Állami Ybl gimnázium, Székesfehérvár, 1938

Tudnivalók az 1939—40. tanévre. A székesfehérvári m. kir. áll. Ybl Miklós gimnáziumi I—V., reálgimnáziumi VI. és reáliskolai VII—VIII. osztályába a beiratkozások június 26­ és 27-én d. e. 8—12 óra között lesznek. Az első osztályba iratkozni szándékozók okmányaikat (anyakönyvi kivonat, elemi iskolai bizonyítvány, újraoltási bizonyítvány) 20-án d. e. 10—12-ig adják be az intézet igazgatói irodájába. Minden I. oszt. tanuló szülője kíséretében tartozik beiratáskor megjelenni. Ugyanakkor minden osztályú tanuló tartozik bejelenteni az osztályfőnöknél, hogy az 1939—40. tanévfolyamán milyen rendkívüli tárgyat óhajt tanulni. Tanfolyamok lesznek: német társalgásból, francia társalgásból, latin nyelvből, fizikából, művészeti rajzgya­korlatokból, gyorsírásból, vívásból, vegytani gyakorlatokból. A jövő 1939—40. tanév­ben az I—V. o. tanulói gimnáziumi, a VI. o. tanulói reálgimnáziumi tanterv szerint tanulnak­ Beiratáskor fizetendő díjak: az I. o. tanulóknak és a teljes díjat fizetőknek 12 P 20 f, az I. fokú kedvezményeseknek (80 P tandíjat fizetők) 11 P 60 f, a II. fokú kedvezményeseknek (60 P tandíjat fizetők) 11 P, a III. fokú kedvezményeseknek (40 P tandíjat fizetők) 10 P 40 f, a IV. fokú kedvezményeseknek (20 P tandíjat fizetők) 9 P 80 f. Az V—VIII. o. t. önképzőköri díj címén 1 P-t fizetnek az oszt.-főnél. Az évi tandíj összege 100 P , 5 részletben fizethető (október, november, január, március, április hó 5-ig). A fenti tandíjból kedvezmények nyerhetők, melyekért szeptember hó 15-ig az intézetünkben díjtalanul kapható nyomtatványon (bélyeg­mentes) kell folyamodni. Tandíjkedvezményért minden évben újra kell folyamodni ! Az 1933. évi VII. tc. értelmében igazolt hadiárvák és hadigondozottak (jogo­sultságukat a beiratkozáskor igazolni tartoznak), amennyiben jeles, vagy jó előmene­­telűek (legfeljebb­­ elégséges a főtárgyakból), sem felvételi díjat, sem tandíjat nem fizetnek. Tandíjkedvezményben szegénysorsú tanulók részesülhetnek. Ebben az esetben a példás viseletűek és jeles előmenetelűek (legfeljebb egy jó) 20 P díjat; a jó elő­­menetelűek (legfeljebb egy elégséges a főtárgyakból) és jó viseletű tanulók 40 v. 60 P díjat; az alsó négy osztályban azok, akiknél a főtárgyak fele v. felénél kevesebb elégséges, 60 % díjat fizetnek , ugyanígy a felső osztályokban azok, akiknél legfeljebb csak a tárgyak fele elégséges, és valamely érettségi tárgyból v. természettud. tárgyból állandóan kiváló eredményt mutatnak fel. Nem részesíthető díjkedvezményben az a tanuló, akinek atyja (gyámja) az évi 100­0 díjösszeget nyilvánvalóan nehézség nélkül megfizetheti. I. osztályos szegénysorsú, jó magaviseletű, jeles előmenetelű tanulók az I. félév­ben legfeljebb I., II. fokú kedvezményben részesíthetők. A pótbeírások szept. 6—7-én lesznek d. e. 9—12-ig. A javító, pótló, különbözeti vizsgálatokat szept. 4-én d. e. 8 órakor tartjuk. Ezekre a vizsgákra szept. 2-án d. e. 9—12 óráig kell jelentkezni. Jelentkezéskor a bizonyítványokat be kell adni. A magán­­vizsgálatok szept. 4-én d. e. 8 órakor kezdődnek. Magánvizsgálatot csak az tehet, aki június 20-ig írásbeli kérelmet ad be az igazgatósághoz. A tanév elején érettségivizs­gálatot tenni szándékozó VIII. oszt. magántanulók magánvizsgálata aug. 23-án d. e. 8 órakor kezdődik. Teljes, javító és kiegészítő érettségire aug. 25-ig lehet jelentkezni az okmányok beküldésével írásban, vagy aug. 25-én d. e. 9—12 óráig személyesen. Az írásbeli érettségi aug. 28-án d. e. 8 órakor, a szóbeli, javító és kiegészítő érettségi szóbeli része szept. 1-én d. e. 8 órakor kezdődik. Az intézet fegyelmi szabályai a tanulókra a nagyszünidőben is érvényesek.

Next