Székesfehérvár és Vidéke, 1885 (13. évfolyam, 55-157. szám)

1885-12-03 / 145. szám

Csütörtök, 1885. deczember 3. IXXI-ik évfolyam. 145. szám.­­______________________________­ Megjelen h­etenkint háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, 150 km­.é.r-Ta.tcz.a.. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért "Voressas nádor-utczai dohány­tőzsdéjében, Blotter kaszárnya-utczai kereskedésében, UBfinias. iskola-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. I­­ TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI KÖZLÖITK­. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrin­cz könyv­kereskedésében. ■\7“id.é3sen minden p o s t a.ln.i'vata-ln.ál. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívü­l 80 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesül­tek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig.­­______________________________ | Előfizetési árals.: Egész évre...................8 frt. — kr. Fél évre.......................4 frt. — kr. Negyedévre...................2 frt. — kr. A „Nyílttériben egy tér 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak­­ Budapesten, Hausenstein irodájában, Goldber­ger A., Dorottya­ utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsben: Hausenstein és Vogler, T’aborstr., Schalek Henriknél, Dukes és Társá­nál, A. Oppelik. — Székesfehérvárott, a lap szer­­kesstőségében és Klökner Péter könyvkeresken­dégében, Éltetések lottiyniuis asenlitsznek. A VÖRÖSMARTY-KÖR ESTÉLYE. A­ki a Vörösmarty-kör igazgatósága által a költőkirály emlékének tiszteletére folyó hó 1-jén a kör helyiségeiben rendezett ünnepély részese volt, örömmel tapasztalhatta, hogy Székesfehérvár sz. kir. város közönsége őszintén tud lelkesülni minden ne­mes s szépért, és hogy szívesen tűri még a helyzet­ből folyó kellemetlenségeket is, ha szellemi életének tárházát bármi csekély kincseset gazdagítja. Valóban büszke lehet a köz igazgatósága s az ünnepély ren­dezői az elért sikerre, mert habár fordultak is elő a rendezés körül olyan hiányok, melyek komoly megrovást érdemelnek, mégis az elért erkölcsi siker méltó jutalom a fáradozásaikért s buzdításul szolgál­hat a jövőre a kör által kitűzött nemes czél meg­valósítása tekintetéből. Az ünnepély háromnegyed hat órakor felol­vasással vette kezdetét. A terem, hol a felolvasás tartatott, városunk legelőkelőbb főrangú s polgári családok férfi s nő tagját fogadá magában. Az ér­deklődés oly nagy volt, hogy daczára, miszerint a felolvasás kezdete délutáni fél hat órára volt kitűzve, a terembe már három órakor kezdett a közönség gyüle­kezni és öt órakor már zsúfolásig tömve volt,ugyannyira, hogy a később érkezett női vendégek már csak úgy tudtak álló helyre is szert tenni, hogy a férfiak egy része lemondva a felolvasás nyújtotta élvezetről s a másik terembe vonult. Az első felolvasó Beöthy Zsolt ur, irodalmunk egyik kitűnősége volt, ki gróf Cziráky Béla főispán s neje társaságában háromnegyed hat órakor jelent meg a teremben. Az előkelő vendégeket az egybe­gyűltek perczekig tartó rokonszenves ovatióval fo­gadták, minek lecsillapultával a kör fáradhatlan buzgó igazgatója, Havranek József a következő, mélyen átérzett szép beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt: Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! E kör, melynek szerencsés