Székesfehérvár és Vidéke, 1885 (13. évfolyam, 55-157. szám)

1885-10-10 / 122. szám

122. szám. XII-ik évfolyam. Szombat, 1885. október 10._____________________________ Megjelen hetenkint háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, Tognár-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért Weisz nádor-utczai dohánytőzsdéjében, hotter kaszárnya-utczai kereskedésében, lEPdELnia iakola-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. A TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI JSZÖZ ELÖSÍTÉ 3T. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Krökner Péter és SvubikLőrincz könyvkereskedésében. “Vidélsen, minden postaiméra.taginál- Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (commna) 40 helybe van beosztva *, egy hely bélyegdíjon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. J____________________________ | Előfizetési ára/x : Egész évre..................8 frt. —kr. Fél évre.......................4 frt. — kr. Negyedévre..................2 frt. — kr. A „Nyílttériben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak: Budapesten, Hausenstein irodájában, Goldberger A., Dorottya-uteza 6. sz. Rajnai Vilmos, molnár-uteza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsien: Hausenstein és Vogler, Taborstr., Schalek Henriknél, Dukes és Társaság, A. Oppelik. — Székesfehérvárott, a lap szer kösszőségében és Klökner Péter könyvkereekedésáben, Mihitähk intérgene itéltjaíitó. AZ ÁLLAM HARCZA A POLGÁROK VAGYONA ELLEN. Az állami gazdálkodás helytelensége következtében folytonos merénylet intéztetik felülről polgárságunk vagyona ellen. Az adót annyiféle címen fizetjük, hogy az adókönyv betekintése nélkül még elő se tudnók számlálni. Ha pedig az adóösszeg nagyságát tekintjük, azt tapasztaljuk, hogy nincs arányban a jövedelemmel — miután sokkal több adót fizetünk — mint amennyit jelenlegi szerény jövedelmeink mellett ,igazságos uton fizetnünk kellene. Alig egy éve emelték föl a kataszteri fölmérés folytán földadónkat, s ma ismét arról kell tudomást vennünk, hogy a fogyasztási adót 3.700 írttal akarják felemelni, s várjon miért, tán szaporodott városunk lakosainak a száma, vagy fokozódott jövedelmük? Oh dehogy! Hisz pénzügyi közegeink maguk is jól tudják, hogy a városunkban uralkodó sanyarú anyagi viszonyok miatt számosan eltávoztak közülünk, s újak nem jöttek, és boer jövedelmünk tekintetében meát annyira rosszul vagyunk, miszerint napi szükségleteinket verejtékes munkával is alig bírjuk megkeresni. Helyzetünk minden tekintetben rosszabb, mint volt régen, és meg is emelik az adót. Ez lesz egy kicsit furcsa világot vett kormányunk eljárására. Tizenkét évvel ezelőtt, vagyis 1873-ban midőn még jó ára volt a gabnának — iparunk s kereskedelmünk virágzott, fizettünk a fogyasztási adók bérösszege fejében 54,872 frt 88 krt, mely összegből 2000 frt kezelési költség czimén vissza lett fizetve. 1879. évtől a mai napig évenként fizetett városunk a hús- és borfogyasztási adók bérösszege fejében 60,000 frtot, s a czukor-, kávé- és sörfogyasztási adók bérösszege fejében 1881-ik évre 10,940 frt 40 krt, 1884-ik évre 14,286 frt 83 krt; tehát összesen a hús-, bor-, czukor-, kávé- és sör után az 1884-ik évben fizettünk 74,286 frt 83 krt. A tizenkét év alatti többlet 19,413 frt 95 kr. E többletet fizetjük minden igazságos alap nélkül, miután a lakosság száma nem szaporodott, sőt fogyott, anyagilag pedig annyira visszamentünk, hogy lakosságunk majd felének alig van megevő kenyere. Szegénységünket mindenki tudja — s ennek daczára az adóprést ismét meg akarják csavarni rajtunk, hogy verejtékes munkánk utolsó gyümölcsét is