Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)
1876-11-22 / 94. szám
VI. évi folyam. 94. szám, 1876. november 22-én. Társadalmi hetilap, A városi és megyei hatóság, gazdasági egylet, iskolatanács, s a tanítók és községi jegyzők egyletének közlönye. Megjelen hetenkint kétszer: szerdán és szombaton. A lap állt a házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre......................................................................6 frt. — kr. Fél évre......................................................................3 frt. — kr. Negyed évre..................................................................1 frt. 50 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. Hirdetmény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 — nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf, Hrdlicka Vincze. A lap szellemi részét illető közlemények a „Székesfejérvár“ szerkesztőségének (Széchenyi-utcza 6-ik sz.) czímrendők; — a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi díjak Klökner Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. A Nyilttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. ír kéziratok nem küldetnek vissza. Szegény-ügy. Szenvedő embertársaink szükségét minden emberbarát őszintén iparkodik enyhíteni s úgy egyesek, mint a humanismus szellemétől átlengett államok egész erővel törekednek odahatni, hogy a mennyire lehet jótékonyság által a szegény elhagyatottakon segítve legyen. Nálunk is iparkodtak úgy egyesek, intézetek, mint az állam e téren minél elterjedtebb és hatásosabb működést kifejteni, s hogy mi még e téren nem haladtunk oly nagy mérvben, mint más államok, azt saját különösen az utóbbi időben nyomasztó anyagi viszonyainknak kell leginkább tulajdonítani. Hogy messze ne menjünk saját körünkön kívül, megyei hatóságunk 1874 ik évben hozott egy szabályrendeletet a koldulás megszüntetése iránt s épen ebben volt néhány pont, mely a szegény ügynek a községekbeni szabályozásáról is intézkedett. Utasítanak e szabályrendelet által a községek, hogy míg egyrészről az idegen koldusoktól megóvják területüket, másrészről saját szegényeikről gondoskodjanak, ezt mondta ki már a községek rendezéséről szóló törvény is. Ez ügyről akarunk, az eddigi eszmecserét felélesztve ismét néhány szót elmondani. A szabályrendelet szigorúbb végrehajtására kell mindenekelőtt községeinket felhívni, mert ha ez egész erélylyel foganatosítlatik, akkor eleje vétetik azon sok dologkerülő csavargásának, kikkel lépten nyomon találkozunk, kik sokszor utonállást, sőt gyilkosságokat követnek el, mit sok példa igazol. A szabályrendelet második fő intézménye a községbeli szegények eltartása; ezt megyénkben kevés község gyakorolja, pedig saját szegényei eltartása lenne a községek egyik legfőbb hivatása. Ha államunk elég gazdag volna a megyék területén egy-egy szegényház felállítására, azonnal e tárgyban tennék indítványt s pártolnék a sokszor vitatott eszmét, de miután jelenleg az állam maga is szegény, nem lehet követelni tőle, hogy a szegények eltartására nagyobb költekezésekbe bocsátkozzék, fent hagyjuk ezt jobb időkre, midőn többet áldozhat e czélra; azért most azon módokról kell gondoskodnunk, melyek által azonnal lendíthetünk ez ügyön. Tartsák el tehát a községek szegényeiket s ne hagyják őket végleges ínséggel küzködni. Minden község írassa össze szegényeit, de csak azokat, kik e nevet valóban megérdemlik; az idegen koldusokat pedig ne engedje területére lépni. A szegény ügyet bízza egy bizottság kezelésére, melynek gondoskodni kell a szegények tartásáról. Ez különféle módokon eszközölhető. Mint sok községben dívik nálunk, hetenkint bizonyos napon engedtessék meg a koldulás, de úgy, hogy együtt járjanak a koldusok és az összeszedett alamizsnát azonnal adják át a felügyelő bizottságnak. Ezenkívül lehet jótékonyczélű bálokat s egyéb mulatságokat tartani, melyek jövedelme erre fordíttatnék. Végre lehetne a kisebb munkára képes koldusokkal dolgoztatni, vagy a házi ipart üzetni velők, melyekből befolyó jövedelmet a bizottság kezelné. Legkényszerítőbb esetben pedig szegény adót kellene alkalmazni, de ezt a végső esetben, mert az adózás úgy is elég nyomasztó hazánkban. Az így befolyt jövedelem együttesen kezeltetvén, ebből lehetne azután a községi összeírt valódi szegények számára lakásról és élelemről, különösen meleg ételekről a hideg téli időben gondoskodni. A községi szegényügyi bizottság erélyétől és buzgalmától függne ez ügy minél üdvösebb előmeneteles fejlesztése. Ajánljuk ezen eszmét a községek ügyelmébe, fontolják meg ezt s a humanismus nevében tegyenek saját szegényeik javára; ajánljuk járási szolgabiráinknak, nem oly dolog ez, milyet kivinni nem lehetne; sőt bármely nyomasztó viszonyok közt kivihető, csak akarat és erély kell hozzá. Ez eszme valósítására, szenvedő emberiség ínségének enyhítésére