme előtt! Vádoljuk a kormányt a törvénytelen pénz utalványozásáért, de a részünket azért megköveteljük, föl is vesszük ! A kormány a pénzt, hogy éhen ne haljon a nemzet, mind a nemzetnek fizeti! A nemzet a fizetést követeli, fölveszi , nyugtázza, és bevádolja önmaga előtt a kormányt! . . . Jól van! Vádolja be ! De a pénzt, amiért vádol, ne vegye föl! Ha megakar halni éhen, hát haljon meg! De ha nem akar meghalni, ha élni akar? Akkor ismerje el, hogy a nélkül a fizetés nélkül nem élhet s azért mert valaki saját rovására az ország fentartásán működik, azt a valakit ne ölje meg! Az alkotmány alkotmány ! A törvény törvény! De két oldala van! Ha azt akarom, hogy betartsák, akkor ne követeljem, hogy ne tartsák be!!!... TÁRCZA. Éjféli párbaj. Csendesen, zaj nélkül ment előre a század. A Mannlicherek fészkelődtek az elfáradt vállakon, s olyik legény magasra emelve a tizenöt fontos fegyvert, összeszorított ajkai között valami elfojtott káromkodást nyögött és szinte rádobta a nehéz golyószórót a másik vállára. Aztán ment tovább buta kitartással. A hó még csak hullt szépen, keringve, s betakarta a világot sápadt halotti takaróval, de az összerongyolt, éhes és fáradtságtól elcsigázott katonák komor tekintete szinte elhomályosította a ragyogó hólepelt. Páter Dragunics, a századhoz beosztott fiatal tábori lelkész, fohászkodva susogta az ég felé : — Izgalom a mi nagy bűneinkért én Uram ! Dél felé valami czóda nóta kelt szárnyra a levegőben. Valahonnan a távolból, a felhőkbe vesző hegyek felől megindult a szél és jajgatva, sivitva kapaszkodott a csonttá gémberedett köpönyegekbe, felkavarta a völgyet belepő hótakarót és dermesztő leheletével elkezdett könyeket facsarni a szomorú szemekbe. A szó elhalt az ajkakon és ahogy az elkeseredett, néma emberhorda lehajtott fővel menetelt a végtelen hómezőn keresztül rendetlenül szétszórt szakaszokban, olyannak tetszett mint egy csorda halálrafáradt, eltévedt vad. És mintha csak az Úr odafenn minden haragját éreztetni akarta volna, négy óra felé párás, nehéz köd ereszkedett le a hófelhők közül, aztán tüneményes gyorsasággal jött a sötétség. A föld még csak dübörgött, mozgott egyre félelmetesen és a távolból zengő ágyudörgést szilajon verték vissza az árnyékként gubbasztó havasi béretek. Azokon túl már járta a haláltánct . A 9-te companie legényei megborzongva néztek össze, a sziveket megülte a halálsejtelem ; a félelem az ismeretlen ellentél, amely ki tudja melyik szikla mögött leselkedik rájuk villámló karabélyaival és rövidre fogott pengő aczél késeivel, amely úgy osztja a halált, mint a felhőkből lecsapó gyehenna tüze. És keresztül borongott valami szilaj, daczos érzés a lelkeken: visszafordulni, futni a halál elől! És a szétszórt, fáradt legények között halk morajláz hangzott. Idő Milán, menetközben megrántotta a ragyás arczű Rankó Dusán fegyversziját: — Soká megyünk még káplárul? — Majd csak beledöglünk egyszer Milán! — Akkor jó! — piszmogott az oláh és mentek tovább bukdácsolva, szorosan egymás mellett. Vitte őket az imbolygó fáklyafény, az ár, a fegyelem, meg az a mormogó zúgás, a mely megrendült előttük a homályban dübörgő, szédületes morajjal, a melylyel a megáradt Bosku üdvözölte az éj vándorait. A néhány száz lépéssel előretolt elővéd kadétja lefúvatta a marschot. Páter Dragunics most már káromkodott, oberlieutenant Misztivacsek a bajusza jégcsapjait rágicsálta kínjában, csak a kapitány maradt nyugodt és kedélyes továbbra is, amikor illő hangon tudatta a századdal, hogy helyezkedjen kényelembe, verje fel a sátrait, mert nem lehet tovább menni. Azután előrenyargalt a zajló folyócskához, amely derékban törte ketté az ócska, összekötő fahidat. — Donnervetter in Himmel, ez történhetett volna egy kicsit későbben is! — sziszegte bosszúsan a kadét felé, mintha csak őt okolná azért, ami történt. A kadét hallgatott. Maga is olyanfélét érzett, hogy tulajdonképpen igazsága van ennek a dörmögő, vén medvének és szótlanul, tanácstalanul nézte azt a fagytól vörös, bosszús arcot. Csak a hangos parancsszóra verte össze a bokáit: — Kadét ! — ? — Elmegy hidat keresni arra lefelé! Majd, hogy hanyatt nem vágódott, de megemberelte magát, tisztelgett és egyforma topogással ment a század felé, emberekért. És mentek tizenheten. Tizenöt infanterista, egy káplár és a kadét. A hó csikorgóit a lábaik alatt, a szél idegrázó dalokat süvített, mellettük morajlott a megáradt víz, messziről pedig zengett egyre a halál dala, az ágyúdörgés. Csakúgy harsogott feléjük a visszhang dübörgése. Mire a kadét először tempószünetet adott, már semmi sem látszott a táborból. Csak haloványan elmosódva villant meg olykor egy-egy halovány fáklyavilág a messze sötétségben, ahol a 9-te companie éjjelre szállást ütött. Bosszúsan kapta fel a fejét és harsányan kiáltotta: — Marsch! Erősen sötét volt. Az őrjárat ment tovább szótalanul, de a hátteret fedező káplár, Rankó Dusán, csendesen leült a hóba. Senki se vette észre, hogy nem megy utánuk. Minden szem hidat keresett. . .