Székely Nép, 1920 (38. évfolyam, 1-72. szám)

1920-08-05 / 30. szám

30. szám. Sepsiszentgyörgy. XXXVIII. évfolyam. Csütörtök, 1920. augusztus 5. Előfizetéseket és hirde­téseket a kiadóhivatal vesz fel. Kiadóhivatal: Sepsiszentgyörgyi in Csiki­ utca 8. szám. Előfizetési árak: Egész évre _ 100 II. Félévre .......... 50 K. Negyed évre_ 25 K. Egy hóra _ 0 IC. Egyes szám 1 korona. Szerkesztőség : Ciki­ utca 8. szám. XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX Megjelenik hetenkint kétszer: HÉTFŐN és CSÜTÖRTÖKÖN. Az antant anélkül, hogy Oroszországot leverte volna, világbékét teremtett, rendelkezett és ajándékozott a máséból, így a le nem vert Oroszországé­ból is. Ez a béke így lett papiros béke, mert a­mint láthatjuk, a világ mind a négy sarka ég és vájjon ki tudná megmondani, hogy hol és mikor lokalizálják ezt a szűnni nem akaró világ­égést­­ ? A franciáknak még a béke idejéből súlyos milliárdok­­kal tartozik az akkor szövet­séges Oroszország. Ezeket a milliárdokat a jelenlegi szovjet kormány nem haj­landó elismerni és megfizetni. A francia kapitalistának te­hát nagy érdeke, hogy Oroszországra rákényszerít­­sék régi tartozásának el­ismerését és megfizetését. Ezért kellett az orosz há­ború. Az antant és főként a franciák nem éreztek egy csöppnyi hajlandóságot­ sem új háborúra, éppen a hatal­mas és leverhetetlen Orosz­országgal szemben. Egy ilyen vállalkozásban a világ legna­gyobb hadvezérének, Napó­leonnak is beletörött a bics­kája. Keresni kellett tehát baleket, a­ki a vörös had­sereggel felvegye a harcot. Találtak is mindjárt az újdon­sült, könnyelmű lengyelben Úgy járt Lengyelország is, mint a béka, mely ak­kora akart lenni, mint az ökör. Szétomlott, seregeit a vörösek mindenütt tönkre verték. Ezt annak köszön­heti a hat esztendős világ­háborúban amúgy is telje­sen kimerült Lengyelország, hogy a világ leghatalmasabb nemzetét fegyverrel akarta leverni. Az orosz vörös csapatok diadalútjukban már oly előre haladtak, hogy a napokban országhatárainkhoz, Buko­vinához és Besszarábiáh­oz érkeztek A franciák, hogy milliárd­­jaikat megmenthessék, leg­utóbb Romániát is kapacitál­ták, hogy adjon a lengyelek­nek segítséget és avatkoz­zon be az orosz háborúba. Romániának volt azonban annyi politikai belátása, hogy a merev semlegesség állás­pontján maradt és elutasí­tott minden háborús beavat­kozást, mellyel nem nyer­het semmit, de elveszíthet mindent. A vörös csapatok most közelünkbe érkeztek és hogy hol állnak meg, e pillanat­ban nem tudhatni. Jól tud­juk, hogy a szovjet­ kor­mánynak legfőbb célja ma­gát elismertetni a világgal és a kommunista uralmat minden államban bevezetni. A tőkés és polgári társadalom azonban még oly messze van a kommunista­ államtól, hogy Oroszország, ha célját komolyan el akarja érni, csakis fegyverrel kísérel­heti meg. Ez lenne a világ leg­nagyobb háborúja és fel­forgatója. Kérdés, hogy Oroszország jelenlegi veze­tői alkalmasnak találják-e a mostani időpontot a nagy leszámolásra vagy a kom­munista álmok megvalósítá­sát egész Európában egy későbbi, alkalmasabb időre halasztják ! ? A világ szeme feszült figyelemmel néz kelet felé, honnan a végleges béke vagy egy új, az eddiginél is véresebb háború réme néz felénk.­­ A Jóvátételi bizottság és a magyar béke. Bécsből jelen­tik : A jóvátételi bizottság rend­kívüli ülésében hosszasan tár­gyalta a magyar békeszerződés­sel összefüggő ügyeket. A bizott­ság kiküldöttei most Budapestre utaztak, hogy a jóvátételi bizott­ság részére adatokat gyűjtsenek. Reminiszcenciák. - Dr. Zentay Leó felelős szerkesztőről. - Kihullott a toll a „Tollhegyen“ rovat elmés írójának a kezéből. Megszűnt dobogni egy nemesen érző szív, a­melynek minden ve­rése a székelység iránti szerete­­tet és rajongó odaadást visszhang­­zották. Még előttünk áll kissé görnyedt alakja, mindig kutató, fürkésző tekintete, jellegzetes egyénisége és mintha ott látnák most is szer­kesztői asztalánál, a­hol