Állami Ybl gimnázium, Székesfehérvár, 1892
Szűkszavú ember volt, de a szellemes rövid megjegyzéseket és ártatlan életeket kedvelte. Barátaival, jó ismerőseivel szemben a tulságig odaadó. Mint szakférfiú határozottan erős mathematikai érzékkel és tehetséggel birt, melylyel gyors felfogás és áttekintés, biztos, alapos tudás és technikai ügyesség párosult. Jelét adta ennek már mint műegyetemi hallgató, midőn a „Ferrari, Descartes és Euler resolvenseinek összefüggése s azok gyökeinek viszonya a negyedfoku egyenlet gyökeihez" czimü pályanyertes értekezésével tanárainak figyelmét magára vonta. Feltűnt a Pascaltétel fejtegetéséről szóló értekezése is. Hogy mathematikai irodalmunknak nem vált produktívebb s hivatottabb művelőjévé, bizonyára nem tehetségén és tudásán múlt, hanem egyéb más okok mellett azon általános sajnos körülményen is, mely a részvétlenségben, közönyben, a kellő eszközök és megfelelő anyagi támogatás hiányában nyilvánult s mely miatt nálunk eddig mathematikai irodalom egyáltalában nem létesült, úgy hogy csak a legújabb időben van némi biztos reményünk ez állapotok megváltoztatására. Életrajzi adatait röviden a következőkben vázolhatjuk: Eperjesen született 1849. decz 23-án s meghalt csaknem születésének évfordulóján 1892. decz. 22-én. Tanulmányait az eperjesi kir. katholikus főgymnasiumban végezte s ott tett 1868-ban érettségi vizsgálatot is. Két éven át 1868 — 70, a műegyetemen a technikai tudományokat hallgatta s azután a tanári kurzusra lépett, melyet 1870—72-ben kitűnő sikerrel végzett. Tanári oklevelet 1873. jul. 4-én nyert a mennyiségtanból és ábrázoló geometriából. Tanári működését, mint rendes tanár 1872-ben a székesfehérvári községi reáliskolánál kezdette meg. Midőn ezen reáliskola léte kétségessé vált, a jobb tanerőkkel ő is elpályázott innen, s 1875-ben Nagyváradra az állami reáliskolához neveztetett ki rendes tanárnak, ahol 9 évig működött. Midőn 1883-ban a székesfehérvári reáliskola államivá lett, visszavágyódott első működésének helyére, s 1884. aug. 23-án át is helyeztetett, s itt működött egész haláláig. Temetése decz. 24-én volt, a főigazgató, a helybeli tanintézetek s tanuló ifjúságnak s nagyszámú közönségnek meleg részvétele mellett. Koporsóját a szeretet és emlékezet koszorúi fedték. Sírjánál a tanári kar nesztora, Borostyán Sándor a következő mély érzelmű beszédet tartotta: „Mélyen megszomorodva állunk e nyitott sír felett, mely néhány pillanat múlva örökre elfedi a hű nőtől a szerető férjet, a kedves gyermekektől a jó édes apát, tőlünk tanároktól a jeles tanárt és igen sok egyéntől a nagyon is jószivü nemes barátot. Ha mind e veszteségeket az elhunytban találjuk, szinte megrendül egész valónk, s csaknem kétségbe esünk. Mert ő, ki élte szép delében Étt még nem remélhetett, Földi sorsa végzetére Már a sír halottja lett!