Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)
1876-10-18 / 84. szám
VI. évi folyam. 84. szám. 1876. október 18-án. Társadalmi hetilap. A városi és megyei hatóság, gazdasági egylet, iskolatanács, s a tanítók és községi jegyzők egyletének közlönye. Megjelen hetenkint kétszer, szerdán és szombaton. ÍV lap ára házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre...........................................................................6 frt. — kr. Fél évre................................................................................3 frt. — kr. Negyed évre......................................................................1 frt. 50 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert kézzel fogadunk el. Hirdetmény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 , nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf, Hrdlicka Vincze. A lap szellemi részét illető közlemények a „Székesfejérvér" szerkesztőségének (Széchenyi utcza 5-ik sz.) czimzendők; — a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi díjak Klökner Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. A Nyílttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. 0.“ Kéziratok nem külhetnek vissza. Néhány szó a segédszolgabirák kérdéséhez. A legközelebb tartott megyei közgyűlésen egyik bizottsági tag tett e fontos kérdésben indítványt, mely abban összpontosult, hogy a megyei hatóság szervezetét bővítse és a segédszolgabirói állomásokat rendszeresítse, ezen indítványra nézve a közgyűlés határozta: „Szemben a m. kir. belügyminiszer közelebbi leiratával, mely szerint új állomások felállítása s a tiszti illetmények felemelése a költséges irányzatban ezúttal helyet nem foglalhat, másrészt tekintettel arra, hogy házipénztár felállítása, mely alkalommal az ily nemű indítványok figyelembe vehetők lesznek — küszöbön áll, jelen indítvány ezúttal mellőzendőnek találtatik.“ Nem szólnánk a határozathoz semmit, ha nem tudnék azt, hogy ezen indítvány épen most Pest megyében is megtétetett és Pest megye közönsége a m. kir. belügyminiszter fentebbi rendeletét tudva és ismerve, az indítványt elfogadta és helybenhagyás végett a miniszterhez felterjesztette. Nem szólnánk továbbá, ha nem tudnék azt, hogy ezen indítvány elejtése megyénk részéről ismét azon túlságos kézség és engedékenységnek tulajdonítandó, melylyel feltétlenül fejet hajt a kormány intézkedéseinek, mely ellen még szólni is — ritka eseteket kivéve — alig merészel. Nem szólnék végre, ha nem tudnék, hogy ezen jelenlegi mellőzés a kérdésnek végleges elejtésére célot és szándék sincs annak felelevenítéséhez, mivel — nem tudjuk mi okból — a bizottság egy törpe minoritása folyton e kérdés elejtésére czéloz Az elmondott fontos indokok nem hallgatásra, hanem szólásra kényszerítenek, hogy mi is elmondjuk ez ügyre vonatkozó nézeteinket. Midőn a megyék rendezése, — inkább jogaik megnyirbálása — 1871-ben bekövetkezett, megyénk ekkor a törvény betűihez, vagyis inkább az 1870. évi XLII. t. czikk 61. §-hoz merevül ragaszkodva a járásokra nézve pusztán a szolgabirói állomásokat rendszeresítette, egy írnokkal, kit a szolgabiró tetszés szerint fogad és elküld, bár más megyék már ekkor előrelátóbbak voltak s nem ragaszkodtak mereven a 61. §-hoz, hanem a 62. §. alapján a segédszolgabirói állást is rendszeresíték. A gyakorlat megtanított bennünket is arra, hogy a segédszolgabirói állás nem puszta fogalom s talán alakszerűség, hanem nagyon is szükséges, mit pótolni alig lehet az egészen alárendelt állású szolgabirói írnokokkal. A járási szolgabirák munkaköre nem csekély, kivált nálunk, hol a szolgabirói járások elég nagy területre terjednek ki. A szolgabiró mindene a járásnak