vagyok igazgatója lehetni,­­ híven az elődök példájához évente meg­szokta ünnepelni a költőkirály születésnapját, kinek dicsőségtől övedzett nevével ékeskedik. Vörösmarty nevének varázsa alatt létesült e kör ezelőtt 17 évvel; azóta szolgálja szerény tehet­séggel nemzeti irodalmunkat, s azóta törekszik vá­rosunk társas életének fejlesztésén. Társas életünkre súlyosan nehezedő időket éltünk már át — és volt idő, midőn e téren alig mutattunk életjelt, de vá­rosunk művelt közönsége megérdemli részünkről az elismerést, mert örömmel igazolhatjuk, hogy a nagy név iránti kegyelet, a »költőkirály“ nevének varázsa ünnepély színhelyévé tette mindig e helyiséget, ha Vörösmarty emlékének áldozánk. A nagy név: Vörösmarty Mihály neve iránti honfiúi hála és kegyelet hozott össze bennünket a mai napon is; a költőkirály által oly elragadó szépen megénekelt Hajna, Etelke és szép Ilonka alakjai lebegnek hölgyeink lelki szemei előtt — és Vörös­marty emlékének áldozván, — a szép, nemes és fenségesről táplált fogalmaink oly alakokat állitanak elénk, melyek látásán szivünk legédesebb érzései ve­gyülnek a honszerelem elragadó érzésével. Ma már — hála a magyar nemzet felett őr­ködő isteni gondviselésnek, Berzsenyinek nemzetün­ket felrázó szavai csak a múltat sújtják és Vörös­­martynknak az „Úri hölgyhöz“ czimzett panasza nem találna hölgyeinknél megfelelő alakot; mert e hazában a magyar hölgy magyar imára tanítja gyer­mekét és mióta Vörösmartynk a magyar költői nyelvet megalkotó, — bájos és zengzetes nyelvünk­nek akadt oly sok hivatott művelője, hogy azt többé az enyészettől féltenünk nem lehet. Ha még is most, midőn a magyar nemzeti jelleg nem erény többé, hanem mindnyájunk sajátja; most — midőn a palotától a kunyhóig a nemzet minden fia és leánya édes hazai nyelvünkön beszél — megünnepeljük azon férfiak emlékét, kik a nemzeti­ségünkre kedvező jelen helyzetet megalkották, — tesszük ezt azon mély hálából, melylyel azon nagy szellemeknek tartozunk, kik nyelvünk megvédése és fejlesztésével nemzetünket az enyészettől megmen­tették és számunkra a művelt világ előtt irodalmunk által hírt, nevet és dicsőséget szereztek. Ma 85 éve, hogy koszorús költőnk, Vörösmarty Mihály született; ma 85 éve, hogy születésével fényt derített e hazára és ifjúságával e városra, hol ne­velkedett. E napot jöttünk ide ünnepelni! Ezen rövid indokolása ünnepélyünknek, bár csak halvány színezése azon érzelmeknek, melyek engem az ő emlékezetének felidézésére hívatlant­l lelkesí­tenek, de e díszes társaság valódi ünnepi szint köl­csönöz e napnak s akkor, midőn mi székesfehérváriak itt a „Ság és Urhida“ tövében, a „Sámsonok és Káldorok“ ősi fészke alatt szerencsések vagyunk hazánk egy nagy tudósát és íróját Beöthy Zsolt úr személyében épen ez alkalomból vendégül tisztel­hetni, — engedjék meg azon meggyőződésemnek kifejezést adhatni, hog­y Vörösmarty emlékét mél­tóbban nem ünnepelhetjük meg, mintha azt, ki Vörösmarty Mihálynak a „két szomszédvár“ czimü eposzát oly lelkesedve méltatta, szerencsések valónk körünkbe hívhatni, hogy az oltárnál, melyet Vörös­marty Mihály emlékezetének állitánk, — az áldozat bemutatásának hivatott papja ő legyen! A midőn Beöthy Zsolt ur ő nagyságát a Vörösmarty-kör mélyen tisztelt vendégét a kegyesen ígért felolvasására tisztelettel felkérném,­­ ajánlom őt a hölgyek és urak rokonszenves