Székely Tanügy, 1914 (16. évfolyam, 1-19. szám)
1914-01-01 / 1. szám
Maros-Vásárhely, 1914. januárius 1. Székely Tanügy birtokod, a kenyered; hová lettek a munka eszközök kezedből? De szeretnélek, de szeretnénk megváltani szenvedésedtől. S ne lehet! Csak sírok utánad s számlálgatom a perceket, melyek közelebb visznek, a pusztuláshoz. Hicsak nagyobb segéllyel, nagyobb akcióval nem teremtenek neked munkaalkalmakat és keresetet e hazában itthon, család véráztatta, de sok dicsőséges napot és eseményt látott földjén ! Fölhívjuk a székely kirendeltséget, törekedjék erre, hogy ne legyen ez a nép itthon idegen és árva. Iskolaorvos, írta: Daróczi György. Régi és sokszor szellőztetett és mutogatott mély sebe az elemi iskolai oktatásnak az iskolaorvosi intézmény hiányossága, de mindeddig hatásos és a sebet teljes , behegyesztő gyógyszert még nem tudtak alkalmazni rá. Szinte csodálatos az a lanyhaság, mely e kérdés megoldásában eddig mutatkozott. Pedig hogy mennyire szükséges volna ez ügyet már véglegesen és közmegnyugvásra elintézni, azt az iskolai élet tapasztalatai eléggé igazolják. Hiszen köztudomású, hogy az elemi iskola legnagyobb kontingensét a szegényebb néposztály szolgáltatja. Az a néposztály, amely szegénységénél és csekélyebb műveltségénél fogva a legkevésbbé törődik az egészségügyi kérdésekkel, minélfogva sem a családban esetleg kitörő betegséget felismerni nem képes, sem azt szakértő orvos által kezeltetni jószántából nem hajlandó már csak az orvosok iránt veleszületett ellenszenvénél fogva sem. Ha ehhez még hozzávesszük azt a tisztaság iránti érzéketlenséget, mely népünknél szinte általános, könnyen elképzelhetjük, minő kedvező talajra találnak itt azok a ragályos betegségek, melyek a gyermekhalandóságnak legfőbb okozói. És csakugyan a vörheny, a skarlát, a difteritisz stb. a gyermekvilágnak e borzalmas rémei először mind az ilyen családokban ütnek tanyát, ahol nem egy esetben el is titkolják. Az ilyen családból kikerült gyermekkek aztán viszik magukkal a betegség csirákat tovább az iskolába, ahol innibilják a többieket s igy a baj rohamosan terjedve, mind akadály nélkül keríti hatalmába a jövő üde reményeit irtózatos pusztításokat végezve közöttük. Ez pedig nagy nemzeti csapás, mert a jövendőnk erőtőkéje van érzékenyen megkárosítva általa, amit nem egykönnyen lehet kiheverni. Íme idáig juthat az iskola megfelelő orvosi felügyelet és kellő intéz-kedés hiányában Míg ha az iskola egészségét szakértő, lelkiismeretes orvos gondozza,aki ha a baj fölléptével azonnal intézkedik és intézkedései fölött szigorú ellenőrzést is gyakorol és gyakoroltat, akkor ilyen szomorú esetek be nem következhetnek. Akkor a járványnak hamar útját lehet állani és amellett, hogy a halandóságot a minimumra lehet csökkenteni, nem lesz kitéve az iskola annak, hogy majd minden évben főleg az átmeneti időszakokban hosszabb kényszervakációkhoz folyamodjék, amelyek minden haladásnak és minden eredménynek valóságos megelői. Az elemi iskola valósággal irigy szemmel nézhet e tekintetben a középiskolára, ahol hasonlíthatlanul kedvezőbb állapotok uralkodnak. Mert eltekintve attól, hogy az idejáró növendékek szülei műveltebbek, felvilágosodottabbak, következőleg jobban is ismerik az egészség követelményeit s a bajokat is hamarább felismerik és van is módjuk hozzá, hogy a fellépett ellenséggel szemben védekezzenek és azt legyőzzék,azonkívül minden középiskolának rendszeresen alkalmazott orvosa van, akinek legfőbb kötelessége, hogy a növendékek testi épsége fölött őrködjék s minden gyanús esetet megvizsgáljon s ehez képest a szükséges elkülönitésről gondoskodik és szigorú óvintézkedéseket léptessen életbe. De meg is látszik a gondoskodás rajta, mert ott a ragályos betegségek csak néha-néha szórványosan mutatkoznak és nem grasszálnak olyan ijesztő mértékben, mint a népiskolánál. Ebből kifolyólag a kórtól meg kimért gyermekek nincsenek is kitéve annak, — mint a népiskolánál — heteken át cellengjenek, nélkülözve nemcsak az oktatást, hanem — ami talán erkölcsi tekintetből még fontosabb — a gondos felügyeletet is, ami miatt semmiesetre a jóban, de mindig és mindenütt csak a roszban gyarapodnak. Az iskolaorvosi intézmény égető kérdése nemcsak maguk között a tanítók között képezi nap-nap után élénk megbeszélés tárgyát és nemcsak a napi- és szaksajtóban van elég sűrűn pertraktálva, de már jeles paedagógusokból és nagytekintélyű orvosokból álló Első Magyar Gyermektanulmányi Kongresszuson is szóba került, ahol a kérdések minden ága jogát alaposan meg is vitatták, annak a meggyőződésnek adva kifejezést, hogy az iskola egészségügyének és zavartalan szellemi életének biztosítása tekintetéből okvetlenül szükséges lenne, hogy minden iskolának legyen orvosa. Mert ha minden családnak első gondja, hogy megbízható, lelkiismeretes háziorvost tartson, mennyivel inkább inkább indokolt ez az iskoláknál, ahol tömérdek gyermek életéről, a jövő generáció megmentéséről van szó. Hát ez persze olyan ideális magaslaton álló kívánság, ahová valószínűleg sohase jutunk el, mert szegénységünk nem engedi, hogy ilyen messzire terjeszkedjünk, mindannak dacára, hogy az egészségügy mindennél előbbvaló. De azt már igenis követelhetjük, hogy az iskolák gyakoribb látogatása és szigorú vizsgálata tárgyában a körorvosokra vonatkozó 1876 XIV. tc. 19. §-ában foglalt rendelkezés a maga teljes egészében hajtassék végre és hogy az 1906-iki rendeletnek is érvény szereztessék, amelyekkel ha nem is tudunk egy csapásra mindent elintézni, de már nagy haladást teszünk az iskola egészségügyének érdekében. S ha már ezt elértük, akkor sürgethetjük annak a kívánságnak a megvalósítását is, hogy ha már nem lehet minden iskolának külön orvosa, legalább legyen a városon 4-6 iskolának egy, mert a rendkívül agyonhalmozott hatósági u. n. rendőrorvostól igazán nem lehet kívánni, hogy sokféle dolgai mellett az iskolák látogatásában az ügy komolyságához mért lelkiismeretességet fejtsen ki. Az Első Gyermektanulmányi Kongresszus e kérdésre vonatkozólag 3. oldal.