közigazgatási szempontból, munkaköre igen tágas s ha annak jól megfelelni akar, pusztán maga nem teljesítheti kötelességét épen jelenlegi viszonyaink közt, midőn napról napra újabb és újabb teendőket ruháznak rá, s a közigazgatás egész terhe járását illetőleg személyére nehezedik. Egy személyben végezni a nagy munkakört minden felelőség nélküli írnokkal a nehezebb feladatok közé tartozik, mely javadalmazásukkal sem áll arányban. Ha jól megfontoljuk s tanulmányozzuk a teendők kiterjedését s felfogjuk egy járási szolgabiró hivatását, bámulnunk kell azon, hogy mindezek tekintetbe vételével ily nagy járásokra nézve elégnek tartotta megyénk pusztán a szolgabírói állást rendszeresíteni minden felelős segéd nélkül. Első látszatra talán a törvény azonnali foganatosításakor könnyűnek látszott az állás elviselése, de ha jobban megfontolják vala a munkakört mégsem oly könnyűnek tetszett volna az. Azóta pedig a viszonyok változtával a folytonos kulturális fejlődés is számtalan terhekkel s teendőkkel gyarapíta e munkakört. Az újabb közigazgatási bizottságról szóló és más újabb törvények is szaporíták a teendők számát olyanokkal, melyek eddig az állami hivatalnokokkal végeztettek. Az ily terjedelmes tevékenységi kör és felelőség súlya mellett lehetetlen tehát el nem fogadni az indítványt, s nem pártolni a segédszolgabírói állások felállítását. Nem osztjuk tehát megyénk bizottságának nézetét a fentebbiek alapján, mert saját jobb meggyőzése ellen tett puszta feltétlen engedékenységből a kormány iránt akkor, midőn ezen indítványt elveti. Ezen feltétlen hódoló készségről pedig jó lenne már egyszer leszokni, mert a megye tekintélyének több kárt okoznak a folytonos mindent jóváhagyó fejbólintással, mint hasznot a kormánynak és hasznot a közügynek. Az elejtett indítványt részünkről pártoljuk s igen óhajtjuk, ha az mielőbb felozatnék a közgyűlésen, mikor hisszük, megyénk bizottsága azt a dologhoz illőleg behatóban tárgyalja és elfogadja, nem akarjuk hinni, hogy az álszerénységből támadó túlságos takakarékosság elvettetné ez eszmét. Nézetünk szerint ezen segédszolgabirói állások minden járási szolgabiró mellé rendszeresítetnének, úgy mint más megyékben is felruháztatnának munkakörrel s felelőséggel. E segédszolgabirák a járási szolgabiráknak hivatalbeli segédeik lennének s azokkal együtt végeznék a járási közigazgatási s egyéb a törvényben reájuk ruházott teendőket. A segédszolgabirói állások, — mint más tiszti állások — szabadválasztás utján töltetnének be s mint a többi tisztviselők hivatalos esküvel köteleztetnének hivatalbeli teendőik lelkiismeretes elviselésére. mmik Színházi tárcza. (Bánk bán, mint megnyitóelőadás 1876. oct. 14.) Lélekemelő örömünnepünk volt; városunk szine java osztozott benne. Díszes szinházunk megnyitó ünnepélyét ültük.... ezúttal harmadszor. Nem csak a consortium öröme volt őszinte. Hisz ez keveset mondana, mert az önző is lehetett. Örült a nevelésügybarát, polgár, hazafi egyiránt és önzetlenül És pedig teljes joggal mind a három.* Ki vonná ma már kétségbe, hogy a hol az érzelem országában való hódításról van szó, ott a művészeteknek általában, s a szinművészetnek, mint azok egyetemes képviselőjének, különösen, jelentékeny szerep jutott. — „Tribunál a szinház, mely az erkölcsi jogok és kötelmek azon kétes határvonalait jelöli meg, melyeket törvénykönyveink érintetlenül hagytanak. Összekötő kapocs az egyház és élet, — az iskola és a közigazgatás között. Ideál-fórum, mely elitéli az erkölcsrablások undok vétkeit, melyek számára nincs törvényszék e földön. — Lelkiismeretes őre a nemzet erkölcsi kincseinek, múltjának, jelenének hű tükre; s szivhez szóló hangszere hazánk féltékenyen őrzött dallamos nyelvének.