Szekszárdi Vasárnap, 2021 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2021-05-23 / 19. szám
„ SZEKSZÁRDI VASARMNAP 2 JEGYZET TÓTH RÓBERT Csodamód Mintha nem egy nyelvet beszélnénk - szoktuk mondani, amikor nem értjük meg egymást. E roppant találó kifejezéssel nyugtázzuk: nincs esély előrehaladásra a diskurzusban. S mivel a kommunikáció kulcsjelentőségű az ember és a közösségek felemelkedésében, nem meglepő, hogy a megértés fontosságáról évezredes mítoszok maradtak fenn. Ha csak Bábel esetét említjük meg, azonnal kiviláglik a magyarázat, miszerint a közös nyelv hiánya az építő munkát szabotáló zűrzavarhoz vezet. Mi több, a közösség szétszóródásához. De mint ismeretes - vagy vallhatjuk szilárd dogmaként is -, a Teremtő szeretete végtelen. Ezért van terv arra is, hogy a szétszóródott közösség végül megértse egymást. Pünkösd talán nem a legnépszerűbb ünnep a világi körökben, hiszen a plázákat nem ostromolják, nincs felhajtás és ajándékozás sem. Viszont emlékeznünk kell, hogy az emberiség igenis részesült valamiben. Isteni csodában. Mert a feltámadást követő hetedik vasárnap nem csak az egyházalapításról és a nagy küldetés megkezdéséről szólt, hanem magával hozta a nyelvek csodáját is. Amikor az emberek - még ha különböztek is - megértették a jóságos szavakat. Most lángnyelvek és égzengés híján kell csodamód megértenünk egymást. Bábel példájának okán. 1 KÖZÉLET 2021. május 23. Az utolsó mohikánnak érzem néha magam Beszélgetés Elblinger Ferenccel Középiskolás korában már járta a vidéket és régi korok műemlékeit fotózta. Származásából adódóan a svábság művészeti emlékei és a Schwäbische Türkei vidék érdekelték. Vonzotta a történelem, a helytörténet. Ennek ellenére fizikatanár lett belőle. Azt mondja, mindent kulturális szemszögből vizsgál. Jelenleg a szekszárdi Garay János Gimnázium 125 éves történetét dolgozza fel. Elblinger Ferenc számára mintát jelentenek tudásvágyból, emberségből, az értelmiségi lét nyitottsága szempontjából azok a tanáregyéniségek, akik a gimnázium indulásának idején itt dolgoztak. Kuthy Gábor Amikor felmerült a 125 éves évforduló kapcsán az ünnepségsorozat ötlete, nekiállt saját portáján sepregetni, és előszedett régi eszközöket a fizikaszertárból, olyanokat, amelyeket a kollégák már rég nem használtak semmire. Évekkel ezelőtt már berendezett ilyen eszközökből egy folyosógalériát, sőt olykor-olykor az érdeklődő ifjúságot el is kápráztatta az ezekről gyűjtött történetekkel. Azt vallja, minden kutatásnak más a perspektívája, mást mutat meg egy korról, ugyankor - teszi hozzá - így lehet teljes képet kapni az események összefüggéseiről. Sok esetben kiderül, hogy bizony másképp történtek, mint ahogy azt a többség ismeri. - Utolsó mohikánnak érzem magam abból a szempontból, ahogy a kultúrát vizsgálom, mert számomra minden egy kulturális jelenség, így függ össze bennem a fizika, a történelem, a fotózás és a helytörténet. - Mi az érdekes az iskolakutatásban? - Minden. Ez olyan, mint egy nyomozás. Az egyik érdekesség hozza magával a másikat, az események mögött személyes emberi történetek, nem egy esetben tragédiák állnak. Tényleg azt érzem időnként, hogy olyan vagyok, mint egy nyomozó. Egy-egy személyiség nagyon sok történetet hordoz. Itt van például a tanácsköztársaság kora, ami nagyon nehezen kutatható időszak, rengeteg emberi tragédiát hordoz. Az iskolatörténetbe is beugrik hirtelen néhány radikális baloldali figura, akit nehéz megmagyarázni. Itt van például az a Krámer Zsófia, akit az ország legjobb tanulójaként tartottak számon, egy év alatt minden felsőbb osztály anyagából levizsgázott, és mindjárt az érettségit is megcsinálta, miközben főkönyvelő volt a nyomdában. Később a Tanácsköztársaság egyik vezetője lett. De itt van az 1903-ban végző első osztály, amelyben két jeles tanuló volt: az egyik Holub József, aki akadémikus lett, a másik egy ismeretlen, Molnár Dezső nevű ember, Mészöly Miklós nagybácsija. Sárbogárdon egy megtűrt kommunista szervezet titkára lett, majd elmegyógyintézetbe zárták. Senki nem tud róla semmit, nem úgy, mint Holubról. Nagyon érdekes volt felkutatni, mi történt a gimnázium kiválóságaival. - Milyen volt a gimnázium megítélése? - Nem akarnék panaszkodni, de a tanárok megbecsülése kivételes volt abban az időben. Wigand János, az első igazgató a hatodik fizetési osztályban volt, miközben a főbírók a hetedikben. A tisztviselőtelepet együtt húzták föl és egymás mellé tudtak építkezni. A társadalmi megítélésük és ezzel együtt ,az elvárás is más volt velük szemben. A hatásuk alá kerültem ezeknek a nagy alakoknak, mert tényleg nagyon sok mindennel foglalkoztak. Akkoriban a tudós és a tanár nem vált élesen ketté. És volt a tanárok között egy ilyen tendencia: kis tudósnak képzelték magukat, és azzal a szemlélettel álltak a gyerekekhez is, hogy kis tudósokat akartak belőlük képezni. Sajnos ez már messze nincs így. - Akkoriban a gimnázium tanári karának tagjai a város meghatározó szellemi emberei voltak. Mi már nagyon messze vagyunk ettől, és nem is kezelik úgy a pedagógustársadalmat, mint akkor.