Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1867-02-17 / 1. szám

testecskék által, melyek a megvizsgálandó tárgy és szeme között lógván, a háttérben ide s­tova röpdesnek. Ugyanúgy veszszük észre a röpülő foltokat, ha erős domború üveget, vagy a górcső összetett ocular üvegét szemünkhöz igen közelítjük ; vagy ha sima gombostű hegyén közelről rögzítjük azon kis fényes verőfényt, melyet ott a lámpa lángja vagy a nap létrehozott. A legjobb mód mind ezen szó­ban levő foltoknak, mind a többi úgynevezett entopticus tünemé­nyeknek tanulmányozására. Helmholtz tanácsa szerint a következő: állítsunk egy égő gyertyát a táblára körülbelől 2 lábnyira tőlünk, s ugyanazon magasságban állványon erős domború lencsét (pl. 9'-pyi góczczal). Ezen lencse és szemünk közt valami fekete ellenző legyen oly távolságban a lencsétől, hogy a gyertyalángnak a len­cse fénytörése által létrehozott kis megfordított képe épen az ellen­zőre essék. Ha az ellenző megfelelő helyén tűvel kis lyukat csinál­tunk , s szemünket e lyukhoz igen közelítjük, látjuk fényes kör alakjában a lencse képét, s e körben valamennyi entoptk­us tüne­ményt is szemlélhetünk és tanulmányozhatunk. Igen ajánljuk t. olvasóinknak e tanulságos kis kísérletet, mely nem kevésbé gazdag tudományos eredményekben, mint mulattató. Az eszközök, melyek ahhoz megkívántatnak, mindenki rendelkezé­sére vannak, miután a lencse, melyet a ferde világításnál szoktunk használni, erre is igen alkalmatos, ellenzőnek pedig minden feke­tére mázolt s az illető helyen keresztülszűrt táblapapír szolgálhat. 1) Az első tünemény, melyet e készülék által láthatunk, sa­ját látánk mozgása. Ha t. i. az egyik szemmel a lyukon keresztül a fényes lencseképet rögzítjük, másik szemünket pedig, mely vagy az ablaktól vagy egy lámpától szintén kap világosságot, felváltva ke­zünkkel árnyékoljuk, akkor ez első szemen is synergicus hatás folytán jön létre a felváltva járó láta-tágulás és szűkülés, mit a fényes lencse­kép majd nagyobbodásán majd kisebbülésén veszünk észre. A fényes kör ugyanis, mely szemünk előtt van, a szivárvány árnyéka által van határozva vagy­is beszegve, minél fogva szükségképen látnunk kell ezen határvonal minden alaki tulajdonát, látnunk például saját sze­münkben netalán előrement szivárványlok által előidézett alakválto­zást (synectia posterior), valamint minden kis nyujtványt vagy öblöt. 2) Látjuk továbbá ezen kísérletnél az úgynevezett szaruhár­­tya-spectrumot, azaz számos világos foltot, csillagot és csíkot, me­lyek részint a könyek, részint a nyak által jönnek létre, midőn ez a szemhéj mozgása által a szaruhártya felületén szétterjed. Mind­ezeknek a fénykörben saját mozgásuk van felülről lefelé, miután a valóságban alulról felfelé vonulnak. Igen szaporán mutatkoznak, ha a szem kis fokú hurutban szenved. 8) Láthatók bizonyos ránczok, melyek a szaruhártya felüle­tén hosszabb dörzsölés után támadnak, s a fénykörben mint hosszú, nem élesen korlátolt, hullámzatos (wellenförmig) vonalok vagy re­­czézetek tűnnek fel. Ezen ránczok néha pár óra hosszan állnak fenn, s a­mint gyakran tapasztaltam, a szemtüköri képet igen megza­varhatják. 4) A lencse, valamint tokja többféle entopticus tüneményt állít elő, nevezetesen Listing szerint négyfélét t. i. a) kerekded foltokat v­­ágos középpel és sötét körvonallal; b) sötét foltokat szabálytalan körvonallal; az előbbieket a Morgagni-féle nedvben tartalmazott nyálk, az utóbbiakat lencse- vagy tokhomályok kifeje­zésének tekinti Listing; c) elágazó fehér csíkokat, melyeket Listing a lencsetok és a szaru közt a magzatéletben fennálló összeköttetések maradványának nézi; d) egy csillagszerű alakot, mely a lencse sajátságos sugárféle (Lectoren der Linie) alkotásának köszönhető. Nem mindenki képes mindezen jelenségeket saját sze­mében látni, egyik ezt, másik mást lát a felsorolt alakok közül. Ritkaság, hogy valaki egyet se bírjon észrevenni. 