hajlandóságába. Beöthy Zsolt felolvasásának tárgyául „irodal­munk múlt századi újjászületésének ismertetését“ választotta. Bár az előadás tisztán tudományos volt, s azon erkölcsi okokat igyekezett feltüntetni, melyek irodalmunk fejlődését és átalakulását előállíták, de a elolvasó tudós, bár a hallgatóságban leginkább hölgyeknek olvasott fel, tárgyát még­is oly rokon­szenvesen és a figyelmet lekötve tudta előadni, hogy azon kis epizódok, melyek a királyi udvar, egyes főurak és a köznemesség házainál divó szokásokat feltüntették, hölgyeinket is élénken érdekelni lát­szottak, mert a több mint 3/4 óráig tartott felolvasás a legélénkebb érdeklődés között folyt le. Irodalmunk fejlődésének és átalakulásának ismertetését a szatmári békekötés idejétől a 18-dik század végéig terjedő időtől adta elő higgadt bölcsészeti érveléssel, mely még fájón emlékezett meg a magyar nemesség ama gyengeségéről, hogy az a nemzeti jelleget levetkőzve a bécsi udvarban dívott franczia cultusnak csak­­­anmr meghódolt, — egyszersmind az öntudatos ébredés csiráját ugyancsak a magyar nemességben találta fel, mely a bécsi udvarhoz felhitt gárdisták egyes kiváló tagjaiban nyilatkozott, felolvasó tudósunk igazságot szolgáltatott az akkor fájón érzett idegen cultusnak is, mert igen helyesen beismerte, hogy a magyar irodalom ezen újjászületésének korszakában a franczia irodalom fejlettsége fontos rugóul szolgált jeleseinknél a magyar nyelv fejlesztése iránti törek­vésre és nemesítette az ízlést, mely akkor már a franczia irodalomban fejlett volt. A franczia cultus első követőjének em­lité fel b. Orczy Lőrinczet, ki az uj magyar irodalom megkezdője volt, de Orczyról megemlékezve — megjegyzi, hogy költeményeiben a régi magyar divatos négy rimes versek is fordulnak elő. A franczia cultus és ízlés azonban azon kör által fogadtatott el teljes mértékben, mely Bessenyey György vezérlete alatt alakult és Péczeli Józseffel megszűnt. E kör lelkesült irodalmi működése volt az alap, melyből irodalmunk kiindulva — csakhamar virágosnak indult. Sajnáljuk, hogy Beöthy Zsolt úr felolvasott művét nem szerezhettük meg e lap olva­sói számára, mert azt terjedelménél fogva közölni nehéz lett volna, s ha a felolvasott gyönyörű érte­kezésről, melynek történeti része a múlt század nemességének életéből oly sok érdekes adatott tárt elénk, csak is röviden emlékezhetnénk meg, ennek oka az, hogy ily terjedelmű előadást egyszeri puszta hallás után részleteiben ismertetni lehetetlen, — a Vörösmarty-kör teljesen czért ért a jeles tudós meg­hívásával , mert míg Vörösmarty születésnapját mél­tóbban alig ünnepelte meg, egyszersmind a felolva­sási estély is meggyőzött bennünket arról, hogy hölgyeink az ily komoly tárgyú értekezések iránt is a legmelegebben érdeklődnek. Ezt igazolja a zsúfolt terem, ezt igazolja a néma csend és páratlan figye­lem, mely a felolvasás végével a tetszés és élvezett lelki öröm jelenségeiben nyilvánult. Beöthy Zsolt ur irányában a közönség részéről tanúsított zajos s meg-megújuló éljenzések után Hangay Oktáv ur lépett az asztalhoz. A közönség rokonszenves tüntetéssel fogadta Hangay urat, mi éppen nem csodálható, miután Hangay úr több ízben szerzett szellemes s kedélyes felolvasásával élvezetes perczeket közönségünknek. Hangay ur a hajhászók­­ról olvasott föl, kimutatva, hogy a levélbélyeg, régi­ség-, rendjel-, parthie- stb.