Székely Tanügy, 1914 (16. évfolyam, 1-19. szám)
1914-01-01 / 1. szám
2. oldal. Sorompóba tehát! Ne jelszók után futkossunk, hanem a szó nemes és igaz értelmében érezzük át és fogjuk fel hivatásunk értékét s teljesítsük az azzal járó kötelességeket, mert akkor lészen igazán boldog esztendeje az ügynek, a munkásnak és vele, általa viharverte szép hazánknak. Adjon Isten a mi nincs, az ujesztendőben! Székely-kérdés. Államtitkár járás. Bartóky József földmivelésügyi államtitkár Szomjas Lajos miniszteri tanácsos kíséretében tanulmányúton járt Erdélyben. Utazásának célja az volt, hogy a helyszínen győződjék meg mindazon hiányokról, melyeket az erdélyi és székelyföldi gazdasági élet felmutat. Módszere pedig egyfelől az erdélyi közélet vezérférfiaival való közvetlen érintkezés, másfelől az egyes vidékeken tapasztalt szükségletek megállapítása volt. A gazdasági tanulmányút, oktatási szempontból is nagy jelentőségű mert egyik célja az: hol lehetne legkönnyebben és leghatásosabban példát adó nevelő hatású mintagazdaságokat létesíteni? A létesítendő új mintagazdaságok gyakorlati iskolái lesznek a helyes, belterjes, modern gazdálkodásnak. Ezeknél a kormány különös gonddal akar lenni a Székelyföldre s általában a székely kisgazdákat érdeklő s őket közelről érintő összes kérdésekkel foglalkozni kíván. Tanulmányatának befejező pontja tehát egyenesen székely érdek : székely fiuk számára internátusok létesítése. A létesítendő székely internátusok kulturális jelentősége a Székelyföldre nézve nagy haladást jelentene, ha addig ki nem vándorol az egész és lesz még kinek példaadó gazdálkodást mutatni ? Gyötrő helyzetében a székelység már elzálogosította, azután elhagyta és elhagyja földjét. Siesenek hát, mig nem késő! Székely Tanügy. Maros-Vásárhely 1914 januárius 1. Pusztul az erdélyi magyarság. Lapunk mult számában ismételten — Isten tudja hányadszor fordultunk a székely tanítósághoz : siessen megmenteni Erdély fogyó népét s használjon fel minden eszközt, melylyel megakadályozhatja a magyar vidékek elnéptelenedését. Érintettük, hogy a népek hullámzása és birtokváltozása mögött európai bonyodalmak vészes felhői tornyosulnak s azok, akiknek századok óta hajlékot vagyont és szabadságot biztosítottunk, az oláhok, védelmünk alatt megerőssödve, arra törekszenek, hogy Erdély Oláhországhoz csatoltassák, s tönkre tevén itt a székely tradíciókat, Magyarországot megfosszák az Unió óta legszebb tartozékától az Unió előtt is nem ritkán a magyar szabadság menedékhelyétől. Most egy statisztika adatai villannak be e sötétségbe ,növelvén annak ijesztő voltát. A román belügyminiszter jelentése szerint 1913 január havától júniusig 1084 székely vándorolt romániába , köztük 328 asszony és 187 tizenkét éven aluli gyermek Júliustól december 1-ig 11.021 székely ment a többi után, köztük 5898 aszszony és 2160 gyermek. A „Dreptatba“ közlése szerint ügynökök járnak Szászrégen, Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kovászna és Gyimes vidékén, hogy ezt a kivándorlást elősegítsék. Az ,Epoca* jelentése szerint Dobrudzsa délnyugati részén, a ruszcsákvárnai vasút mentén dec. 1-én 80 székely család telepedett le. Az „Universal“ szerint pedig dec 6-án 276 székely érkezett Bukarestbe, akiket 24 órai pihenés után román államköltségen a bulgáriától kapott új román területekre telepítettek le. Itthon jelzálog alá veszik a földbirtokot, erdőt; közben kiszállítják a székelységet, hogy Európa elé állhassanak az új etnográfiás térképpel. íme Erdély, az a magyar föld, ahol nincsenek magyarok. íme Magyarország végvára, ahol minden rumén. Tehát jogosan Romániát illeti ! E politika alapjait Lucián, Struca és Lukováry rumén miniszterek vetették meg s most is mögötte áll az egész rumén kormány. Nálunk nem akarnak tudni róla! Székely tanítók! akiknek véresverejtéke áztatja naponként a magyar kulturmunkát e helyen mit szóltok ehez ? Van e segítségetek, van-e erőtök, hogy megállítsátok e rengetek lavinát ? Ha nincs, gyújtsatok lármafát, verjétek félre a harangokat, kiáltsatok segítségért ! A székelyek idegenben. Előző cikkünkben sötét képét tártuk föl a székelyföld elnéptelenedésének, a nyomor oozta kivándorlás következményeinek. Előbb szárazság, később árvizek, két éven keresztül, oly kétségbeejtő helyzetbe juttatták a székely kisgazdákat, hogy tartalékjaikat fel kellett élniök s most hetekig nem juthatnak keresethez. Van olyan hely, hol a családok hetekig, sőt hónapokig nem látnak egy fillér pénzt. Közterhek, éhinség kivándorlásra kényszerítik. Ennek a messzi idegenbe (Oláhországban, vagy Amerikában) való vándorlásnak akarja útját vágni a Székely Kirendeltség azzal, hogy ország határain belül szerez szezon munkát és szolgálatot a munka és keresetnélküli székelységnek, hogy ne legyen kénytelen elhagyni hazáját és a viszonyok jobbra fordultával könynyebben visszatérhessen tűzhelyéhez. A lapok ezért támadást intézek a kirendeltség jószándékú akciója ellen, mondván: „Így kínálják országszerte a nyomorúságba, szegénységbe jutott székelységet — cselédnek.“ Pedig, ha tudnák hánynak vették ki kezéből az amerikai és oláhországi útlevelet? — megbékülhetnének a kényszerhelyzet okozta, feltétlenül jószándéku akcióval, melynek célja: a kenyér, mit fájdalom itthon nem talál meg népünk. Egy Oláhországba igyekvőt megkérdeztünk: Tudja , hová megy ? Biztosítva van-e, hogy jó dolga lesz ? Azt felelte : Nem tudom, nincs biztosítva. De egyet tudok, rosszabb dolgom a halálban sem lehet, mint most van. Szegény székely népem ! Magyarnemzet büszkesége, Te! Hová lett