Székelyföld, 2015 (19. évfolyam, 1-12. szám)

2015-02-01 / 2. szám

Tamás Dénes: Álmok egy faluról álomé, akár, amivel azt is elárultam, milyen irányba szeretném sarkítani az értelmezésemet. Hogyan juthatunk el a valóságtól az álomig? A regény tudatosan provokálja ezt a fajta kérdezést, ha nem is a fenti megkülönböztetésre fókuszálva, hanem játékba hozva a valóság és fikció között gyakran oly kétségbeesetten meghúzott, de az irodalom által ezerféle módon átlépett határvonalat. Nézzük először, mi van a valóság oldalán. Már a fülszövegek is megpróbálják két szokatlan adalékkal lehorgo­nyozni a regény lapjain történő eseményeket. A szerző által írt fülszöveg a falu GPS-adatait adja meg, míg a szokványos írói fotó helyett a szerző gyerekkori fényképe szerepel. A szerző más módon is megpróbál ráerősíteni az életrajzi alapozottságra, például még a regény előtt megjelent Egy elveszett nyelv című esszéjével,­ amelyben saját maga gyermekkori történeteit írja meg, ez a szöveg pedig automatikusan rávetül a regény világára. Ezek az adalékok, véleményem szerint, nem könnyítik meg, sőt a regény jellegéből fakadóan jelentéktelenné teszik az eseményeknek a valóságban való visszakeresését. Hisz mi történ­hetne, ha betáplálnánk a GPS-koordinátákat a fantáziánk keresőrend­szerébe? Hayden White nagyon alaposan kimutatta, hogy magát a történelmet, a történeti elbeszéléseket sem lehet megképezni fikciókép­ző eszközök nélkül.­ Itt pedig tételesen egy irodalmi alkotással van dolgunk, „korlátozott fikcióval”, ahogyan a regény fülszövege is jelzi. De ennél lényegesebb dolgot is állít Borbély Szilárd egyik interjújában: „a regény, eleve a próza arra jó, hogy kitalálttá lehessen tenni a valóságos viágot.”­ Kitalálttá, azaz - értem ez alatt - kifejezetté, megfogalmazottá, áttekinthetővé, ami nélkül az úgynevezett „valóság” megragadhatatlanul sodródna tova. Úgy gondolom, ennél nem kell markánsabb választ adni a valóság és a fikció közötti átjárhatóság kérdésére. Számomra a GPS-adat, ahogy a szerző gyerekkori fényképe is, csak annak jelzésére szolgál, hogy itt valaki saját magával, saját életével kapcsolatosan próbál közzétenni valami egyetemesen érvénye­set. Hisz bármennyire is jól van utánozva, már maga a gyermeki perspektíva is konstrukció, ahogyan a többi poétikai eszköz sem a világ 2 Borbély Szilárd: Egy elveszett nyelv. In Élet és irodalom, 2013/27. 3 Lásd ehhez: Hayden White: A történelem terhe. Bp., 1997, Osiris Kiadó. 4 Interjú Borbély Szilárddal. In http://www.barkaonline.hu/megkerdeztnek/3456- interju-borbely-szilárddal

Next