Székely Tanügy, 1902 (3. évfolyam, 1-19. szám)
1902-01-01 / 1. szám
2-ik oldal. Tudjuk, létérdekeink más mederbe terelődtek s hogy más viszonyok között jutunk annak megoldásához. Mi azonban e területre is átléptünk. Az átalakulás halvány fénye mellett szerény, becsületes munkával, csekély anyagi erővel, esélyekre nem számítva, itt a határszélén rövid idő alatt bár kezdetleges alapon, de ipart s kereskedelmet varázsolunk. Szakismeret s kellő vezetés hiányában léptünk át egy fél századot. Ennek következménye volt az, hogy nyugati szomszédainkkal szemben, hol a hosszú békés fejlődés alatt a tudomány művészet ipar és a nagy tőke összetört, közgazdasági téren egyre-másra elvesztik a csatát. A modern küzdtéren fegyvereinknek nem kedvezett a szerencse. Fejlődésünk szerény lépcsőzetéről visszatekintve gondolkozzunk. Közművelődésünk felgyuladt világánál már jobban látjuk az eszközöket, melyeknek felhasználásában, kezelésében nem voltunk járatosak. Itt a régi idők czopfos maradványa, a kaszt rendszer, mely igazi erőforrásunkkal népünk életével, anyagi, szellemi, erkölcsi érdekeivel nem törődött, amott az iskolák között felhúzott válaszfalak, széttagolt tanügyi munkásságunk csonkíta meg a várt eredményeket. Nem volt tudatosan szervezett tanügyi életünk s nem volt olyan tanügyi orgánumunk, mely azt megteremthette volna. Nem volt az azonos létfeltételekre utalt négy székely megyének egy tanügyi lapja. Pedig a romokon új csatát kell kezdenünk, a székelyföld modern fejlődése, haladása azt kívánja. Minden művelt államban az átalakulás harczában a kultúra munkásai jártak elől. Létérdekeink parancsolják, hogy itt a Székelyföldön mi is tanítok, vegyük kezünkbe a marsai botot. * Eljött a reggel, felsütött a nap a tanítók közt sürgős munka foly. A különböző iskolák válaszfalai ledülnek. Az egyetemi tanártól le az eterni iskolai tanítóig, minden tanférfiu csak a magyar nemzettest felépítését tekinti czélul s kezet kézbe tart. A nép, csak a nép nevelés lesz a jelszó mindenfelé. A nép ez az őserő, az államháztartás bázisa, nemzeti életünk magva, a mely eddig elfeledve volt, újra megismerve lesz. S a nép, melynek vállain nyugszik a haza, mely a különböző nyomások, súlya alatt már-már roskadoz, újra felegyenesedik. Kiapadt erőforrásait fiaiban kapja vissza. A kultúra harczosai, kik azt idegen területre össze nem futó utakra terelték, megértik egymást. A felsőbb, a közép, a szakoktatás faktorai a népiskolája felé hajolnak s a kik eddig mellőzve voltatok ti néptanítók, ti fogjátok gyakorlatilag megoldani jövőben a legszebb, a legnagyobb nemzeti feladatot. Minő kép . . . minő látomány! Minden téren látom a varázst. A nép szeretettel csüng az iskolán." A tanügy férfiai, munkásai, összműködésökben, tettekben megmutatva, a nappal szemben ugyanezt teszik. Országos tanügyi lapjaink mellett a vidékiek végzik a legfontosabb szolgálatot. A mit nem sejtünk a nép képzést czélzó szövetkezetek parancsszavára az iskolák s ezekben a hely érdekű múzeumok feltárják eddig rejtegetett tárházukat. Mellék gazdasági ágakban, szak- ismeretek terjesztésében felolvasások, gyakorlati előadások utján s az első szót az iskola adja meg. Az iskola lesz az, mely népünket házi szorgalom, munkásság takarékosság, helyes élet elvek, uj meg uj kereset forrásokhoz juttatja, vezérli. A nagy nemzeti feladatok teljesítésében az állam jár elől s népünket az uj éra hajnalán a 9—10%-os kölcsönöktől megmerni, nyomasztó helyzetén elviselhető amortizátiós kölcsönökkel sürgősen segít. Íme amit rég vártunk közgazdasági életünk a nép terjedő jólétében uj alapokat kap a társadalom szervezetében, ahol eddig annak különböző osztályai nem értek össze, közöny üres gőggel egymást nyomták agyon, most szerves fejlődés indul meg. Zománczot, szint nyer a magyar társadalom arczulatja, felpezsdül az élet mindenfelé. Itt van az idő, midőn hazafiságunk fogalma, nagy hangú okoskodások üres szóbeszéd helyett tetteket követel; itt az idő, midőn szédelgésnek szánalomra méltónak találjuk azon tanügyi alkotásokat, amelyeknek tartalmi értéke és becse nincs. Félre tehát kishitűek, kik a székely tanítóság alkotó és tett erejében nem biztatok, kik azt hittétek, hogy a mi gárdánk is elhullott. Oh nem ... a kiket meg nem láttatok, ők, a tanítók veszik kézbe a marsai botot. Őrtüzeket az iskolában ők gyújtanak s a modern fejlődés gyúanyagát ők innen rebbentik szét mindenfelé s a mit nem reméltetek 550000 székely jóléte biztosításában minden vonalon megnyerjük a csatát. Előre kortársak! Együvé tartozandóságunk, közös törekvésünk biztosítéka vezérlő napunk e lap a Székely Tanügy legyen , fogadjuk szeretettel s támogassuk azt. Kisérje áldás alkotásait s adja az ég, hogy a Székelyföld rég várt uj szellemének e riadókürtje nagy időkön át harsogjon s tartson össze minket hosszú időkön keresztül. Munkára fel tehát!! Kiss Jenő: Székely Tanügy, Marosvásárhelyt, 1902. január 1.