kivegyék szánkból. Ők számítanak papiroson és nem kérdezik, hogy a fogyasztási s teherviselési képességünk egyenes arányban áll-e az adóprés követelménypivpl Ha, a hatasáér ■mint amely ismerős viszonyainkkal, nem képes a pénzügyi közegek által felcsigázott adót megajánlani, akkor kiadják bérlőnek, nem törődve azzal, hogy ezen tettük által mily óriási zaklatások s zsarolásoknak teszik ki a polgárságot. Jól tudjuk, hogy a kincstár nem törődik azzal, hogy mily nagy erőszakoskodások között hajtja be a bérlő a túlságosan felcsigázott adókat. Valamint azzal sem törődik, hogy a lakosság eme szerfölötti megadóztatás miatt tönkre jut. Az államnak pénz kell, hadd működjék tehát a prés. Ez a jelszó. A lakosság körében bekövetkező nyomor nem aggasztja sem az államot, sem annak zsoldosát, a bérlőt. De nem aggasztja magát, a közöttünk élő pénzügyőri biztost sem, mert ha a méltányosságból egy szikra is élne keblében, lehetetlenség volna tőle ily túlhajtott követelés. Hisz neki is kell tudni, hogy a fogyasztás nálunk évről-évre kevesebb, s mégis, ahelyett, hogy leszállítaná az adót, még 3700 írttal többet követel. Ez csak nem lehet méltányos s igazságos eljárás. Nekünk, tekintetbe véve anyagi viszonyainkat, a múlt években fizetett összeg is sok, s ezért helyesen fog polgármesterünk tenni, ha a hétfőn tartandó közgyűlésen azt indítványozza, hogy ha az állam a múlt évben fizetett bérösszegekről a fogyasztási adókat a városnak bérbe nem adja, akkor ne vegye ki. Ha az állam több biztosítékot talál egy szédelgő bérlőnél, mint a városnál, adja ki annak. Polgáraink majd tudni fogják, mikép védelmezzék meg magukat az örökké mozgó prés vérszipolyainak esetleges zaklatásai s nemtelen zsarolásai ellen. közönség jelenik meg, mint az októberin, ha a tárgysorozat vitatása oly meddő, oly monoton lesz, akkor önkormányzatunk ezen egyetlen mozgató erejére is a lassú, s dicstelen halál bekövetkezését kell várnunk, mely — ha a viszonyok igy tartanak, be is következik. Ezen állapoton nekünk, a megyei élet híveinek segíteni kell, ne engedjük eltűnni, ne hagyjuk csendes elnyugvását bekövetkezni, mert ha éppen a részvétlenség miatt következnék be, akkor azért most senkit sem lehetne okolni, mint magunkat , a megye közönségét. A mai anyagi önző korban, ki kell vetkőzni az önérdek hálójából, s azok, kik önzetlen jóakarattal viseltetünk az önkormányzat iránt, támogassuk önkormányzatunk fő éltető erejét a közgyűlést, mit azzal mutatunk ki, ha azokon megjelenünk, s a tanácskozásokban részt veszünk. A megyei tisztikar élén buzgó, lelkes alispán áll, ő neki fő kötelessége a megyei élet fejlődését előmozdítani, de ezt csak úgy teheti, ha a megye közönsége törekvéseit támogatja, s a közgyűléseken nagy számmal megjelenve, vesz részt a közügyek elintézésében. Elsősorban tehát a közgyűlést képező bizottsági tagok a hibásak, hogy meg nem jelennek, mit kötelességük volna tenni; ha akadnak egyesek, kik a bizottsági tart tet-ni —-1- .1----‘ 1-------1_ vagy nem tudnak tenni, azok mondjanak le, és adjanak más buzgó tagoknak helyet. De van még más mód is a megyei élet élénkítésére. A megyei közgyűlés, a megyei élet nagyon kevés munkás tagot mutat fel a bizottsági tagok körében, — pedig ezek nélkül a működés nagyon gyenge. Ezen segíteni kell és lehet is. — Az ifjabb elemeket is be kell vonni a munkába, mi úgy történhetik, ha közülök minél többen választatnak be az egyes bizottságokba és küldöttségekbe. Eddig, midőn bármely szakbizottságot vagy küldöttséget neveztek ki vagy választottak, az nagy részt egy TÁRCZA. OKTÓBERBEN. Az útra sűrűn hullnak A hervadt levelek, S én elmerengve járok A puszta táj