Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)

1876-02-23 / 16. szám

VI. évi folyam. 16. szám. 1876. február 23-án. Társadalmi hetilap. A városi és megyei hatóság, gazdasági­ egylet, iskolatanács, s a tanitók és községi jegyzők egyletének közlönye. Megjelen hetenkint kétszer, szerdán és szombaton. .A­ lap ára házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre..........................................................................6 frt. — kr. Fél évre................................................. 3 frt. — kr. Negyed évre.....................................................................1 frt. 50 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. Vi­edetmény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor ! Megrendelőinktől 6 — nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf. A lap szellemi részét illető közlemények a ,,Székes­­fejérvár“ szerkesztőségének (Széchenyi­ utcza 6-ik sz.) czímzendők; — a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi díjak Klakner Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. A Nyilttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Kéziratok nem küldetnek vissza.­­na Társadalmi viszonyainkról. Az elmúlt év sanyaruságai után örvendve vártuk a jövőt, bár annak lefolyása is kétes előttünk, azon­ban az embernek örökké hű vigasza a remény ott virasztott sziveinkben s biztatott, hogy reméljünk és várjunk, talán a keserű múlt után szebb, boldogabb jövendő következik. Szebb s boldogabb jövőre, szebb s boldogabb napokra nagy szükségünk van, mert a múlt hibáit megbünhődtük eléggé. Azonban, hogy a múltak hi­báit, melyet sok tekintetben nem magunk okoztunk, helyre pótoljuk, segítenünk kell önmagunkon. „Segíts magadon az Isten is segít a régi közmondás, de igaz ma is. — Segítsünk tehát mi magunk, mert nem vár­hatjuk örökké azt, hogy mások segítsenek bajain­kon. Két kézzel működjünk saját jobblétünk előmoz­dításán, helyzetünk segítésén. Nem elég azonban ehez szóár, nem elég felesleges hosszadalmas vita, hanem tenni kell, ez legyen a jelszó. Először is társadalmi sebeinket kell hegeszteni, begyógyítani, illetve társadalmi életünket felfrisíteni, annak penyhüdt ereibe új vért önteni, hogy tettre buzdítsa minden tagját, saját és a közhaza javára. Társadalmi viszonyaink nem kedvezők s nem olyanok most, hogy azzal akár anyagi, akár szellemi gyarapodásunkat elő lehetne mozdítani. Ha közelebb akarnék ezt jelezni, szomorú képet kellene adnunk, nagyon szomorút. Társadalmi téren mindenekelőtt szükségünk van egy jó, erőteljes, nemzeties szellemű középosz­tályra. Ez jelenleg nincs nálunk. A régi elpusztult. A régi köznemesség, mely a nemzet zömét képezi, mely évezredeken át a magyar alkotmány s nemzetiség támasza, védője, harczosa s igen gyakran vértanúja volt — nincs többé, majdnem egészen vagyonilag kipusztult, elenyészett. A törté­neti nevek a régi hit és dicsőség s a máig fennálló alkotmány s nemzeti szellem hirdeti, hogy voltak. Anyagilag elenyésztek, s a középnemesi birtokos osz­tályt hiába keressük már, csak itt ott találunk a megyében is elszórva néhány családot, kik még va­gyonilag is hirdetik a régi szellemet. A többi ele­nyészett s csak az elpusztult nemesi curiák hirdetik laktukat. A vagyonilag elenyészett ezen középosztály he­lyét it még eddig nem állta. A birtokaikon felemel­kedett nép fia nagyrészben műveltség tekintetben nem emelkedett annyira, hogy középosztály nevet érdemeljen, vagyonilag kivívta az előnyt, de nem műveltségileg. Az izraelita elem halad e téren, de még a nemzettesttel nem olvadt annyira össze, hogy a régit pótolja, ép igy nem a polgári elem sem. Új, erőteljes középosztályt tehát csak az imént elősorolt osztályok szoros egyesülése teremthetne s alkothatna egygyéolvadás által. Azonban ehhez szük­séges a kasztszellera, a társadalmi külömbözet teljes lerontása s egyesülés a közháza javára. A régi köznemességet, megölte az, hogy nem akart a haladó korral mindenben haladni, korántsem értjük ezt a szellemi terem, hanem inkább az anya­gin. More patria gazdálkodott; fiát csak urnak ne­velte, iparra, kereskedelemre nem adott semmit, azt kicsinylőleg lenézte, sőt sokszor azt s mivelőjét meg­vetette. Mi lett az eredmény? Az, hogy anyagilag tönkre jutott, s vagy műveltségi állásánál a közpá­lyán tartá­s tartja fenn magát, vagy beleolvadt a népbe, de sok tekintetbe még ott is fentartó régi büszkeségét. Az izraelita elem még nem olvadt a nemzet­testbe, de ennek oka sok tekintetben magunk va­gyunk, rontsuk le a korlátokat törvényhozási­lag s házasság és rokonsági viszonynál fogva öleljük még közelebb ez elemet is a nemzettestbe. Reméljük or­szággyűlésünk végre engedve a kor intő szavának segíteni fog ezen is és pedig legrövidebb idő alatt. A polgári