alakulhatnának járásonkint egyletek is s a humanismus nevében az emberiség javára sokat tehetnének. Korunk mint sokat hangoztatják a humanismus kora, rajta tehát a kor ezen általános eszméjét karoljuk fel s terjesszük, hogy minél szélesb alapokon virágozhassak. A hideg őszi és téli idő következnek immár be, mely idő legjobban megviseli a szegény hajléktalan, elhagyatott embereket, ez azon idő, midőn leginkább szorulnak segélyre; segítsünk tehát rajtuk s a felvetett eszmét épen most, midőn gyakorlati kivitelére legtöbb szükség van — fontoljuk meg. A humanismus igaz barátai lépjenek fel saját körükben s hassanak közre az egyes községekben az eszme hasonló módoni gyakorlati érvényesítésére, ha lehet alakítsanak egyleteket és segítsék elő a humanismus e szent ügyét. Segítsünk a szenvedők nyomorain s ne hagyjuk TÁRCZA. A boszú áldozata. — Beszélyke. — (Vége.) Az éj lassan kint bekövetkezett, mindenütt csend volt csak Mohamed, a porkoláb zavarta azt a börtönajtó előtt egyhangú lépteivel, előrehajtott nyakkal sétált s dörmögött. — Csakugyan, ezer piaszter szép pénz! Szemei mint a hiútéi villognak. Kezeit örömében dörzsölve, pillantott meg a kanyarulatnál egy alakot, ki öt kérése. Felismerte benne úrnőjét. Mint házseb közelitett hozzá, magát földig meg hajtva. — Csitt! ne szólj — suttogá a szép Zulejma.— Itt az ezer piaszter számodra, ha bevezetsz a fogolyhoz s szabaddá teszed. — Allah segítsen azzá tenni. Menjünk! Mohamed keblébe rette az ezer piaszterrel telt zacskót, mely meglehetősen nehéz volt. A fogoly ezalatt töprenkedett s gondolatokba merült. — Hátha csak reményt akartak bennem kelteni. — Töprengett magában. — Oh ez iszonyú kegyetlenség lenne még ellenségem részéről is! E rút helyen két hónap óta fogva, hová a szabad ég tiszta levegője nem hatolhat be. Borzasztó. De nem! az nem lehet! Nekem szabadulnom kell! Érzem, bizonyos vagyok, hogy meg fogom látni nemsokára Isten szabad egét! Igen, én szabad leszek! Míg Arzén így tépelődött, Zulejma és Mohamed a börtön ajtaja elé értek, Zulejma belépett. Abörtön sötétsége nem engedé látni a foglyot, ki még mindig gondolataiba volt merülve; megszólita: — Mitrovics Arzén szabad vagy! — Mondá csengő hangján, mire Arzén ingadozva hátrált. Az öröm, hogy ismét szabad lesz ingadozóvá, némává téve. De ez csak egy perczig tartott, hogy annál inkább kitörjön : — Igen! szabad mint az erdei madárka, mely szárnyaival átszeli a jéget. De ki vagy te, ki nekem visszaadod elvesztett szabadságomat? Ki vagy te, ki a fogságomból kiragadod életemet? Szólj, hogy neved örök hálámmal koszorúzzam! Szólj, hogy egész éltemben imádkozhassak érted. — Egy nő vagyok, ki szeretettel viseltetik irántad. De siess, hogy menekvésed sikerüljön. Egy hű ember elvezet téged a faluba jó barátjához, hol az éj hátralevő részét töltened kell. Holnap este pedig egy ló lesz az erdő szélén fához kötve. Azon Isten segítségével mehetsz. — Mindig reád fogok emlékezni szabaditóm. De nevezd meg magad! — Nevem: előbb Ljubicza, most Zulejma! Ha e szavak mondása alatt Zulejma arczát vizsgálat alá vehettük volna, úgy láttuk volna arczán végig folyni nehéz könycseppeket. Arzén, ki nem is hallá örömében az utoljára mondottakat, a lánczlevétel után Mohameddel elsietett, kezet csókolva Zilálnának, ki lerogyva rebegte áldását a kiszabadult kedves fogolyra. — Isten veled testvérem örökre! Áldjon meg a mindenható Isten! Suttogá, s hangosan zokogott. A megszabadult pedig a falu felé tartva kísérőjével, leborult a gyeppázsitra, s hálát adott megszabadulásáért. Ájtatos érzelmek fogták el szivét, de csak egy pillanatra, mely után egész hosszában felemelkedve, arcza eltorzulásával kiáltott: — Zsarnok Hafiz megboszullak! III. Tyeritöl negyedórányira a folyó kis öblöt képez, melybe a vizi járművek szoktak kiköttetni. Halászbárkák, lélekvesztők, stb. voltak itt egymás mellett. Köztük a bég csónakja, mely kiállításával s pazar beruházásával felülmúlta valamennyit. Hattyúalakú jármű volt ez, tiszta fehérszínezettel. Zulejma és Hafiz idejöttek, hogy a csónakra üljenek. A négy eunuch az eredzök mellé, a rabszolganők pedig ar nörök lábai elé ültek ki férjével a menynyezet alatt foglalt helyet. A csóknak megindult. Vidáman mint a vizek hattyúja szélén hullámzó kis folyót. Zulejma a fogoly kiszabadulása óta sokkal boldogabbnak érzé magát Hafiz mellett. Mint pajkos leányka játszott, csókkal jutalmazva meg minden ügyetlenségét, melyek felett oly jókat tudott kacsagni. Egyikük sem gondolt semmivel. Mint a cápa követé a hajót, hogy hulladékait fölszedje, úgy követte egy gyanús alak a csólnakot. A csólnak kikötött, Zulejma férjével a szép pázsitos partra lépett ki. A mezei virágokkal díszített fűre telepedtek le, négy egybehajló falombjai alá, míg a szolgáknak szigorúan meg lett hagyva a csónakkal távozni. Együtt akarták a dobogó szív szerelmét élvezni e gyönyörű helyen.