-féle hajhászók mily szá­mosan vannak a társadalomban. Felolvasásának leg­érdekesebb pontját természetesen a parthie-hajhászók képezték. Valamennyinél, de különösen itt kitűnően sikerült a mai kor ferde kinövéseit egész híven a közönség elé állítani, s szellemes és élezes megjegy­zéseivel a derült kedélyhangulatot mindvégig fenn­tartani. A közönség kitűnően mulatott a felolvasás alatt, s nem egyszer nyilvánította a szellemes fel­olvasó iránt rokonszenves elismerését. Lapunk szí­k kerete nem engedi, hogy az érdekes felolvasás csak egyes részleteit is közölhessük ezúttal, a jövőre azon­ban egyes részleteket, a felolvasó úr szívessége foly­tán, közölni fogunk. A felolvasás befejeztével a közönség egy része eltávozott, míg a másik rész az éttermekbe vonult vissza, hogy jelen legyen a társas vacsorán. A társas vacsora 8 órakor vette kezdetét s valóságos sötét pontját képezte a fényes ünnepély­nek. Úgy látszik valami boszorkány űzi játékát ha­zánkban a társas vacsorák alkalmával, hogy egy sem sikerül. A híres Tisza-féle jubileum cecója után rosz hírnév tekintetében a mienk fog jönni. Némi kis különbség volt azonban a kettő között, ugyanis a Tisza-féle cecón étel volt, csakhogy rész, a Vörös­­marty-körben rendezett cecón pedig az ételek jók voltak, csakhogy oly kevés volt, hogy alig 3/4-ed része kapott egy-egy fogásból valamit. A hibát nem annyira a vendéglős, mint a rendezőség követte el azzal, hogy a választmány határozata ellenére a ki­tűzött határidőn túl is vett fel jelentkezőket, még­pedig olyanokat is, kik nem voltak tagjai a körnek. Eme önkényes eljárás okozta azután azt, hogy a vendégek egy része két-három fogásból nem kapott semmit. Az első fogás halból állt, ebből a nagyte­remben levők közül egy része kapott, a kisteremben levők közül pedig alig egy-kettő, a többinek a kör­zetet képező zöldség, vagy haltüske jutott csak fogpiszkálóul, (ámbár nem ettek még semmit).­­ A második fogás őz­pecsenye volt, ezt igen sokan csak hallomásból tudják — miután a pecsenyének szinét sem látták. Komi­us volt nézni amint a nagyterem­ben elhelyezett vendégek egyik része ette az őz­pecsenyét, a másik rész pedig kénytelen volt zöld salátán tánczoltatni fogait. — A harmadik tál étel túrós csusza volt, no ebből mindenki kapott, s a vendégek egy része a nem látott ételekért, ebből kárpótolta magát. — A negyedik fogás malacz- és pulyka-pecsenyéből állott, ebből jutott már — miután a felköszöntők elvonták a közönség figyelmét az evéstől, s igy jutott e pecsenyékből azoknak is, kik még húsételt nem láttak. A negyedik fogásnál Hav­ranek­ József kör­igazgató emelt poharat Beöthy Zsoltra a következő lelkes felköszöntővel: Hazánk egy hírneves aestheticusa és írójától akként olvastam a „szépség“ fogalmát körülírni, hogy „szép az, a­minek kiválósága gyönyörködtet,“ s hogy ne csupán az alak bírjon a „szép“ tulajdon­ságával — hozzá teszi, miszerint „a szépség biro­dalma ott kezdődik, hol eszme és alak találkoznak.