felett. Olomszin felhők szállnak, Űzi a fergeteg S lassan kezd buldogállni A csendes permeteg. Vándor madárkák serge Csoportban szálldogál, A messze délvidékre, Hol szebb hazát talál. Az érnél a virágosa Némán, csendben kimúl. A zordon dér lehetői A szirma hervad, hull. Az elmúlt évek szállnak Miként felhős a szél. * Eltűnt a zaj, az élet, Vidám dal már nem kél. A szél hordja a lombot, De nékem mindegy már — Reményeim álmok lettek, Öröm többé nem vár! Lovasberény. Fidelis. EGY FESTMÉNY TÖRTÉNETE. FRANCZIA BESZÉLY. (Folytatás.) Gyönyörű idő volt. A napsugarak ragyogóvá tették a fagyos havat. Egy pár veréb csicseregve ugrált köröttünk. A jég hideg, de tiszta volt. „Miről beszélhetnénk gyönyörködtetőbben, mint e szép napról, az isteni természetről ?! — A derült napsugarak valóban olyanok, mint az Isten szeretőjének pillantásai, melyeket teremtményeire tett. A legszomorubb és sötétebb lélek is földerül e pillantásoktól. Erőt és vigaszt amint belőlük az ember is, mint az egész természet. Dicsérjük az urat, aki őrködik felettünk !“ „Hát mikor nap nem süt, akkor nem néz reánk az úr?“ kérdé oly ellenséges és gúnyos tekintettel, a milyent vallástalan lelkületük az egyház szolgái iránt használni szoktak, midőn ezek hitet, bizalmat s isteni félelmet akarnak bennök fölkelteni. Sokszor volt alkalmam a bölcselkedő türelmetlenség e jelét tapasztalni, hanem férfiaktól, a kiket felforgató, őrült eszmék lelkesítettek; sokszor tűrtem ez istentelenek gúnyját és életeit, melyekkel az általam hordott ruhát becsmérelték. — Itt egy nőtől tapasztaltam ily kegyetlen, elfogult részindulatot. Ez fájdalmas csudálkozással töltött el. Kétszeres érdekkel folytattam tovább tanaim fejtegetését az erélyről és a vigaszról, melyet nyújt; meg akartam őt téríteni kárhozatos tévelygéséből. Azonban szavaim süket fülekre találtak, melyek szándékosan voltak elsüketítve. Sőt beszédem visszatüzelésre ösztönzé őt, mely elveket fejtett ki, melyeket tőle nem vártam, s melyek hallatára elborzadtam. Az ördög hatalmában levő lélek volt ez, elkábitva, megrészegitve, átkos philosophiai téveszmék által, melyeket nem tudom, hogy hol és miként szerzett, de melyeket teljesen magáévá tett és keserűen védelmezett. Halomra döntögeté a tanelveket, melyek a szent könyvekre vannak támasztva ; más magyarázatot adott ismert helyeknek, mint a melyek el vannak fogadva; cáfolt, vádolt, rágalmazott, oly erélylyel és szenvedélyességgel, hogy nem volt időm ellene szólni. Szerinte minden nyomornak, mely az emberiségre nehezül, az állam és az egyház volt az oka, e két sötét hatalom, mely egymást kölcsönösen támogatva, ellensége emberi szabadságnak és felvilágosultságnak, melyek egymás nélkül nem létezhetnek. „Hanem első még az idő“ fejezése vad lelkesedéssel „sőt már jelen is van, midőn az emberiség fölébred századokon át ráerőszakolt álmából, s kivonja nyakát e rettenetes páros igából, mely oly soká nyűgözve tartá!“ Elrémültem, hogy e fiatal lélek ennyire meg van vesztegetve. Teljesen hiányzott lényéből az, amit a világ kedélynek, gyöngéd érzésnek nevez, e helyett csapongó, bizarr képzeletének rabja volt. — Miközben hallgatom, könnyen érthető lett előttem a ballépés lehetősége, melyet tett. Még akkor ifjú voltam, nem ismerős a mélységekkel, melyeket az emberi lélek takarhat; annyira megijedtem, hogy vitatkozás helyett buzgón imádkozni kezdtem Istenhez, miszerint ennyi nyomort és gőgöt egy személyben, egy csapással tegyen semmivé. A hallgatásomat megveretésem elismeréséül tekinté. Megsajnált. — Látszott arczán, hogy nem tart méltó ellenfélnek, akivel vitatkozni érdemes volna. Kegyeskedő gúnynyal mondá: „Az értekezletnek vége. Most beszéljünk más dolgokról!