annyi tartalmas és mély gondolatokkal telitett írásait bocsájtotta a nagy közönség elé. Halála egészen váratlanul jött s ezért kétszeresen megdöbben­tően hatott. A szíve ölte meg. Az a szív, amely annyira tele volt szeretettel, a­mennyire csak egy oly ideálisan gondolkozó, vele szü­letett igaz embernek lehet csupán egyéni tulajdona. Még egészen fia­tal ember volt, hiszen életének delén sem állott s akkor, mikor a kérlelhetetlen sors kiragadta ke­zéből a tollat, valóban nem tudjuk, kit sirassunk meg inkább, a korán sírba szállt, élte delén sem lévő férfiút, vagy pedig az éles látású vérbeli journalistát, a­kinek za­matos gondolatokkal telített írá­sában Erdély újságolvasó közön­ségének hányszor és hányszor volt alkalma gyönyörködni. Dr. Zentai Leó, mint előző számunkban is jeleztük, közép­iskolai tanulmányait a kézdivásár­­helyi rom. kath. főgimnáziumban végezte jeles eredménnyel. Fia volt dr. Zentai Dávid kovásznai járásorvosnak, kinek simulékony és előzékeny természetét örökölte is. Hajlama a jogi pályára von­zotta inkább s az érettségi vizsga letétele után a kolozsvári egyetem jogi karának lett a hallgatója. Jogi tanulmányainak befejezése után joggyakorlatra a dr. Kupferstich Ármin helyi ügyvéd irodájába lépett be s csakhamar megszerezte a jog­­tudományi doktori oklevelet és letelvén joggyakorlati ideje, a marosvásárhelyi ügyvédi vizsgáló bizottság előtt, még egészen fiata­lon tette le az ügyvédi vizsgát. Ügyvédi irodáját itt városunk­ban nyitotta meg s megnősülvén, Isten egy kis leánygyermekkel ajándékozta meg, kit rajongásig szeretett. Családja iránt végtelen rajongással viseltetett, jó férj és gondos apa volt, családjáról gon­doskodni, jól­lehet az utóbbi idők­ben már ügyvédi gyakorlatot nem folytathatott, halála órájáig sem szűnt meg. Kezdetben a Független Szé­­kelység című lapnak volt a fele­lős szerkesztője. 1908-ban vette át lapunk szerkesztését, melyet mindig a legnagyobb gonddal és vérbeli újságírói éleslátással igye­kezett összeállítani. A társadalmi életben rokon­szenves megnyerő modora sok jó barátot szerzett neki, a közélet terén pedig adott és kapott is sebeket ugyan — de mindenkor ezeknek osztogatásánál a tárgyila­gosság, a minden egyéni elfogult­ságtól ment objektivitás vezé­relte, soha sem keresve azonban az alkalmat az összeütközésre és ha őt személyében nem bántot­ták, mindig kitért az agresszívek elől, nehogy ezzel a köznek, avagy a székelységnek ártalmára legyen. Mert — és ez volt a leg­szebb jellemvonása, a­mikor ezek­ről volt szó, az önmaga szemé­lyét mindig háttérbe tudta szorí­tani és inkább lemondott bármily előnyökről, semhogy önzőnek látszhassék. Politikai tekintetben annak a felfogásnak volt a híve, hogy csakis a békés megértés útján lehet egészséges politikát terem­teni és ha voltak is bizonyos kér­désekben sajátos elvi nézetei, igyekezett azokat összhangba hozni az általános nézettel a nél­kül, hogy egyéniségét előtérbe tolta volna és a­nélkül, hogy elv­feladással jogosan megvádolható lett volna. Halálát, az egész Erdély ma­gyar újságírói kar mélyen fájlalja, mert benne nemcsak egy minden tekintetben odaadó igazi kollegát veszített el, hanem elvesztette egyben egyik legtehetségesebb tagját, a­mely veszteség első­sorban is a mi székely népünket érinti a legérzékenyebben. Sepsiszentgyörgy város társa­dalma pedig kivétel nélkül jog­gal gyászolja benne egyik leg­­agilisabb tagját, mert leszögez­hetjük azt a tényt, hogy akkor, a­midőn városunkban valamelyes társadalmi probléma megoldásá­ról volt szó, dr. Zentai Leót mindig ott láttuk az első harco­sok sorában szóval és tollal küzdve a siker érdekében. Életrajzával lapunk közelebbi számaiban bővebben fogunk fog­lalkozni és lesz alkalmunk dr. Zentai Leónak úgy újság­írói, mint közéleti tevékenységét kellően méltatni. Ez alkalommal mi barátai sietünk leróni érdemeivel szem­ben soha el nem múló hálánkat és kifejezni halála felett érzett

Next