“ Midőn a Vörösmarty-kör — Vörösmarty Mihály születésnapját megünnepelni határozta, — ez eszmét csak úgy tehette teljesen széppé, hogy ezen kegye­lettől áthatott társaságot a magyar nyelvért és nem­zeti irodalmunkért lelkesedni tudó hölgyekkel ékessté, s hogy eszme és alak között a harmónia teljes legyen, — iparkodott oly tényezőt körébe vonni, kinek jelenlétével az összhang is teljessé vált. Beöthy Zsolt úr, a mi mélyen tisztelt vendé­günk a Vörösmarty-kör mai ünnepének szíves meg­jelenése által nemcsak irodalmi jelentőséget kölcsön­zött, de a nyújtott szellemi élvezet és mindenkit megnyerő modorával míg a Vörösmarty-kört örök hálára kötelezte, addig egyénisége is teljesen meg­hódította e társaságot. Ő érte emelem a Vörösmarty-kör igazgatósága nevében az első poharat, kívánva azt, hogy az isteni gondviselés őt a tudomány és hazai irodalom dicső­ségére, s e kör tagjainak osztatlan örömére sokáig tartsa, éltesse. (Lelkes éljenzés). Az éljenzések lecsillapultával dr. Fanta Adolf emelt poharat, a távollevő id. Szögyény-Marich László kör elnökére, a következő hatásos felköszöntő kísé­retében : A Vörösmarty-kör a közművelődés terjesztése és a társasélet élesztése végett alakult. Húsz éves fennállása óta ezen feladatát mindenkor teljesítette. Politikai pártviszályok, osztálysurlódások kebelében soha sem fordultak elő, hanem tagjai közt minden­kor szívélyes egyetértés uralkodott. Voltak ugyan idők, midőn a kör tevékenysége lankadt és ekkor támadtak a körön belül kishitűek, a körön kívül kárörvendők, kik azt hirdették, hogy a kör nem ké­pes többé czéljának megfelelni, és hogy új társas­életet kell alapítani; azonban a kör mindannyiszor phönixként új életre ébredt, és hogy kitűzött czél­­jának a jövőben is meg fog felelni, bizonyítja a mai ünnepély, midőn a kör termeit e díszes közönség tölti meg és a kör falai között hazánk egyik jeles tudósának szavai hangzanak. Midőn e kör működéséről szólok, meg kell emlékeznem annak érdemteljes elnökéről, nagymél­­tósága id. Szögyény-Marich László úrról, ki számos országos méltóságai és kitüntetései közt e kör el­nökségének szerény tisztségét mindenkor örömmel viselte és kit csak a közügyek javára eltöltött 80 éves életkor gátolt meg abban, hogy körünkben legyen; kívánom, hogy Isten a kör tagjainak örö­mére sokáig éltesse! (Zajos éljenzés.) Gebhard Bódog következő talpra esett s nagy tetszésben részesült felköszöntőt mondotta a had­sereg tagjaira: Ha a társadalmi állásokkal járó kötelezettsé­geket latolgatjuk, úgy el kell ismernünk, hogy azok közül a hadsereg tagjainak jutott a legszebb hivatás osztályrészül, mert ha kell a csaták zajában a haza védelmére szállnak síkra, béke­időben pedig a pol­gárok nyugalma felett őrködnek; s e kettős hiva­tásuk mellett még a társadalmi élet fejlesztésének is tevékeny úttörői, mert napról-napra örömmel ta­pasztalhatjuk, hogy a polgárokkal való jó egyetértés fenntartásához készséggel hozzá­járulnak. E város polgársága azon szerencsés helyzetben van, hogy a hadsereg osztályozása folytán itt elhelyezett katona­ság hivatásának megfelelve, több ízben adta már tanú jelét, hogy a polgárokkal való jó egyetértést mindenkor fenn kívánja tartani. Hogy ez ma így van, annak kivitelében a legnagyobb érdem Hollán Ernő altábornagy úr ő nagyméltóságának és a mélyen tisztelt tisztikarnak tulajdonítható. Első­sorban tehát Hollán Ernő ő nagyméltó­ságára, úgy a 69. gyalogezred, valamint a m. kir. 65. és 66-ik zászlóaljak tisztikarára, azok jelen levő tagjaira emelem poharam, és midőn nekik hosszan tartó életet kívánok, egyúttal azon óhajtásomnak adok kifejezést, hogy e nemes törekvésük minden időben fenmaradjon és dicső hivatásukban a magya­rok Istene szerencsével vezérelje.