“ Mondom neki, hogy ha már lelki üdvét illetőleg nem lehetek segélyére, talán házidolgaiban használhatok neki valamit. Ajánltam tanácsaimat. „Oh köszönöm!“ mondá: „Abban a tekintetben nincs szükségem semmiféle közbenjárásra. Valamint a jó Istennel, úgy Pinatelékkal is majd elintézem én dolgomat magam. Tudom én, mit csinálok, nem kell engem félteni. Nem titok előttem, hogy, ez emberek gyűlölnek engem, megfojtanának egy kanál vízben. Érzelmeink e tekintetben kölcsönösek. Mind a mellett kölcsönösen igyekeznünk kell azon napig, úgy a hogy lehet megférni egymással, a melyen az öreg boszorkány képes lesz Ferencznek a húsz louisdort, mely mint atyai örökség illeti őt, kifizetni. — Ekkor majd külön válunk, s valami kis haszonbérlést kezdünk Ferenczczel. Ferencz már körül is nézett egy ily jószág után, sőt talált is már alkalmasat, egy menekült birtokát, aki meglehet, sohá nem fog visszatérni. Sajnos, hogy csak Szent Mihály-napkor vehetjük át, majdnem egyév múlva, hanem velem lesz türelmem, arról jót állok, csak nekik legyen. E terv kivitele szerintem némi nehézségekkel járt, azért néhány megjegyzést tettem. „Kegyed nincs a nehéz dologhoz szokva“ — szóltam a fiatalasszonyhoz, „s bármily nagy legyen akarata és kitartása, nem bírna oly fáradságos és megerőltető életet elviselni. Azonkívül férje nem fogja úgy segíteni, amint talán reményű. Ő sohasem foglalkozott a földmiveléssel, mint bátyjai.“ „Csak mondja ki nyíltan, hogy naplopó!“ — vágott közbe az ifjú nő, minden harag nélkül. „Én ismerem e hibáját, valamint a többieket is. Részeges és kártyás, ebben azonban csak anyja hibás, mert kora ifjúsága óta minden vásárra és búcsúra eleresztette, most is segít neki mentséget találni, hogy tőlem szabadulhasson. Ott csak lókötőkkel és czigányokkal társalgott, akik mind akasztófa virágai. Ha külön fogunk lakni, minden máskép lesz. — Én tudni fogom őt visszatartani, nem fog korcsmába járni. Csendes és munkás életet élünk, amint illik. Ne féljen, ő teljesítendi családapai és honpolgári kötelességeit.“ A felebaráti szeretet hallgatást parancsolt, — azonban mindenki tudta, aki Pinatel Ferenczet ismerte, hogy kenyerét a földmivelés által megkeresni soha sem fogja és hatalmas teste csak a birkózásbeli erő kifejtésre alkalmas, dologra azonban nem. Kíméletesen figyelmeztetem erre az ifjú nőt, azonban minden eredmény nélkül. Ő határozottan visszautasított minden tanácsadást. Tudja ő, hogy mit cselekszik, mondá minden figyelmeztetésemre. Nyugtalanul hagyom el. (Folyt. köv.) A MEGYEI ÉLET REFORMÁLÁSÁHOZ. A megyei élet egyhangúságát csak olykor élénkítik a szokásos közgyűlések, azonban mint éppen az imént elmúlt októberi közgyűlés igazolja, ezeken is nyomasztó egyhangúság kezd erőt venni. Ha az állapotok így tartanak, ha közgyűléseinken oly kevés AZ ÉGŐ BALKÁN VIDÉKÉN. (A „Székesfehérvár és Vidéke“ külön tudósítója.) Mondok, lenézek Bulgáriába. Igaz, hogy a szerkesztő nem adott rá költséget, de hát nagyon ráérek most. A tavalyi bor már tisztára elfogyott, az idei bor még tisztára nem forrott, annálfogva valósággal nem tud az ember mit csinálni. Legelsőben Garasanint interwievoltam meg Belgrádban. Ott sündörgött lakása körül a „Times“ „New York Herald“ „Siécles” és egyéb vidéki lapok levelezője, de egyiket sem eresztették be, hanem amint megtudta, hogy én Rác-Almás vidékéről jöttem, hát rögtön bebocsáttatott. Éppen toalettjét végezte reggeli 9 órakor, a felesége nyírta ő ekezellencziáját. Kezet akartam csókolni a kegyelmes asszonynak, de nem engedte. Megütközéssel vettem ezt a vonakodást, de alantas famíliából származhatik a külügyminiszternék