5) Végre a szóban levő repülő foltok (Mouches volantes) oly kitűnő módon jelennek meg a kísérlet alatt, hogy kivétel nélkül minden ember meggyőződhetik jelenlétükről. Különféle alakjaikat már felebb említettem, még csak azt teszem hozzá, hogy a bonyo­lódott halmazatok pókháló sűrűséget nyernek, s hogy némely em­ber tüzetes önvizsgálat által valódi ránczos hártyákat talál fel szeme üvegtestében párhuzamos irányban a reczeggel. Hogy a repülő foltokat okozó elemek az üvegtestben felfüg­gesztett, s abban úszó kis testecskék, melyek igen közel feküdvén a reczeghez, már közönséges világítás alatt árnyékukat a reczegre vetve észrevehetőkké válnak, azt már a 17-ik században a jesuita Deb­ales tanította, az újabb búvárok pedig a mostani láttán tö­kélyével fényesen be is bizonyították. Már Listing igen egyszerű módot mutatott, mely szerint megítélhetjük, hogy egy bizonyos entopticus tárgy a láta előtt vagy mögötte fekszik-e s körülbelől milyen távolban a reczegtől. Ezen mód abban áll, hogy a parallaxist, azaz az entopticus tárgyak helyváltoztatását vizsgáljuk, mi úgy tör­ténik, ha vagy a világító pontot, vagy a láttengely irányát változ­tatjuk. Ilyenkor a látán innen, azaz a reszeg felé fekvő tárgy összhang­­zású,­­ a látán túl, azaz a szaru felé fekvő tárgy pedig ellenkező irányú mozgást mutat. Brewster még sokkal tökéletesebbé tette a dolgot az­által, hogy két finom, egymáshoz közel fekvő lyukon keresztül vezette a világosságot a szembe, a­mint az az is­meretes Scheiner féle kísérletben történik. Ez által az entopti­cus tárgy két árnyékot vet a reczegre, s a két árnyék közti távol­ságból egyszerű számítás útján tudhatni meg a tárgynak a reczeg­­tőli távolságát. D o n d e r s, valamint tanítványa Duncan, ez után még határozottabb eredményekhez jutának mint Brewster. Mellesleg legyen említve, hogy Brewster ezen geniális találmá­nya még arra is alkalmatos, hogy általa a reszeg részbeni érzék­­telensége okozta scotomát az ártatlan repülő foltok vagy­is az üvegtest homályától megkülönböztethessük, mert könnyen érthető, hogy az oly módon keletkezett scotoma nem lesz kettős, mert nem egy testtől okozott árnyék által jön létre. Sajátságos mozgásuk alapján a repülő foltokat igen apró tes­tecskék kifejezésének kell tekintenünk, melyek híg közegben úsz­nak, s melyek fajsúlya ezen közeg fajsúlyánál kisebb. A tér, me­lyet e foltok a reczeg előtt elfoglalnak, minden esetre nagyobb a látánál, mivel széttörő sugarak behatásánál nagyobb kiterjedésben látjuk őket mozogni, mint milyennel a láta bir. Másrészt a reczeg­től távozni nem bírnak, mit az által bizonyíthatunk be, hogy a Úttengelyt függőleges irányban felfelé fordítjuk, mert akkor ha akadály nem volna jelen, kisebb fajsúlyuk folytán a reczegsíktól a lencse felé kellene távozniok, mit soha sem tesznek, mindig csak párhuzamosan a reczegsíkkal mozogva. Az akadályt itt alkalmasint azon felebb említett, a reczeggel párhuzamosan fekvő üvegtest-hár­­tyák képezik, melyeknek entoptk­us képét némely ember a fennt rajzolt kísérletben tisztán kivenni képes. Ha azt kér­djük, mit jelentenek e kis testecskék, vissza kell emlékeznünk arra, hogy az üvegtest élerény állapotban sejtekből áll, melyek későbben nagyobbrészt nyálkás anyaggá olvadnak szét, egy kisebb roszoknék hártyái s magjai azonban örökké fennállanak, valamint a rostok is, melyeknek huzamában kifejlődtek, s így a re­pülő foltok anyagát képezhetik. Továbbá tudva van, hogy a magzat­ban a hátsó lencsetokhoz még egy edény is húzódik az üvegtesten ke­resztül, melynek későbbi visszafejlődése és elenyészése hasonló sejtel­meket hagyhat maga után az üvegtest mélyebb rétegeiben. Mind­ezt az üvegtest szorgos górcsős kutatása szintén valószínűvé teszi. Mindamellett, hogy a mondottak szerint alig van szem, mely a repülő foltokat különféle mennyiségben észre ne venné, ha az

Next