Állami Ybl gimnázium, Székesfehérvár, 1892

Szűkszavú ember volt, de a szellemes rövid megjegyzéseket és ártat­lan életeket kedvelte. Barátaival, jó ismerőseivel szemben a tu­lságig odaadó. Mint szakférfiú határozottan erős mathematikai érzékkel és tehet­séggel birt, melylyel gyors felfogás és áttekintés, biztos, alapos tudás és technikai ügyesség párosult. Jelét adta ennek már mint műegyetemi hall­gató, midőn a „Ferrari,­ Descartes és Euler resolvenseinek összefüggése s azok gyökeinek viszonya a negyedfoku egyenlet gyökeihez" czimü pálya­nyertes értekezésével tanárainak figyelmét magára vonta. Feltűnt a Pascal­tétel fejtegetéséről szóló értekezése is. Hogy mathematikai irodalmunknak nem vált produktívebb s hivatot­tabb művelőjévé, bizonyára nem tehetségén és tudásán m­últ, hanem egyéb más okok mellett azon általános sajnos körülményen is, mely a részvétlenségben, közönyben, a kellő eszközök és megfelelő anyagi támogatás hiányában nyil­vánult s mely miatt nálunk eddig mathematikai irodalom egyáltalában nem létesült, úgy hogy csak a legújabb időben van némi biztos reményünk ez állapotok megváltoztatására. Életrajzi adatait röviden a következőkben vázolhatjuk: Eperjesen született 1849. decz 23-án s meghalt csaknem születésének évfordulóján 1892. decz. 22-én. Tanulmányait az eperjesi kir. katholikus főgymnasiumban végezte s ott tett 1868-ban érettségi vizsgálatot is. Két éven át 1868 — 70, a műegyetemen a technikai tudományokat hallgatta s azután a tanári kur­zusra lépett, melyet 1870—72-ben kitűnő sikerrel végzett. Tanári oklevelet 1873. jul. 4-én nyert a mennyiségtanból és ábrázoló geometriából. Tanári működését, mint rendes tanár 1872-ben a székesfehérvári községi reáliskolánál kezdette meg. Midőn ezen reáliskola léte kétségessé vált, a jobb tanerőkkel ő is elpályázott innen, s 1875-ben Nagyváradra az állami reáliskolához neveztetett ki rendes tanárnak, a­hol 9 évig működött. Midőn 1883-ban a székesfehérvári reáliskola államivá lett, visszavágyódott első működésének helyére, s 1884. aug. 23-án át is helyeztetett, s itt működött egész haláláig. Temetése decz. 24-én volt, a főigazgató, a helybeli tanintézetek s tanuló ifjúságnak s nagyszámú közönségnek meleg részvétele mellett. Kopor­sóját a szeretet és emlékezet koszorúi fedték. Sírjánál a tanári kar nesztora, Borostyán Sándor a következő mély érzelmű beszédet tartotta: „Mélyen megszomorodva állunk e nyitott sír felett, mely néhány pillanat múlva örökre elfedi a hű nőtől a szerető férjet, a kedves gyermekektől a jó édes apát, tőlünk tanároktól a jeles tanárt és igen sok egyéntől a nagyon is jószivü nemes barátot. Ha mind e veszteségeket az elhunytban találjuk, szinte megrendül egész valónk, s csaknem kétségbe esünk. Mert ő, ki élte szép delében Étt még nem remélhetett, Földi sorsa végzetére Már a sír halottja lett!

Next