* Mire hajnal felé a kadét visszakerült a táborba, félve adta le a rapportot a kapitánynak, amely rövid volt és eredménytelen: — Brücke nicht gefunden, Korporal Rankó verschwunden! A kapitány nagyott káromkodott, valami olyanfélét, hogy az Istennek nagy állatkertje van, de akkora barom mint a kadét, még nem volt őrjáratvezető, továbbá, hogy mer valaki hidat nem találni, mikor ő azt parancsolta, hogy találjon! ... de ezt már végig gondolni se tudta egészen, mert a folytatását elfojtotta az orrán, száján feltörő köhögés. A kadét hallgatott. Szemeiben vastagon gyöngyöztek a könycseppek, selymes bajuszkáján erős jégcsapok meredeztek és egész testét rázta, verte az éjszakai jeges szél. Az eltűnt káplárra gondolt, Rankó Dusánra, a barna oláh gyerekre és talán ő érte hullottak a könyei is? Ugyanakkor pedig, amikor Rankó Dusán elmaradt az őrjárattól, Idő Milán is föltápászkodott hideg fekhelyéről, kilopózott a sátorból és nekivágott az éjszakának Rankó Dusán után. A Bosku mellett találkoztak. Rankó jött a folyó mellett visszafelé, idő meg ment elébe. Megszokták már a hideget az oláh havasok között, egyikük se fázott. A tábortól félóra járásnyira találkoztak. Mellettük morajlott a víz és zörgő jégtömböket tánczoltatott megáradt medrében. Idő halkan szólt a káplárhoz: — Mért hivtál Rankó Dusán? — Leszámolni egymással Idő Milán! Hideg szél fújt az arczukba, a folyam zúgott, morgott alattuk félelmetesen. Rankó csendesen beszélt. Harag nélkül, gyűlölet nélkül. — Idő Milán én szeretlek téged. Jó czimbora vagy és én sohase bántottalak, pedig fölöttesebb vagyok, káplárod ! Azért szerettelek mindig, mert becsületes, nyílt legény voltál. Benned mégis megért a gyűlölet én irántam. Vesd ki ezt a lelkedből. Jöjj, nyújtsunk baráti kezet, aztán ítéljen fölöttünk a Mindenható bíró odafent. Számoljunk le férfiasan, katonákhoz illő módon és hogy egyikünket se terhelje a másik vére, bizzuk életünket vagy halálunkat a sorsra. Merengve nézett a zugó vizbe és megrázkódott. Aztán csendesen folytatta: — S aki haza kerül közülünk, az mondja meg annak a lánynak, hogy a másik megérdemel tőle egy könnyet, mert érte halt meg a messze idegenben. Lehajtották a fejüket, s látta mindkettő a hideg éjszakában azt a szerelmes, fekete szempárt villogni, amely elkísérte őket a háború gyilkos tüzébe is. Rankó egy pénzdarabot forgatott a kezében, Idő Milán félelem nélkül emelte rá a szemeit és daczosan szólt: — Enyém a koronás fele! A káplár megforgatta a pénzdarabot a levegőben, de még estében újra elkapta. Csendesen kérdezte: Háromszékvármegye közgyűléséből. --Sára Tamás, árvaszéki elnök jelentése. — — Befejező közlemény. — Sepsiszentgyörgy, október 25. VI. A háromszékvármegyei gyámügyi közigazgatásról jelentésem a következő. Ügyforgalomról. A mult időszakról elintézetlen áthozatott 386 ügydarab. Iktatóra érkezett 4368, összesen 4754. Ebből elintéztetett 4631. Október hóra elintézetlen áthozatott 123 ügydarab. A kiadóhivatalban másolatlan maradt 84 ügydarab, úgy a forgalmi minta kezelési szakban a hátralék csekély voltát a nyári időszakban előfordulni szokott kisebb ügyforgalom idézte elő. A községekben a gyámügyi közigazgatás helyszíni vizsgálata a folyó évre bevégeztetett. A körjegyzőségek székhelyén vizsgáltatott meg általában a községek gyámügyi közigazgatása, mert a jegyző felelős lévén az ügykezelés rendjéért, szükséges volt a jegyzők jelenlétében vizsgálni át a gyámsági és gondnoksági ügyek nyilvántartását és a közgyámok ténykedéseit. Ahol a jegyző személyesen irányította a közgyámok munkálkodását és a hol kellő szakismeretet szerzett közgyámokat az évenként tartandó választások állásaikban meghagyták, a gyámügyi közigazgatás javult és többnyire kielégítő rendben találtatott. A többi községekben ellenkező eredmény mutatkozván, a helyszínen kellett megfelelően intézkedni és néhány esetben a főszolgabíró uraknál kellett a nehézségek elenyésztetéséért panaszolni. Ezekre nézve a közigazgatási bizottsághoz is jelentés létetett. Gyámpénztárral. Készpénz. Áthozatott 18952 kor. 87 fillér. Ehez bevételeztetett 68788 kor. 92 fillér.