osztály szinte visszavonulva saját kasztszerű­ magányába nem igen akart előremenni, haladni s csak saját jólétét s gazdagságát mozdítva elő rendesen önkörében megmaradt. A nép fia, ki­gazdagodás folytán tekintélyes va­gyont szerzett, műveltség tekintetében maradt el, mert fiait nem taníttatván a fiú is maradt oly félmű­veit, mind az apa s épen sehogy sem akart maga­sabbra törni. Hogy tehát fris, erős középosztályt teremtsünk, rontsuk le a társadalmi válaszfalakat, törjük le a gátakat s közös erővel iparkodjunk annak létesülé­­sén. A régi nemesség tegyen le a régi büszkeségről s haladjon a haladó korral minden téren, ismerje el az ipar, kereskedelem jogosultságát, tisztelje s be­csülje­ azt. Az izraelita s polgári elem lépjen ki kaszt­­szerü önköréből, a nép fia vagyonához képest tani­tassa s műveltesse gyermekeit s akkor, ha mindezek megtörténnek, az osztálykülönbséget lerontva köze­lítsenek egymáshoz. Ha az említett osztályok vagy ha úgy tetszik elemek egymással kölcsönösen egye­sülnek, ezek összeműködéséből, midőn minden tár­sadalmi fal leomlik, emelkedhetik ki egy szabadelvű, democratikus, e mellett nemzeties szellemű közép­­osztály. Ez leend támasza a hazának, úgy mint régenten a köznemesség volt s egyszersmind fentar­­tója a magyar elemnek. TÁRGZA. Huszár*- dal.*) Egy pohár bor a békében Jól esik a huszárnak, S harcz idején a harezmezön Szembe néz a halálnak ... Sarkantyúját bele vágja Lovába, S a harezmezön vérpatak kél Nyomába. Huszár vagyok, magyar huszár Viseletem nemzeti! A ki meglát, ha német is Azt vallja : „ez helyre ii !“ S ha magyarul megkérdi a Nevemet: „Nyalka huszár!“ ... Ez lesz rá a F­eleset! — Húzd rá czigány! húzzad vígan!... Csak azért is húzd rája!... Ne gondolja senki fia, Hogy a huszárt bú bántja. — Húzd rá czigány a leglelkét A dalnak: Lesz még egykor jó napja a Magyarnak! Kömives Imre. *) A Táczon állomásozó huszárságnak eldalolásul ajánlja .A­ nép hálája. — Irta: Vasadi-Balogh Lajos. — (Folytatás.) Nem mondom el, hogy milyen gazdátlan volt Harapós uram ház tájéka, inkább csak a beszélgetést adom elő. — Adjon Isten jó napot! — ily szóval és kö­szöntéssel lépett be Galamb uram a tanító úrral Ha­rapós házába — im elhoztam kigyelmed becsületes há­zához — Munkás Áron tanító urat szives látogatóba. — Igen jól tették, hogy eljöttek, van jó borom, meg aztán egy kis harapni való is találkozik, elmu­lathatunk egész reggelig — mondá némi henczegéssel Harapós. — Nem az enni inni valóért jöttünk mi — mondá Galamb uram. — Tudom, hogy kigyelmed házánál is van elég, de hát a tanítóénál, az már kérdés — szólt Harapós kevély gőgösen, éreztetve, hogy milyen kevésbé nézi­k a tanítót. Észrevette ezt Munkás barátunk, de szelid tekintetét nem válta fel komor nézés. Eddig ő hallgatott. Beleegyedett aztán ő is a beszélgetésbe. Egy ideig az időről, vetésekről s egyéb dolgokról folyt a beszéd, de később észrevétlenül a község szomorú ügyeire tér­té a társalgást. — Bizony­ sok baj van itt, és ha Gazdát­lant az uj kor Sodomájává nem akarjuk tenni, úgy a jó erkölcsű és helyes gondolkodású embereknek kezet kell fogni, és hozzálátni, a nép javításához. Rendes élet, szorgalmas munka kell itt mint példa, mely ta­nítson és téritsen. — Ilyen jó szándék ébredt fel bennem — mondá a tanító — s ez vezérelt kigyelmedhez is. Kigyelmed községünk egyik legjobb módú embere, ér­telmes polgár, kinek szavára, okos tanácsára sokan hallgatnak és a mi fő, tisztetelete becsülete van lakos­társai előtt, tudom, hogy jó lelke engem se zár ki, hanem befogad és a közboldogság megépítésében segít­ségünk leend.... Még sokat beszélt a tanító úr, a­minek az lett a vége, hogy megtérítette egészen Hara­póst, ki, így szólt végre: Csak szóljon tanító úr, én mindig a jónak voltam barátja, ha a nép javát, bol­dogságát munkálja édes tanító úr, mindég oldala mellett fog találni. Még tovább folyt a barátságos beszélgetés s kéz­fogással távoztak. Mikor vendégeit Harapós kikisérte igy súgott Galambnak : „Ejnye de igen derék ember ez a tanitó. — Meghiszem azt, csak azután megbecsüljük — mondá vissza Galamb. Ezen örvendetes eredmény felbátoritá tanítónkat, sorba járta hű kísérőjével igy a község első embereit, s midőn már csaknem mind megnyerő, hozzá kezdett a nagy munkához, a község boldogitásához, rom­jaiból való felépitéséhez. Legelőször is mint tanitó az iskolára forditá figyel­mét. Mily szomorú képe volt annak. Denevérek, pó­kok és prücskök palotája volt az. Esztendős por lepte a padokat, a falakat, nagy lepedő pókháló a padlást ronda piszok nem engedé a nap sugarát behatolni az iskolába az ablakon keresztül. Munkás uram munká­hoz látott, kitisztogattatá az iskola termét. Meg volt a tiszta világos iskola, de gyermek egy se volt. Hirdették a templomban, dobolták az

Next