“ — E nyilatkozatot látszott kifejezni az ezernyi örömteli arcz; s e nyilatkozat a lélek őszinte tiltakozása volt az ósdiak röghöz tapadt csökönyössége s a speculáns anyagi kor túlkapásaival szemben. — Mert a nemes lélek sem ment az önzéstől, s ez önzés jelszava: „Olyan az ember mint a fa, mely mélyen gyökerezik a földben, de leveleit és ágait mind fem fejti ki, és azon nemesebb elemektől is vonja életereje jó részét, melyben ágai ingának.“ Öröm- és várakozással néztünk az első előadás elé; érdeklődésünket a magyar drámairodalom első dísze, igényeinket a szerződtetett színészek és színésznők jó hírneve fokozván. Végre, a kitűnően szervezett zenekar élénk tapssal fogadott nyitánya után fellebbent a függöny s előttünk állt a teljes számú személyzet, magyar díszöltönyökben. — A kedvező benyomást, mit a nagy személy-zet szép színpadi alalakjai a közönségre gyakoroltak, s növelte a hymnus kifogástalanul sikerült összhangzó előadása. — S azok a tapsok, a melyekkel a közönség a művezető prologját fogadta, biztató választ adtak a consortiumnak, — tájékoztatást, a reményteljes szinügyi vállalat érdem teljes méltatására. S miután a „Szánd meg Isten a magyart, kit vészek irányának“ utolsó szakasza is elhangzott, — mintegy a hymnus folytatásaként, egymás után tárultak elénk a nemzeti múlt nagyszabású tabloaui, telve ármány, balvégzet, honszeretet és férfi erénynyel. Az egyes szereplőkről ma még tartózkodva szólhatunk. — A vidéki színpad sohasem lehet elég gazdagszínészekben. — Innen van, hogy minden jobb erőnek igen nagy szerepkörrel kell megbirkóznia. — Bevárjuk az időt, a mig kinek-kinek hivatottságát felismerhetjük s ma csakis általános megjegyzésekre szorítkozunk. — Annyit azonban előre is kijelentünk, hogy igényeink s igy ítéletünk mértékegysége is sokat változott a múlt év óta. S ez nagyon természetes. E társulat a múlt évinek minden kiválóbb tagjait, a vidék legjobb erőivel egyesítvén, kétségkívül magasabb igényekkel fog szemben állani. Bánk bánt Mándoky személyesbe, középszerű sikerrel. Mándoky kétségkívül egyik főnyeresége leend színpadunknak, de Bánk bán nem tartozhatik jobb szerepei közé. Hangja rokonszenves, de e szerephez túlságosan lyrai. Szép színpadi alakja dominálta a környezetet. — Mozgásán sohasem hiányzik a routine, — de általában sokat mozog. — Arczán mindig több jóság ült, semhogy a férfi erély, s a „nagyúri“ sértett méltóság kifejezése helyt találhatott volna rajta. Előadása folyékony, néha túl gyors. Értelemben gazdag, de a hév kifejezésében nem találta el mindig a helyes beosztást. Ahelyett, hogy a drámai cselekmény fejlésével párhuzamot tartott volna, inkább detailokat adott, melyeknek külön-külön megvolt a délpontjuk. — Igazi benső hévvel a királynéval, a fájdalom legtalálóbb kifejezésével a királylyal szemben láttuk; e jelenetek után több ízben kitapsolta a közönség. Törökné (Melinda) mindjárt első felléptével kedvenczünkké vált. — E szerepnek különben meg van az az előnyös oldala, hogy az érzelmek sok változatát érintvén, hálás részletekben igen gazdag. — Igaz, hogy e részleteket nem könnyű szerves egészszé fűzni. — Törökné általában véve szép sikerrel oldotta meg nehéz feladatát. — De miután azon színésznők közé látszik tartozni, kiknek érzelmök nem csak közvetlenül folyik szivökből, de ajkaikról önkénytelenül is melegen hangzik a szó, a legteljesebb sikert a Bánkkali kettősökben aratott. A harmadik, ki az új tagok közül az est sikerében osztozott Szeles (Petur.) Megvalljuk őszintén, hogy e szerepet legjobban féltettük, s kiváló örömünkre szolgál, hogy Szeles várakozásaink feletti sikerrel állta meg helyét. Nemcsak értelmes szavalatával ébresztett figyel-