­­ (Hosszantartó éljenzés.) Gebhard Bódog felköszöntőjére Hollán Ernő e­­xellenciája válaszolt, a nála megszokott remek fel­köszöntővel, poharat emelvén Havranek József, a kör igazgatójára. Sajnáljuk, hogy eme nagy hatást keltő felköszöntőt feljegyzéseink nyomán csakis kivonatilag közölhetjük. — A szép felköszöntő körülbelül így hangzott: Uraim! Az épen elhangzott szép felköszöntés után el nem mulaszthatom, hálás köszönetet mon­dani, egyszer a hadsereg és honvédség tagjai irá­nyában kifejezett megtisztelő rokonszenvért, azután meg a szellemi élvezetért, mely nekünk oly bőséges mértékben kijutott. Az emelkedett szellemű előadás­ból, melyet hallottunk, levonhatta magának mindenki azt, a­mi neki leginkább megfelel, s így ránk ka­tonákra sem maradt hatás nélkül az emlékeztetés arra, hogy voltak hazánkban jeles férfiak, kik a mellett, hogy a hadseregben kitűnő állást foglaltak el, az irodalom terén is nagy nevet szereztek ma­guknak. Nevezetes minden­esetre, hogy oly férfiak, kik tulajdonképen a katonai pályára készültek, mint Bessenyei és társai a magyar gárdánál, vagy olya­nok, kik a hadseregnél tényleg előkelő állásokban voltak, mint Orczy Lőrincz, Barcsai, Báróczi és sok mások, jeles szellemű műveikkel a magyar irodalom emelésére és fejlesztésére elannyira határozó befolyást gyakoroltak, miszerint a magyar irodalomnak újjá­születését méltán azon korszakból származtatjuk le, melybe azon férfiak irodalmi működése esik. A ha­talmas kezdeményezés, mely török eredt, epochalis volt összes irodalmi és közmivelődési viszonyainkra, eredetére nézve meg épen sajátságos tünemény, hogy úgy mondjam unicum volt, melynek hiába keresnők hasonmását más nemzetek irodalom-történetében, de a mely épen annálfogva s épen saját viszonyainkat illetőleg, hatalmasan megczáfolja az inkább animosus mint elfogult állítást, mely az angol civilisatió tör­ténetének hirneves írójától ered, mintha az újabb kornak, a 16-ik századtól kezdve, nem lett volna egyetlen katonai írója sem, kinek nehéz tárgyakban mélyreható gondolatjai voltak, vagy a­ki a tudo­mányt lényegesebb adalékkal gyarapította volna. Uraim! Örömmel tapasztalom, hogy az állomá­son levő honvédtiszt urak, a­mennyiben szolgálatilag akadályozva nem voltak, a mai ünnepélyre mind megjelentek, miszerint megmutassák, hogy a nem­zetnek culturális érdekeit melegen szívükön hordják. Nem kételkedhetem benne, hogy a mai előadás nem csupán tanulságos volt rájuk nézve, de abból újabb nemes buzdítást is merítettek, s a midőn a nyújtott élvezetért, a nagyérdemű és nagynevű tudós felolvasó urnak mindnyájunk nevében meleg köszönetet mon­danék, poharat emelek egyúttal azon férfiúnak egészségére, ki évek óta minden tehetségeit a közügy­nek szentelvén, minden szép és nemes eszméért lel­kesülő buzgalmával méltán kiérdemelte a köztiszte­letet, szeretetet és bizalmat, mely őt nemcsak e lelkes város közhatóságának, de egyszersmind e hazafias körnek is élére állította. Éljen nagyságos Havranek József polgármester, királyi tanácsos ur! (Szűnni nem akaró lelkes éljenzések.) Majd Seidel Lajos emelt poharat a mindenki által szeretett s becsült gróf Cziráky Béla főispánra s kedves nejére a következő szavak kíséretében: A társadalmi élet gyenge virágzása nem olyan, mint a mezőnek virágzása, mely ápolás nélkül fej-

Next